Tájsebészet kampány díjátadás
A
Tájsebészet kampányban végzett kimagasló munkájának jutalmaként
értékes díjat vehetett át a mezőberényi Napsugár Csoport. A kampány
során ez volt az a csoport Békés megyében, amelyik a legtöbb munkát
végezte. Többek között rajzversenyt hirdettek, illegális lerakó
felszámolási napokat tartottak, több felhívást jelentettek meg
a helyi médiákban. A Tájsebészet kampány mellett több más természet,
illetve környezetvédelemmel kapcsolatos tevékenységet is végeznek.
A
Csoport részre öt darab hulladékgyűjtő edényt ajánlott fel a Nimfea
Természetvédelmi Egyesület.
A Napsugár Csoport tagjai, illetve az iskola tanulói kitörő lelkesedéssel
fogadták érkezésünket, valamint az általunk hozott gyűjtőedényeket.
Mindenki segíteni szeretett volna a pakolásban, valamint a gyerekek
vállalták azt a feladatot is, hogy a kukák kerekeit felszerelik.
A Csoport egyik lelke, Falatyné Berkesi Márta elmondta, hogy az
ajándékot felajánlják az iskola részére.
Ezeknek a gyűjtőedényeknek a segítségével szeretnék elkezdeni
a szelektív hulladékgyűjtést az iskola területén. ez valószínűleg
sikeresen meg fog valósulni, hiszen mind a gyerekek, mind tanáraik
nagyon lelkesek, és szívükön viselik környezetünk védelmét.
A
szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatban egy rövid előadást hallgathattak
meg a gyerekek és tanáraik, ami által remélhetőleg olyan ismeretek
birtokába jutottak, mely segítségével eredményesebb lesz a szelektív
hulladékgyűjtési kezdeményezésük.
Azt is elmondták a díjazottak, hogy már nagyon várják a Tájsebészet
- kampány az illegális hulladéklerakók felszámolásáért pályázat
folytatását, amire reményeink szerint jövő év elején sor is kerül,
ha nem is a már jól ismert formában.
Reméljük
akkor már több, a Napsugár Csoporthoz hasonlóan lelkes társaság
fog benevezni, és segítségükkel újabb lépést tehetünk az illegális
lerakók felszámolása felé.
A kis képekre
kattintva, azok nagy méretben, új ablakban jelennek meg
Vissza
a lap tetejére
|