Beszámoló a 2003.
április 22-én történt fészekodú telepítésről
A nap folyamán
Széll Antal irányításával Vida József, Pabar Zoltán, Székely Zsuzsa
és Monoki Ákos, egyesületünk tagjai fészekodú telepítésben vettek
részt a Körös-Maros Nemzeti Park Külső - Szilasok elnevezésű területén.
Egy jórészt magas kőrisből és kocsányos tölgyből álló facsoportban
helyeztünk el műfészkeket, elsősorban kék- és vörös vércsék, valamint
szalakóta számára.
Az erdőfoltban
egy lakott egerészölyv fészek, valamint egy váltófészek kezdeménye,
illetve 4 szarkafészek található, melyek körül 9 darab vércse
kosarat és 3 darab ládát helyeztünk ki.
Ezeken kívül két szalakóta odút is kitettünk.
A közeli fasorban további két szalakóta odút, valamint egy vércse
költőládát helyeztünk ki.
A dévaványai túzokrezervátum környékére további két szalakóta
odút, egy vércse költőládát és macskabagoly számára készült költőodút
tettünk ki, ez utóbbiba reményeink szerint gyöngybagoly is beköltözhet.
A közeljövőben
további műfészkek és odúk kihelyezését tervezzük, ezzel segítve
több védett madárfaj megtelepedését.
A kis képekre
kattintva, azok nagy méretben, új ablakban jelennek meg
Vissza
a lap tetejére
|