Egyesületünk bemutatása Tagszervezeteink bemutatása Programjaink ismertetése Egyesületünk kiadványai Támogatóink Partnereink linkjei Elérhetõségeink Vissza  a főoldalra

„ADD TOVÁBB!”

 A Nimfea Természetvédelmi Egyesület a HUMUSZ Szövetség tagszervezeteként vesz részt az „ADD TOVÁBB!” tárgyiadomány-koordinátori hálózat létrehozásában, mely a tárgyi adományozást hivatott népszerűsíteni, így segítve a hazai civil szervezetek működését, és csökkenteni a hulladéklerakókra kerülő megunt tárgyak mennyiségét.

 Július 18-án meghívtuk a Fekete István Oktatóközpontba a kezdeményezés iránt érdeklődőket, kifejezetten a helyi civil szervezeteket egy kellemes délutáni időtöltésre, ahol a jelentkező szervezetek bemutatkozhattak, valamint az „Add tovább”-projektről és általában a tárgyi adományozás hátteréről és „elveiről” előadást hallgattak meg a résztvevők.
Végezetül volt lehetőség volt a körbejárni az egyesület otthonául szolgáló Városkerti Véderdőt, amely folyamatos fejlődését számos esetben tárgyi adományoknak köszönhette.

  Mindeközben, hogy a kilátogató gyerekek se unatkozzanak, míg a szüleik az előadáson vesznek részt, megnyitottuk számukra a játszóházunkat és az állatsimogatót is. A helyi szervezetek örömmel fogadták a tárgyi adományozói hálózat ötletét, nagyon jó kezdeményezésnek tartják, és remélik, hogy az országban nagy népszerűsége lesz a programnak, eszméjét minél több ember teszi majd magáévá.

 A nap zárásaként számos, hasznos tanácsot kaptunk mind a programhoz kötődően és más területeket érintő együttműködések kialakítására. Csatlakozási lehetőség, adományfogadói és adományozói rendszerhez a www.tulsokcucc.hu hivatkozáson elérhető oldalon.

 

„Add tovább! – tárgyiadomány-koordinátori hálózat és az adományozói kultúra fejlesztése” program megvalósulását
a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás programja támogatta.
Projekt azonosító: PTKF/1204/2013

 

 
- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -