SAJTÓKÖZLEMÉNY
Infrastruktúra-fejlesztéssel a Beklen Alapítvány környezeti nevelési programjainak megvalósításáért, családbarát szolgáltatásainak javításáért
A Beklen a Nagykunsági Civil Társadalomért Alapítvány az Új Széchenyi Terv Észak-Alföldi Operatív Program keretében meghirdetett ÉAOP-5.1.3-11 – A régiós civil szervezetek infrastrukturális feltételeinek fejlesztése című felhívásra 2011. novemberében pályázatot nyújtott be. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2012. március 22-én kelt támogató levelében értesítette a Beklen Alapítványt arról, hogy fejlesztési projektjét 16 093 160 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette.
A Beklen Alapítvány napokban megvalósult pályázati programja olyan szemléletformáló, ismeretterjesztő tevékenységet és infrastrukturális fejlesztést tartalmaz, mely elsősorban az ifjúsági korosztályt, valamint a családokat megcélozva kívánja a fenntartható fejlődés szemléletét terjeszteni, a természeti értékeket, a helyi sajátosságokat ismerő és tisztelő környezettudatos társadalom alapjait megteremteni.
A fejlesztési projekt keretében a Beklen Alapítvány Túrkeve, Ecsegi u. 22. szám alatti székhelyén „Állatsimogató” valósult meg, mely lehetővé teszi a hagyományos gazdálkodás bemutatását, az őshonos állatok megismerését, valamint az állat és ember együttélésének élménypedagógiai eszközökkel történő megfigyelését. A tudásgyarapítást, élményszerzést ismeretterjesztő táblarendszer is segíti. Az Állatsimogató mellett kialakított gyermek ivókút és pihenőhely a látogatók rekreációját, az aktívan töltött szabadidő kényelmesebbé tételét szolgálja.
A projekthez kapcsolódóan az elmúlt időszakban igen sok környezeti nevelési-, ismeretterjesztő és szemléletformáló program megvalósítására került sor, melyek célja a helyi természeti-, kulturális értékek, hagyományok, valamint a táj és az ember harmonikus viszonyrendszerének a bemutatása volt. Az elsősorban a 3-15 éves korosztályt célzó tanórán kívüli szemléletformáló programok, kézműves foglalkozások, valamint a családok számára szervezett ismeretterjesztő rendezvények megvalósításával a térségi társadalom lokálpatriotizmusának erősítéséhez, a környezettudatosság szemléletének széles körű elterjesztéséhez, a helyi sajátosságaink és értékeink népszerűsítéséhez kívántunk hozzájárulni.
A Beklen Alapítvány fejlesztési projektjének megvalósulásával egy újabb hasznos szabadidő-eltöltésre, ismeret- és élményszerzésre alkalmas rekreációs helyszín jött létre Túrkevén, ahol a most létrejött látnivalók mellett a már meglévő családbarát- és ökoturisztikai szolgáltatásaink igénybevételének lehetőségével is várjuk a térség lakosságát, a családokat, az oktatási-nevelési intézményekből érkező gyermekcsoportokat.
A sajtóközlemény letöltése PDF formátumban