Egyesületünk bemutatása Tagszervezeteink bemutatása Programjaink ismertetése Egyesületünk kiadványai Támogatóink Partnereink linkjei Elérhetõségeink Vissza  a főoldalra

Megérkeztek a skandináv kis lilikek!

  A kis lilik (Anser erythropus) parányira zsugorodott skandináv populációja mindössze 20-25 párt számlál. Tavaszi és őszi vonulásuk egyaránt érinti Magyarországot, elsősorban a Hortobágyot, ezen kívül pedig több alföldi élőhelyet is.

  A kipusztulás szélére sodródott állomány tavasszal általában március második felében érkezik vissza a telelőhelyekről és egészen április közepéig-végéig nálunk is maradhatnak. Március 27-én tekintélyes méretű, 47 kis liliket számláló csapatot figyeltek meg a Hortobágyon, melyek minden bizonnyal e két tucat család tagjai lehetnek! A Hortobágyi Nemzeti Park területén optimális élőhelyek kialakításával igyekeznek biztonságban tartani a vadludak csapatait, ezeken a területeken vízivad vadászat sem folyik. A kis lilikek világállományára élőhelyeik megszűnése, átalakítása, illetve a vadlúdvadászat jelenti a legnagyobb veszélyforrást, ugyanis a számos országban vadászható nagy liliktől (Anser albifrons) nagyon nehezen különböztethetőek meg.

A kis lilikek drasztikus fogyatkozását az európai vonulási útvonalon nemzetközi összefogással igyekeznek megállítani.
A program hivatalos honlapja naprakész információkkal várja az érdeklődőket (www.piskulka.net).

Kis lilik (Anser erythropus) fotó: Ampovics Zsolt

fotó: Ampovics Zsolt

 


 
- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -