Demonstráció a WWF Magyarország és a Dráva
Szövetség összefogásával
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület "Mit
veszíthetünk" programja keretében a Dráva és élővilágának
megóvásáért vette fel a harcot. Programunk fő célja, hogy a
Novo Virje -i vízerőmű létesítését megakadályozzuk, különböző
eszközökkel. Részben ennek a programnak a keretében kívántuk
felhívni a figyelmet más olyan emberi tevékenységekre, melyek
szintén veszélyeztetik a Dráva élővilágát. Egyik ilyen tevékenység
a kavicskitermelés, mely mindkét parton jelentős károkat okoz,
az ott élő védett és fokozottan védett fajok számára, amellett,
hogy a természeti erőforrások ésszerűtlen kihasználásával az
ott élők életkörülményeit is megnehezítik.
A Nimfea Természetvédelmi
Egyesület karöltve a WWF Magyarországgal és a Dráva Szövetséggel
tüntetést szervezett a program keretében a kavicskitermelés
ellen, augusztus 29 -én, Zákányban és a Látó -hegyen. A helyszínen
csatlakozott a demonstrációhoz néhány Drávát szerető helyi lakos
is.
A túlparton a horvát Dravska Liga aktivistái vettek részt a
megmozdulásban, bár jóval kisebb számban, mint a magyar oldalon.
Ennek oka a horvát rendőrség fellépése és a tüntetés körüli
bürokrácia volt. A horvát oldalon ugyanis a tüntetéseket egy
hónappal a tervezett idő előtt be kell jelenteni, és a résztvevők
száma nem haladhatja meg a húszat. A Dráva parti helyszínen
a horvát rendőrség is jelen volt.
A Nimfea Természetvédelmi
Egyesület munkatársai, a szervezők között lévén már előző nap
megérkeztek, így az utolsó simításokban részt vettek.
A megmozdulás a zákányi Polgármesteri Hivatal előtt kezdődött,
ide várták az önkénteseket és a média képviselőit. A sajtó munkatársai
szép számban vettek részt a programban, mely a WWF és a Dráva
Szövetség szervezésének volt köszönhető.
A gyülekező után a résztvevők a Látó - hegyre mentek, ahol a
Dráva Szövetség szervezésének eredményeként a termet, a Nimfea
Természetvédelmi Egyesület a projektoros előadásokhoz szükséges
technikai eszközöket biztosította az előadók részére.
Az előadásokat
a Nimfea Természetvédelmi Egyesülettől Fónagy Éva kezdte, majd
a WWF Magyarországtól Ereifej Laurice folytatta, végül a sort
Toldi Miklós, a Dráva Szövetség elnöke zárta. Az előadások színvonalasak,
probléma koncentráltak voltak, mentesek a mellébeszéléstől.
Szó esett a Dráva érintetlen világáról, természetes szépségéről
és élővilágáról - mindarról, ami miatt kötelességünk a Drávát
érintetlenül hagyni. Az előadók feltárták a Drávát érintő problémákat
és veszélyeztető tényezőit is.
Az előadások után a nyilatkozatok következtek, ezután a meghívottak
a Dráva partra indultak, ahol a szemközti oldalon a horvát aktivistákkal
egyszerre béketutajt úsztattak le a Dráván, és jelképesen kavicsot
dobtak a vízbe, így jelezve ellenérzésüket a kavicskitermelés
ellen.
A mostani tüntetés, bár közvetlen a kavicskitermelés ellen szólt,
utat nyitott afelé, hogy a további, Drávát veszélyeztető, problémák
ellen a lakosság, a civil szervezetekkel és a média segítségével
hatékonyabban tudjon fellépni.
Ez a demonstráció az Európai
Közösség pénzügyi támogatásával valósult meg.
A képviselt nézetek
a Nimfea Természetvédelmi Egyesület nézetei, és ezért semmiképpen
sem tekinthetők az Európai Közösség hivatalos állásfoglalásának.