Beszámoló egy egerészölyv
(Buteo buteo) fióka mentéséről
A bálamadzagon
lógó egerészölyv fiókát a Hortobágyi Nemzeti Park illetékes természetvédelmi
őre, a Nimfea Természetvédelmi Egyesület két alkalmazottja valamint
a karcagi Tűzoltóság segítőkész munkatársai szabadították ki szorult
helyzetéből.
Július 9-én a
kora délutáni órákban sürgős telefont kaptak a Nimfea Természetvédelmi
Egyesület kollégái, hogy menjenek Kenderes határába egy ölyv fiókáért.
A fiatal madár a fészekből lógott ki egy bálamadzagba tekeredve,
fejjel lefelé. A Hortobágyi Nemzeti Parkot az illetékes mezőőr
értesítette, a HNP pedig a NIMFEA Természetvédelmi Egyesület közreműködését
kérte, hogy segítsék a kirendelt, illetékes természetvédelmi őrt,
Teleki Sándort. A mezőőr elmondása szerint a fészekben két kirepülő
fióka volt, amikor is a vihar az egyiket kisodorta fészekből,
míg a másik a bálamadzagon fennakadva túlélte azt. Mivel az egerészölyv
körülbelül 20-25 m magasan lógott, ezért a karcagi Tűzoltóság
segítségét is kérték. A tűzoltóság két kollégája valamint a rendelkezésükre
bocsátott emelőkosaras teherautó hamarosan megérkezett a helyszínre
és elkezdődhetett a mentés.
Miután a madarat kiszabadították, és lehozták, alaposan megvizsgálták
egészségi állapotát. A madzag az ölyv bal lábára volt teljesen
rátekeredve, egészen a comb tövéig. Valószínűleg nem most akadhatott
bele, mert az egyik lábujjába mélyen belenőtt a madzag, ami arra
utalt, hogy korábban, már a fészekben beleakadt a lába, a fészekanyagként
behordott madzagba. Mint a képek is mutatják az ölyv felakadt
lába valószínűleg eltört és szomjazott az egész napos rabság után.
A madarat Teleki
Sándor vette pártfogásba, aki elszállította a sérült egerészölyvet
a Górés-tanyára, ahol ezután megfelelő ellátásban részesítik.
A Nimfea Természetvédelmi
Egyesület köszönetét fejezi ki a mentésben résztvevőknek, különösképp
a karcagi Tűzoltóság két munkatársának, lelkes közreműködésük
nélkül az egerészölyv elpusztult volna, valamint Teleki Sándornak,
aki a madarat a megfelelő helyre szállította.
A kis képekre
kattintva, azok nagy méretben, új ablakban jelennek meg
Vissza
a lap tetejére
|