Egyesületünk bemutatása Tagszervezeteink bemutatása Programjaink ismertetése Egyesületünk kiadványai Támogatóink Partnereink linkjei Elérhetõségeink Vissza  a főoldalra

 

Timothy Wise: Az Egyesült Nemzetek Szervezetének új nyilatkozata támogatja a kisgazdálkodók jogait és a vetőmag-önrendelkezést

Az ENSZ nyilatkozata új jogi eszközt ad világszerte a kistermelők kezébe ahhoz, hogy megvédhessék őshonos, helyi haszonnövényeiket és ezzel együtt élelmiszerbiztonságukat.

 

Közös feladatunk az élelmiszer-önrendelkezés kiharcolása.

Az eredeti cikk a Greenbiz-en jelent meg 2019. január 18-án, írta: Timothy Wise

Tavaly december 17-én az Egyesült Nemzetek (ENSZ) Közgyűlése csendes, de történelmi jelentőségű szavazás után elfogadta a Kistermelők és Mezőgazdasági Dolgozók Jogairól Szóló Nyilatkozatot. 121-en szavaztak mellette, 8-an ellen, 52 ország pedig tartózkodott. A nyilatkozat a kistermelők nemzetközi mozgalma, a Via Campesina 17 éves diplomáciai munkájának eredménye. A dokumentum formálisan kiterjeszti az emberi jogi védelmet azokra a gazdálkodókra, akik vetőmag-önrendelkezését a kormányok és a nagyvállalatok fenyegetik.

"Kistermelőkként szükségünk van az értékeink védelmére és arra, hogy tiszteletben tartsák a társadalomban betöltött szerepünket: az élelmiszer-önrendelkezés megteremtését," - mondta a Via Campesina koordinátora Elizabeth Mpofu a szavazást követően. A legtöbb fejlődő ország az állásfoglalás mellett szavazott, míg számos fejlett ország képviselője tartózkodott. „Nem”-mel az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Ausztrália, Új-Zéland, Magyarország, Izrael és Svédország szavaztak.

"Óriási eredmény, hogy végre rendelkezünk egy nemzetközileg elismert jogi eszközzel, amelyet az összes kontinens kistermelői közösen alkottak maguk számára," mondta Jessie MacInnis a Kanadai Mezőgazdasági Termelők Szakszervezetétől. Természetesen a kihívás most már az, hogy a kistermelők ténylegesen is éljenek a megszerzett jogaikkal, amelyekre a legnagyobb fenyegetést a fejlett országok vetőmag-szabályozása jelenti, amelyeket igyekeznek rákényszeríteni a kevésbé fejlett országokra. Olyan országokra, ahol az élelmiszerek túlnyomó részét ma is a saját vetőmagjaikat használó kistermelők állítják elő.

1. Vetőmag-szuverenitás Zambiában

A vetőmagok sokféleségének elvesztése Zambiában komoly problémát jelent. "A helyi vetőmagfajták számának jelentős csökkenésével állunk szemben" - mondta el nekem Juliet Nangamba, a Közösségi Technológia-fejlesztési Tröszt programigazgatója lusakai irodájában. Ő a regionális Seed Knowledge Initiative (SKI) nevű programban dolgozik, amely célja a gazdálkodók termelési gyakorlatának megismerése és a helyi fajták eltűnésének megakadályozása. "Tíz évvel ezelőtt még gyakorinak számító termények tűntek el mára." A legtöbbjüket a kukorica szorította ki, amely termesztését a kormány erősen támogatja. Juliet az ország déli tartományából származik, és azt mondta, hogy a felmérésük szerint nagyon visszaszorult például az ujjasköles (Eleusine coracana); egy tápláló, szárazságtűrő gabonaféle termesztése, annak ellenére, hogy a növény kitűnően alkalmazkodott a régió termesztési feltételeihez.

A mezőgazdasági termelők válaszlépésekre szánták le magukat. Mary Tembo, aki több évvel ezelőtt a Kasisi Mezőgazdasági Oktatóközpontban kapott oktatást az ökológiai gazdálkodásból, vendégül látott bennünket a zambiai Chongwe közelében lévő gazdaságában. Tembo tagja a SKI program hálózatának, amely őshonos növényeket szaporít, hogy a vetőmag a helyi gazdák rendelkezésére állhasson. Tembo néhány széket húzott egy mangófa árnyékába, hogy könnyebb legyen elviselni a közel 38 Celsius fokos meleget, ami Dél-Afrika változó éghajlatának jele. Az esős évszak megint késett, ahogy több alkalommal az elmúlt években. Noha a mezőgazdasági termelők előkészítették a szántóföldjeiket a vetéshez, várniuk kell az esőre.

Tembo nem aggódott emiatt. Bár termőföldje egy részén még mindig a kormány által támogatott hibridkukoricát vet, de a legtöbb területét különböző őshonos növények foglalják el, vegyszermentes módon termesztve, már 10 éve.

"Látom az ökológiai termelés előnyeit" - magyarázta, ahogy Austin Chalala a Kasisi Oktatóközponttól fordított számomra a helyi Nyanja nyelvről. "Több munkát igényel, de mára hozzászoktunk ehhez." A biogazdálkodás magában foglal a talaj megőrzését és gyarapítását célzó sokféle eljárást, mint például a vetésforgókat, a köztes termesztést, a minimális szántással való gazdálkodást, és a növényi maradványok, illetve a komposztált trágya rendszeres kijuttatását a termőföldbe, a talaj termékenységének növeléséhez. A hat sertésből, hét kecskéből és huszonöt csirkéből álló gazdaság, elegendő trágyát ad a termőföld számára - mondja.

A legbüszkébb a vetőmagjaira volt. Hirtelen eltűnt kis otthonának egyik helyiségében, majd egy zsákkal a kezében került elő. Megmutatta a benne tárolt, saját termesztésű bio magvakat. Nevetett a meglepett arcomat látva. Sorban kirakta elénk a magokat: ujjköles, narancssárga kukorica, Bambara dió, homoki bab, cirok, szójabab, mungó bab, háromféle földimogyoró, pattogatott kukorica, közönséges bab. Mindegyik a korábbi betakarításból származott. A műtrágya hozzájárulása ezekhez a növényekhez csupán a zsák volt, amelyekben tárolták őket.

Elmagyarázta, hogy ennek egy része vetőmagként lesz értékesítve. Egyre növekvő piaca van ezeknek a terményeknek, miután már majdnem teljesen eltűntek a kormány megszállott kukorica-támogatása miatt. A készlet egy részét Mary Tembo megosztja a helyi SKI-hálózat 50 másik gazdálkodójával. A család fogyasztását szintén biztosítják a magvak. A termények sokszínűsége egészen biztosan jó a talaj számára, de még jobb az emberi szervezetnek.

2. A kistermelői jogok fontosak az éghajlathoz való alkalmazkodás szempontjából

Meglátogattunk három másik, a Kasisi által oktatott gazdálkodót is. Mindannyian dicsérték az ökológiai termelést és fontosnak tartották az őshonos növények sokféleségét. Mindannyian azt mondták, hogy nemcsak étrendjük javult drámai módon, de sokkal jobb a jövedelmi biztonságuk is, mióta nem csak kukoricát vetnek. A változatos termények nyújtják a legjobb védelmet az éghajlat változása ellen. Ha a kukoricavetés tönkremegy, ahogyan az elmúlt években történt, más haszonnövények akkor is túlélnek, és táplálják a gazdálkodók családjait, változatos táplálékot biztosítva számukra. Számos hagyományos termény sokkal jobban bírja az aszályt, mint a kukorica.

Egy másik gazdálkodó, akit meglátogattunk, már végzett a vetéssel, még az esők megérkezése előtt. Megmutatta nekünk a szántóföldjét, ami száraz volt, és kevés hajtás látszott rajta. Lábujjával arrébb sepert egy kevés földet az egyik barázda mélyéről, hogy felfedje az alatt lévő kis zöld csírákat, amelyek a szárazságban is növekedtek. „Köles” – jelentette ki büszkén. Számos növény egyidejű termesztésével, mondta, "a gazdálkodó soha nem jár rosszul."

Ugyanezzel a meggyőződéssel találkoztam Malawiban, ahol az új Farm-Saved Seed Network (FASSNet) a tudatosság növelésével foglalkozik a gazdálkodók között. Másfelől együttműködik a kormányzattal a "Gazdálkodók Jogai" törvényjavaslaton, amely kiegészíti az ellentmondásos Vetőmagtörvényt, amely csak a kereskedelmi vetőmagokkal foglalkozik. A párhuzamos folyamat előmozdítja az élelmiszerekhez és a táplálkozáshoz kapcsolódó jogokat, melyeknek további lökést ad az ENSZ frissen elfogadott nyilatkozata a kistermelők jogairól. A nyilatkozat a gazdálkodóknak erős nemzetközi eszközt adhat a kezükbe, hogy megvédjék magukat a multinacionális vetőmagvállalatok szándékaival szemben, akik arra törekednek, hogy minden évben megveendő hibridekkel helyettesítsék az egyes államok őshonos vetőmagjait.

Chalala a Kasisi-tól elmondta: a zambiai kormány képviselői azt mondják a Tembo-hoz hasonló biogazdálkodóknak, hogy mivel vetőmagjaikat a kormány nem hajlandó minősíteni, azokat csak a "gabona” megjelöléssel láthatják el a kereskedelemben.

3. A GMO-k elleni védelem leépítése

Mintha csak a helyi növényfajtákra leselkedő fenyegetést támasztaná alá az a két lépés is, amelyeket ugyanezen a héten a zambiai kormány Ökológiai Biztonsági Tanácsa tett. A genetikailag módosított szervezetek (GMO) termesztésére és kereskedelmére egyértelmű tiltás vonatkozott korábban. A testület azonban engedélyt adott egy szupermarketlánc számára, hogy három, géntechnológiával módosított terméket importáljon és kereskedjen vele. A lépést azonnal kritizálta a Zambiai Gazdálkodók Országos Szövetsége.

Aztán kiderült az is, hogy a testület titokban új szabályozást dolgozott ki a GM-növények jövőbeni köztermesztésére vonatkozóan az országban, ismét csak szembemenve a kormány korábban jóváhagyott politikájával. A zambiai Szövetség az Agroökológiai és Biológiai Sokféleségért nevű szervezet azonnal elítélte a kezdeményezést.

Az ENSZ most elfogadott nyilatkozata alapján az ehhez hasonló kormányzati lépések a kisgazdálkodók jogainak súlyos megsértése. Most az a feladat, hogy a gazdálkodók éljenek is az új jogi eszközzel. "A többi joghoz hasonlóan a Kistermelők Jogairól Szóló Nyilatkozat céljai is csak akkor valósulhatnak meg, ha a közösségek élnek velük, valamint a nyilatkozat elveit elkezdik alkalmazni a nemzeti és helyi szintű intézményekben" – vélik a Pittsburgh-i Egyetem szociológusai, Jackie Smith és Caitlin Schroering a Közös Álmok című honlapjukon. "Az emberi jogok nem felülről lefelé, hanem alulról fölfelé valósulnak meg!

Fordította: Lapos Péter


 
- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -