Egyesületünk bemutatása Tagszervezeteink bemutatása Programjaink ismertetése Egyesületünk kiadványai Támogatóink Partnereink linkjei Elérhetõségeink Vissza  a főoldalra

Kerékpártúra Kenderesre, a Horthy-kastélyba

 2014. 06. 29-én a Trollius Europeaus Bt. a Nimfea Természetvédelmi Egyesület „Komplex egészségmegőrző programok a túrkevei Fekete István Oktatóközpontban” pályázata keretében újabb kerékpártúrát szervezett.
A túra 9.00-kor vette kezdetét. A túrához a díjmentes kerékpárbérlés lehetőség volt. A túra során elkerültük a forgalmas utakat és inkább a földutakat.

A túra első szakaszában a északnyugati irányba haladtunk a Móricz-tanyák felé, a remek napsütéses de némileg időjárásban a 14 fős társaság remektempóban szelte a kilométereket. Csak rövid pihenőket tartottunk egy-egy érdekesebb helyen (régi tanyahelyek, egykori tanyasi iskolák).

Nagyjából délre értünk a Kenderesre, ahol az első utunk a kastélyhoz vezetett, amely a szerencsére ilyenkor még vasárnap is fogadja az érdeklődőket. Rövid ebéd után szívélyes idegenvezetést kaptunk, amely során megismerkedtünk a kastély és a Horthy-család történetével. A kellemes nap második állomásaként a tengerészeti múzeumot tekintettük meg, ami a hajdan dicső magyar haditengerészet múltját mutatja be. A múzeumban 3 terem egy helytörténeti kiállításnak ad helyet. Végezetül megtekintettük a Horthyiak családi kriptáját, ahol családtagjai nyugodnak.
Mielőtt hazaindultunk, még útba ejtettünk további látnivalókat, mint például a tengerészeti emlékművet, az állomás épületet.
A visszaúton az enyhe szembeszél dacára meglehetősen tempósan haladt a társaság és alig két és fél óra alatt letudta a közel 25 km-es hazautat.

 

 

A program a TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-1261
pályázatnak köszönhetően valósulhat meg.

 

 

 
- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -