Egyesületünk bemutatása Tagszervezeteink bemutatása Programjaink ismertetése Egyesületünk kiadványai Támogatóink Partnereink linkjei Elérhetõségeink Vissza  a főoldalra

Erélyesebb fellépést várnak a zöldek a környezetvédelmi tárcától
a "motorcsónak ügyben", s ha kell alkotmánybírósághoz is fordulnak

   A Nimfea Természetvédelmi Egyesület és néhány Tisza mentén tevékenykedő partnerszervezete megdöbbenéssel értesült kormányzati forrásokból arról, hogy az idén márciusban hatályba lépett, motorcsónak korlátozással foglalkozó rendelet megváltoztatására készül a kormány.

    Sajnos, amíg a pillanatnyi gazdasági érdekeiket szem előtt tartók véleménye messze hangzott és több országgyűlési képviselő meghallgatására és támogatására talált, addig a mienkéhez hasonló, a rendelet hatálybalépést üdvözlő álláspont politikai megerősítést nem kapott, holott a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium együttműködő támogatását várta és igényelte volna.
    Korábban az Egyesület örömmel üdvözölte a kormányrendelet hatálybalépését, amely korlátozza a belső égésű motorral hajtott kishajók és csónakok üzemeltetését a Hortobágyi Nemzeti Park Tisza-tóra eső védett területein, a holtágakban és a maradványvizeken.
    Meggyőződésünk szerint a korlátozás az ott élők, és a horgászok érdekeit védi a határnélküli kormányzati turizmusfejlesztési tervektől, hiszen ezáltal az idegenforgalom növekedésének ésszerű határokat szab, így valóban fenntartható módon segíti elő az ökológiai rehabilitációját a területnek, amelyet a fokozott idegenforgalmi igénybevétel támaszt. Ezáltal a rendelet a gazdasági fejlődés mellett végre érdemben figyelembe veszi természet érdekeit is (ami nem nagy elvárás egy nemzeti parki területen), amely helyi erőforrásként az ott élők megélhetésének elsődleges feltétele.
    Meggyőződésünk és nézeteink szerint a rendelkezés a part menti települések lakóinak érdekeit védi, akik, és akiknek utódaik hosszútávon ezekre a természeti erőforrásokra kell támaszkodniuk megélhetésükben, amelyeknek a rendelet a megőrzését elősegíti.
    Most azonban megdöbbenve vettük tudomásul, hogy gazdasági lobby, az "ökoturizmus" álarcába bújtatott folytonos gazdasági növekedést célzó fenntarthatóság elveit mellőző nézetek mégis érvényesíteni tudják akaratukat, és kihasználva kapcsolataikat elérik a víztér védelmét célzó célkitűzések háttérbeszorulását.
Ezúton tisztelettel kérjük a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium illetékeseit, hogy ne asszisztáljanak a fenntartható fejlődés elveit lábbal tipró gazdaságfejlesztési törekvések erősödéséhez,
és partnerként nyilvánítsák ki véleményüket az egyesületünkéhez hasonló állásponttal, amely végre érdemben figyelembe veszi hazánk környezet- és természetvédelmi kötelezettségeit. Ezen elvek most az Uniós csatlakozás küszöbén még inkább igényelnék, hogy az EU-s elvárások, azon belül például az élőhely-védelmi irányelv, mind a Vízkeret Irányelvben megfogalmazottaknak megfelelően kezeljék természetes élővizeink ökológiai állapotára vonatkozó kötelezettségeinket, amelyeknek nem szabad politikai és helyi gazdasági érdekek áldozatául válnia. Nyomatékosan kérjük a kormányzattól, és elvárjuk szaktárcától, hogy a jelenlegi, márciusban hatályba lépett szabályozáson ne változtasson, és ne enyhítsen a megszorításokon. Ezt a kérésünk több hasonló élőhelyen alkalmazott európai tapasztalat is alátámasztja, valamint véleményünk szerint az esetleges rendeletváltoztatás alkotmányellenes is lenne, figyelembe véve, hogy a jogszabály lazítása ebben a formában csökkenti a természetvédelem jogszabállyal biztosított szintjét. Jelen álláspontunk érvényre juttatása, a víztér és az ott élők érdekében, figyelembe véve a tervezett lépés alkotmányellenességét, az esetleges jogszabály változtatást nem csak társadalmi fellépéssel, de alkotmánybíróság megkeresésével is alá fogjuk támasztani.

T i s z a f ü r e d , 2003. április 25.

Az aláírók közül:
- Dráva Szövetség, Drávafok
- E-Misszió Természetvédelmi Egyesület, Nyíregyháza
- Herman Ottó Természetvédő Kör, Túrkeve
- Lanius Természetvédelmi Egyesület, Telekgerendás
- Levegő Munkacsoport, Budapest
- Magyar Környezetgazdaságtani Központ, Budapest
- Magyar Természetvédők Szövetsége, Budapest
- Nimfea Természetvédelmi Egyesület, Szarvas
- Sárrét Természetvédelmi Szervezet, Dévaványa
- Zöld Akció Egyesület, Miskolc

Bővebb információ: Nimfea Természetvédelmi Egyesület, Túrkeve 5421. Erdőszél u. 1. sz.,
Pf: 33. tel & fax: 56/361-505., e-mail: tom@nimfea.hu, website: www.nimfea.hu.


Vissza a lap tetejére

- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -