Vízitúra-lehetőség, horgászturizmus 

   A vízitúrát kedvelők számára ideális lehetőséget kínál egy kirándulás a Hortobágy-Berettyón. A Hortobágy-Berettyó főcsatorna tulajdonképpen a Hortobágy folyónak az Ágota-halomtól délre eső, a torkolatig terjedő alsó szakasza. Helyén a vízszabályozási munkálatok megkezdése előtt még a Berettyó folyt, ekkor a Hortobágy folyó csupán jobb oldali mellékfolyójának számított, de az eredeti vízfolyás múlt század végi elterelése óta a régi Berettyó-meder már csupán az egykori mellékfolyó vizét szállítja a Hármas-Körösbe. Az eredeti meder kanyargósabb volt a mainál, de a szabályozási munkálatok során számos helyen kiigazították, és ennek következtében jobbára csatorna jellegűvé vált. Különösképpen érvényes ez a megállapítás a torkolathoz közeli alsó szakaszra, melyet árvízkapuk védenek a Hármas-Körös árhullámainak visszaduzzasztó hatásától.
Az Ágota-halom és Bucsa közötti szakasz viszonylag egyenes lefutású, erősen csatorna jellegű. Bucsa és a túrkevei Ballai híd közötti szakasza megőrizte ősi formáját.
  Kanyarokban rendkívül gazdag, vízinövényekkel benőtt lapos partok szegélyezik, melyeket nem követ az árvízvédelmi töltések vonala. A Ballai hidat elhagyva is találkozunk még kanyarokkal, de egyre ritkábban, és egyre több hosszabb-rövidebb egyenes lefutású, csatorna jellegű szakasszal találkozhatunk a mezőtúri közúti hídig. Innen a töltések között összeszorítva a torkolatig szinte teljesen egyenes lefutású a folyó, majd a Hármas-Körösbe torkollása előtt kettéágazik.
  Kenutúrát szervezni elsősorban az ecsegfalvi közúti híd és a túrkevei Ballai híd közötti 26 km hosszú szakaszra érdemes, ez tartogatja a legtöbb látnivalót a természetet kedvelők számára.  A terület előnye, hogy szabadon látogatható.
  Akik belső égésű motorral felszerelt csónakkal szeretnének közlekedni, annak a Körös-Maros Nemzeti Park előírását figyelembe kell venniük, miszerint 125 cm3-nél nagyobb hengerűrtartalmú csónakmotort tilos használni. A Nagy-Sárrét egykori mesés vízivilágának pusztulását okozó, a 19. század második felétől kezdett árvízmentesítési munkálatok ezt a szakaszt megkímélték a kanyarátvágásoktól, és az árvízvédelmi töltések sem követik szigorúan a folyó vonalát. Ennek következtében megmaradtak a folyókanyarulatok által közrezárt füves területek – itteni elnevezés szerint zugok – melyeket kaszálóként és legelőként hasznosítanak. A Hortobágy-Berettyón általában két árhullám szokott kialakulni a külföldi vízgyűjtő területen történő olvadásoknak köszönhetően, ezek általában április végére és június közepére esnek. Ilyenkor különösen szép a Berettyó, hiszen a kenuval nem csak a mederben közlekedhetünk, hanem kilátogathatunk a sekély vizű, elöntött területekre, a kubikgödörrendszerekbe is.
  A víz legnagyobb mélysége többnyire 3 és 5 méter között változik,
a maximális vízjáték meghaladja a 2 métert. A vízmozgás – eltekintve a szűk keresztmetszetű szakaszoktól és az áradásoktól – meglehetősen lassú, ezért helyenként, különösen a torkolat közelében, jelentős mértékű a meder feltöltődése. A természetes partok többnyire lankásak. Az ilyen szakaszok sekély vizében kisebb-nagyobb foltokat alkot a nád és a gyékény, keveredve a lebegő és gyökerező hínárnövényzettel.
  A meredekebb partokat általában egy keskeny nádcsík szegélyezi, de egyes szakaszokon bokorfüzesek, illetve hullámtéri fűz-nyár ligeterdők fái kísérik a folyót. Tavaszi kirándulás esetén a madárvonulás idején szinte bármilyen madárfajjal találkozhatunk, nyártól kezdve pedig a folyó mentén halászgató gémfélék: szürke és vörös gémek, bakcsók, kis és nagy kócsagok jelentik a madárfauna fő látványosságait. A Hortobágy-Berettyó a környékbeli horgászok kedvenc vize, azonban a sikeres halfogáshoz némi helyismeret ajánlott. Nehezíti az eredményes horgászatot, hogy az utóbbi évtizedben rendkívüli módon burjánzásnak indult partmenti vízinövényzet miatt egyre kevesebb helyen lehet megközelíteni a partot.
  A vízparti vegetáció megbontását a nemzeti park szigorúan bünteti. Egyes helyeken bosszúságot okozhat a mederben sodródó hínárnövények nagy tömege, melyek a felszínen nem látszódnak, de a horgászzsinórba rendszeresen és gyakran beleakadnak. Ezért aztán a legjobb módszer a hosszú bottal történő úsztatás, esetleg a könnyű fenekező készség, feederbotok használata. A csónakos horgászok előnyben vannak a parti sporttársakkal szemben. A Hortobágy- Berettyó halfaunája változatos, kb. 40 halfajnak ad otthont. A leggyakoribb fehér halak a karikakeszeg és a bodorka, valamint a kiöntésekben, mederszélek lassabb vizeiben az ezüstkárász. Azért az is jó eséllyel horgászhat, aki nemes halat szeretne fogni, ugyanis a Körösökből tavasz elején megindulnak fölfelé a nyurgapontyok, melyeknek tradicionális szaporodóhelyei itt találhatóak.
  A fölvonuló halállomány jó része aztán az őszi vízleeresztésig itt is tartózkodik.
Harcsából rengeteg van a folyóban, azonban nagy részük nem éri el a legkisebb kifogható méretet, az 50 cm hosszúságot.
A sekély szélvizek jellemző ragadozó hala a csuka, a meder mélyebb részein pedig nem számít ritkának a süllő. Fontos tudnivaló, hogy a nemzeti park illetékességi területéhez tartozó szakaszokon természetvédelmi okokból egész évben tilos kifogni a gardát, a széles kárászt és a compót.
  A terület halászati hasznosítója a gyomaendrődi Körös Halász Szövetkezet, területi engedély náluk váltható.