Téli arcot öltött a puszta

   Túrkeve határában igazi téli hangulat vár bennünket. November végére itt hagyják a zord pusztaságot a vonuló madaraink, számukra már szűkössé váltak a nyáron még bőséges táplálékforrások. A szerencsés fehér gólyáink ekkorra már túl vannak hosszú útjuk legveszélyesebb szakaszain, túlélték a kíméletlen dél-európai madárvadászatot és a Boszporuszon áthaladva megbirkóztak a Szaharával is.
   A satellitetracking.eu adatai szerint az egyik vonuló jeladós fehér gólya november 11-én Túrkeve nyugati határába is ellátogatott. Igornak, a tiszaigari mentett gólyafiókának érdekesen alakult élete első vonulása. Újdonsült, ludányhalászi otthonából útnak indulva eljutott egészen Belgrádig, majd meglepő fordulat következett. Ahelyett, hogy a kelet-európai fehér gólyák szokásainak megfelelően a Boszporuszt célozta volna meg, ő gondolt egyet és visszafelé, északi irányban indult tovább. Így történt, hogy a Nagykunságban még november derekán is meg lehetett figyelni vonuló fehér gólyát! Igor a Karcag és Bucsa közötti táplálkozó területen gyűjtött energiát a vonulás folytatásához, majd reggel útnak indult és a kisújszállási rizsföldek felől közelítette meg Túrkevét, ahol éles irányváltással a volt „1040-es” marhatelep felett északnyugati irányban Fegyvernek felé repült tovább. Az utolsó információk alapján a madár Jászfényszaru határában tartózkodik. Izgalmas történetét érdemes figyelemmel kísérni a fent említett honlapon! Igoron kívül egyébként még három másik jeladós fehér gólya is eljutott Túrkeve térségébe: augusztusban Dalma Pásztó-pusztán pihent meg, Keszi és Varbó pedig szintén felénk vették útjukat, ha csak érintőlegesen is.

  A vonulási időszak végével kissé ugyan csendesedik a természet, ám nem néptelenedik el teljesen! Sok olyan madárfaj érkezett ősszel hazánkba, melyek tavaszig nálunk maradnak. Őket stílusosan fogalmazva téli vendégeknek nevezzük, ebben az időszakban az ő jelenlétük teszi igazán hangulatossá a pusztát és nekik köszönhető, hogy az erdők, bokrosok a barátságtalan téli napokon sem maradnak csivitelés és madárfütty nélkül.

  A szántók és a gyepek felett imbolygó barna rétihéjákat ősztől a kékes rétihéják váltják. Az idei évben tömegesen elszaporodott rágcsálókat a télire itt maradó egerészölyvek és vörös vércsék mellett a kékes rétihéják is hozzájárulnak a komoly mezőgazdasági kártételt okozó pocokinvázió csillapításához. Kisebb számban a gatyásölyv is áttelel nálunk. Az egerészölyvnél kissé nagyobb termetű és világosabb, a kékes rétihéjához hasonlóan nála is megfigyelhető a fehér farok, melyen jól látható sötét szegélyt visel. Tápláléka hasonló az egerészölyvéhez, ám a gatyásölyv vadászat közben gyakran szitál. A kártékony rágcsálóknak nemcsak napközben kell résen lenniük. Napnyugta után a városban nappalozó erdei fülesbaglyok méretes csapatai és a vízjárta pusztai növényzetben rejtőzködő réti fülesbaglyok indulnak nesztelen vadászatra. Túrkeve területén a kétszázat is elérheti a közterületek, parkok, iskolák örökzöldjein gyülekező erdei fülesbaglyok száma. Hazánkban néhány településsel karöltve Túrkeve büszkélkedhet a legjelentősebb erdei fülesbagoly gyülekezéssel. Világosabb színezetű rokona, a réti fülesbagoly kissé félénkebb madár, ritkábban kerül szem elé. A magyar fészkelőállományt a csekély számok és az időszakos, inváziószerű, jelentősebb mennyiségű költések jellemzik. Télen nagyobb csoportokban gyülekeznek a síkvidéki élőhelyeken. A nappalokat zsombékosokban, sással, náddal borított területeken töltik. Ilyenek például a Túrkevéről induló aszfaltozott Balai út vége mentén fekvő laposok, ahol már november elején is sikerült megfigyelni egy véletlenül felzavart nappalozó réti fülesbaglyot.

  Csudabala-pusztára, a gástyási határrészre és a Nagy-Kabai-földekre a túzokok miatt érdemes ellátogatni. Télen méretes csapatokat lehet megfigyelni, melyek a környéken fészkelő egyedekből és fiókáikból állnak. A nagyobb repcetáblákon és lucernaföldeken is érdemes őket keresni, hiszen a zöld hajtások kiváló táplálékul szolgálnak a télen leginkább magvakkal és növényi részekkel táplálkozó túzokok számára.
A szántókat szegélyező fasorokon és facsoportokon gyakorta lehet megfigyelni a csapatokban mozgó fenyőrigót. Fészkelőállománya nem számottevő (maximum 200 pár), ám télen jelentős mennyiségben tartózkodik Magyarországon. Kedvelt elesége a nálunk tájidegen, invazív keskenylevelű ezüstfa termése, a parkfaként funkcionáló nyugati ostorfa bogyóját is szereti, a madáretetőkhöz a kertbe ültetett madárberkenyével, illetve az ágakra tűzdelt almával csalogathatjuk őket. Az alföldi erdők jellegzetes hangú téli madara a süvöltő. Rövid „hiüp” hívóhangját messziről fel lehet ismerni, közelről pedig a hímek élénkpiros tollruhája kelti fel figyelmünket. Magevő madár, fák és bokrok magvait, terméseit fogyasztja, kedvelt csemegéje a kőrisfák termése.

 

Írásunk megjelenését a Herman Ottó Természetvédő Kör „Összefogáson alapuló térségi természetvédelmi törekvések megszervezése védett területeken kívüli értékes élőhelyek és védett fajok állományainak megőrzése érdekében a negatív agrárfolyamatok ellenében” programja támogatta.