Szent György napi Állatkihajtó Ünnep Túrkevén
Kék ég, napsütés, sok program és árusok-ilyen nap várta azokat a látogatókat, akik 2012. április 28-án kilátogattak a harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Szent György napi Állatkihajtó Ünnepre Túrkevén a Ligetbe.
A bojtárok, lovasok, fogatosok, subás és szűrös számadók mintegy 60 birkát és 30 marhát tereltek végig a város főbb utcáin, melyhez a muzsikát a Szücsi Banda biztosította.
A Ligetbe érkezőket Balla Tibor tekerős és Nagy István tárogatós zeneszóval várta, míg csinos népi ruhába öltözött lányok pedig pásztorfalatokkal és pálinkával köszöntötték a vendégeket és a pásztorokat. A rövid, tavaszi állatkihajtás túrkevei hagyományait bemutató néprajzi ismertető után megtörtént a számadás, a rovásfára vétel, és Finta Zoltán tolmácsolásában elhangzott a pásztorfohász.
A pásztorok után birtokba vették a színpadot a népi ruhába öltözött helyi óvodások és iskolások csoportja, hogy megörvendeztessék táncukkal a szülőket, nagyszülőket, a ligetbe látogatókat. A gyerekek műsora után a korábban nagy sikert aratott fajtabemutató keretében ismét megtekinthették a kicsik és a nagyok a magyar pásztorkutya-fajtákat a Duna-Tisza Magyar Pásztorkutyás Hagyományőrző és Sport Egyesület közreműködésében, hallhatták a főbb jellemzőiket, és néhány érdekes trükköt is megcsodálhattak.
A bográcsokban rotyogó, finom pörköltek és sültek délidei elfogyasztásához a zenét a Szücsi Banda és Balla Tibor tekerős biztosította.
A délutánt a Duna-Tisza Magyar Pásztorkutyás Hagyományőrző és Sport Egyesület hagyományos terelési bemutatója nyitotta meg, ahol az egyesület kutyái a Herman Ottó Természetvédő Kör rackajuhai közreműködésével visszaidézték a pásztorok által mindennaposan használt terelési technikákat.
A folytatásban a gyerekek szórakoztak jót a Szegedi Miniszínház előadásában Lúdas Matyi és Döbrögi uram történetén. A jókedvet csak fokozta a Kevi bojtárpróba, ahol fiatalok mérték össze az erejüket egy tréfás vetélkedő keretében, melynek lebonyolításában a Magyar Magorjai Hagyományőrző Egyesület nyújtott segítséget. Ezek után ismét a zenéé lett a főszerep, a mezőtúri Szivárvány Citerazenekar pengette a közönségnek a húrokat a színpadon. Ezzel hangulatot adtak a következő, felnőtteknek szóló Parasztdekameron című színpadi programnak, mely során pajzán népi történetek hallhattak a résztvevők népzenével és népdalokkal összefűzve.
A nap elmaradhatatlan része volt a már megszokott néptánc-bemutató és cuháré (táncház), mely során a kunhegyesi Pátria Néptáncegyüttes műsorát élvezhették a látogatók.
A színpadi programokat a Borgia együttes koncertje zárta, mely során népdalfeldolgozásokat hallhattak a jelenlévők, amelyhez a Pátria Táncegyüttes néhány táncospárja látványos táncokat is bemutatott.
A rendezvényt több kísérő program is színesítette.
Versenyt hirdettünk fiataloknak és idősebbeknek, mellyel igyekeztünk megtalálni Túrkeve legjobb hagyományos ízeit, specialitásait.
Több kategóriában lehetett nevezni: „Nagyanyáink így sütötték” (nagykunsági népi süteménysütő verseny); „A legjobb kevi szilvapálinka”; „Túrkeve legjobb házi lekvárja”. Szép számban érkeztek minden kategóriában versenyművek, a zsűri nagyon nehézen tudta meghozni a döntését a helyezéseket illetően.
Délután megkísérthették a szerencséjüket a résztvevők, hiszen számos felajánlott ajándékutalvány, kézműves termék, házi készítésű portéka és ajándéktárgy talált gazdára a tombolasorsolás folyamán.
A napot és a rendezvényt a már megszokott pásztortűz meggyújtása zárta, melyhez ismét felvonultak a subába, szűrbe, és népi ruhába öltözött pásztorok és bojtárok. A tűz lobogása közben tárogatón felcsendülő dallamokat élvezhettek a jelenlévők Nagy István előadásában, végül pedig a pásztorok imája hangzott el Finta Zoltán tolmácsolásában.
A rendezvény létrehozásához és lebonyolításához nyújtott segítséget ezúton is mindenkinek köszönjük!