Ismét nagy a forgalom a légi országutakon

  Megkezdődött a természet legmozgalmasabb eseménye. Az egyre rövidülő nappalok és a szokatlanul hűvös nyárutói reggelek nemcsak velünk, emberekkel éreztetik az ősz közeledtét. A természet a költöző madarak életében is változást hoz: idén is útnak indítja őket a délebbre fekvő telelőhelyeikre, ahol a zord, táplálékban szűkölködő európai tél helyett barátságos időjárással és elegendő mennyiségű táplálékkal kedveskedik számukra.

  Nyár vége felé közeledve egyre ritkábban szólal meg a sárgarigó, már nem kiabál a kakukk és a jellegzetes „pitypalatty” gazdája, a fürj is más valamivel foglalatoskodik: ezek a madarak már augusztusban megkezdik vonulásukat, Magyarországon a hazai fészkelők mellett ekkor már az északabbi területeken költő példányokat is meg lehet figyelni.

  A nagy útra készülődő madarakat bárhol megpillanthatjuk. A kedves megjelenésű házi rozsdafarkú egészen október végéig kitart. Csettegő hangját leggyakrabban háztetőkön, kerítéseken hallatja, miközben lábait izgágán rogyasztgatja. A vezetékeken fecskék, seregélyek, vadgerlék ücsörögnek, a nádasok rovarbőségén kékbegyek, cserregő nádiposzáták, tücsökmadarak és nádirigók hizlalják magukat, esténként pedig ezernyi fecske és billegető húz a nádrengetegbe éjszakázni. A vizes élőhelyek megannyi sirálya (danka-, sárgalábú- és sztyeppi sirály) és parti madara (cankók, godák, pólingok) mellett igazi szenzációnak számít a leeresztett halastavakon táplálkozó, átvonuló fekete gólyák megjelenése. Napközben az égboltra pillantva hatalmas gólyacsapatokat figyelhetünk meg, ahogyan a települések felett körözve a felemelkedő meleg légáramlatokat lovagolják meg. A pusztákon sem áll meg az élet a költések befejeztével, a Herman Ottó Természetvédő Kör „Összefogáson alapuló térségi természetvédelmi törekvések megszervezése védett területeken kívüli értékes élőhelyek és védett fajok állományainak megőrzése érdekében a negatív agrárfolyamatok ellenében” programjának célfajai is mostanában indulnak útnak. A színpompás szalakóta egészen szeptember végéig megfigyelhető a szántókkal és facsoportokkal tarkított füves élőhelyeken, a fokozottan védett kék vércsék pedig esténként kisebb-nagyobb csapatokban jelennek meg az Alföld pusztai facsoportjainál, hogy ott töltsék el az éjszakát. A szintén feltűnő küllemű búbosbankák többsége azonban mostanra már elindult afrikai telelőhelyire. Leggyakoribb sólyomfélénk, a vörös vércse ugyan télen is megfigyelhető hazánkban, azonban átvonulását illetően a napokban zajlik a legmozgalmasabb időszak.

  A tőlünk elvonulók miatt korántsem szegényedik el hazánk madárnépessége. Magyarország ugyanis sok északi fészkelő faj vonulási útjába is beleesik. Gondoljunk csak a százezernyi darura vagy az égbolton hatalmas, sötét felleget alkotó vadliba-csapatokra, melyek minden évben újra és újra V-alakot rajzolnak az őszi égre, „grúgatásuk” és „lilikelésük” pedig örömteli, megnyugtató érzést keltve tudatja velünk, hogy ismét eltelt egy év, de a természet körforgása még mindig az örök végtelenség reményével kecsegtet és a jövőben is megannyi nagyszerű élménnyel gazdagít majd bennünket…