Egyesületünk bemutatása Tagszervezeteink bemutatása Programjaink ismertetése Egyesületünk kiadványai Támogatóink Partnereink linkjei Elérhetõségeink Vissza  a főoldalra

Madárgyűrűzési bemutató a Telekhalmi-halastavaknál
az Európai Madármegfigyelő Napok alkalmából

   A madárvédelem nemzetközi szervezete, a BirdLife International 1992-ben indította el az Európai Madármegfigyelő Napok rendezvényét. A rendezvény célja, hogy október első hétvégéjén minél többem menjenek ki a szabadba és szakemberek, önkéntesek segítségével ismerkedjenek meg a környékükön élő madarakkal és a természet egyéb értékeivel.
  Ennek érdekében hazánkban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület koordinálja a programot és szervez országszerte madármegfigyeléseket, valamint összegyűjti a két nap során keletkező madártani adatokat. A rendezvény egyben a szervező országok közötti nemzetközi verseny is melyben a helyszínek, a résztvevők és a látott madarak száma szerint alakul ki a rangsor. Hazánk az utóbbi években mindig az első három helyezett körött szerepelt.

  Madármegfigyeléseket nemcsak az MME, hanem a nemzeti parkok, egyesületek, iskolák és baráti társaságok is szerveznek ezeken a napokon.
  A Nimfea Természetvédelmi Egyesület önkéntesei és a Hortobágyi Nemzeti Park Közép-Tisza Jászság tájegységének vezetője a Bánhalma és Tiszabő közötti Telekhalmi-halastavakon madárgyűrűzési bemutatót tartanak 2012. október 6-7-én, szombaton és vasárnap 8 – 16 óráig.
A programon való részvétel ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk.

További részletek:
Monoki Ákos (Hortobágyi Nemzeti Park)
Kiss Ádám (Nimfea Természetvédelmi Egyesület)

Tel: 06-56/361-505

 

 
- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -