Újabb visszásságok a Közép-Tiszai
ökoturisztikai célkitűzésekben
A Nimfea
Természetvédelmi Egyesület ismételten tiltakozik
a közép-tiszai ökoturizmus mögé bújtatott környezetszennyezés
ellen
A közelmúltban
a Nimfea Természetvédelmi Egyesület a tavasszal hatályba lépett
rendelet - amely korlátozza a belső égésű motorral hajtott kishajók
és csónakok üzemeltetését a Hortobágyi Nemzeti Park Tisza-tóra
eső védett területein, a holtágakban és a maradványvizeken - könnyítése
és változtatásának terve ellen emelte fel szavát, amely jelentősen
sértette volna a vidék természeti erőforrásainak érdekeit. Most
újra e vidék idegenforgalmi
célkitűzései szolgáltattak indokot egy tiszai környezetszennyezéshez.
Mint arról több
média is hírt adott "mintegy 8.000 négyzetméternyi uszadékot
engedtek át a kiskörei duzzasztón. A kisebb-nagyobb
fadarabokból, valamint a műanyagból és üvegből készült tárgyak
alkotta "kultúrszemétből" álló "uszadék" a
közelmúltban jelent meg a Tisza szolnoki, két nap elteltével szegedi
szakaszán. A szemétmennyiség jelentős része valószínűsíthetően
egy héttel korábban a romániai erős esőzések kapcsán kimosott
és a vízgyűjtőbe került kommunális szeméttelepről származott.
Mint az a híradásokból
és több nyilatkozatból kiderült, az uszadék leengedése részben
turisztikai okok miatt történt, hiszen a hulladék eltávolításának
egyik motiválója az volt, hogy a turisztikai idényre "szebbé"
tegyék a környezetet.
Ennek az esetnek
a kapcsán elsősorban a jövőbeni lehetséges hasonló helyzetek miatt,
illetve ezen említett eset kivizsgálását kérve az alábbi kérdésekkel
fordul a Nimfea Természetvédelmi Egyesület az illetékesekhez:
1.) Szakmailag
és akár jogszabályilag a műanyag uszadékot - teljes összetétel
pontos ismerete nélkül is - veszélyes hulladéknak kell tekintenünk.
A "vízminőségi kárelhárítással összefüggő feladatokról"
szóló 132/1997. (VII.24.) számú kormányrendeletben leírtakat,
illetve a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 18.
§-ának (2) bekezdésében megfogalmazottakat figyelembe véve 1.
szakasz (3) bekezdése kimondja: Külföldről átterjedő vízszennyezés
esetén vagy abban az esetben, ha a károkozó ismeretlen, a kárelhárítás
ellátása a (2) bekezdés szerinti munkamegosztásban a területileg
illetékes Vízügyi Igazgatóság és a Környezetvédelmi Felügyelőség
feladata. Jelen esetben ez a feladat teljesítése miért
nem történt meg ? Miként lehetséges az, hogy tudatosan a Vízügy
a folyó alsóbb szakaszaira engedi a kármentesítés helyett a hulladékot,
nem teljesítve jogszabályi kötelezettségeit ?
2.) Emellett elvi
okokból tájékozódni szeretnénk arról is, hogy a Közép-Tiszai térség,
illetve a Tisza-tó turisztikai céljai hogyan szolgáltathatnak
okot a folyó alsóbb szakaszainak szennyezésére ? A térségben a
turisztikai törekvések "szelíd-" vagy "ökoturizmusnak"
nevezett célkitűzései mitől élvezhetik a "szelíd", vagy
"öko" jelzőket, ha még az idegenforgalmi szezon előtt
ilyen környezetszennyezéshez asszisztálnak azáltal, hogy indokot
szolgáltatnak a vízügynek nagy mennyiségű hulladék folyóvízi továbbítására
?
Egyesületünk álláspontja
alapján a szakszerű eltávolítás, kármentesítésnek kellett volna
történnie, és a megtett lépés
sem természet-, környezetvédelmi, sem turisztikai-etikai
szempontból nem elfogadható.
Kapják:
- Környezetvédelmi és Vízügyi
Minisztérium, környezetvédelmi helyettes államtitkár
- Környezetvédelmi és Vízügyi
Minisztérium, vízügyi feladatokért felelős helyettes
államtitkára
- Területileg illetékes Vízügyi
Igazgatóság
- Területileg illetékes Környezetvédelmi
Felügyelőség
- Magyar Turizmus Rt. Regionális
Irodája, Tiszafüred
- Magyar Turizmus Rt, Budapest
- Média
Nimfea Természetvédelmi
Egyesület, Túrkeve 2003.május.26.
Vissza
a lap tetejére
|