A kunhalmok vÉdelme És megmentÉsÜk lehetŐsÉgei

Kiss Csaba, KisÚjszÁllÁs
DATE-MVFK, Szarvas
1998.

1. Bevezetés

Ki ne hallott, olvasott volna már a kunhalmokról? Megtalálhatók ezek Alföldünkön mindenfelé, sok közülük híressé is vált, regék, mondák és nagyfontosságú leletek fűződnek nevükhöz. Bár sokáig vitatott volt természetes, vagy mesterséges eredetük, mára bizonyossággal eldőlt a kérdés, őseink keze munkáját hirdetik, tehát ember által létrehozott halmok ezek. Egyikük őrhalom lehetett, másikukban hajdani előkelőség alussza örök álmát, ismét másokon vezéri sátor állhatott. Biztosan verejtékcseppek ezreinek hullatásával hordták össze hajdan a halmokat. Sokukat feltárta a kutató ásója, még többet megbolygatott a kincsvágyó emberi mohóság. A hozzájuk fűződő történetek tatárokról, törökökről, kuruc-labanc eseményekről, betyárokról, kincskeresőkről és táltosokról szólnak. Megjelenésükkel élénkítik a sík vidékeket, hozzá tartoznak a magyar tájhoz.

„Ti vagytok a mi katedrálisaink” Illyés Gyula nevezte így a kunhalmokat, az Alföldnek ezeket a sajátos tájképi elemeit. Az egykori vízjárta síkság jellemző földpiramisai Győrffy István, a honi néprajztudomány jeles képviselője szerint „olyan 5–10 méter magas, általában 20–50 méter magas, általában 20–50 méter alapátmérőjű kúp vagy félgömb alakú képződmények, amelyek legtöbbször víz mellett, de vízmentes helyen terültek el, s nagy százalékban temetkezőhelyek, sírdombok, őr- vagy határhalmok”. Ez a meghatározás ma is helytállónak tekinthető, noha még számos kérdés tisztázásra vár. A szakirodalomban Horváth István (1784‑1846) használta először a kunhalom elnevezést, s azokat a letelepedő kunok művének tulajdonította. Ezzel szemben Jenei István őskutatónk 1851-ben a következő álláspontra helyezkedett: „annyi bizonyos, hogy a hazai halmok kunhalom nevezete a magyar nép ajkán nem él, egy pár évtized óta az írói nyelv kezdé divatba hozni”.

A kunhalmok pusztulása végzetesen felgyorsult. Egyrészt az elhordás, a roncsolás, másrészt a mélyművelés, a beerdősítés, beépítés miatt szűnnek meg halmok, vagy változik meg, károsodik maradandóan kultúrrétegük, vegetációjuk. Ezek a halmok pedig nemcsak tájképi tartozékai az Alföldnek, hanem sajátos történeti – kultúrtörténeti értéket is rejtenek rétegeikben. A régészeti kutatások kiderítették, hogy a halmok nagy része rézkori, korabronzkori temetkezések, bronzkori telepek, szarmata, germán, honfoglalás kori temetők, Árpád-kori templomok és sírok, olykor valóban kun temetkezések nyomait őrzi. Legalább ennyire fontos az is, hogy az Alföldet egykor borító ligetes táj löszgyep maradványainak szinte már csak a halmok az utolsó menedékei.

Összességében elmondhatjuk, hogy ennek az egységes Kárpát-medencei európai nagytájnak, az Alföldnek a kunhalmok unikális értékű tájelemei, elsősorban táj-, régészeti-, kultúrtörténeti-, és botanikai kincsek őrzői.

Jelenük, de jövőjük is a területen élő és főleg az ott gazdálkodó emberek munkájától, oltalmazó vagy pusztító tevékenységétől függ. Ettől függ, hogy megmaradnak-e a kunhalmok az itt még megtalálható növény- és állatfajok számára élőhelyekként. A velük kapcsolatos természetvédelmi munkának a legfőbb tennivalója csak az lehet, hogy értelmes kompromisszummal útját álljuk az utóbbi időben igen felerősödött halompusztító tevékenységnek. A legsürgetőbb feladat a jelenlegi állapot rögzítése, fenntartása. Már ez is nagy eredmény lenne, mert ezzel megállíthatnánk a halmok széthordását, végleges pusztulását. El kell készíteni a halmok keresztszelvényét, pontos térképét, kataszterezését, és sort kell keríteni növénytani állapotuk vizsgálatára, cönológiai felvételezésükre. Megfelelő nagyságú pufferzóna kialakításáról is gondoskodni kell. A kunhalmok pótolhatatlan nemzeti kincseink, ezért megőrzésük is nemzeti feladat kell, hogy legyen.

Szakdolgozatomban a kunhalmok védelméről és megmentésük lehetőségeiről írok. Részletesen bemutatom értékeit, felhívom a figyelmet a legfontosabb potenciális veszélyforrásokra. Elemzem és rendszerezem azokat a lehetőségeket, amelyekkel a kunhalmok védelmét még hatékonyabbá lehetne tenni. Az 1996. évi LIII. törvény, amely a természet védelméről szól, országos védettséget adott a halmoknak. A törvény magával vonja azt, hogy 2000. január 1-ig el kell készíteni az összesítő halomkataszteri jegyzéket. Diplomamunkámban ismertetem az eddig használt kataszterezési módokat és felmérő lapjait, értékelem ezek előnyeit, illetve hátrányait. Végezetül megpróbáltam azokról a dolgokról is írni, amelyek a kunhalmok jövőben történő természetvédelmi szempontú kezeléséhez elengedhetetlenül szükséges lesznek. A legfontosabb feladatunk azonban egyelőre az, hogy a kunhalmok megmaradjanak a jövő évezred számára is.

2. A kunhalmok általános ismertetése

2.1.A kunhalom fogalma

A kunhalmok mesterséges eredetű földtani képződmények (építmények), amelyek tájképi, régészeti, botanikai, zoológiai és kultúrtörténeti szempontból kiemelkedően értékesek, az Alföld nagytáj sajátos antropogén formakincsei. Kialakulásuk szempontjától függetlenül kunhalomnak tekintendők: a tell-telepek (lakódombok), a kurgánok (sírhalmok), az őrhalmok, a határhalmok és a laponyagok. Általában magasabb, árvízmentes hátakon, kiemelkedéseken, ártér felé eső szegélyeken, folyókanyarulatok közvetlen közelségében helyezkedtek, illetve helyezkednek el. Keletkezésük ideje döntő többségben a réz- és bronzkor szakaszaival egyezik meg, kb. i.e. 2300-tól 750-ig (egyébiránt ez a gödörsíros temetkezési kultúra és a tell-telepek kialakulásának időpontjai is). Méretük változó; átmérőjük 20–90 méter, relatív magasságuk 0,5–12 méter, úgynevezett pajzsméretük 50–160 méter is lehet. Alaprajzuk többnyire a körhöz kezelítő ovális alak, kúp vagy félgömbalakú képződmény. Számuk csak becsülhető, hajdan a Nagy-Magyarország területén belül mintegy negyvenezer lehetett belőlük az Alföldön, mára azonban 1300–1700 még esztétikai látványt nyújtó halom maradt. A civilizáció, az urbanizáció és a nagyüzemi gazdálkodási rendszer felerősödése folyamán különösen e századunk második felétől a halmok súlyos retorziót szenvendtek el. A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvényben országos védettséget kaptak.

2.2. A kunhalmok keletkezésének történeti áttekintése

Hazánk kedvező földrajzi fekvése miatt a legrégibb kortól adott szállást az ide települő népeknek. Kelet és nyugat érintkezési területén való fekvése miatt sokszor kulcsszerepet játszott, és nagy népi történeti események színhelye volt. Az idők folyamán egyre újabb települések, törzsi, majd állami szervezetek épültek ki ezeken a helyeken. A múlt megmaradt emlékeit takarja a föld. Ezek az emlékek a magyarföld történelmének talajban rejtőző lapjai.

A kunhalmok keletkezését nem lehet pontosan egy időhöz, korszakhoz kötni. Vannak, amelyek a leletek tanúsága szerint a rézkorhoz köthetők, de igen jelentős számmal találhatunk szarmatakoriakat is. Ha a tell-telepeket (lakódombokat) is megemlítjük, még jobban megnyúlik a kunhalmok létrejöttének intervalluma. Nálunk először az újkőkori (neolitikum) fejlődés második-harmadik szakaszában (i.e. 3800–2800) jöttek létre. A rézkorban a lakódombok többsége megszűnt, a bronzkorban azonban újabb nagy tellek is keletkeztek. A tellek és halmok építői az újkőkori emberek, a sztyeppén élő nomád pásztornépek, a trákok, az íllírek, a dákok, a kelták, a szkíták, a jazigok és a szarmaták voltak. Ők elsősorban temetkezési célra és lakóhely miatt építették őket. A későbbiek folyamán ezeket a halmokat az itt megtelepedő népek tovább használták valamilyen célból. Ezért a hunok, a germánok, az avarok, a besenyők, a jászok, a magyarok és a kunok nyomait is őrzik a halmok. A szarmatakor után az újabb hódítók már nem a halomsíros temetkezést részesítették előnyben, ezért a kurgánok építésének korszaka lezárult. A halmok ezen idők után újabb temetkezési helyként, őrhalomként, illetve a a kialakuló településszerkezet határ halmaiként töltötték be szerepüket. A halmok építésének sajátosságiról az 3.2.1. A halmok régészeti szempontból történő bemutatása című fejezetben írok részletesen.

2.3. A halmok funkciói, halomtípusok

2.3.1. Funkciók szerinti csoportosítás

Ahány halom, annyi elképzelés létezik céljaik megítélésében. Ennek több oka is van, de a legelső ezek közül az, hogy ezek a híres, de mégis ismeretlen kiemelkedések sohasem voltak semmilyen tudomány elsőszámú, vagy legalábbis igen fontos célpontjai, kutatási témái. Vannak elsődleges funkciók és másodlagosak. Az elsődlegesek a közvetlen célra mutatnak rá, a másodlagosak pedig arra, hogy mennyi meglepő élethelyzetben használták őket a történelem során. Ezek a funkciók a kutatások hiánya miatt sokszor csak feltételezések, melyek valószínűsége tág határon belül mozog. Fel kell tehát itt hívni a következőkre a figyelmet:

– lehet, hogy a halmok eredetileg csak elsődleges célokra épültek, de:

– feltételezhető, hogy az elsődleges és másodlagos funkciók már a kezdetek kezdetén együtt
működtek;

– valószínű tehát, hogy egy halom sohasem volt csak egy feladatra elkészítve.

Elsődleges funkciók:

• temetkezési hely: a halmok közül az, amely a Kelet-Európai sztyeppéről nyugat felé haladó állattartó lovas nép hagyatéka. Sírok vannak bennük, a talajszintbe beásva.

• lakóhely: azok a halmok vagy helyek, amelyeket valaha laktak, és kultúrrétegeik egymásra rakódtak. Elnéptelenedésük után, hosszú évek folyamán felszínük tagolatlanná vált, betemetődött, és halommá, dombbá alakult.

• őrhelyek: azok a halmok, amelyek a többi már meglévő halmokat kötötték össze egymással. Üzenőszerepük és stratégiai szerepük lehetett. Elkészültükkor nem temetkeztek ezekbe.

• pogány áldozótér: a korábbi Szovjetúnió kurgánjain több helyütt, szakrális célokat szolgáló áldozó tereket találtak. Nálunk több halom neve is bizonyítékul szolgál.

• településhatár kijelölése: a középkori és újkori településhatárok vitáját sokszor a határban álló halmok döntötték el. A határok töréspontjait a halmokra helyezték el. Sok már meglévő halom így vált határhalommá. Ahol hiányzó láncszem akadt a határhalmok sorában, oda kicsi, de látható földhányást emeltek.

Másodlagos funkciók:

• településhatár kijelölése: a határhalmok többsége a már meglévő többezeréves halmokból lettek kinevezve, hogy ezt a célt szolgálják

• hírterjesztés, jelzés: elképzelhető talán, hogy a hajdan erősen vízjárta területek lakható „szigeteit” a halmokról elinduló információk, hírláncok kötötték össze. Vagy a hegyek elfogytával az Alföldre kiérve a hírlánc a halmok rendszerét használhatta. Éjjel tűzzel lehetett üzenni, nappal pedig füstjelzésekkel.

• újabb temetkezési helyek: sok halmot a későbbiek folyamán temetkezési célokra használtak, főként a kunok és az Árpád-kori magyarok.

• őrhely: egy már megépített, vagy kialakult halmot a későbbiek folyamán őr- vagy megfigyelőhelyként lehetett használni.

• templomok helyei: az Árpád-korban sok halomra templomot, monostort építettek. Ezek jelentős része elpusztult, de bizonyítékként a romok megtalálhatók.

• egyéb funkciók: sok halmon találunk feszületet, feszületsort, stációkat vagy más keresztény szent jelképeket. Néhány halmot kivégzésre, például akasztásra használtak, stb.

2.3.2. Típus szerinti ismertetés

A kunhalmok kialakulásuk szempontjából megkülönböztethetők, különböző típusokba sorolhatók. A kunhalom fogalma alatt a következő halomtípusok értendők:

• Tell típusú halmok (lakódombok): Ebbe a kategóriába a többnyire szabálytalan alakú, nagyobb átmérőjű, elnyúltabb, laposabb és viszonylag magas halmok tartoznak. Kultúrrétegük több méter vastagságú. Nálunk az újkőkori (neolitikum) fejlődés késői szakaszában jelentek meg először, a rézkorban elnéptelenedtek, majd e steril rétegekre települt a bronzkori kultúrák lakórétege. A bronzkorban (i.e. 1900-tól kb. 900-ig) újabb nagy tellek keletkeztek, nemcsak a régiek éledtek újjá. A halommá emelkedett egykori telephely kultúrrétegét főleg az ott élő emberek házainak omladéka, edénytörmelékei, tűzhelyének pernyéje, az elfogyasztott állatok szétszórt csontjai, kagylóhéjai alkották.

• Kurgánok (sírdombok): A régészeti kutatások feltárták, hogy a halmok nagy része rézkori és kora bronzkori temetkezések, szarmata, germán és honfoglaláskori temetők, Árpád-kori templomok és sírok, olykor valóban kun temetkezések nyomait őrzik. A temetkezési vagy szakrális célt szolgáló kurgánok kisebb átmérőjűek, még ma is észrevehetően hegyes, csúcsos formájuk van. Általában a sztyeppei nomád lovas népek temetkezési helyei voltak. Leghíresebbek a szkíta kurgánok (i.e. 700–400). A kurgán kipcsak török szó, jelentése: sír-halom.

• Őrhalmok: Hazánk több vidékén, különösen az Alföldön és a Kelet-Dunántúlon gyakoriak ezek a viszonylag alacsony, földből emelt halmok. Eredetileg sem lehettek magasak, de a rendszeres szántás következtében egyre alacsonyabbak lettek. Jellemző, hogy az egymástól látótávolságnyira lévő magasabb halmok (általában tell-halmok) láncszerű összeköttetését biztosították. A tűzjelzésben lehetett fontos szerepük. Elkészültükkor valószínűleg nem temetkeztek ezekbe, de később igen. A Dunántúlon ez utóbbiakat tumulusoknak nevezik.

• Laponyag: Azok az általában hosszúkás magaslatok, melyek a kurgánoknál terebélyesebbek, de alacsonyabbak (2–6 méter). Ezek jobbára árvizes területeken voltak megtalálhatók, inkább a víz építette, mint az ember őket. Temetkezés céljára ezeket is felhasználták, részben népvándorláskori vagy korábbi temetkezések helyei. A Hortobágyon sok laponyag található.

• Határhalmok: Kialakulásuk és szerepük, a megyék, a járások és a települések határainak megjelölésével hozható összefüggésbe. A középkori és újkori településhatárok vitáit sokszor a határban álló halmok döntötték el. A határok töréspontjait a halmokra helyezték. Ahol hiányzó láncszem akadt a határhalmok sorában, oda egy kisebb, de jól látható földhányást emeltek. Az így keletkezett határhalmok száma csekély, a halmok közül a legfiatalabbak. Tipikusak az úgynevezett hármas határhalmok, ezek három település határának voltak jeles pontjai.

2.4. A kunhalmok geológiai és topográfiai viszonyai

2.4.1. A halmok geológiai sajátosságai

A kunhalmok sajátos ember alkotta földtani képződmények, és néhány geológiai különlegességük is akad. A múlt században, a nagy folyószabályozások előtt, az Alföld jelentős része időszakosan vízjárta terület volt. A halmok rendszerint erek, völgyek, vízfolyások, tavak, vízállások közelében, vagy ezek partjain emelkedtek árvízmentes helyen, mindig vízmentes területen. Nyilván a halmok építési szokásaival függött össze, hogy a Maros törmelékkúpjának belső részein egyetlen kurgánt sem lehet találni.

Egykoron az állandóan kiöntő ősfolyók medrei és a szél szállították le a hegyekből a löszt az Alföldre. A lösz a jégkorszak alatt keletkezett, ahogy a jégárak csiszolták, koptatták a hegyeket. Alföldünkön néhol nagy vastagságban rakódott le, sok helyen a felszínen van, másutt a homok lepte el. Mivel a halmokhoz a földanyagot a talaj legfelső rétegének lenyesése révén nyerték, a halomtest egésze ebből a löszös talajból épült fel. A löszön a mi klimatikus viszonyaink között fekete csernozom-talaj képződik. A múlt századi folyószabályozások következtében az Alfödünkön nagy kiterjedésű másodlagos szikesedett területek alakultak. ki. Az ezeken a kiterjedéseken található halmok nagy része azonban nem szikesedett el, hanem mind a mai napig csernozjom feltalajt mutatnak. A Hortobágyon több ilyen „csernozjom-sziget” is található, ugyanis legmagasabban fekvő részeit (halmokat, laponyagokat) nem árasztották el az árvizek. Itt a talajszelvény vízgazdálkodást a talajvíz nem befolyásolhatta lényegesen, mert nem emelkedett magasra. A talajszelvény vízforgalmát a csapadék és a párolgási viszonyok szabták meg. Ezért ezeken a részeken csernozjom talajok alakultak ki.

2.4.2. Előfordulásuk, számuk

A kunhalmok előfordulási helye hazánkban a Nagyalföldre korlátozódik, azon belül is a legnagyobb számban a Hortobágyon, a Nagykunságban, Csongrád megye tiszántúli területein, a Jászságban, Békés megye északi részein és a Hajdúháton fordulnak elő. Ma kilenc megyében oszlik meg egyre fogyatkozó számuk (Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Bács-Kiskun, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Pest és Fejér megyében). Mai határainkon túl Romániában elsősorban Arad és Temes megyében, Jugoszláviában a Bánátban és Bácskában tűnnek fel. A Kárpát-medencén túl a hajdanvolt szkíta és hun területeken, a nagy orosz síkságokon vannak elképesztő mennyiségben Ukrajnában és Oroszországban. Nyugat-Európában is megtalálhatók, például Hollandiában, ott hun halmoknak nevezik őket.

Számuk csak becsülhető az egykori Nagy-Magyarország területén belül, kb. negyvenezer lehetett belőlük. Még a századfordulón is valószínűleg két-háromezer ép halom állhatott, a mai Magyarország területén. Mára sajnos több mint 50–70 %-uk eltűnt, elhordták, elszántották, átvágták, fizikailag megsemmisítették. Ma Hajdú-Bihar megyében kb. 500-nak tudjuk a nevét és pontos helyét, Békésben kb. 700-at tartanak számon, Jász-Nagykun-Szolnok megyében kevesebb, mint 300 db van belőlük.

3. A KUNHALMOK ÉRTÉKEINEK RÉSZLETES BEMUTATÁSA

3.1. A kunhalmok, mint sajátos tájértékek

Az Alföld legnagyobb része tökéletes síkság. Felszínét nemcsak természetes eredetű kisformák tagolják, hanem mesterséges alkotások, földvárak, kunhalmok, csatornák, töltések, mesterséges tavak is. A végtelen sík fátlan határának egyhangúságát csak egy-egy halom teszi változatossá. A kunhalmok az alföldi táj sajátos antropogén formakincsei, tájképi tartozékai. A tájképi érték döntően szubjektív megítélésű fogalom. Elsősorban a nézelődőben keltett esztétikai élményt fejezi ki. Tájképnek egy adott nézőpontban a szemünktől a látóhatárig terjedő tájat és a hozzá tartozó égboltot tekintjük. A tájképet látással észleljük, tehát a tájnak az a része, amit egy nézőpontból egyszerre látunk. A táj arculata, látványa, szépsége, hangulata, színei; pihentető, felüdítő, kedvező hatása, tehát eszmei értéke határozza meg az esztétikai értéket. Mint mesterséges geomorfológiai képződmények, több esetben nehezen választhatók külön azoktól a „halomszerű” természetes képződményektől (bucka, homokgerinc, laponyag, prong-magaslat, telek stb.), amelyekkel szoros kapcsolatban vannak, azok mesterséges magaslatai. Legbiztosabban csak fúrásminták alapján lehet őket azoktól megkülönböztetni. Indokolt viszont a tájból markánsan kiemelkedő, szabálytalan alakú, halommá magasodott tell-telepeket (lakódombokat), mint geomorfológiai tájelemeket kunhalomként kezelni. Az asztalsimaságú határból néhány méterre kiemelkedő „földpiramisok” kétségtelenül magukra vonják az arra járók figyelmét. Sajnos, mind több a jellegét vesztett (befásított, beépített, megcsonkított) halom. Az is rontja a látványt, azonban, ha a halom környékén létesítmények (távvezetékek, épületek, szeméttelepek) találhatók.

3.2. Régészeti, muzeológiai értékek

3.2.1. A halmok régészeti szempontból történő bemutatása

A természetvédelem céljai közé tartozik az ősrégészet, az ősembertani lelőhelyek és azok környékének a védelme révén a régészeti ásatások lehetőségeinek biztosítása. Annak ellenére, hogy a kunhalmok többsége még feltáratlan, régészeti szempontból mégis különleges értéknek számítanak. Egy-egy lakódomb alapját már a kőkorszak embere megvetette (pl: a kenderesi Bán-halom; Csolt-Mágori kettős halom Vésztő közelében). Ezt követően a fémkorszakok, majd a népvándorláskori kultúrák megtelepedésével, később pedig a honfoglaláskori, valamint a középkori magyar és kun temetők leletanyagaival lettek gazdagabbak a halmok kultúrrétegei. A kunhalmok a történelmi emlékeinknek egy olyan külön csoportja, amelyet nem a föld alatt, hanem a terepszint felett maradtak meg, amelyek döntő többsége temetkezési hely. A kutatás mai álláspontja szerint a kurgánok (sírhalmok) keletkezésének ideje a gödörsíros temetkezések időszakába tartozik, és így nagyjából egyidősek a késő rézkor három szakaszával (i.e. 2300-1900). Régészeti szempontból két halomtípus van, ami kifejezetten értékes. Az egyik ilyen a lakódombok vagy tell-halmok. Ebbe a kategóriába a többnyire szabálytalan alakú nagy kiterjedésű és viszonylag magas halmok tartoznak. Több feltárás során azt tapasztalták, hogy a kultúrréteg vastagsága elérheti a tíz métert is. Felmagasodásukban az árvízmentes, de vízközeli helyen megtelepülő ember játszotta a főszerepet. A halommá emelkedett egykori telephely kultúrrétegét főleg az ott élő emberek házainak omladéka, edény törmelékei, tűzhelyének pernyéje, az elfogyasztott állatok szétszórt csontjai, kagylóhéjai alkotják. Lakódombok nagy számban keletkeztek a bronzkorban (i.e 1900-tól kb. 900-ig). A telepek nagy számából és méreteiből viszonylag jelentős népsűrűségre következtethetünk. A másik halomtípus a már korábban említett kurgán vagy sírdomb. A temetkezési, vagy szakrális célt szolgáló kunhalmok kisebb átmérőjűek, csúcsosabbak, hegyesebbek.

Ezeket a temetkezési helyeket úgy készítették, hogy a halott fölé rétegesen hordták fel és döngölték le a földet. Építésükhöz az anyagot a talaj legfelső rétegének lenyesése révén nyerték. A kurgánok tekintélyes részénél a természetadta kiemelkedéseket is alapul vették. Az elhantolást úgy végezték, hogy először egy szabályos gödröt ástak a halom későbbi középpontjában. A sírt sokszor tölgyfagerendával fedték, vagy magát a sírkamrát is faszerkezetből állították össze, majd erre emelték a halmot. Ez volt a halott háza, amiben a túlvilágon tovább élt. Általában zsugorítva helyezték el, felhúzott lábakkal a halottat a gödörbe. Néha lepelbe vagy pokrócba csavarták a halottakat, de okkerrögöt csaknem mindig tettek mellé. Ez a vörös színű földfesték már a legkorábbi időktől kezdve a vallási elképzelések egyik kifejezője volt. (A Dunántúlon Lovas község mellett feltártak egy olyan festékbányát, amelyet már az őskőkorban kezdtek el használni:) Nemcsak régészeti adatok, de néprajzi analógiák is bizonyítják, hogy a vörös mindig az élet színe volt. Az okker sírba helyezésével talán a túlvilági életet kívánták biztosítani, vagy kifejezni. Találtak olyan sírkamrákat is, amelyek kövekkel voltak megrakva. Nem egy esetben megfigyelhető utántemetkezés is (ami a későbbi időszakban történt), ez a kurgánok további magasodásához járult hozzá. Ez főleg az Árpád-korban történt. Több halmon található e korból való temető, templomrom, templomos falu romja. A középkorban a XIII. századtól kun temetkezések nyomait, szálláshelyeit is őrzi néhány halom (pl: a karcagi Szentmiklós-halom). A kun szállástemetőkben a pogány szokások maradványai a temetkezési szokásokban a növényi anyagokkal űzött cselekedetekben is nyomon követhetők. A Karcag-környéki szállástemetőkben egykori fontos szokásként volt rögzíthető egy adott gyásznövény sírba tétele is, mindig a koponya alatt elhelyezve csokor, fejpárna formájában. A növény maradványai egyaránt előkerültek férfi- és női sírokból. Az elvégzett archeobotanikai vizsgálat eredménye szerint az említett növény valamilyen üröm- (Artemisia) féle. Ezeket a növényi maradványokat fontossá teszi számunkra az is, hogy egy idáig elégtelenül magyarázott szólásunk — örömből üröm lesz, öröme ürömmé vált, minden örömbe vegyül egy kevés üröm — anyagi alapját, magát az egykori szokást sikerült felfedni. A kunhalmok valószínűleg fejedelmek, törzsfőnökök temetkező helyei voltak. A halmok régészeti értékét nagyban csökkenti, hogy egy részüket már évszázadokkal ezelőtt kifosztották, kincseit széthordták. A sírokhoz sokszor mesés kincsek képzete társult, a sírrablók kora a halmok korával megegyező. A leghíresebbek közülük a tiszafüredi Pénzásó Pista és a váncsodi Pénzásó Balogh Sándor, ők Attila hun vezér kincseit próbálták megkeresni.

3.2.2. A halmokban talált legfontosabb régészeti leletek leírása

Az alfejezet második részeként a halmokban található legfontosabb régészeti leletekről írok, illetve értékesebb lelőhelyekről.

• A legismertebb és legértékesebb a Mágorpusztai Régészeti Feltáróhely, amely Vésztő határában található. A régészeti feltáró munka eredményeként őskori települések maradványai kerültek napvilágra, melyek bizonyítják hogy a vésztői Mágor-halom területe már az újkőkorban, a rézkorban és a bronzkorban is lakott volt. Néhány méterrel arrébb pedig Árpád-kori templomok és monostorrom maradványait ásták ki. A Csolt-Mágori kettős halom egyikében kiállítás található a leletekről, egy másik 8 méter magas ikerhalom pedig mellette áll. Különösen fontos lelet a kb. 80 cm magasságú ülő istenszobor az i.e. 2800 körüli időből, amelyhez hasonlót a szegvár-tűzkövesi lelőhelyen találtak először, és az Európában és a Földközi-tenger térségében talált kortársai színvonalát követi.

• Különösen értékes leletanyag került elő a szeghalmi Kovács-halomból. Ez a lapos, nagy kiterjedésű halom a Tiszántúl egyik legnagyobb régészeti lelőhelye. A századforduló éveitől kezdve napjainkig több esetben folytattak itt ásatást, amikor az újkőkortól a magyar honfoglalásig bezárólag gazdag eredménnyel jártak a régészek. Eső után elszórtan felszíni leleteket láthat az oda látogató. Ez a halom védett területen található.

• Régészeti szempontból nemzetközi hírű a tószegi Kucorgó-halom, amely a bronzkori ember egyik legjelentősebb telephelyének számít. Jellegzetes tell-telep. Gazdag bronzkori telepeit Rómer Flóris tárta fel.

• A sárrétudvari Balázs-halom anyagát háromezer szekérrel vitték el 1910-ben útépítéshez. Elhordásakor egy 310×260 cm-es színes, csíkos szőnyeg alól prémbe burkolt zsugorított, vörösre festett csontváz került elő. Más források — például Bugár-Mészáros Károly írásai — fatrónon ülő, prémbe burkolt, fakamrával körülvett alakról számolnak be. Szintén Sárrétudvari határában állt az Őr-halom, a hajdani Nagy-Sárrét északi részén. 1986–88 között történt a leletmentés, aholis a rézkorvégi, a korabronzkori sírok leletei kerültek belőle elő.

• Hajdúböszörmény-Józsa határában áll a Csegei-halom. Innen került elő 1858-ban a „hajdúböszörményi bronz kincs”, több kard, sisak és edény.

• Hencida központjától 1,5 km-re északra, a konyárai földúton, a Szerdek-halomból került elő a század elején egy igen értékes honfoglaláskori temető. A leghíresebb leletek a ló-zabla és a halántékkorongok.

• A mai Szabadkígyós községtől DK-i irányban, Kétegyháza környékén a Kígyósi-puszta kurgánmezőjét Gazdapusztai Gyula kutatta. Több gödörsíros (Jamnaja kultúra) és a szarmatakori temetkezés mellett két rézkori településrészlet került feltárásra. A 4. számú kurgán olyan emelkedésre épült, amelyen a halomépítést megelőzően a bodrogkeresztúri kultúra népe települt meg, néhány száz méterrel arrább pedig „Cernavoda III. Boleráz jellegű telepanyag került elő”. Az utóbbi telepen lévő állatcsontok aránya a következő: „szarvasmarha 114 db, juh 22 db, juh vagy kecske 148 db, sertés 21 db, ló 9 db, eb 8 db, őstulok 3 db, őz 1 db”. Legfontosabb a lócsontok megjelenése! „Ezidáig ezek a legkorábbi, hitelesen feltárt bizonyítékai a ló megjelenésének hazánkban”.

• Püspökladány határában állt még nem is olyan régen a Kincsesdomb (Nyakvágószék-halom), mely kényszerű feltárásakor (felüljáró építéséhez hordták el) egyedülálló „lelet” került elő, hosszú métereken át a kurgánon belül földfalú, alacsony, kazamata-szerű járatok rendje. A hídépítés elpusztította ezt a világraszóló leletet.

• A túrkevei Bokrosi-halom anyagából került elő 1941-ben, csatornázás közben az a híres honfoglaláskori „ecsegi ezüst tarsolylemez”, amit a Magyar Nemzeti Múzeumban őriznek. Szép másolata a szolnoki Damjanich János Múzeumban található. Ugyancsak Túrkeve környékén található a Tere-halom. Különleges régészeti értékű tell-halom. 1985-ben a Damjanich János Múzeum régészei (Csányi Marietta, Tárnoki Judit) egy igen jelentős bronzkori telephely feltárását kezdték el. A Tere-halom sejteti Attila helyét, az eddigi feltárások ezt még nem támasztották alá.

• Jászalsószentgyörgy határában található a Borsa-halom. A halmot a Magyar Nemzeti Múzeum részére 1899-ben Hild Viktor és Éber László megásta. Az 5-6 m mélységből előkerült — de már korábban kirabolt — fejedelmi sírt egy II., legkésőbb III. századbeli jász törzsfő sírjának tartják.

További értékes régészeti leletek kerültek elő: a jászberényi Szent-Pál-halom és Szent István-halom, a karcagi Szentmiklós-halom, az öcsödi Kovács-halom, a csongrádi Kettős-halom, a tiszafüredi Duna-halom, a nagyhegyes-elepi Mikelapos, a balmazújvárosi Kettős-halom, a törökszentmiklósi Turi-halom stb.

3.3. A kunhalmok botanikai értékei

3.3.1. Kunhalmok növényzetének általános bemutatása

Hazánk területét eredetileg jelentős százalékban borította löszvegetáció: a lösztölgyes vagy tatárjuharos-tölgyes (Aceri-tatarico-Quercetum roburis), a pusztai avagy löszcserjés (Amygdaletum nanae), a löszpusztarét (Salvio-Festucetum rupicolae), illetve a löszfalnövényzet (Agropyro pectinati-Kochietum prostratae) mozaikjaként. Az alföldi és peremhegylábi részeket nagy területeken borítja lösz hazánkban, a löszgyep — legalábbis fajgazdag, természetes formájában — mégis nagyon ritka. Löszvidékeinken szinte mindenhol mezőgazdasági kultúrák vannak. Így az egykor gyakorinak mondható lösznövények zöme ma már flóránk kivételes ritkaságai közé tartoznak. Az ember megjelenésével kultúrtáj vette át a vezető szerepet löszterületeinken, tekintettel arra, hogy löszön képződtek a legjobb minőségű (csernozjom), mezőgazdasági művelésre érdemes talajok. A nagy multú eredeti löszvegetáció sorsa ezzel megpecsételődött. Manapság a még meglévő löszvegetációjú területeken főleg másodlagos, különbözőképpen degradálódott, legelőként használt löszgyepet találunk. Az eredetileg kiterjedt növényzet nagy része elpusztult, apró töredékké darabolódott szét, illetve a művelésmentes területekre „húzódott” vissza. Legtöbb meglévő löszgyepünk különféle degradáltsági foki löszlegelő (Cynodonti-Poetum angustifoliae). Eredetileg 7-8 %-ban borították hazánkat löszpusztagyepek lösztölgyesekkel és pusztai cserjésekkel mozaikolva, mára ebből szinte semmi sem maradt. Kunhalmokon, régi sáncokon, löszfalperemeken őrzünk néhány eredetinek tekintett gyepmaradványt, néhány száz m²-nyi terület az egész. Régebben a magángazdák birtokai közti méter széles mezsgyék őriztek még valamit a lösznövényzetből, de mikor a tsz-ek szervezése után egybeszántották a telkeket, ez is eltűnt. Több halom meredek, szakadó oldalán tipikusnak mondható a taréjos búzafű-heverő seprőfüves társulás. De helyenként a halmok lábáig hatoló sziki ősgyepek cickafarkas-sziki csenkeszes és ürmös-sziki csenkeszes társulásai szintén kiemelkedő növénytani értékek.

Kunhalmokon viszonylag sokfelé maradtak meg fregmentálódott löszgyepmaradványok az Alföldön. Ezekre szinte mindig degradáló hatással vannak a szomszédos területek (jellemzően szántók vagy fanetek) és tetejükön a háromszögelési pont létesítése. Túlnyomó többségük szántó vagy halomroncs, csak néhányukon akad löszgyep vagy annak degradátuma, de még így is kiemelkedően fontos botanikai értékek. A legjobb állapotú halmokon viszonylag gyommentes, de sokszor fajszegény zsályás löszgyepek találhatók. E degradáló gyepek zsályákkal (ligeti zsálya [Salvia nemorosa], mezei zsálya [Salvia pratensis] és osztrák zsálya [Salvia austriaca]) társulást alkotó tömegfüvei a pusztai vagy barázdált csenkesz (Festuca rupicola), a taréjos búzafű (Agropyron pectinatum) és a kunkorgó árvalányhaj (Stipa capillata). Nemcsak megbontásokon, hanem az ép lejtőfelszíneket is boríthatja löszfalvegetáció. Gyakrabban előforduló „jobb” fajaik még: a közönséges borkóró (Thalictrum minus), a hólyagos csűdfű (Astragalus cicer), az apácavirág (Nonnea pulla), a magyar szegfű (Dianthus pontederae), a heverő seprőfű (Kochia prostrata) és a macskahere (Phlomis tuberosa). Ez utóbbi lösztölgyes karakterfajnak tekinthető. A Mezőföldön, a Hernád-völgyben, a Bükk-hegység déli peremén és a Pitvarosi-pusztákon számos helyen él, de Bihar jó részéből hiányzik. Legerősebb populációi az Észak-Hortobágyon milliósak, jól tűrik a legeltetést. A Bihari-síkon és a Hajdúság déli részén különösen nagy a felszántatlan halmok aránya. Általában jellemző rájuk — mint a dél-alföldi kunhalmokra is — a kunkorgó árvalányhaj (Stipa capillata), a taréjos búzafű (Agropyron pectinatum), a gerelyes gémorr (Erodium ciconium), a heverő seprőfű (Kochia prostrata) és az osztrák zanót (Cytisus austriacus) jelenléte, az utóbbi inkább a Hajdúhát felé és a hajdúháti halmokon. Innen származik az öldöklő aszat (Cirsium furiens) egyik háború előtti adata is (debreceni Nagy-Sándor-halom). Esetenként a Sadler imola (Centaurea sadleriana) a a hengeresfészkű peremizs (Inula germanica) is előfordul. További értékesebb előforduló fajok még: a keskenylevelű gyujtoványfű (Linaria angustissima), a rekettyelevelű gyujtoványfű (Linaria genistifolia), kónya sárma (Ornithogalum boucheanum), a magyar zsálya (Salvia aethiopis), a vadrozs (Secale sylvestre), közönséges kakukkfű (Thymus glabrescens), ékes vasvirág (Xeranthemum annuum) stb. Védett, értékes faj még a Pitvarosi-puszta környékén előforduló selymes boglárka (Rannunculus illyricus). Nagyiván határában, a Bürök-halom lábánál, közvetlenül a szántóföld peremén életerős egyedeket növesztett a száraz sztyepprétek növénye, a hibrid gyujtoványfű (Linaria Kochianovichii). Az alig néhány töves állomány közel tíz éve áldozatul esett a halom oldalát is károsító mélyszántásnak. Az ongai Kettős-halom felületén található az Alföld egyik legfajgazdagabb löszpusztagyepe.

Összefoglalásként elmondható a kunhalmokon a két reliktumtársulás a legértékesebb, a Salvio-Festucetum rupicolae és az Agropyro-Kochietum prostratae. A Hortobágyon, a Pitvarosi-pusztákon és a Kígyósi-pusztán szikes feltalajú halmok is találhatók, ezeken a száraz szikesekre jellemző társulások alakultak ki. A kunhalmok szemszögéből e két értékes társulás a cickafarkas-szikes pusztarét (Achilleo-Festucetum pseudovinae) és az ürmös-szikes pusztarét (Artemisio-Festucetum pseudovinae).

Igen nagy kárt okoz a halmok befásítása is. Elsősorban az akác betelepítése jelenti a fő veszélyforrást. Ilyenkor a nitrogénben feldúsuló talajban tömegesen elszaporodó rozsnokfajok (Bromus sp.), a ragódós galaj (Galium aparine); csattanó maszlag (Datura stramonium), a libatopfajok (Chenopodium sp.), valamint a szőrös disznóparéj (Amaranthus retroflexus) agresszívan terjeszkedő állománya teljesen kiszorítja az eredeti löszgyepelemeket. Halmokon leggyakrabban az alábbi „gyomfák” fordulnak elő: fehér akác (Robinia pseudoacacia), bálványfa (Ailanthus altissima), bodza (Sambucus nigra), ördögcérna (Lycium barbarum), gyalogakác (Amorpha fruticosa). Hasonlóan megzavarja az eredeti társulás stabilitását a talajbolygatás és a túllegeltetés is, amelynek következtében erős gyomosodás kezdődik, így tömegesen megjelennek a löszlegelőre (Cynodonti-Poetum angustifoliae) jellemző fajok. Ilyen a fehér pemetefű (Marrubium peregrinum), a tövises iglice (Ononis spinoza), a mezei iglice (Ononis arvensis), a közönséges tarackbúza (Aropyron repens) stb. Különös jelenség a halmok benádasodása. A nagyüzemi szántások révén nád (Phargmites communis) gyöktörzsek kerültek a halmok közelébe, ahol legyökeresedve, néhol teljesen befedték azok felszínét (pl: a tiszazugi Cserke-halom).

Az alfejezet részeként közlök egy fajlistát a kunhalmok természetes növényzetéről. Ez a felsorolás korántsem teljes, de tartalmazza a halmok értékes, jellemző és a leggyakoribb gyomosító fajait.

3.4. Zoológiai értékek

A kunhalmok állatvilágának leírásához szét kell választanunk a szántó művelési ágban lévő, illetve a természetszerű környezetben lévő gyep- vagy pillangósnövények által borított halmokat. A szántott halmokon a termesztett kultúrnövényekre jellemző fauna alakul ki. Itt ugyanúgy megjelennek a károsító rovarok rágcsálók és ezeknek ragadozói, mint a halmot körbevevő területeken. A műveletlen, természetes növényzettel borított halmokon már más a helyzet. Ezen halmok állattani leírását saját, illetve korábbi megfigyelésekre alapozom.

A szigetenként elkülönült, száraz, meleg mikroklímájú, füves területek sok állat számára teremtik meg az élőhelyi feltételeket. Ha az állatok felsorolását a rovarokkal kezdjük, akkor először a sáskákat kell megemlíteni. A bőséges zöld fűben igen gyakori az olasz sáska (Calliptamus italicus), ritkább a sisakos sáska (Acrida hungarica). Az egyenesszárnyúak közül előfordul még a száraz meleg élőhelyet kedvelő mezei tücsök (Gryllus campestris) és a fekete tücsök (Acheta deserta). Szintén gyakori a kunhalmokon a szemölcsrágó szöcske (Decticus verrucivorus) is. Több halmon is találtam imádkozó sáskát (Mantis religiosa), amelynek a tömegével legelésző zsákmány mellett ideális körülményt nyújt a meleg és napfényes klíma is. E fogólábúak rendjébe tartozó ragadozó rovarunk védett. Szintén fellelhető az alkonyati vagy éjjeli életmódú ragadozó a közönséges- (Forficula auricularia) és a parti fülbemászó (Labidura riparia). A kabócák közül a vérpettyes kabóca (Cercopis sanguinolenta) fordult elő leginkább, de változó tajtékoskabócát (Philaenus spumarius) és süvegeskabócát (Dictyophora europaea) is megfigyeltem. A bogarak közül gyakran előforduló fajok a fekete gyalogcincér (Dorcadion aethiops), nyolcsávos gyalogcincér (Dorcadion scopolii), sárga cserebogár (Amphimallon solstitialis) és a vadmurkon élő hólyaghúzó bogarunk a nagy torzcsápúbogár (Cerocoma schreberi).

A puhatestűek közül a pusztai csiga (Hellicella hungarica) rendkívüli mértékben alkalmazkodott a száraz élőhelyi viszonyokhoz, ezért igen nagy számban megtalálható a halmokon. De egy-egy bürökfolton, száraz kórókon tömeges lehet a kórócsiga (Helicella obvia) is. Előfordult még a zebracsiga (Zebrina detrita), a tányércsiga (Planorbarius corneus) és az éticsiga (Helix pomatia) is.

A kunhalmokon a kétéltűek közül jelentős számban megtalálható a zöld varangy (Bufo viridis), ritkább a barna varangy (Bufo bufo). Elsősorban szántóföldi területekkel körbevett halmokon jellemző a barna ásóbéka (Pelobales fuscu). Esősebb időszakban előfordulhat a kecskebéka (Rana esculenta) is. E békafajok rendkívül hasznosak, és egytől-egyig védelemben részesülnek.

A hüllők közül elsősorban a fürge gyík (Lacerta agilis) említhető meg, amely számára szaporodási és élethelyül kiválóan alkalmasak a gyepnövényzettel borított kunhalmok. Azokon a területeken, ahol a kunhalmok között egymáshoz közeli vizes élőhelyek vannak, ott megtalálható a vízisikló (Natrix natrix) is.

A kunhalmok, mint térségi kiemelkedések jó kilátóhelyek, ezért különösen vonzzák a madarakat. A környező határ fölött vadászó ragadozó madarak gyakran pihennek meg a halmok tetején. Különösen kedvenc leszállóhelyük a halmok tetejére kőből emelt magassági jegyek. Az egerészölyv (Buteo buteo) vedlett tollát nagy számban lehet begyűjteni ezeken a halmokon. Jóval ritkábban fordul elő a fakóvörhenyes tollazatú, meglehetősen nagy ragadozó, a pusztai ölyv (Buteo rufinus). Megtalálható a főleg rágcsálókkal és nagyobb rovarokkal táplálkozó vörös vércse (Falco tinnunculus), amelynek szitálása már messziről felismerhető. Igen ritkán, de az előforduló fajok között található a beerdősített halmokon, a főként rovarokkal táplálkozó, elhagyott varjúfészkekben költő kékvércse (Falco vespertinus). A magas fűben rábukkanhatunk egy-egy fácán (Phasianus colchicus), fogoly (Perdix perdix) és újabban egyre gyakrabban a fürj (Coturnix coturnix) fészkére is. A mezei pacsirta (Alauda arvensis) is szívesen fészkel a halmok környékére. Megfigyelhetjük még a sordélyt (Emberiza calandra), amelynek a tövises iglice és a maradványszámba menő macskahere kórója a kedvenc éneklőhelye. Néhány halom oldalában (amelyeket földmunkagépek vagy, régészeti feltárások úgy bontottak meg, hogy meredek fal alakult ki), mint a túrkevei Tere-halom, partifecskék (Riparia riparia) fészkelnek. Ugyanitt szalakóta (Coracias garrulus) is megfigyelhető. A kemény teleken tömegesen lepik el a halmokat a magevő énekes madarak, úgymint a zöldike (Carduelis chloris), a tengelic (Carduelis carduelis), a téli kenderike (Acanthis flavirostis), az erdei pinty (Fringilla coelebs), a fenyőpinty (Fringilla montifringilla) és a többi éhes fajtársuk. Ilyenkor ezeknek a vámszedője a gyors röptű kis sólyom (Falco columbarius). Ősszel és tavasszal pedig — igen ritkán ugyan, de — egy-egy ürgésző kerecsensólyom (Falco cherrug) is feltűnik.

Az emlősök legjellemzőbb faja ezen az élőhelyen a védett, de újra szaporodásban lévő ürge (Citellus citellus), amely inkább az alacsony halmok, laponyagok lakója. Ürgepopulációk a Kígyósi-puszta halmainak közelében jól megfigyelhetők. A rágcsálók közül gyakori a rendkívüli alkalmazkodó képességű hörcsög (Cricetus cricetus), amely elsősorban a halmok lábánál, a kultúrparcellák szomszédságában építi fészkét. Igen ritkán, de megtalálható még a háromcsíkos egér (Sicista subtilis). Ez a hosszú farkú, hátán három csíkos, ősi sztyeppi állatfaj főleg a halmokon, sáncokon talál magának menedéket. A szántóföldekkel körbevett, de nem szántott halmok télen a néha túlszaporodó mezei pocok (Microtus arvalis) számára jelentenek áttelelő területet. A világos, aranysárgás színű, elsősorban rágcsálókkal táplálkozó, védett molnárgörény (Mustela eversmanni) is a kunhalmok lakója. A molnárgörény a járatait a halom oldalába mélyítik. Gyakran a vörös róka (Vulpes vulpes) lakott, vagy elhagyott kotorékát is fel lehet fedezni a kunhalmok oldalában, különösen a valamilyen módon roncsolt, de gyep és fás állománnyal borított halmokon fordulnak elő.

3.5. A kunhalom, mint megőrzendő élőhely

A kunhalmok botanikai és zoológiai értékei együttesen is nyilvánvalóvá teszik azt, hogy az itt élő élőlények, életközösségek, társulások védelemre szorulnak. Ebből fakadóan tehát a halmok megőrzendő élőhelynek számítanak. A társulások természetvédelmi értéke (Simon Tibor, 1992) alapján a halmokon található társulások közül: a Salvio-Festucetum rupicolae, és az Agropyro pectinati-Kochietum prostratae reliktumtársulás; a Cynodonti-Poetum angustifoliae, az Achilleo-Festucetum pseudovinae és az Artemisio-Festucetum pseudovinae valamilyen mértékben zavart természetes társulások. Ezek a növénytársulások védettek vagy védelemre érdemesek. A halmokon megtalálhatók még a degradációra utaló társulási formák is (a halmok felületét kb. 75-85 %-ban ezek alkotják), mint: a kultúrnövény vagy telepített fás társulás, a gyomtársulás és az adventív fajok uralta társulás. A növényzeten túl az állatvilág számára is fontos területek a halmok. Az esetek döntő többségében a természetes élőhelyükön túl; táplálékszerzési-, szaporodási-, pihenő-, illetve téli rezorvoárterületei az itt előforduló állatoknak. Kiemelten kell foglalkozni a kunhalmokon is élő védett állatfajokkal (pl: Acrida hungarica, Mantis religiosa, Budo sp., Pelobales fuscu, Lacerta agilis, Perdix perdix, Coturnix coturnix, Riparia riparia, Citellus citellus, Sicista subtilis, Mustella eversmanni stb.).

Érdemes lenne behatóan megvizsgálni azt is, hogy az egymástól elszigetelődött, intenzíven művelt szántóföldekkel körbevett kunhalmok milyen szerepet játszhatnak a fajok migrációjában, s különösen az egyes populációk elszigetelődésében. Választ kaphatnánk arra is, hogy a kunhalmok, mint az izolátum hordozói, milyen kapcsolatban állnak a metapopulációkkal. Itt lenne érdemes megemlíteni a kunhalmok mikroklimatológiai sajátosságait is (pl: a léghőmérséklet nagy amplitúdója, a talajhőmérséklet kiegyenlített járása, a szél nagy szerepe stb.). Tekintettel a kunhalmok vészes megfogyatkozására, ez a szigetbiogeográfiai probléma elodázhatatlan kutatási feladat.

3.6. A kunhalmokhoz kapcsolódó irodalomtörténeti vonatkozások

Maga az a tény, hogy a kunhalmokhoz több száz éves hagyományok, legendák kapcsolódnak, már önmagában is tiszteletet érdemel, mint eleven történelmet alkotó szellemi erő. Ezen hagyományok felkutatása, a nagyközönséggel történő megismertetése is hozzájárulhat szubjektíven a kunhalmok védelméhez, jelenlegi állapotuk megőrzéséhez. A kunhalmok jó része népmondai emlékhelynek is tekinthető a kultúrtörténeti érték kategórián belül.

A halmokhoz fűződő legendák, hiedelmek, és egyéb néprajzi kuriózumok sokszor már a halmok nevében is rögzültek. Kitalált hősök, vezérek, fejedelmek, törzsfők, pásztorok, egykorvolt betyárok és a velük kapcsolatos események utalnak a halmok elnevezésére. A néphagyományok és a mondák még a hun korszakra is visszanyúlnak. A nép képzelete még ma is makacsul keresi Attila hun vezér sírját. Van, aki Dombegyház nagyközség határában található Attila-halom alatt, van, aki a Jászberényi Zagyva-ág egyik holt medrében véli megtalálni. Sajnos nagyon gyakran ezek a mondák, regék ösztökélik a kincskeresőket, hogy megbolygassák, szétrombolják ezeket a halmokat. De keresik még ma is Attila fapalotájának helyét, ahol a nagy hun király és Krimhilda egybekelt, ezt a túrkevei Tere-halomban sejtik. A Karcag környéki halmok Zádor és Ágota szerelmi históriájáról regélnek. A kengyeli Baghy-domb a mondák szerint mesés kincseket rejtett, a népi emlékezet szerint Bagi Gyula egy szegény juhász volt, aki egyszeriben meggazdagodott. A kutyája a halomból jelentős kincset kapart elő. Ilyen és ehhez hasonló történetek sora lenne még idézhető a halmok ősi képzeletvilágából.

Néhány költőnk is megidézi a halmokat. Kiss Tamás költőnk Péterszállás című versében énekli meg az ősi kunszállás, a kisújszállási Telek-halom történetét. Ady Endre a Hortobágy poétája című versében így ír a kunhalmokról: „Minden más táján a világnak szent dalnok lett volna belőle”. Egy másik neves költőnk Illyés Gyula Kunhalom című versének szállóigévé vált sora pedig: „Ti vagytok a mi katedrálisaink”. Illyés így nevezte a halmokat. Uy Péter karcagi nótárius 1820 körül önálló kötetben adta közre Zádor és Ágota szerelmi históriájának verses regéjét, amelyet 1927-ben a Karcagi Napló újra közölt. Ebben az írásban nevén említ több Karcag környéki halmot is (Ágota-halom, Asszonyszállási-halom, Zádor-halom). Sinka István a Szeghalmi Mágoron című költeményét, egyben ars poetica-ját a Mágor-halmon írja meg. A költő a Mágor-pusztán volt utoljára számadó juhász.

4. A kunhalmok veszélyeztetettségi forrásai és vizsgálatuk

4.1. A mezőgazdaságból származó veszélyforrások

4.1.1. A talajművelés hatásai

Jó másfél évszázada az Alföldön még földrészünk legnagyobb vadvízországa terpeszkedett. A Széchenyi–Vásárhelyi-program néven ismert folyószabályozási, lecsapolási munkálatok eredményeként mintegy kétmillió hektár vált termőfölddé. Ezzel felgyorsult a táj gyökeres változása és a kunhalmok pusztulása is, ami napjainkig vészes méreteket öltött. A mezőgazdasági és egyéb erőgépek megjelenése révén órák alatt lehetett elbontani, letúrni, felszántani a még meglévő halmokat. Az intenzív mezőgazdasági rendszer pedig további potenciális veszélyforrásokat teremtett.

A kunhalmokon történő talajművelés egyik legnagyobb problémája az, hogy egy-egy kultúrréteg a többszöri művelés hatására fellazul, majd lekopik szétterítődik. Ez a folyamat évről-évre megismétlődik, így a halom a még meglévő tájképi-, régészeti és muzeológiai értékeit is lassan elveszíti. Ugyanezt a problémát idézi elő, sokszor még súlyosabb formában is a mélylazítás, mélyművelés is. Szintén veszélyforrás, ha egy viszonylag természetes növényzettel borított halom közvetlen környékét, így a halomlábat és lejtőjét fokozatosan feljebb szántják, minden egyes műveléskor. Ez a botanikai értékekben tehet kárt, illetve gyomosító hatást vált ki. Sok halmot oly mértékben körülszántottak, hogy sokszor megmászhatatlan falként, csonkán, „láb” nélkül meredeznek a környező vidékre. Esztétikai értékéből szintén veszítenek azok a halmok, amelyeken geodéziai magassági jegyek találhatók meredeken körülszántva. Legkritikusabb helyzetet az teremthet, ha egy ősgyep borította halmot feltörnek, beszántanak. Remélhető, hogy ilyen eset a közeljövőben már nem fordulhat elő.

4.1.2. A szántott halmokkal kapcsolatban felmerülő kérdésekről

Az, hogy a kunhalmok törvénybe foglalva országos védettséget kaptak, a szántott halmokkal kapcsolatban egy paradoxon állapotot teremtett meg, ugyanis elméletileg a halmok évről-évre történő szántása is természetvédelmi károkozásnak minősíthető. Ha azonban felhagynánk művelésükkel, csak csúfos gyomtenger maradna a halmokon, ami a környező mezőgazdasági terület „gyomarzenáljává” nőné ki magát. Mi tehát a megoldás? Erre valószínűleg választ és megoldást az összesítő halomkataszteri jegyzőkönyv elkészülte után kapunk, amely előirányozhat egy közép- vagy hosszútávú természetvédelmi megoldást a kunhalmok érdekében. Azonban az épen maradt halmok döntő többsége így is harmónikusan illeszkedik a tájba. Egyébiránt ezeken a beszántott halmokon lehetne a Nemzeti Múzeum irányítása alatt régészeti feltárásokat is végezni, nem pedig azokon, amelyek fontos botanikai értéket képviselnek (a talajbolygatás miatt).

Az alfejezet második részében a szántás következményeiről írok. Ha egy halmot évről-évre szántunk, annak magassága csökken a kopás miatt, palástterülete pedig nő a rajta szétterülő, lefelé igyekvő földtömeg miatt. A magasság csökkenésének oka egyrészt a szántás, másrészt a csapadék okozta erózióból származik. Az alapterület évenként mindig nő, emiatt kifelé laposodik, lassanként elnyúlik a halom. Számításaim alapján a talajveszteségből és a szántásból eredő erózió (mivel a szántás a halmokon általában úgy történik, hogy az eke a halom lejtőjén lefelé forgat) évenként 3–4 cm-rel alacsonyítja a halmokat. Ha ezt a számot már évtizedekben mérjük, érdemes elgondolkodni rajta. Döntőrészt előfordul az az eset is, amikor a halmot csak részben szántják, mert tetején magassági jegy található. Itt figyelhető meg az gyakran a sokéves szántás miatt, hogy szinte fal alakul ki a műtárgy környékén. Összefoglalásként említem meg, hogy valahogyan orvosolni kellene a szántás következményeit a halmokon mérve. Ideiglenesen, valamilyen egyszerű szabályozást igényelnének a halmot művelők, amivel a halmok erózióját hátráltatni, megszüntetni lehetne. (Ha már szántanak egy halmot, elméletileg a legjobb megoldás az lenne, ha a halmokat körbeszántanák a barázdaszeleteket mindig felfelé forgatva.)

4.1.3. Különböző növényi kultúrák hatása a halmokra

A halom felszínét érintő gazdálkodási típusok, különbözőképpen hatnak rájuk. A szántóföldi növénytermesztés során más és más növényi kultúrák jelenhetnek meg. A legszerencsésebb eset az, ha évelő pillangósnövények vagy valamilyen gyepalkotó fűfaj borítja a halom felszínét. Ebben az esetben a halom eróziója elhanyagolható, harmonikusan illeszkedik a tájba; pozitív hatásait csak az ronthatja, ha intenzíven használják ezeket a kaszálókat. A kalászosok termesztése már mindenképpen magában hordozza az intenzív mezőgazdasági forma jegyeit (szántás, tárcsázás, műtrágyázás, vegyszerezés), de a csapadék okozta eróziós formát a vegetációs időben csökkenti, a tájképi hatást nem befolyásolja. A kapás kultúrákat viszont úgy is nevezhetnénk, mint a halmok pusztulását elősegítő növények köre. Az eróziót jócskán elősegítik, talajelőkészítésük során a mélyművelés miatt a kultúrréteget erősen veszélyeztetik, tehát több szempontból káros hatásúak a halmokra. Meg kell még említeni a kertkultúrákat is. Az ilyen vegetációval borított halmok felszíne sokszor tagolt, zöldségnövényekkel bevetett, gyümölcsfákkal, szőlővel telepített. Hatásuk a kapás kultúrájú halmokhoz hasonló, tetézve még azzal, hogy a gyümölcsösök, szőlők a tájképi hatást is rontják.

4.1.4. Kemikáliák használata, mint potenciális veszélyforrás

A kemikáliák használata olyan halmokon vált fő veszélyforrássá, amelyek ősgyepborításúak, botanikailag értékesek és a közvetlen környékük mezőgazdasági művelés alatt áll. A herbicidek (gyomirtók) az elmúlt tíz év folyamán óriási fejlődésen mentek keresztül, előtérbe kerültek a szelektív, nagy hatásspektrumú vegyszerek. A legpusztítóbb, ami a kunhalmok növényzetét teljesen tönkreteheti az a repülőgépes direkt vegyszerszórás. Ez különösen ott jelentős, ahol egy nagyüzemi tábla határain belül található meg a halom. Ugyanilyen hatást válthat ki a környező területekről a vegyszerelsodródás is. Ha a herbicid elpusztítja, legyengíti a halom növényzetét vagy annak egy részét, akkor egy-két éven belül a vegetációban szerkezeti változás történhet. A gyomnövények rezisztenciájuk, jobb vitalitási képességük révén felülmúlják az érzékenyebb löszgyepfajokat, és a halmon gyomosodás veszi kezdetét.

Nitrogéntartalmú műtrágyák ugyancsak a környező területekről juthatnak a halom felszínére, a halomlábhoz és a halomlejtőre. Történhet bemosódás révén a halom szélein, illetve direkt szórás következtében. Hatásuk szintén a növényzetre korlátozódik. Kismértékben jótékony hatást is kiválthat, de döntő részt nitrofil gyomflóra képződését segíti elő. Tehát csakúgy mint a növényvédő szerek, a műtrágyák is a növényzetben tesznek károsodást.

4.1.5. A legelő- és rétgazdálkodás hatásai

Azokon a halmokon, amelyek felületén és környezetében gyep- vagy évelő pillangósnövények találhatók, általában legelő- és rétgazdálkodás folyik. Ez a legtermészetközelibb vegetációs forma és gazdálkodási mód. A gyepek lehetnek inteznív, félintenzív és extenzív módon hasznosítva. Általában a félintenzív és az extenzív használat a legelterjedtebb. Ezeket a halmokat sokszor ősgyep borítja, értékes társulásokkal együtt. A legeltetéskor azonban általában nem veszik figyelembe ezen jeles értékeket. Előfordulhat túllegeltetés főleg a juhok által, ilyenkor az értékes kétszíkű növények szenvednek kárt. A taposás és a túlrágás miatt a gyep leromolhat, begyomosodhat. Megjelenhetnek a degradációt jelző növényfajok. Túlkaszálás következtében, főleg amikor a kaszálógép túl mélyen vág, szintén ez a probléma léphet fel, illetve károsodhatnak a növények raktározószervei. Az értékes löszgyepfajok szaporodását visszavethetik ezek a többször is fellépő problémák. A kaszálás és a legeltetés hiánya miatt viszont a cserjésedés veszélye léphet föl. Tehát az ősgyepborítású halmokat is mindenképpen kezelni kell valamilyen formában. Gyepkezelésként néha gyepégetést is végeznek, ez a kisemlősfauna számára lehet káros.

4.1.6. Az állattartás hatásai a halmok degradációjára

A legeltetésen túlmenően más problémák is felléphetnek az állattartással kapcsolatban, a halmokra vetítve. Az egyik ilyen gond például, ha a halmokon találhatók az itatóhelyek, karámok, istállók. Az állandó taposás miatt a növényzet lepusztul. Ugyanez a helyzet, ha a halom környékén felhajtóutak találhatók. Sokszor előfordul, hogy a halom teteje a legelő állatok pihenődombjaként szolgál. A halmokra szóródó szervestrágya szintén a gyomosodást segíti elő. Található néhány olyan halom is, melyen libatartás folyik, ez a növényzet teljes vesztét jelenti. A nitrogénben és foszforban gazdag libatrágya kiégeti az értékes növényzetet, arról már nem is szólva, hogy tarra, csupaszra rágja azt. Ezeket a káros hatásfolyamatokat valamilyen formában szabályozni, tiltani kellene. A nem megfelelő állattartás ugyanis előidézi a halmok lepusztulását, természetes növényzetének eltűnését, a begyomosodást, illetve az itt élő állatfajok folyamatos zavarását.

4.2. Fásításból adódó káros következmények

A kunhalmokra az első következetes sorscsapást akkor mérte az ember, amikor a múlt század végétől, illetve századunk elejétől, rendeletileg igyekeztek beerdősíteni őket — „hasznosíthatatlan” megítélésük miatt — s ez sajnos szinte csak akáccal történt. A mai álláspont szerint is veszélyes és megengedhetetlen eljárásnak tekintendő a fátlan halmok beerdősítése. Ugyanis ha egy halmot be akarunk fásítani, az első lépés az, hogy gödröket kell ásni. Az ásás a kultúrréteget végleg tönkreteheti. A felnövekvő facsemeték miatt a halom a tájképi értékét elvesztené, hiába ép a halom, jellegtelenné válna. Az akác nitrofil gyomflórát alakít ki aljnövényzetében, így az eredeti gyepvegetáció elgyomosodik, lassacskán végleg kiszorul természetes élőhelyéről. Állományban más fafajok (nyár, tölgy, szil, stb.) is megváltoztatják a vegetáció szerkezetét, illetve új fajok jelennek meg. A gödörásás miatti talajbolygatás következtében, szintén gyomnövények jelennek meg a csupasz talajon. A régészek mind a mai napig arra az álláspontra helyezkedtek, hogy csak úgy menthetők meg a halmok teljes egészében, ha azokat befásítják. Sajátos jelenség a fás halmokon a rókák megjelenése. Kiszorulva eredeti, nyugalmas életterükből, kotoréknak alkalmas helyek keresése közben jó menedéket találnak a halmokon, amelyekbe sokszor két-három lyukat is kaparnak, s ezzel a talajbolygatással rendszeresen fenntartják a halmok gyomosodását. (A nagy mennyiségű hörcsög ugyanezt okozza, tetézve még ezt a tápláléknövények elhullajtott, majd gyomosító magvaival.)

4.3. A halmok megbontása, széthordása, bolygatása

A kunhalmok fizikai megsemmisítésének megakadályozása a védelem alapköve, ugyanis, ha már nincs meg a halomtest, nem lesz mit védeni. Szigorú törvényi szankcionálással kell ennek útját állni. Sajnos a halom földtömege a legjobb és leggazdaságosabb építőanyag, hiszen nem kell hozzá ásni sem, csak el kell tolni a helyéről. Így váltak hosszú éveken át töltések, gátak építőanyagává. Ma egy meliorációs gépsorral (dózer, szkréper, gréder, szállító jármű) egy bő nap alatt meg lehet semmisíteni egy halmot. A több ezer mł földtömeg nem jelent akadályt. A halmok megbontása, elhordása által a halom összes valamirevaló értéke megszűnik. Ha a „munka” a felénél, harmadánál abbamarad, akkor is maradandóan károsodik a kultúrréteg, a növényzet, a tájképi, esztétikai érték. A kezdődő gyomosodásról már nem is beszélve. Még ma is problémát jelent az úgynevezett „kincskeresés”. A halom bolygatása, megásása során esetleg valamilyen maradandó sérülést szenvedhetnek fontos régészeti leletek, a bolygatott halomlejtőn pedig gyomosodás kezdődhet. A halmok megsemmisítése ma is potenciális veszélyforrást jelent építkezéseknél, tereprendezésnél, vonalas létesítmények építésénél, stb.

4.4. Egyéb nemkívánatos antropogén hatások

Ezek sora szinte kimeríthetetlen, ezért a leggyakrabban előforduló halompusztítási formákat említem csak meg. Mivel az Alföld végeláthatatlan síkság, egy halom „tökéletesen megfelel” terepautózási, terepmotorozási célra. A kapaszkodó gumiabroncs közben elpusztítja az eléje kerülő növényeket, lecsupaszítja a halom felszínét. Ugyancsak szomorú látványt nyújt a halmok közvetlen környékén a szemétlerakás.

Egy másik nagy csoport a halmok beépítése, objektum létesítése vagy vonalas létesítmény építése (csatorna, földút, digógödör, villanyoszlopok, gázvezeték, telefonpózna, stb.). Ezek építése során a kultúrréteg pusztul, a növényzet degradálódik, a tájképi érték romlik. Több halomnak közvetlenül a tetején a figyelemfelhívó hatása miatt, reklámtáblák, hirdetések éktelenkednek. Ezek főleg főközlekedésű utak mentén figyelhetők meg. Szintén a növényzetben okozhatnak kárt a szakszerűtlen (gyógy)növénygyűjtések is. Előfordulhat például az is, hogy egy-egy halmot homokbányának használnak, de katonai lőtérnek való használatak során is sérülhetnek a halmok (több halom felületébe lövészárkokat ástak).

Végül megemlíteném a régészeti feltárások hatásait is. Ősgyep borítású halmokat feltárva, károsodik a növényzet, zavaró hatású az itt élő állatokra, illetve a tájképi értéket rontja. Feltárás, leletmentés után a régészeti szelvényeket vissza kell temetni. Itt sajnos megint csak gyomosodásra lehet számítani. Régészeti feltáráskor előnyben kell részesíteni a mezőgazdasági művelés alatt álló halmokat, így nem tehetünk kárt az értékes növényzetben.

Összefoglalásképpen az 5. sz. táblázatban közlöm a kunhalmokra kiható lehetséges veszélyeztető tényezőket, melyekben a különböző értékekre levetítve vizsgálom azokat.

5. táblázat: A kunhalmokra kiható veszélyeztető tényezők összefoglaló értékelése

VESZÉLYEZTETŐ TÉNYEZŐK	Tájképi és esztétikai érték	Régészeti és muzeológiai érték	Botanikai érték	Zoológiai érték
szántás	o	+
gyepfeltörés	o		+	o
mélylazítás, mélyművelés (M)	o	+
be- és elszántása a halomnak	o	+	+	o
mezőgazdasági gépek taposása			o	+
repülőgépes direkt vegyszerszórás			+	o
vegyszerelsodródás a környező sz.földekről			+	o
műtrágyabemosódás			o
túllegeltetés			o
túlkaszálás			o	+
felhajtóút, delelőhely a halmon			+
karám, itatóhely, istálló létesítése	+		+
libalegelő kialakítása a halmon			+	o
gyepégetés			o	+
befásítás (M)	+	+
befásítás	+	+	o
cserjésedés	+		o
begyomosodás (M)	+
begyomosodás	+		o	o
(gyógy)növénygyűjtés			+
terepmotorozás, terepautózás			o	+
régészeti feltárás (M)	+
régészeti feltárás	+		+	+
„kincskeresés” (M)	+	+	+	+
„kincskeresés”	+	+	+	+
beépítés (M)	+	+
beépítés	+	+	+	o
objektum létesítése (M)	+	o
objektum létesítése	+	+	o	o
vonalas létesítmény építése (M)	+	+
vonalas létesítmény építése	+	+	+	+
katonai lőtérnek való használat		o	o	+
szemétlerakás	+
ipari létesítmény építése a közelben	+
megbontás, elhordás (M)	+	+
megbontás, elhordás	+	+	+	+
homokbányászat	+	+
JELMAGYARÁZAT: +: közvetlen káros hatást vált ki a kunhalom valamely értékére vagy értékeire o: közvetett káros hatást vált ki a kunhalom valamely értékére vagy értékeire (M): az adott veszélyeztető tényező, csak a művelt, szántott halomra vonatkozik •: Ahol a veszélyeztető tényezőnél nincs megjegyzés, ott a halom felülete növényzettel fedett

5. A kunhalmok védelmének törvényi szabályozása

5.1.Kezdeti lépések a kunhalmok védelem alá helyezéséhez

A kunhalmok védelem alá helyezéséig sok mindennek meg kellett történnie, míg végre elérte célját ezen folyamat. Már az 1876. évi budapesti Őstörténeti Kongresszuson is kiemelten foglalkoztak a halmok régészeti értékeivel. 1910-ben Kozma Béla: A kunhalmok elhelyezkedése az Alföldön című közleményét publikáltatta. Majd Györffy István jeles néprajzkutatónk vizsgálta a halmok eredetét s a hozzájuk fűződő legendákat, történeteket írta meg. Zoltai Lajos a 20-as, 30-as években a debreceni őshalmokat kutatta, Dudás Gyula pedig a bácskai halmokat térképezte föl. A század közepén Gunda Béla és Borsy Zoltán neve fémjelezte a halomkutatást geomorfológiai szempontból. Időközben több halom régészeti feltárása is megtörtént, amelyek tovább erősítették mesterséges eredetüket. A feltárások időszakára a halmok ideiglenes védettséget kaptak. A 70-es évek elejétől természetvédelmi szempontból is előtérbe kerültek, mint fontos löszgyep-maradványok lelőhelyei. A megalakuló Hortobágyi Nemzeti Park területén 101 db, a Dévaványai- és Szabadkígyósi tájvédelmi Körzetben 36 db, a Biharugrai Tájvédelmi Körzetben 3 db halom került védelem alá, a területi védelemnek köszönhetően. Ezek a halmok már jogilag is védettek voltak. 1978-ban kapott védettséget a Mágor-pusztán található feltárt őstelepülés és halomtársa. Ezek az intézkedések azonban csak kuriózumnak számítottak, hiszen tovább tartott a halmok kálváriája. A 80-as évek elejétől Szolnok megyében megkezdődtek a kunhalmok természetvédelmi szempontból történő felmérései dr. Tóth Albert által. 1980-ban megyei védettséget kapott a kengyeli Szélmalom-domb. 1984-ben a Szolnok Megyei Tanács környezetvédelmi titkára Hídvégi Péter megbízásából elindult a megye kunhalmainak egy átfogó, tematikus számbavétele. Ennek következtében megyei védettséget kapott a kunhegyesi Gergely-halom, a karcagi Kis-Gergely halom és a Pincés-halom. A 90-es években Hajdú-Bihar, Békés és Csongrád megyében is elkezdődtek a kataszterezések. A teljesség igénye nélkül a halomkutatók névsora: dr. Tóth Albert, dr. Budainé dr. Kálóczi Ildikó, Gyarmati István, Orosz István, Papp László, Molnár Attila, Buka László, Szelekovszky László, Bende Sándor.

5.2. A múzeumi törvény

5.2.1. Az 1963. évi 9. számú törvény kunhalmokra vonatkozó értelmezése

A kunhalmok védettségét már az 1963-ban közzétett múzeumi törvény is biztosította jogilag, azonban ez a védettségi forma csak néhány feltárt halomnak adatott meg és többségüknek csak ideiglenes módon.

Az 1963. évi 9. számú törvényerejű rendelet, a módosítások és kiegészítések tárgyában kiadott 1975. évi 6. számú törvényerejű rendelettel és az 1981. évi 19. számú törvényerejű rendelettel egységes szerkezetbe foglalt szövege:

1.§. (Általános rendelkezések)

1., A természet és társadalom olyan kiemelkedő tárgyi, írásos és egyéb emlékeit, amelyek a természet alakulásának és a társadalom fejlődésének pótolhatatlan, jellegzetes bizonyítékai, e törvényerejű rendeletben meghatározott módon kell védelemben részesíteni, a nemzeti, illetőleg az egyetemes kultúra számára megőrizni, tudományosan feldolgozni és hozzáférhetővé tenni. (…)

2.§: E törvényerejű rendelet hatálya kiterjed:

e., a történeti és régészeti jelentőségű földterületekre

18.§: Az ország történeti (régészeti) jelentőségű lelőhelyeit, területeit védelemben kell részesíteni. A védetté nyilvánítást — a Magyar Nemzeti Múzeum alapján — a művelődési miniszter rendeli el. (…) A történeti (régészeti) jelentőségű földterület védetté nyilvánítását, valamint a védettség megszűnését be kell jegyezni az ingatlannyilvántartásba, erre a részre vonatkozólag a művelődési miniszter intézkedik.

5.2.2. Múzeumok védetté nyilvánításának eljárási folyamata

A védetté nyilvánítás lehetőségét eredetileg a 13/1949. sz. törvényerejű rendelet vezette be. Jelenleg az 1981. évi 19. számú törvényerejű rendelet által módosított 1963. évi 9. számú Tvr. 18.§-ában, illetve a 18/1981. (XII. 5.) MM sz. rendelettel módosított 2/1965. (I. 8.) MM sz. rendelet 51–54. §-ában foglaltak vannak e tekintetben érvényben.

A gyakorlatban, ha egy régészeti lelőhelyet védetté akarunk nyilváníttatni, mindenekelőtt magunknak kell pontosan megállapítanunk annak a területnek a kiterjedését, határait, amelyet védeni akarunk. Ezt azután be kell azonosítanunk a jelenleg érvényben lévő földnyilvántartási térképen is, megállapítva, hogy a védendő terület mely helyrajzi számra (hrsz.) vagy hrsz-okra terjed ki. Gyakran a védendő lelőhely nem terjed ki egy parcella (tábla) teljes területére. Ez különösen külterületen fordul elő. Márpedig egy 50 vagy akár többszáz hektáros táblát nem nyilváníthatunk teljes egészében védetté, ha maga a lelőhely annak csak egy kis részére szorítkozik. Ilyen esetben a terület műszaki megosztása válik szükségessé.

Védetté nyilvánítási eljárásnál nem kisajátításról van szó. A megyei Múzeumok Igazgatósága nem óhajt a terület tulajdonosa, illetve kezelője lenni. Csak védetté nyilvánításról van szó, amit az ide vonatkozó törvényes rendelkezések értelmében a földnyilvántartásban is fel kell tüntetni. Ehhez pedig a területnek külön hrsz-mal kell rendelkeznie. Az ingatlan tulajdonában tehát a megosztás után sem történik változás.

A földnyilvántartás tulajdoni lapjának (lapjainak) adatait, a megosztási vázlatot és a területkimutatást a megyei Múzeumi Igazgatóságnak fel kell terjeszteni egy védési javaslattal együtt a Magyar Nemzeti Múzeum Adattárba. E javaslatban meg kell indokolni röviden, de szabatosan a védés szükségességét, továbbá a védendő lelőhely jellegét és korát (pl: bronzkori telep, árpádkori templom és temető stb.). De javaslatot kell tenni arra vonatkozóan is, hogy mire terjedjen ki a védelem, illetve a védési határozat milyen korlátozásokat tartalmazzon (pl: 30 cm-t meg nem haladó szántás, tuskóirtásos fakitermelés, művelési ág megváltoztatása — különösen legelő esetében stb.). Az Adattár a felterjesztést elbírálja, adatait átnézi, és amennyiben rendben találja, helyszíni tárgyalást hív össze, amelyre meghívja az ingatlantulajdonosokat, az illetékes önkormányzat szakigazgatási szervét, a Földhivatalt, a megyei Múzeumot stb. A tárgyalás során elhangzottak figyelembevételével a megyei Múzeum felterjesztését továbbítja a Művelődési- és Közoktatási Minisztérium múzeumi osztályának, amely meghozza határozatát. Amennyiben 15 napon belül nem érkezik arra fellebezés, úgy a határozatot a Földhivatalnak is megküldi a földnyilvántartáson történő keresztülvezetés végett. A megyei Múzeum köteles a védetté nyilvánított területet táblával megjelölni. A tábla egységes formájú, és a Magyar Nemzeti Múzeum útján beszerezhető. A megyei Múzeum köteles a védetté nyilvánított területek állapotát évente legalább egyszer ellenőrizni, és arról jelentést írni. A védetté nyilvánítás nem jelenti azt, hogy azon semmilyen munka sem végezhető. Ha azonban a tulajdonos (kezelő), vagy bárki más a védési határozatban meghatározott korlátozást meghaladó földmunkát óhajt elvégezni, úgy azt csak előzetes engedély alapján teheti meg. Ehhez első fokon a megyei Múzeumi Igazgatóság jogosult engedélyt adni, másodfokon a minisztérium.

5.3. A helyi védettség

5.3.1. A helyi védettség története

A 90-es évek elején a kunhalmok reflektorfénybe kerülésének időszakában, több felelős önkormányzat felvetette a helyi védettség gondolatát. Megkezdődtek a védelem előkészítésére vonatkozó felmérések. Mind a megyei, mind a települési önkormányzatok kezdeményezték a kunhalmok helyi jelentőségű védetté nyilvánítását.

1994-től 97-ig a következő települések adtak helyi védettséget a kunhalmoknak: Karcag (24 db), Debrecen (2 db), Szarvas (8 db), Medgyesegyháza-Bánkút (2 db), Dombegyház (6 db), Battonya, Békésszentandrás, Biharugra, Szeghalom, Túrkeve. A kunhalmok országos védelemben részesülése után, a helyi védettséget szolgáló kezdeményezések megszűntek.

5.3.2. A helyi védettséget szolgáló önkormányzati rendelkezések értelmezése

Ezen alfejezetben Karcag városi önkormányzatának precedens értékű kunhalom védetté nyilvánítását értelmezem. Az 1991-ben kapott hatáskör alapján a Karcagi Önkormányzat 1993-ban két alkalommal nyilvánított védetté kunhalmokat, majd 34/1994. (X. 12.) számú rendeletében egységes szerkezetbe foglalta a 24 kunhalom – és épületek, építmények – helyi védelmére vonatkozó adatokat és előírásokat.

A rendelet kimondja, hogy a helyi védelemben részesített értékek védelme a városban működő minden szervezet és a város minden polgárának kötelessége. A helyi védelem területi és egyedi lehet. A kunhalmok esetében egyedi. A helyi védelem irányítása az önkormányzati képviselőtestület hatáskörébe tartozik. A helyi védelem szakigazgatási és hatósági feladatait a jegyző látja el. A védetté nyilvánítást nem befolyásolja, hogy a védetté nyilvánítandó érték kinek a tulajdonát képezi, de a döntést megelőzően tájékoztatni kell őt annak hatásáról, és véleményét ki kell kérni. A védelem alatt álló természeti értéket, építményt meg kell jelölni táblával (erről az önkormányzat gondoskodik, de a táblával való megjelölés azóta sem történt meg). A rendelet azt is rögzíti, hogy a védett természeti területen végzett munka az értékeket nem veszélyeztetheti, a terület jellegét nem változtathatja meg. Bármilyen objektum létesítéséhez a halmokon (vagy annak közelében), építésügyi hatóság engedélyéhez kötött, ha egyáltalán engedélyez ilyet. A magántulajdonban lévő kunhalmok tulajdonosai, kezelői, használói a helyi adók kivetésekor kedvezményekben vagy adómentességben részesülhetnek. Aki a helyi védettség alá helyezett értéket, megsemmisíti, megrongálja vagy a védett érték megjelölését eltávolítja, az pénzbírsággal sújtható.

5.4. Az országos védettség

5.4.1. Az országos védettség története

Mielőtt még a kunhalmok védelmének jogi szabályozásának jelenlegi helyzetéről írnék, fontosnak tartottam, hogy az országos védettség történetéről is szót ejtsek. Igen hosszú út vezetett el addig, míg a halmok országos védettséget kaptak. Kronológiai sorrendben ismertetném ezeket a rendeleteket, törvényeket, tanácskozásokat, amelyek nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a halmok végre megkapják a méltó elismerést a természetvédelem keretén belül.

• Az 1982. évi 4. Tvr. (amely bár nem nevesíti a kunhalmokat külön 2. §-a ezt mondja:
A természetvédelem feladata, hogy

a./ a különleges oltalmat igénylő és az emberi környezet védelme érdekében föld-, víz-, növény- és állattani, tájképi vagy kultúrtörténeti szempontból, illetőleg más közérdekből védelemre érdemes természeti tájak, területek és tárgyak, vadon élő növény- és állatfajok körét megállapítsa.

b./ a természetvédelmi értékeket veszélyeztető jelenségek okait feltárja,

c./ a természetvédelmi értékek károsodását megelőzze, elhárítsa, a bekövetkező károsodást csökkentse, vagy megszüntesse,

d./ a természetvédelmi értékeket a jelen és jövő nemzedék számára megőrizze, azokat szükség szerint helyreállítsa, tervszerű fenntartásukat biztosítsa.

Ez az 1982-ben alkotott törvényerejű rendelet ma már hatálytalan, de a kunhalmok védetté nyilvánításához döntő alapokat teremtett.

• A kunhalmok igazából a 24/1991. számú Országgyűlési- és 3515/1991. számú Kormány határozat kihirdetésével kerültek reflektorfénybe.

Az Országgyűlés 24/1991. számú határozata, az Alföld időszerű környezetvédelmi és tájhasznosítási kérdéseiről szóló határozat, amelyben az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy dolgozzon ki és léptessen életbe részleges gazdálkodási és beruházási moratóriumot a természetes vízfolyások (állandó vagy időszakos vízfolyások) stb. és a kunhalmok védelmére.

Ennek az Országgyűlési határozatnak a felkérésére, illetve utasítására jelentette meg a Kormány a 3505/1991. számú kormányhatározatot, amelyben tulajdonképpen ugyanazt fogalmazta meg, azzal a különbséggel, hogy már határidőt szabott és felelőst is megjelölt. Erre a kormányhatározatra készült el a kormány cselekvési programja, amely ugyancsak hivatkozott az Országgyűlési határozatra, újat nem mondott, viszont itt is megnevezte a felelősöket.

• A termőföldről szóló 1994. évi LV. Tv. 37. §. szerint: A táj alaktani és helyi éghajlati jellegét meghatározó elemeit, így különösen a domborzatot és a jellegzetes felszíni alakzatokat, a természetes vízfelületeket, a nádasokat és vizes élőhelyeket (tavak, vízfolyások, holt meder, források), a mezőgazdasági termelés számára kedvezőtlen termőhelyi adottságú területek természetes növényállományát, a kulturális vagy történeti szempontból jelentőséggel bíró tájértékeket (kunhalmok, földvárak, rommezők, stb.) a termőföld hasznosítása, a meliorációs tervek készítése és végrehajtása, valamint egyéb tevékenységek végzése során meg kell őrizni.

Sajnos ennek a termőföldről szóló törvénynek nincs végrehajtási rendelete. Nem ad felelőst a védelemért, nem szab meg egy végrehajtásért felelős szervet, nem utalja hatóság vagy szakhatóság feladat- és hatáskörébe. Ez a törvény elsősorban hivatkozási alapnak jó a védelmet célul kitűző hatósági szervek számára.

• A védett területeken kívüli kunhalmok esetében a természetvédelmi, illetve nemzeti park igazgatóságok, mint I. fokú hatóság lehetőségei erősen korlátozottak. A 16/1994. (V.13.) KTM rendelettel módosított 3/1990. (XI.17.) KTM rendelet ugyan a természetvédelmi igazgatóságok hatáskörébe utalja az általános tájvédelem feladatkörét, de mivel a végrehajtási utasítása nem jelent meg, a kunhalmok megőrzése nem védett területeken megoldhatatlan feladatnak tűnik. Figyelembe véve azt a körülményt is, hogy nem állnak rendelkezésre, illetve csak részben a pénzforrások, amelyek segítségével a kisajátításokat, a kezelői jog megnevezését biztosítani tudnák.

• A Békés Megyei Önkormányzati Hivatal kezdeményezésére a Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága támogatásával 1994. november 23-án hat alföldi megye részvételével tanácskozást tartottak a kunhalmok védelméről. A tanácskozás célja volt segítséget adni a kunhalmok védelmének mielőbbi törvényi szabályozásához, s ezt ajánlásként a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium számára megküldeni. További célja és elvárása volt a tanácskozásnak, hogy a közeljövőben elfogadásra kerülő törvény egyértelműen és önálló témaként jelenítse meg e legrégebbi, ember által épített kultúrtörténeti emlékek hatósági védelmét, az egységes kezelés érdekében.

A tanácskozás által elfogadott ajánlások:

– jelenlegi állapot rögzítése, aktualizálása

– halom-kataszter elkészítése, nyilvántartásba vétele (záros határidőn belül, 1995. I. félév)

– külön hrsz-mal ellátni, külön kezelni

– művelést megszüntetni

– állapotnak megfelelő degradáltsági fokok megállapítása (Dr. Tóth Albert módszere)

Továbbiakban ajánlások születtek a védettség mivoltáról (országos vagy helyi), a halmok kisajátítási lehetőségeiről, a tulajdonos részéről az esetleges károk megtérítéséről, illetve tisztázódtak a védelem jog- és hatáskörei. Valamint készítettek egy kiegészítő javaslatot a jövőben elvégzendő tevékenységekről:

– az új természetvédelmi törvényben a halmok ab-ovo védelmét kellene biztosítani, egy bármikor bővíthető listával,

– jó lenne elérni, hogy újra a megyei önkormányzatok kapják meg a védetté nyilvánítási jogkört (közvetlenebb kapcsolat, védelmük kapcsolódik az építészethez, műemlék-, természet- és környezetvédelemhez),

– hatósági védelmét az Országos Természetvédelmi Hivatal szervei, a kezelést a helyi vagy megyei önkormányzatok látnák el,

– mielőbb meg kell jelentetni a halmokról és védelmükről szóló rövid propaganda-anyagot.

A Békéscsabán megtartott tanácskozás volt az, ami az utolsó lökést adta annak érdekében, hogy a törvényhozás a készülő természetvédelmi törvényben nevén nevezze a kunhalmokat, és országos védettségben részesítse őket.

5.4.2. A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény kunhalmokra vonatkozó
értelmezése

Az 1996. évi LIII. törvény a természet védelméről már nevesítve is tartalmazza a kunhalmok védelmét. A törvény III. fejezete, (amely a „természeti területek és értékek kiemelt oltalma” kérdéskörrel foglalkozik), a 2. §-a szerint: Kiemelt oltalmuk biztosítása érdekében védetté kell nyilvánítani a tudományos, kultúrális, esztétikai, oktatási, gazdasági és más közérdekből, valamint a biológiai sokféleség megőrzése céljából arra érdemes természeti értékeket (pl: földtani képződményeket, természethez kötődő kultúrtörténeti emlékeket stb.). A 23. §.(1) és (2) bekezdése: (1) Természeti érték és terület kiemelt oltalma a védetté nyilvánítással jön létre. (2) E törvény erejénél fogva védelem alatt áll valamennyi forrás, láp, barlang, víznyelő, szikes tó, kunhalom, földvár. Az e bekezdés alapján védett természeti területek országos jelentőségűnek [24. §. (1) bekezdés] minősülnek.

A 23. § (4) bekezdése alapján: A (2) bekezdés hatálya alá tartozó lápok, szikes tavak, kunhalmok és földvárak jegyzékét a miniszter a törvény hatálybalépésétől számított 3 éven belül közzéteszi, és e jegyzéket évente felülvizsgálja. A jegyzék tájékoztató jellegű, és nem érinti a (2) bekezdés alapján e törvény hatálybalépésével bekövetkező védelmét.

Nagyon fontosnak tartanám, ha a kunhalmok katasztere minél előbb, az ország különböző tájain egy egységes szerkezeti felépítés alapján, és azonos szempontok figyelembevételével elkészülne. Az összesített halomkataszteri jegyzéknek 2000. január 1-ig kell elkészülnie, illetve eddig kell közzétenni a KTM miniszterének. Ez a felmérés már folyamatban van, de rendkívül időigényes és csak hozzáértő emberek végezhetik.

Szükséges, hogy az elkészült és rendeletileg kihirdetett kunhalom-kataszter bármikor bővíthető legyen. Ez szintén nagyon fontos szempont, hiszen több halom(hely) beazonosítása bármikor megtörténhet.

A törvényben a kunhalmok között – kialakulásuk szempontjából – nincsenek megkülönböztetések. Véleményem szerint ez hiányosság lehet, hiszen a halmok között nemcsak a kurgánok (kunhalmok) találhatók, amelyek védelme igen fontos lenne, hanem a tell-telepek is (ezeket is kunhalomként tartják számon, ellentétben a létrejöttük körülményeivel, amely ismeretében ez jogi problémát okozhat). Egyes „ügyes”-(kedő) emberek kihasználhatják, hogy a tell-telepek nem kunhalmok.

6. A kunhalmok vizsgálata, felmérésük és
kataszterezésük módjai

6.1. A kunhalmok kataszterezésének okai

Ma az egyik legsürgetőbb feladatunk az, hogy az összes halmot fel kell térképezni és be kell azonosítani. Ez azért fontos, mert így már végérvényesen megszüntethetnénk a halmok pusztulását. A kataszterezés után beazonosíthatók a tulajdonviszonyok, értesíthetők az önkormányzatok, illetve az illetékes természetvédelmi igazgatóságok. A halmok jegyzéke azért is fontos, mert a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumnak 2000. január 1-ig közzé kell tenni ezen felmérést. Az országos védettség mellett javarészt a kunhalmok kataszteri jegyzékétől várható az, hogy végre megszűnik a halmok elhordása, roncsolása, beerdősítése, beépítése, mélyművelése.

Az úgynevezett természetvédelmi szempontból történő kataszterezés a 70-es évek végén kezdődött el, s még mind a mai napig tart. Ezt azonban már megelőzték korábbi felmérések is. Ilyenek voltak például a régészeti lelőhelyek, helytörténeti és levéltári anyagok, katonai térképek, földrajzi kiadványok és más a kunhalmokkal foglalkozó leírások. Ezek a kordokumentumok ma felbecsülhetetlen jelentőségűek a halmok beazonosításához, és sajnos ezek a forrásmunkák bizonyítják azt, hogy több száz halom teljesen eltűnt az Alföld színéről. Az egykori halomhelyek és a halmok elnevezései is ezekből a leírásokból, térképekről állapíthatók csak meg.

A kunhalmok felmérését több kutató és természetbúvár is végezte, ezért jó ideig nem alakult ki egységes kataszterezési forma és kataszteri lap. Ma talán valószínűsíthető, hogy országosan is az Alföldkutatásért Alapítvány által koordinált kunhalom felmérési program felmérő lapja lesz a mérvadó, amit Dr. Tóth Albert és munkatársai készítettek. E fejezetben közlöm az eddig használt kataszterezési módokat időrendi sorrendben.

6.2. A vizsgálatra kiterjedő tényezők ismertetése

A kunhalmok kataszteri felmérésének vizsgálati szempontjait, ma egységesen a Dr. Tóth Albert által ajánlott és javasolt felmérési lista szerint végezzük. Ez 10 szempont alapján vizsgálja a kunhalmokat, amelyek a következők:

1., A halom nevének eredete

A halmok nevének azonosításánál alapvetően a Magyarország Földrajzinév-tára c. sorozat I. részében (Fontosabb domborzati, táj- és víznevek. Kartográfiai Vállalat, Budapest 1982.) és a megyénként külön füzetek formájában megjelent II. részben (Kartográgiai Vállalat, Budapest 1978–1981) található neveket ajánlott a figyelembe venni. Egy-egy halom viszont több néven is szerepelhet, ezeket a szinoním neveket is célszerű közölni.

Az is előfordul gyakorlatban, hogy a halmot egyetlen térkép sem tünteti fel, olyen esetekben a területen élő emberek névhasználata a mérvadó. A halmok nevének eredete ma már legtöbb esetben kideríthetetlen. Régen elfeledett határnevek, egykori tulajdonosok neveit kellene ismerni ahhoz, hogy kideríthető legyen, a halom honnan kapta a nevét. Ehhez jó segítséget adhatnak a körzeti földhivataloknál található 1900-as évek elejéről származó, illetve a Hadtudományi Térképtárban fellelhető térképek, amelyek a dűlő-neveket, és gyakran a tulajdonos nevét is tartalmazzák. Annyi bizonyos, hogy leggyakrabban az egykori tulajdonos nevéről és a hozzá fűződő eseményről kapta a halom az elnevezését. Általában tüzetes levéltári vizsgálatok után lenne megvalósítható a halmok nevének beazonosítása.

2., Fekvése

Valamennyi halmot érdemes kistájanként és településenként betűrendben közölni. Fekvését a Magyarország Földrajzinév-tár II. (1:150 000) térképen a keresőhálózat adataival megadott négyzetben, bekarikázott arab számmal jelölhető, amely mellékleteként az azonosítás megkönnyítése érdekében a Járási- és Községi Mintatér Leírásokhoz hasonlóan rövid szöveges helymegnevezést, illetve a kunhalom elhelyezkedését is le lehet írni valamely vett ponthoz viszonyítva (ld. melléklet). Segítséget nyújthatnak mai közigazgatási, üzemgazdasági, vízügyi és katonai térképek is. A helyrajzi szám, a tulajdonos és kezelő adatai a területileg illetékes földhivatalból szerezhetők be.

3., A halom magassága

A halom a kronstadti vagy a balti magassági szintre vonatkoztatható. (Az 1953-tól hazánkban is bevezetett ún. balti magasság 0,675 m-rel kevesebb a trieszti értéknél.) Több halmon magassági jegy található, ez megkönnyíti a tengerszint feletti magasság magállapítását.

Megadható, illetve becsülhető a halom relatív magassága. A halom relatív magasságán a halmot körülfogó 1 hektáros terület legmélyebb pontjának, valamint a halom magasságának különbségét értjük.

4., A halmok állapota

Mérvadónak a halomtest (halomtömeg) állapotát lehet tekinteni. Ennek alapján 6 kategóriát különböztetünk meg.

1., Ép halmok /ÉP/: akkor beszélhetünk ilyen halmokról, ha a halmot a természetes erózión és szántáson kívül semmi nem változtatta meg.

2., Megbontott halmok /MB/: az ebbe a kategóriába tartozó halmok anyagából az idők folyamán valamennyit elhordtak.

3., Ráhordott halmok /RH/: ebben az esetben az eredeti halomtömeget időközben megmagasították.

4., Roncsolt halmok /RO/: ez a kategória igen gyakran előfordul, a halom főtömegét elhordták, vagy drasztikus bolygatást végeztek, amely a halom jellegét erősen lerontja.

5., Elhordott halmok /EH/: szintén igen gyakori előfordulási forma, amikor a halmokban történt roncsolás olyan nagy mérvű, hogy a halom helyét csupán enyhe hátas kiemelkedés jelzi.

6., Halomhely /HH/: ebben az esetben az egykori halomnak már nyoma sincs, esetenként egy mélyedés (lapály, gödör, csatorna) van a helyén. Ilyen esetben igen nehéz az azonosítás.

5., A halmok felszíne

Mozaikosan egyszerre több sajátosság is előfordulhat, amelyek a következők:

· Ősgyep borítású (Őgy): A halom felszínét ebben az esetben kisebb-nagyobb természetes vagy természetközeli gyepállomány borítja. Ezeken a halmokon fordulnak elő a kunhalmok fontos botanikai értékét képviselő védett növénytársulások. Az öt jellemző társulás: löszpusztagyep (Salvio-Festucetum rupicolae), löszfal pionír társulás (Agropyro-Kochietum prostratae), löszlegelő (Cynodonti-Poetum angustifoliae), szikes pusztarét (Achilleo-Festucetum pseudovinae), ürmös szikes pusztarét (Artemisio-Festucetum pseudovinae). Előfordulhat, hogy a halmot teljes egészében a társulára jellemző növények fedik. Nagyrészt azonban csak degradált foltok jelzik a valahai növényzet ittlétét. Lehetséges az is, hogy egy korábban már szántóföldi művelésbe vont, vagy erdő művelési ágba vont halmon az ősgyepborítás visszaállt, illetve a környező területek növényborításától függően részben visszatelepült.

· Bolygatott (Bo): A halmot ebben az esetben erősen leromlott állományú, elgyomosodott gyep borítja. A talajroncsolást (olykor a mélyebben fekvő kultúrréteget is) főleg árkolás, műtárgylétesítés, de nem elég odafigyeléssel végzett régészeti ásatás is okozhatja.

· Fásított, erdősített (Fe): A faültetés, erdőtelepítés következtében a kultúrréteg erősen károsodik, a halom elveszti jellegét, tájképileg is erősen megváltozik. A halmokra elsősorban tölgyet és akácot telepítettek, ez utóbbi nitrofil gyomnövényflórát állandósít. A kerti halmokon gyakran szőlő és gyümölcsfák találhatók.

· Részben szántott (Rsz): Ebben az esetben a halom felülete nincs megszántva, csak általában nagyobb része. Ilyenkor a meredekebb halomlejtők, a halomtető vagy a geodéziai magassági jegy környéke maradt ki a szántásból. Ezt a részt általában ősgyep, vagy gyomfoltok tarkítják.

· Teljesen szántott (Tsz): A halom teljes felülete a lábától a tetejéig megművelt, szántott. Ebben az esetben a halom felszínén semmilyen műtárgy, vagy fa, facsoport nem található.

· Erősen kultúr jellegű (Ek): Leggyakoribb eset, hogy a halom tetején geodéziai magassági jegy van. Ennél sokkal jobban elrontja a természetes képet, ha a halmon épület vagy valamilyen építmény (geodéziai torony, kilátó, villanyoszlop, antenna, kápolna, temető, feszület, csőszház, pincebejárat, hodály, istálló, rádió telefon torony, szélmalom, stb.) található.

6., A halmok közvetlen környéke

A kunhalom közvetlen környékén kb. 1 ha. területet célszerű figyelembe venni. Egyszerre több tényező is felmerülhet. Ezek a következők:

– Szántó (sz): Mivel a halmok a terület hátas részeire települtek, ezért közvetlen környékük leggyakrabban szántóföld (csernozjom; réti, szikes talaj).

– Mocsár/Fertő (m): A halmok zöme közvetlenül vízközelben épült, így ma is gyakran találunk környezetünkben mocsármaradványt, vagy olyan lapos részt, (elhagyott folyómeder) ami belvizes időszakban víznyomásos lesz.

– Legelő (l): zömmel sziki legelők, illetve kaszálók. Előfordul, hogy ritkábban intenzív gyepekként voltak művelve. Ezek a legelők is az egykori mocsár-fertők kiszáradt térségei mellett helyezkednek el.

– Erdő (e): Kivétel nélkül telepített. Főleg akác, papír-nyár, kevert állományú tölgy erdők. Olykor gyomerdőt alkotnak: gyalogakác, akác, bálványfa, ördögcérna, bürök fajok kevert állományai.

– Kert (k): Mivel a kertek a leghátasabb részeken alakultak ki, törvényszerűen[NA1] több halom is kertekben található.

– Település (t): Gyakori a halmok település közelisége is. Inkább a települések peremén maradtak fenn a halmok. A belterületek halmai erős kultúrhatást mutatnak. Egy részük nem is kunhalom. A halmok szomszédságában gyakran tanyák, hodályok, majorok épültek.

– Műtárgy (mű): Ebben az esetben a halom közvetlen környezetében valamilyen műtárgy található. Ez megegyezik az erősen kultúrjellegű halmok (Ek) műtárgyaival.

– Csatorna (cs): Ezek kisebb-nagyobb öntöző-, levezető-, tápcsatornák, illetve árkok és kanálisok.

– Út (u): A halom közvetlen környezete mellett vagy a roncsolt halomtest oldalán található utak. Ez lehet dűlőút; földút, műút, ösvény stb.

– Gödör (g): többnyire homokbánya, digógödör, ami legtöbbször illegális szemétlerakóhellyé válik.

7., Régészeti adatok

A halmok zöme feltáratlan. Ha felszínen csont- vagy cseréptörmelék található, azt az adott halom leírásánál jelezni kell. Ugyanúgy utalni kell az ismert régészeti adatokra, feltárási eredményekre.

8., Botanikai értékek

A vizsgálat során itt a társulások nevét, illetve ritka vagy védett növények leírását kell elvégezni. Bármilyen degradált ősgyepfoltot le kell írni, ha lehet állományszámot is jelöljünk.

9., Tájképi értékek

Döntően szubjektív megítélésű fogalom. Szerepeltetésével azt a tájértéket igyekszik kifejezni, amit a halom az adott helyről nézve a szemlélőben mint látvány kivált. Az asztalsimaságú határból néhány méterre kiemelkedő halmok kétségtelenül magukra vonják az arra járók figyelmét. A tájképi értéket rontják a beépítések, befásítások, csonkítások és a halomra helyezett műtárgyak.

10., Irodalmi, néprajzi, kultúrtörténeti vonatkozások

Több kunhalomhoz is kötődnek legendák, hiedelmek, és egyéb néprajzi kuriózumok. Ezeket épp-úgy, mint a hozzájuk kapcsolódó írásos dokumentumokat utalásszerűen, vázlatosan meg kell említeni. Nem törekszünk teljes részletességre, hiszen elsősorban a kunhalmok állapotrögzítése a cél, de az elkészített anyag hiányos volna, ha a kultúrtörténeti emlékekről, hagyományokról nem emlékeznénk meg.

6.3. A megvizsgált kunhalmok kategóriába sorolása

A táj- és természetvédelmi szempontból történő csoportosítás a kunhalmokat hét különböző kategóriába sorolja, melyek a következők:

1., Viszonylag háborítatlan, ép, jellegüket még jól őrző halmok

• Ezeknek csekély a száma. Háborítatlan halomról eleve nem beszélhetünk, mivel a fogalom eszmei zavartalanságot tételezne fel, ami egy több ezer éves, emberi környezetben meglévő objektumnál elképzelhetetlen. Így csak viszonylagos háborítatlanságról lehet szó. Ezek a halmok még őrzik kultúrrétegeiket, épek, tájképileg is markáns kiemelkedései a vidéknek. Növényzetük többnyire degradálódó löszgyep.

2., Jellegüket még őrző, ép, de jelenleg is szántott, vagy korábban már megművelt (beépített, beerdősített) halmok

• Legfőbb jellemzőjük, hogy még épek. A szántás (beépítés, erdősítés) következtében eredeti vegetációjukat elvesztették, így többnyire kultúrnövényzet vagy gyomtársulás borítja felszínüket. Többségüket a halomtetőig szántják, ahol a legtöbbször magassági jegy is található. Általában magas (6–10 méter magasságú), szép formájú kiemelkedések. Legfelsőbb kultúrrétegük a mély talajművelés következtében megsemmisült, széthordódott.

3., Eredetileg is alacsony, vagy a művelés miatt már lekopott, de alapjaiban még ép halmok

• Az előbbieknél alacsonyabb (4–5 méter), szabályos, ép formájú, lankás lejtőjű kiemelkedések, amelyek föltehetőleg eredetileg sem voltak túl magasak. Általában a nagyobb halmok kísérői. Mivel e földkiemelkedéseket már régóta szántják, így az idők folyamán eléggé lekoptak, s felső kultúrrétegük (ha egyáltalán volt) nagyobb területen széthordódott.

4., Megbontott, megbolygatott halmok, jelentős növénytani és régészeti értékkel

• Egy részük már régen roncsolódott (például úttöltés és útépítés, kincskereső régészkedés; erdősítés-parkosítás miatt), más részük napjainkban lett megbontva, megbolygatva. Ennek ellenére egy-egy ilyen halom szinte utolsó menedéke a löszgyepvegetációnak, míg más halmok elsősorban régészeti értékeik miatt érdemelnek oltalmat.

5., Erősen megcsonkított, vagy részben elhordott, jellegvesztett halmok

• Károsodásuk nagymérvű, tekintélyes részük már hiányzik. A még többé-kevésbé épnek tekinthető halmokat is erős kultúrhatás érte, a jellegvesztés miatt pedig már nem keltik a halom benyomását.

6., Halomroncsok, jelentősebb érték nélkül

• Egykor jelentős halmok voltak, jelenleg alig észrevehető kiemelkedések. Legtöbbször gazos gyomtársulás jelzi hollétüket. Régészeti szempontból még így is különlegesen értékesek.

7., Széthordott halmok, halomhelyek

• Ma már alig utal valami egykori jelenlétükre. Legföljebb enyhe kiemelkedés, talajelszíneződés, törmelék, vagy éppen ellenkezőleg valamilyen mélyedés (digógödör, csatorna stb.) jelzi a helyüket.

6.4. A terepi felmérés kataszteri és felmérő lapjai

6.4.1. A kunhalmok MI-13-25/1991. Műszaki Irányelv alapján történő egyedi tájérték kataszterezése

A Dr. Tóth Albert által kidolgozott, a kunhalmok megismerésére, csoportosítására vonatkozó vizsgálatok mellett, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium által MI‑13‑25/1991. szám alatt kiadott műszaki irányelv is mérvadó lehet a kunhalmok kataszterezése során. Ennek az irányelvnek a tárgya az általános tájvédelem keretében védendő egyedi tájértékek kataszterezése módszerének meghatározását tartalmazza. Az irányelv az előírások mellett függeléket is tartalmaz, azonban a közölt függelékből csak a kunhalmok vizsgálatához használható függeléket mutatnám be (ld. melléklet).

Az egyedi tájértékek az ember társadalmi tevékenységével létrehozott azon tájalkotó elemek — beleértve az emberi tevékenység során hasznosított természeti elemeket is —, amelyek történelmi kultúrtörténeti vagy esztétikai szempontból valamely közösség számára jelentőssé váltak. Főbb típusai: a településsel kapcsolatos emlékek, a közlekedéssel és szállítással kapcsolatos emlékek, a termeléssel kapcsolatos emlékek, történelmi eseménnyel vagy személlyel kapcsolatos emlékek és a természeti emlékek. Ezekbe a kategóriákba besorolható tájelemek egyre nagyobb mértékben váltak és válnak a településfejlesztés és az intenzív gazdálkodás áldozataivá. A még meglévők számát és valóságos értéküket igazából nem tudjuk, mert sem országos, sem részleges, területi felmérés ma még nem áll rendelkezésre. Ez a helyzet csak további veszélyeztetésükhöz, sőt pusztulásokhoz vezethet.

A műszaki irányelv célja ebből következően módszertani javaslat adása valamely település, településcsoport vagy kisebb földrajzi tájegység egyedi tájértékeinek felvételezésére, az adatgyűjtés és az adatfeldolgozás módjára, valamint a kataszter összeállításának tartalmi és formai szempontjaira. A módszertani kérdések keretében a műszaki irányelv a következő főbb javaslatokat tárgyalja: a vizsgálati terület megválasztásának szempontjai, az adatgyűjtés módszere, az adatfeldolgozás módszere.

a., A vizsgálati terület megválasztásának szempontjai: a vizsgálati egységként lehatárolt javasolt terület optimális nagyságának kijelölése

b., Az adatgyűjtés módszere: az adatgyűjtés célja a vizsgált területen lévő egyedi tájértékek felvételezése, illetőleg azok főbb jellemzőinek összegyűjtése (pl. irodalmi források, helyi felvételezés adatai, adatközlőktől személyesen begyűjtött adatok)

c., Az adatfeldolgozás módszere: célja olyan dokumentumok összeállítása, amely egyrészt egy adott településen belül, másrészt országosan is egységes módon tartja nyilván az egyedi tájértéket (ez adatlapokon, települési összesítő lapokon, összesítő térképeken történik)

A kataszterezés adatfeldolgozása keretében egy „egyszerűsített, tájvédelmi szempontú értékelés” javasolt, kiemelve abban a lehetséges értékelési szempontok közül a legfontosabbakat. Az értékelés során minden tájelemnél megállapítható a következő három tényező: a tájképi jelentőség, a területi jelentőség, a komplex tájvédelmi érték.

Kunhalmok és más egyedi tájérték kataszterezése e műszaki irányelv alapján, főleg önkormányzatok részéről történt. A műszaki- és környezetvédelmi osztályok alkalmazták elsősorban. Az MI‑13‑25/1991. számú irányelv hátránya az, hogy nem közvetlen adatokat tartalmaz a halmokról, és nem igazán sok szemszögből vizsgálja azokat.

6.4.2. Kataszteri lap a védett és védelemre érdemes területek értékeinek feldolgozásához

Ezt a formájú kataszteri lapot Békés megyében készítették és használták. A kataszteri lapot a Békés Megyei Önkormányzat főtanácsosa Szelekovszky László szerkesztette, a kunhalom kataszterezést javarészt Bende Sándor főiskolai hallgató végezte el a megyében. A kataszteri lap előnye az egyszerűsége. Laikusok számára is közérthető, könnyen kitölthető, és ennek segítségével a kunhalmok felmérése is meggyorsítható, hiszen településenként az önkormányzatok el tudják látni az adatszolgáltatást. Egyszerűsége azonban hátránya is, kevés szempontból vizsgálja a halmokat, csak a legfontosabb adatokra szorítkozik. A kataszteri lappal elvégzett felmérés, későbbi kataszterezés során azonban az egyik legfőbb és legfontosabb adatbázis lesz.

6.4.3. Az Alföldkutatásért Alapítvány által koordinált kunhalom felmérési program, felmérő lap alapján történő állapot felvételezése

Ez a legújabb és legrészletesebb felmérő lap, ami a kunhalmok kataszterezésére szolgál. Úgynevezett összefoglaló adatbankot szolgáltat minden egyes halomról. A felmérő lap 1998 elején készült el, dr. Tóth Albert és munkatársai révén.

A felmérő lap két részből áll: egy, a halom általános állapotának felmérésére szolgáló általános állapotfelvételi lapból, valamint egy speciális információkat adó speciális állapotfelvételi lapból. A felmérő lapokon a kérdések sorszámmal vannak ellátva. A két felmérő lap kérdései sorrendben követik egymást. Tervben van egy harmadik része is a felmérő lapnak, amely a halmok geológiai, talajtani állapotát térképezné föl.

Ez a felmérési lap az eddigi összes kataszterezési módot egyesíti, annak hibáit kijavítja, és ami a legfontosabb, hogy csak és kizárólag kunhalmok kataszterezésése szolgál. Nagy előnye, hogy nagyon pontos információkat közöl minden egyes halomról. Például nagyon részletes adatokat közöl a földrajzi koordinátákról, topográfiai helyzetről, a halom méreteiről, a halomról és annak környezetéről. Közli és érzékelteti a halom veszélyeztetettségét és annak pontos forrásait is. A speciális állapotfelvételi lapon sok olyan információ szerepel, amely az eddigi kataszterezésnél nem történt még meg. Adatokat közöl a halom kultúrtörténeti vonatkozásairól, régészeti leleteiről. Nagyon fontos, hogy részletesen felméri a halom florisztikai és faunisztikai állapotát. A felmérő lap egyetlen hátránya az, hogy ha valaki egy halomról teljes képet akar kapni, annak kétségkívül szakembernek kell lennie ezen kérdésekben.

Ha országosan is ez a felmérő lap lesz a mérvadó és ezzel lesz felmérve Magyarország összes kunhalma, akkor egy egységes, mindenre kiterjedő adatbankot lehet készíteni. Ezen egységes halomkataszter alapján lehetne kidolgozni a nemzeti parkoknak a halmokra vonatkozó közép- és hosszútávú terveket, hogy eldönthessük, melyik halommal mit tegyünk a közeljövőben.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei kunhalmok táj- és természetvédelmi szempontból történő csoportosítása kataszterezésük után Jász-Nagykun-Szolnok megye kunhalmainak kategóriába sorolása vizsgálatuk alapján (dr. Tóth Albert, 1988, 1989, 1990)

Kategóriák:

1. Viszonylag háborítatlan, ép, jellegüket még jól őrző halmok

2. Jellegüket még őrző, ép, de jelenleg is szántott, vagy korábban már megművelt (beépített, beerdősített) halmok

3. Eredetileg is alacsony vagy a művelés miatt már lekopott, de alapjaiban még ép halmok

4. Megbontott, megbolygatott halmok, jelentős növénytani és régészeti értékkel

5. Erősen megcsonkított vagy részben elhordott, jellegvesztett halmok

6. Halomroncsok, jelentősebb érték nélkül

7. Széthordott halmok, halomhelyek

* Megjegyzés: Az 1970 előtt megsemmisült halmok nem szerepelnek az adatsorban.

7. A kunhalmok megmentésének lehetőségei

7.1.A társadalmi szemlélet befolyásolása

Ez az egyik legfontosabb feladatunk, ha azt akarjuk elérni, hogy a kunhalmok megmaradjanak a jövő évezred számára is.

Az első lépés mindenképpen az lenne, hogy megismertessük az emberekkel, mik is azok a kunhalmok egyáltalán. Miért fontos, hogy óvjuk-védjük őket? Ezt talán legkönnyebben úgy lehetne elérni, ha folyóiratokban, helyi kiadványokban adnánk választ ezen kérdésre. Azokon a településeken, amelynek közigazgatási határában található kunhalom, kiemelt fontossággal kellene felhívni a lakosság figyelmét e helyi örökségre. Ha lehetőség van rá, akkor helytörténeti oktatás keretén belül külön figyelmet kellene szentelni ezen építményeknek. Az önkormányzatok, illetve helyi szervezetek feladata lenne állandó városvédő- és szépítő egyesületek létrehozása, amelyek a kunhalmok ápolásában évről-évre segítséget tudnának nyújtani.

A másik nagyon lényeges tényező, hogy az iskolai oktatás folyamán is szót ejtsünk a kunhalmokról. Már kisiskolás korban szerepet kell kapnia a környezeti nevelésnek. Madarak és fák napja vagy a Föld napja alkalmából, ott ahol erre lehetőség nyílik, kirándulást lehet szervezni egy-egy halomhoz. Itt beszélni lehetne a halmok történelméről, értékeiről, növényzetéről, állatvilágáról.

Ez a feladatunk a jövőre nézve, és ebben kell, hogy segítséget nyújtsanak az önkormányzatok, tanítók, tanárok, helytörténészek, biológusok, régészek, kutatók, illetve természetvédelmi szervezetek.

7.2. A nemzeti parkok szerepe

Magyarország területének földrajzi adottságai miatt jórészt a Tiszántúlon található a kunhalmok többsége. Ezen a területen a Hortobágyi- és Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága működik. Döntő többségében a két nemzeti parkra hárul a kunhalmok természetvédelmi szempontú kezelése.

A nemzeti parkok egyik legfontosabb feladata az 1996. évi LIII. törvény leírta kötelezettségek betartása. A törvény 23. §. 2 bekezdése kimondja a kunhalmok országos védettségét. A nemzeti parkoknak igazgatósági területükön lévő kunhalmokat kellene nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is védeni. Ehhez az igazgatóságoknak be kell szerezni az összes területükön található halomkataszteri jegyzőkönyvet. Azokkal a halmokkal, amelyek a nemzeti parkok védett területén és tulajdonában vannak, igazából nincs gond, mert nem veszélyezteti őket szinte semmilyen káros hatás. Más a helyzet azokkal a halmokkal, amelyek magántulajdonban vannak.

A nemzeti parkok egyik célirányú terve az, hogy hosszú távon kivonják a művelés alól, és felvásárolják azokat a kunhalmokat és a hozzájuk tartozó területeket, amelyeken értékes élőhelyek találhatók, vagy kultúrtöténeti szempontból, illetve régészetileg fontosak. A halmokra vonatkozóan a nemzeti parkoknak elővásárlási joga van. Természetesen először azokat a halmokat vásárolják meg, amelyek a legkevesebb károsodást mutatnak, és amelyeknek felszínén természetes növénytársulások találhatók. A magántulajdonban lévő értékes halmoknál két eset állhat fenn; vagy eladja a halmot a tulajdonosa, vagy nem. Ha nem sikerül felvásárolni az adott halmot, akkor a tulajdonossal egyezséget kell kötni. Ebben az esetben a kunhalom területén lévő növényi kultúrából keletkezhet gazdasági haszon, de úgy, hogy az természetvédelmi kárt ne okozzon. Ilyenkor az adott halomra vonatkozóan kirótt kötelezettségeket és korlátozásokat a tulajdonosnak be kell tartani. A magántulajdonban lévő halmoknál előfordulhat, hogy valamilyen műszaki létesítményt vagy épületet szándékoznak a halom felszínére építeni. Ez nem megengedett tevékenység, s jogilag már szabályozva van. Amennyiben a nemzeti parknak sikerül megvásárolni a halmot, akkor annak el kell végezni az éppen aktuális természetvédelmi szempontú kezelését. A szóba jöhető feladatok: régészeti szelvények eltüntetése; sérülések kijavítása; műtárgyak eltávolítása; gyomtalanítás; fás-szárú növények eltávolítása (akác, bodza, gyalogakác, bálványfa stb); s ha kell, akkor tereprendezés. A cél az, hogy az eredeti növényzetet fenntartsuk. Ha azonban egy szántó művelési ágból vásárolnak halmot, akkor annak művelését célszerű felfüggeszteni, és valamilyen gyep- vagy pillangósnövénnyel kell bevetni a halom palástterületét és környékét. Ez később lehetővé teheti a halmokra jellemző vegetáció kialakulását.

Ki kell még térni a nemzeti parkok löszgyepekre vonatkozó természetvédelmi kezelési útmutatójára, amely a botanikailag értékes halmokra is vonatkozhat. A legfontosabb védelmi feladat a löszgyepeket fenyegő leggyakoribb beavatkozás, a feltörés, felszántás megakadályozása. Ez általában a környező szántók felőli fokozatos beszántás formájában jelentkezik. Meg kell akadályozni az erdősítést, cserjésedést, illegális szemétlerakást, terepmotorozást, halmokon való építkezést. Szabályozni kell a háziállatokkal történő legeltetést. Ez nem lehet intenzív legeltetés, de ha van legeltetés, a legelőápolás kötelező. A löszgyepek kaszálóként nem hasznosíthatók (esetleg 5–6 évenként; időbeli- és términtázat kialakításával kézi kaszálás ajánlott).

7.3. A kunhalmok botanikai rekonstrukciójának elképzelései, lehetőségei

A kunhalmok növényzetének eredeti állapotba való visszaállításáról ma még igazából nem beszélünk, de egy távlati természetvédelmi program szerves része lehet az. A jelenlegi természetvédelmi szempontú kezelés, ami a kunhalmok érdekében is történik, lehetővé teszi és már elő is segítheti ezt a majdani folyamatot. Ha a kunhalmok botanikai rekonstrukciójáról szólunk, akkor elsősorban a löszpusztagyepek (Salvio-Festucetum rupicolae) helyreállítására gondolunk.

Löszvegetáció helyreállításával már többen is foglalkoztak, illetve foglalkoznak ma is. A halmokon történő természetes vegetáció visszaállítása azonban speciális jellegű kezelést igényel. Elsőként azt az eshetőséget említem meg, amikor a halom teljes felülete (esetleg a magassági jegy környékének kivételével) már több évtizede szántva van. Az a kultúrréteg, ami valaha a löszgyepek termőrétege volt, a régóta folyó talajművelés miatt lekopott, a növényzete megsemmisült. Tehát tulajdonképpen egy teljesen szűz területen kellene egy értékes társulást életrekelteni. Első lépésként két elképzelést lehet megemlíteni. Az egyik, hogy az addig szántott halmot parlagon hagyjuk, s ezzel elősegítjük a halom teljes begyomosodását. Ez az eljárás azért jó, mert ezáltal 2–3 év alatt ki lehet vonni a gyomok jelentős részét a halom területéről. Természetesen közben a gyomnövényzetet állandóan kaszáljuk, a tarackos vagy rizómás gyomokat kiássuk, feltépkedjük a talajból. A gyomokat összegyűjtésük után elégetjük vagy lehordjuk a területről. Kaszálni azért kell folyamatosan, hogy a gyomokat ne engedjük generatív fázisba kerülni. A másik elképzelés az, hogy megfelelő talajelőkészítés után valamilyen évelő pillangósnövénnyel vetjük be a halom felületét (általában lucerna lenne a legjobb). A lucerna folyamatosan kaszálva lenne, ami egy jól záródó állományt alakítana ki, amely kiszorítja a gyomokat. A lucerna a 3-4. év után kezd kiritkulni, s mielőtt még begyomosodna, megkezdődhetne a visszatelepítése a löszvegetációra jellemző állományalkotó fajoknak. Ettől a folyamattól kezdve a „gyomkivonásos” és a „lucernavetéses” módszer megegyezik, mégpedig a következőképpen: Már a rekonstrukció megkezdése előtt adatokat kell gyűjteni a halom talajadottságairól, éghajlati tényezőiről, illetve, ha ismerjük a volt vegetációt, akkor arról is. Ezen adatok birtokában kezdhető csak meg a növényzet visszatelepítése a halmokra. A kiritkuló lucernát, ha kell fogasboronával járatjuk, majd ebbe mesterséges úton felülvetést végzünk direktvetőgéppel. Ott ahol a gyomokat vontuk ki, talajelőkészítés után aprómag vetőgéppel vetünk. A pázsitfűfélék helybenvetéssel betelepíthetők, de termésük előteremtése (begyűjtése, megtermelése) nem kis feladat. Hasonló ökotípusú magtermést kell előállítanunk, olyat amilyen valaha a halmon is lehetett. Ha ezeket a feltételeket mind teljesítettük, elvégezhetjük a vetést. A vetés gyomtalan talajba történjen, késő nyáron vagy kora ősszel. A szóba jöhető fajok: Festuca rupicola, Festuca valesiaca, Agropyron pectinatum, Stipa capillata, Fertuca pseudovinae, Poa angustifolia. A halmokra mindig csak a megfelelő pázsitfű fajt vagy fajokat vessük el, ami az adott halomra jellemző vagy valószínűsíthetőleg jellemző volt. A vetést kelés előtt vagy után öntözhetjük, 1–2 évig gyomtalanítjuk, ápoljuk. Ha a gyepállomány megerősödik, záródik, elkezdődhet a betelepítése a többi löszgyep fajnak is. Először a viszonylag közönséges kétszíkű növények betelepítését végezzük el. (Itt előfordulhat, hogy már természetes úton is vannak visszatelepülők.) Néhány faj közülük: Salvia austriaca, Salvia nemorosa, Salvia pratensis, Thymus glabrescens, Linaria genistifolia, Linaria angustissima, Fragaria viridis, Thalictrum minus, Scabiosa canescens, Xeranthemum annuum stb. Ez a folyamat szintén 1–2 évbe kerül, amíg a fajok közül megfelelők rákerülnek a halom felületére. Ha ez az életközösség kialakult és konszolidálódott, akkor ebbe a meglévő némileg visszaalakult löszvegetációba mesterséges úton juttathatók be a ritka (unikális) fajok. Ilyen például a: Rannunculus illyricus, Phlomis tuberosa, Linaria kochianovichii, Centaurea sadleriana, Cirsium furiens, Inula germanica, Astragalus sp., Dianthus sp. stb. Ezeknél a visszatelepítéseknél mindig vigyázni kell arra, hogy flórahamisítás ne történjen. Ez a mesterséges folyamat több, mint egy évtizedbe is telhet, annak ellenére, hogy a természetes folyamatok gyorsítása megtörténik. Fontos feltétele még a botanikai rekonstrukciónak, hogy a halmon a talajbolygatást és az eróziót megszüntessük, a gyomutánpótlást csökkentsük.

Másodsorban arról az eshetőségről ejtek szót, amikor a halom felülete nem szántott, és a halmon vagy annak közelében a jellegzetes lösznövényfajok, forrást (propagulumot) képezhetnek. Tehát itt azokról a halmokról van szó, amelyeken Salvio-Festucetum rupicolae, Agropyro-Kochietum prostratae vagy Stipa capillata kisebb-nagyobb foltjai találhatók, nem ritkán degradált állapotban. Ebben az esetben is a legfontosabb az állandó gyomtalanítás, illetve az esetleges talajbolygatás megszüntetése.

Itt is a természetes folyamatok meggyorsítására törekszünk.. A fennmaradt természetes löszfoltok lehetővé teszik a löszpusztafajok természetes kolonizációját, azt, hogy a növények újból visszatelepüljenek a halom többi részére, s így az visszaalakuljon elegendően hosszú idő után löszgyeppé. Az erősen korlátozott betelepülésnek többnyire azonban így is csak jellegtelen gyepek kialakulása lesz az eredménye, amelyek spontán módon lassan gyarapodnak speciális fajokkal. A ritka fajokat tehát itt is mesterséges úton juttatjuk vissza a halomra, a már előzőleg leírtakhoz hasonlóan és állapotban. (A speciális növényfajok szaporításának kidolgozása, a természetvédelmi kezelés gyakorlatában még nem teljesen tisztázott.) A halom egyes helyeire (pl: halomlábhoz) ha erre lehetőség nyílik, felülvetést végezhetünk a társulára jellemző pázsitfűfélékkel, vagy kézi úton telepíthetünk vissza kisebb foltokat. Szintén kézi úton történhet egyéb kétszíkű löszgyepfajok visszatelepítése.

Ha a botanikai rekonstrukció sikeres, akkor meg kell teremteni annak feltételét, hogy a stabilitását meg is őrizze. (Ez a 7.2. fejezetben leírtakkal megegyezik.) A löszgyep konszolidálódása után a szántó művelési ág előtti eredeti hasznosítással kell a löszvegetációt fenntartani, ha előzőleg is gyep borította a halmot, akkor az addigi kezelési módot felül lehet bírálni. Legtöbb esetben egy rekonstrukciós próbálkozás komoly munkával, anyagi- és erőáldozattal járhat. Így a rekonstruálni kívánt halmot megfelelő hozzáértéssel kell kiválasztani. Rekonstruálásra a legideálisabb halom lehet: amely ép halomtestű, hordoz magán botanikai értékeket, felületén nincs műtárgy vagy fás szárú növény, környezetében természetes vagy természetközeli (pl: gyep) vegetáció található, a közelben ép fajkészletű fragmentumok (refúgiomok) is találhatók, jól megközelíthető, és természetvédelmi területen és tulajdonban legyen. Ennek az alfejezetnek összefoglalásaképpen a botanikai rekonstrukció kezelési táblázatát (6.sz. táblázat) közlöm, amely a jövőbeni ilyen irányú próbálkozásnak hipotézisét, esetleg elméleti alapját képezheti.

