Egyesületünk bemutatása Tagszervezeteink bemutatása Programjaink ismertetése Egyesületünk kiadványai Támogatóink Partnereink linkjei Elérhetõségeink Vissza  a főoldalra

Nagyszalonta

20120511521.jpg

  A Nimfea Természetvédelmi Egyesület egy nyertes pályázata által, mely a testvérvárosi kapcsolatok hálózatának kialakítására irányul, eljuthatott egy 50 fős csoport, a város oktatási intézményeinek képviselőiből, Nagyszalontára, ahol két kellemes napot tölthetett el.
  Első napjukon az Arany János Iskolaközpontba érkeztek meg.
Egy éve magyar iskolaként működik, körülbelül 900 magyar diákja és nagyjából 70 fős nevelőtestülettel működik. Az iskola igazgatója Mészár Julianna, fenntartója a nagyszalontai Református Egyházközség, Mikló Ferenc Esperes úr irányításában.
  A kis csoportnak volt szerencséje megismerkedni az igazgatósággal és a tantestülettel, akik bemutatták az intézményt.
A látogatás alkalmával alsó- és felső tagozatos iskolások óráira ülhettek be és megismerkedhettek az iskola technikai felszereléseivel. Eközben egyeztethettek a szakmai együttműködésről, közös versenyek és vetélkedők szervezéséről, pályázatban való részvétel és diákcsere program lehetőségeiről.
  A túrkevei óvodát képviselő delegáció felvette a kapcsolatot a nagyszalontai magyar óvodával, megtekintették az óvoda épületét és szakmai tapasztalatcserére került sor.

Mint már említésre került, az iskolát a Református Egyházközség tartja fenn. Az út során meglátogatták a Református Templomot is, mely 1750-’55 között épült. Tornya 42 m magas. 3000 ember befogadására képes. A templom bejárata melletti falba épített vastábla a hely tengerszint feletti magasságát rögzíti.

reformata1.jpg reformata17.jpg

A templomot szoborpark veszi körül. Egyik oldalán Arany János és a város jelenkori nagyjai, másik oldalon pedig Bocskai István és Kossuth Lajos szobra látható.  A delegáció délutáni sétájának egyik látványossága volt ez is.

parc1.jpg parc12.jpg parc4.jpg parc21.jpg parc22.jpg parc24.jpg

A polgármesteri Hivatal dísztermét is megnézhették, a Magyar Házban pedig a Szent Korona másolatát.
A város jelképe a Csonka torony, amelyben a város nagy szülöttének, Arany Jánosnak emlékére, annak fia és veje emlékmúzeumot alakított.

torony2.jpg torony18.jpg

 

 

 
- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -