Egyesületünk bemutatása Tagszervezeteink bemutatása Programjaink ismertetése Egyesületünk kiadványai Támogatóink Partnereink linkjei Elérhetõségeink Vissza  a főoldalra

MEGHÍVÓ

A Nimfea Természetvédelmi Egyesület szeretettel meghív minden érdeklődőt a CEETO program eredményeit és a fenntartható turizmus alapelveit bemutató, szakmai beszélgetésre.

A turizmus káros környezeti és társadalmi hatásairól már évtizedekkel ezelőtt is hallhattunk, fontos nemzetközi egyezmények foglalkoztak kiemelten ezzel a területtel, többek között az ENSZ biológiai sokféleség megőrzéséről szóló egyezménye (CBD) is, amit 1992-ben írtak alá Rióban. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, és mivel mára már nem csak a biodiverzitást fenyegeti a turizmus, hanem az emberek jólétét is, ezért a fenntartható turizmus új mozgalmának középpontjában ma már az ember áll.

Amint a külföldre utazó turisták ráébrednek arra, hogy utazásuk során ők tulajdonképpen nem tesznek mást, mint más emberek otthonait látogatják, és inkább házigazdákként kezdenek el rájuk tekintenek, semmint homogén üdülési szolgáltatókként, felelősségteljesebb turistává válnak. A felelős turisztikai cégek viszont egészen biztosan támogatni akarják a helyi közösségeket, gazdálkodókat vagy a háztartások tulajdonosait. Sokan közülük akár alapítványokon keresztül is támogatják a közösségeket, nem csak a turizmusból származó bevételek segítségével. A természeti értékek, a helyi ételek és gasztrológiai hagyományok, a népszokások, népviseletek sokféle turista számára lehetnének vonzóak. A fenntartható turizmus a helyi erőforrásokra támaszkodva, azokat egyszerre megőrizve és bemutatva tud bevételt termelni a helyi közösségek számára és a természeti értékek megőrzésére is.

A fenntartható turizmus előretörésének több akadálya is van jelenleg hazánkban. Sajnos a hazai turisták többsége egyelőre nem keresi az zöld szolgáltatásokat a kirándulások során, és viszonylag keveset tudnak a fenntartható turizmusról.

Ezen szeretne változtatni az Interreg program támogatásával megvalósuló CEETO projekt szemléletformálási és tájékoztató kampánya, melynek keretében legközelebb a CEEweb for Biodiversity budapesti irodájában kerül sor egy szakmai beszélgetésre, ahová minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Cím: 1021 Budapest, Széher út 40
Időpont: 2019. február 11. 10 órai kezdettel

Kérjük, hogy részvételi szándékát az iroda korlátozott befogadóképessége miatt mindenképpen előre jelezze az info@trollius.hu vagy a kocos@nimfea.hu címen. Sok szeretettel várjuk!

 

A projektben résztvevő partnerek:


 
- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -