Egyesületünk bemutatása Tagszervezeteink bemutatása Programjaink ismertetése Egyesületünk kiadványai Támogatóink Partnereink linkjei Elérhetõségeink Vissza  a főoldalra

„Tíz kicsi ujj“ kézműves tábor

  Minden évben nagy érdeklődés övezi kézműves táborunkat, így volt ez idén is. Szép számmal gyűltünk össze, hogy egy héten keresztül elmélyedjünk az alkotás nyújtotta örömökben.

 A hagyományőrzés mellett fő célunk volt a programok előkészítése során, hogy legyenek olyan alkotásaink, melynek alapanyagaival a mindennapjaink során találkozunk. Ilyen anyag volt a pet-palack, melyről tudjuk, hogy a természetben való lebomlása akár 450 év is lehet. Manapság több megoldás is van ezen anyagok környezettudatos felhasználására, mi a kreativitást hívtuk segítségül és a gyerekek számára érdekes játékokat és használati eszközöket készítettünk ezekből.

  A tábor alatt a gyerekek megismerkedhettek a csuhéból készíthető tárgyak rejtelmeivel, mint például a csuhé puli kutya és csuhé virág. Gyöngyből nyakláncot, gyűrűt, fülbevalót, pókot, halakat fűztünk és minden napra érdekesebbnél érdekesebb foglalkozásokon vettünk részt.

 A kézműveskedésen kívül megismerkedtünk a Véderdővel, valamint annak állat- és növényvilágával. Lovaskocsis kirándulás során ellátogattunk a Molnár-féle szélmalomhoz, ökofogócskáztunk, számháborúztunk, szalonnát sütöttünk.
Rengeteg élményben és tapasztalatban volt részünk az 5 nap során.

Ezúton köszönjük a részvételt és kívánunk további kellemes nyarat mindenkinek!

 

 
- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -