A Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársai,
a Dráva Szövetséggel és a WWF Magyarországgal karöltve 2003.
augusztus 29-én demonstrációt szerveznek a Dráván zajló kavicskitermelés
ellen.
A helyszín
az Őrtilos közelében található Látó-hegy, melynek kiválasztása
nem véletlen, hiszen erről a pontról nemcsak, csodálatos kilátás
nyílik a folyóra, hanem szabad szemmel is nyomon követhető
a horvát oldalon zajló kavicsbányászat.
Éles a kontraszt. Egyik pillanatban még
a természetes medrében kanyargó, zátonyokat építő, partot
romboló Drávában gyönyörködhet a szemlélődő, ám ha a tekintetét
megemeli, megpillanthatja, amint a markológép kiemeli a mederből
a kavicsot, és ahogy a teherautók porfelhőt kavarva maguk
után elszállítják azt.
Elvisznek egy kis kavicsot. És aztán? - Első gondolat talán
ez lehetne. Azonban ez korántsem ilyen egyszerű.
Amellett, hogy a Dráva Őrtilos és Barcs
között részben szabályozatlan, természetes mederben folyik,
és így Európa utolsó olyan nagy folyója, mely még természetes
állapotában megmaradt, felbecsülhetetlen értékű a flórája
és faunája.
A Dráva mentén mintegy 150 növénytársulás
él, a teljesség igénye nélkül, például fűzligetek, égerligetek,
tölgy-kőris-szil ligetek, bokorfüzesek, magassásosok, üde
rétek, valamint közel 100 védett növényfajnak ad otthont a
terület. A kavicszátonyok élőhelyei a parti fűznek, és a hazánkban
csak itt előforduló csermelyciprusnak. A kockásliliom, a nyári
tőzike és a szibériai nőszirom az üde gyepek ritka növényfajai
közé tartoznak.
Állatvilágát tekintve körülbelül 4500 állatfaj
jelenléte bizonyított, melyből 300 áll természetvédelmi oltalom
alatt. A Dráva tegzesek, szitakötők, csigák, rákok, lepkék,
bogarak, halak, kétéltűek, partfal- és zátonyfészkelő madarak,
denevérek, rovarevő emlősök, rágcsálók és menyétféle ragadozók
élőhelye. Aki körbejárja a területet, láthat partifecskét,
jégmadarat, találkozhat a kis- és a nagykócsaggal. Magyarországon
egyedül itt fészkel a kis csér, de a gazdag madárvilág figyelemre
méltó képviselői a fekete gólyák, a réti sasok, a barna kányák,
a küszvágó csérek, valamint a kis lilék is.
Védett jégkorszaki reliktum a csalitjáró pocok, valamint a
Dráva vidéke otthont ad a vadmacskának, és a vidrának is.
A legritkább fajok kimondottan igénylik
a háborítatlan, természetes élőhelyeket, azonban ezeket a
feltételeket a kavicskitermelés veszélyezteti. S bár mindenki
számára egy kicsit mást és mást jelent a Dráva, a cél azért
határon innen és határon túl is közös: megóvni a Drávát, és
annak sérülékeny növény- és állatvilágát.
A 2003. augusztus 29-i demonstráció a
társadalmi- és a nemzetközi összefogás jegyében zajlik majd.
A magyar oldalon szervezett figyelemfelhívással egy időben,
Horvátországban is e cél érdekében fognak összegyűlni a helyi
lakosok, a természetvédők, és a Drávát szeretők.