TELJESEN (VAGY RÉSZBEN) SZÁNTOTT HALMOK BOTANIKAI REKONSTRUKCIÓJA		GYEPBORÍTÁSÚ HALMOK BOTANIKAI REKONSTRUKCIÓJA (olyan halmok, amelyek felülete nem bolygatott, illetve a halom területén kisebb-nagyobb degradálódó löszgyepfoltok találhatók)
a., „gyomkivonásos” módszer	b., „lucernavetéses” módszer
1., Előkészületek: – adatgyűjtés a halom talajadottságairól, éghajlati tényezőiről, egykori vegetációjáról. – a halom felületéről a fás szárú növényeket és az esetleges kisebb műtárgyakat el kell távolítani.		1., Előkészületek: adatgyűjtés a halom éghajlati tényezőiről, talajadottságairól, egykori és a mai vegetációjáról. Cönológiai fevéte-lezés a jelenlegi botanikai állapot-ról, a halom felületéről a fás szárú növényeket és az esetleges kisebb műtárgyakat el kell távolítani. Kaszálás vagy legeltetés felfüg-gesztése. A halom teljes felületén gyomtalanítás. Esetleges talajfel-színbolygatás megakadályozása.
2., A szántott halmot parlagon hagyjuk, elősegítjük a begyomosodást. Az eljárás 2-3 évig végezzük, közben évi 5-6 kaszálás a halom teljes felületén. A tarackos- és rizómás gyomok eltávolítása folyamatos. A kaszált gyomot a művelet után gyűjtjük, elhordjuk vagy elégetjük.	2., A halmon levő szántóföldi kultúra betakarítása után, talajelőkészítést végzünk (szántás+tárcsa+kombinátor), majd évelő pillangósnövénnyel vetjük be a halom felületét. A kelés utáni évben az állomány záródik, 3-4 évig folyamatosan kaszálunk. A záródás miatt a gyomok kiszorulnak.	2., A cél a természetes folyamatok felgyorsítása. A löszgyepfoltokról termőanyag gyűjtése, és a halom többi részén való elvetése. Ha kicsi a löszgyepfolt, vagy nem elég faj-gazdag, más, de hasonló termő-helyről, azonos ökotípusú egy- és kétszíkű szaporítóanyagot szer-zünk be. Ezeket kézi úton betele-pítjük. Ha esetleg lehetőség nyílik, és az ősgyepfoltot egyáltalán nem érinti, direktvetőgéppel felülvetést végezhetünk a halomlábaknál, halomlejtőkön.
3., A gyeptelepítés előtti évben begyűjtjük a megfelelő ökotípustú és fajú pázsitfű magvakat. Hozzáigazítva a halom eredeti növényzetéhez.		3., A következő években próbáljuk stabilizálni a társulást. Közben folyamatos gyomtalanítás, gyep-ápolás. Elkezdhetjük begyűjteni a specialista növényfajok szaporító-anyagát. Ha lehet a halomról.
4., A 3. évben, késő nyáron vagy kora ősszel talajelőkészítést végzünk (tárcsa+kombinátor).	4., A lucerna a 3-4. évben kezd kiritkulni. Fogasboronával megjá-ratjuk. Késő nyáron vagy kora ősszel, háromtárcsás direktvető-géppel felülvetjük a lucernát pá-zsitfűmaggal. Az öntözés lehet-séges aszálykor.	4., A ritka fajokat betelepítjük a már konszolidálódó társulásba ősszel vagy tavasszal. Közben folyamatos gyepápolás, gyomtalanítás.
5., A vetést követő két évben hagyjuk a gyepet záródni, megerősödni, eközben folyamatos kézi gyomtalanítás, gyepápolás. A füvet nem kaszáljuk és nem legeltetjük. A természetes úton visszatelepülő, társulásra jellemző fajokat az állományban hagyjuk. A 2. évben a társulásra jellemző közönséges kétszíkű növények betelepítését végezzük el, gyűjtött magvakkal. A bejuttatás kézi úton történik a gyepbe.		5., A rekonstruált gyepet természetvédelmi kezelés alá helyezzük, lehetőleg az eredeti vagy megelőző kezelési módot választjuk.
6., A gyepet és betelepített növényzetet folyamatosan ápoljuk. A gyomtalanítás folyamatos legyen. A konszolidációnak ebben az évében, előteremtjük és előkészítjük a speciális fajok szaporítóanyagát. A területen a helyét kijelöljük.
7., A ritka fajokat betelepítjük a halom felületére, a gyep közé. Ezt ősszel vagy tavasszal végezzük el. Közben folyamatos legyen ezekben az években is a gyomtalanítás, gyepápolás.
8., A rekonstruált gyepet, folyamatos természetvédelmi kezelés alá helyezzük.		6. táblázat: Kezelési útmutató a kunhalmok botanikai rekonstrukciójához

7.4. A kiemelten értékes halmok védelme

Ez a kategória a kimagasló természetvédelmi, botanikai és régészeti értékű halmokat, illetve halomcsoportokat foglalja magába. Ezen halmok kiemelt oltalmat érdemelnének és megkülönböztetést is élveznének. A hivatalos összesítő halomkataszteri jegyzék benyújtása után, valószínűleg ezen elbírálás is elkészül majd. Az eddigi felmérések során azonban már megemlíthetők közülük a legfontosabbak a teljesség igénye nélkül: az ongai Kettős-halom; a Pitvarosi-puszta halmai, a Kígyósi-puszta halmai; a dombegyházi Pávaszem-kurgáncsoport, a Tócó-völgyi halomrendszer; a hortobágyi szikesek halmai; a berekfürdői Pincés-halom; a jászberényi Szent-Imre halom; a kengyeli Baghy-domb; a túrkevei Tere-halom; a kunhegyesi Gergely-halom; a karcagi Kis-Gergely halom; a tószegi Kucorgó-halom; a vésztői Mágor Kettős-halom, a békésszentandrási Gödény-halom.

A védelmük érdekében legfontosabb a zavarás illetve az esetleges talajfelszínbolygatás megakadályozása. Fontos az is, hogy folyamatos természetvédelmi kezelést kapjanak ezek a halmok. A területileg illetékes természetvédelmi őr megkülönböztetett figyelemmel legyen irántuk. Lehetőleg nemzeti parki tulajdonban legyenek, ha lehet, kapjanak külön helyi védettséget is. A közigazgatásilag illetékes nemzeti park igazgatósága dönti el, hogy az adott halmot állapotában konzerválja, esetleg elősegíti a rajta lévő értékes társulások területi növekedését vagy régészeti feltárásokhoz további engedélyt ad. A kiemelten értékes halmokról keresztszelvényt, szintvonalas felülnézeti képet és pontos térképet kellene készíteni. Továbbá el kellene végezni a halom botanikai állapotának vizsgálatát, cönológiai felvételezését és ezáltal az adott halom vegetációtérképét. A halmok megjelölését tárgyilagosan is meg kellene valósítani. Ennek legjobb módja a halom környékére helyezett tábla lenne, amely a legjobb esetben tartalmazná a halom nevét, történetét, értékeit, illetve az aktuális tiltásokat. A tábla kihelyezése egyúttal figyelemfelhívó hatást is kiváltana.

7.5. Az országos védettség és a helyi védelem szankcionálási lehetőségei

A kunhalmok országos védettségét, illetve helyi védelmét a gyakorlatban is meg kell valósítani. A szankcionálási lehetőségek felsorolása előtt azonban meg kell említeni az egyik fontos eszközt, a megelőzést. A preventív védekezés a kunhalmok esetében is eredményes lehet. Az egyik ilyen megoldás lenne a halmok táblával való megjelölése, amely egyúttal figyelemfelhívó hatást is kiváltana. A magántulajdonban lévő halmok tulajdonosaival szintén ismertetni kellene, hogy mi az, amit megtehetnének és mi az, amit nem. A környezeti nevelés is elősegítheti a halmok fennmaradását.

Az országos védettség után ugyan a halmokra vonatkozólag külön tiltó szabályok nem születtek, de a halmokkal kapcsolatban is jól behatárolható a természetkárosítás bűntette. Amelyek a következők (az 1996. évi LIII. törvény, 31., 35., 39., 41. §-ból fakadóan): TILOS a védett természeti terület állapotát (állagát) és jellegét a természetvédelmi célokkal ellentétben megváltoztatni. Ebből adódóan TILOS: a halom alakjának, terjedelmének megváltoztatása; a halmokon nyomvonalas létesítmény és földmű építése; a halmokra műtárgyak felhelyezése; a halmok fásítása; a halmokon a gyepet feltörni, azt beszántani; a növények gyűjtése; a halmok szakszerűtlen legeltetése, kaszálása; a halmokon engedély nélkül égetni; „kincskeresés” céljából feltárást végezni; a halmokon építkezést folytatni. Ezen tiltó szabályzatok nem betartása esetén, a károkozó köteles természetvédelmi bírságot fizetni (1996. évi LIII. törvény 80. §). A természetvédelmi bírság nem mentesít a büntetőjogi, a szabálysértési, a kártérítési felelősség, valamint a tevékenység korlátozására, felfüggesztésére, tiltására, továbbá a helyreállításra vonatkozó kötelezettség teljesítése alól. A természetvédelmi bírság mértékét az illetékes nemzeti parki igazgatóság, helyi jelentőségű védett természeti terület esetében pedig a jegyző szabja ki. Példaként megemlíthető, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága ősgyep jogosulatlan feltörése esetén, minden megkezdett hektár után a károkozó 100 ezer Ft bírságra büntethető. A helyi védettség alá helyezett karcagi kunhalmok esetében, amennyiben valaki a védelem alá helyezett értéket megsemmisíti, megrongálja, (ha cselekménye súlyosabban nem minősül) szabálysértést követ el, amely 10 ezer Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható. (Karcag Városi Önkormányzat 6/1993. sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről).

8. Összefoglalás

A kunhalmok mesterséges eredetű földtani képződmények (építmények), amelyek tájképi, régészeti, botanikai, zoológiai és kultúrtörténeti szempontból kiemelkedően értékesek, az Alföld nagytáj sajátos antropogén formakincsei. Mint tájelemek harmonikusan illeszkednek a sík környezetbe, a nézelődő számára esztétikai látványt nyújtanak. A kunhalmok pusztulása (megsemmisülése) főleg e századunk közepétől vészes méreteket öltött. Az egykori több tízezer halomból mintegy 5 %-uk (kb. 2000 db) azonosítható be, de jelentős részük ezeknek is súlyos retorziót szenvedett. Felismervén, hogy a halmok több szempontból is Magyarország kivételes unikális értékű tájelemei, sokan szót emeltek mellettük. Több megyei és helyi önkormányzat védetté nyilvánított halmokat, vagy megkezdte a védettség előkészítését. Végül egy igen hosszú kultúrpolitikai és jogi procudúra után, az új elkészült „a természet védelméről” szóló 1996. évi LIII. törvényben a kunhalmok országos védettséget kaptak. Tehát a jogi háttér megteremtődött arra, hogy a halmokat megmentsük a jövő évezred számára.

Szakdolgozatomban a védelem gyakorlati lehetőségeit próbáltam felmérni, illetve vizsgálni. Továbbá elemeztem azokat a potenciálisan is előforduló veszélyforrásokat, amelyeket az ember teremtett úgy, hogy a kunhalmok is részévé váltak a megművelt mezőgazdasági tájnak és a rohamosan fejlődő infrastrukturális hatásoknak. A védelem alapköve megmentésük érdekében egy még élő folyamat, a halmok beazonosítása terepen, illetve a Kataszteri jegyzőkönyv elkészítése. Ugyanis igazából ez lesz a záloga a gyakorlati védelem lehetőségének. Az 1996. évi LIII. törvény 23. § (4) bekezdése azt is kimondja a kunhalmok érdekében, hogy a törvény hatálybalépésétől számított 3 éven belül a miniszter közzéteszi az ország összesített halomkataszteri jegyzékét, és azt évente felülvizsgálja. Tehát 2000. január 1-ig ennek el kellene készülnie. Gondot eddig az okozott, hogy szinte megyénként különböző kataszteri lapokkal és vizsgálati módszerekkel dolgoztak. 1998 elején az Alföldkutatásért Alapítvány által koordinált kunhalom felmérési program elkészített egy két részből álló felmérési lapot (a közeljövőben lesz egy harmadik része is, amely geológiai állapotfelvételt irányoz meg), amely minden bizonnyal országosan is mérvadó lesz. Ez a felmérő lap az általános állapotfelvételezés mellett egy speciálisat is tartalmaz, amely főrészt kultúrtörténeti, florisztikai és faunisztikai értékek felmérésére hivatott. Megjegyzendő még az, hogy ezt a készülő összesített halomkatasztert nem kellene konzerválni, hanem egy állandóan bővíthető formába kell belefoglalni, amely lehetőséget adna a módosításokra, illetve az eddig még fel nem mért (pl: meg nem talált vagy már korábban elpusztult, beépített stb.) halmokat is fel lehetne rá vezetni.

A természet védelméről szóló törvény kunhalmokra vonatkozó részében egy apró hibának találom azt, hogy a kunhalom fogalma nem egyértelmű. Hiszen a tipikus halmokon, úgynevezett kurgánokon (sírdombok) kívül más építmények is kunhalomnak tekintendők, kialakulásuk módjától függetlenül. Tehát jogilag csorbát szenvedhet a törvény, ha egy tulajdonában lévő földterületen gazdálkodó ember a „halmát” ezen okból elpusztítja, megrongálja, megcsonkítja a nagyobb haszon fejében. Ezért is nagyon fontos, hogy minél hamarabb elkészüljön az összesítő halomkataszter.

A halmok pusztulása a helyi és az országos törvénykezés hatására megtorpant, azonban közvetlen és közvetett károsító tényezők továbbra is előidézik a halmok degradációját. A mezőgazdasági kultúra hatásaitól főleg a maradványszámba menő löszgyep társulások szenvednek. Ennek egyik legfőbb oka az, hogy az 50-es évekbeli nagyüzemi táblásítások során, az ép halmok jelentős része beleesik egy-egy ilyen nagyobb tábla területébe. Itt vagy beszántották őket, vagy szerencsésebb esetben „csak” a halomlábakat művelték be. Az így itt fennmaradó ép, ősgyeppel borított halmok botanikai értékei azonban folyamatosan pusztulnak, degradálódnak. Ennek számtalan oka van: műtrágyabemosódás, repülőgépes direkt vegyszerszórás, vegyszerelsodródás a környező szántóföldekről, elszántás stb. Ezek ellen a veszélyeztető tényezők ellen védekezni lehetetlen, csak területi kisajátítással lehetne megoldani. Ugyancsak veszélytényező a halmok közelében folyó állattartás. Az ősgyepet ugyanúgy tönkreteszi; a túllegeltetés, túlkaszálás, libalegeltetés vagy delelőhely, itatóhely, karám kialakítása a halmon. Szintén gondot jelent a halmok befásítására irányuló törekvés, ha ez akáccal történik az nitrofil gyomflórát hoz létre, más fával pedig az ősgyep szerkezete romlik le. A szántott halmok esete is érdekes, ugyanis a művelés állandó eróziót idéz elő. A halomlejtőn a csapadék csak elősegíti a lefelé forgatott barázdaszeletek szétterítődését, így a halom magasságából évről-évre veszít. Ha hirtelen abbahagynánk az összes ilyen művelést, akkor a halomhoz tartozó óriási gyomosodás venné kezdetét. Tehét ez sem megoldás.

Hogy mégis hogyan lehetne megmenteni a kunhalmokat? Ez nehéz kérdés, de az mindenképp biztató, hogy most ez már egy létező feladat, és a természetvédelem szerepkörén is túllép. Nagyrészt azonban a nemzeti parkok igazgatóságaira hárul ez a feladat. A védelem egyik legjobb, de egyben legköltségesebb eljárása az, ha kisajátítják a halmot és a vele járó területet. Ez főleg a kiemelt értéket képviselő halmoknál jöhet szóba, amelyek főleg botanikai- és tájképi értékeket hordoznak. Az összes magántuladjonban lévő halom felvásárlása azonban lehetetlen. Azonban a felügyelet és a kezelés már megoldható. A tulajdonossal egyezséget kell kötni, amely mindkét fél részére kedvező. Ebben az esetben a kunhalom területén lévő növényi kultúrából keletkezhet gazdasági haszon, de úgy, hogy az természetvédelmi kárt ne okozzon. Ilyenkor az adott halomra vonatkozóan kirótt kötelezettségeket és korlátozásokat be kell tartani. A legkedvezőbb eset az, ha a tulajdonos rét- vagy legelőgazdálkodást folytat a halom környékén és a területén. Igazából a kisajátítások akkor fognak megtörténni, amikor az összesítő halomkataszteri jegyzék elkészül, ugyanis akkor lehet majd kiértékelni külön-külön halmonként, hogy mi legyen a sorsuk. Egy középtávú program elkészítése lesz tehát indokolt, ahol döntenek a halmok kisajátításáról, esetleges botanikai rekonstrukcióról, a halmok kijavításáról, pufferzónák (védőövezetek) kialakításáról, a természetvédelmi kezelés mikéntjéről. A halmok megjelelölését tárgyilagosan is meg kellene valósítani. Ennek legjobb módja a halom környékére helyezett tábla lenne, amely legjobb esetben tartalmazná a halom nevét, történetét, értékeit, illetve az aktuális tiltásokat. A tábla kihelyezése egyúttal figyelemfelhívó hatást is kiválthatna. Ezt a feladatot a nemzeti parkok és a helyi önkormányzatok végezhetnék el. Mindenképpen jótékony hatást vált az ki, ha a halmok több oldalról is védve vannak. Hiszen nemcsak a nemzeti parkok hatáskörébe esnek, hanem a Magyar Nemzeti Múzeum is felügyel rájuk. Az is remélhető, hogy azokon a településeken, ahol már korábban helyi védettségben részesültek a halmok, ott sem felejtik el őket.

Végezetül, de nem utolsósorban megemlíteném a társadalmi szemlélet befolyásolását. Ez az egyik legfontosabb feladatunk a jövőre nézve. Helytörténeti oktatás, környezeti nevelés, programanyagok, helyi természetvédő szervezet révén tudnánk változtatni a jelenlegi helyzeten. Sajnos a halmok tisztelete még igazán nem él hazánkban, hiszen még ma is folyik pusztításuk, és így közvetett módon a megsemmisülésük is. Gyarmati István a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársa szavaival fejezném be a dolgozatomat, amely szomorú hasonlatot vet fel, és érdemes rajta elgondolkodni: „egészen biztosan meg vagyok győződve arról, hogy a Stonehenge ha véletlenül a magyar Alföldre került volna, akkor már réges rég kőbányaként elhordták volna”.

9. Summary

The „kurgans” (= kumanianhill) can be found everywhere in the Great Hungarian Plain. Some of them became famous because tales, legends, finds are attached to them. Natural or artificial origin of the „kurgans” was a contoversial question, but today we know that they propagate the hand work of our ancestors so they are artificial. Some of them were post hills, others are the graves of former notabilities or there were tents of the notabilities built on them. These hills were built by very hard work. Some of them were excavated by researchers while others were disturbed by the eager people. The tales, legends attaching to these hills are about the Tartars, Turkish, outlaws, treasure searchers and shamans. With their appearence the „kurgans” make the landscape varied and they are the part of the Hungarian Landscape.

10. Irodalomjegyzék

A múzeumi törvény és végrehajtási utasítása (1982), (In: A muzeális közgyűjtemények ügyrendi szabályzata, Magyar Nemzeti Múzeum)

A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (1996) Kihirdetve: 1996. VII. 3. (Magyar Közlöny)

Bende Sándor (1996): A Békés megyei kunhalmok védelmében, Szakdolgozat, Szarvas

Buday Andrea–Szántó Jenő–Budayné Kálóczi Ildikó (1996): Kunhalom kutatás és kunhalom rekonstrukció a Hortobágy térségében, (In: Ohattól Meggyesig; Szerk.: dr. Tóth Albert) Kiadó: Természet és Környezetvédő Tanárok Egyesülete, Budapest

Buka László (1996): Hajdú-Bihar megye jeles kiemelkedései (In: Dombok, halmok, kurgánok; Hajdú-Bihar megye mesterséges kiemelkedései, szerk.: Gyarmati István) A Dél-Nyírség-Bihari Tájvédelmi Egyesület kiadványa

Ecsedy István (1979): The people of the Pit-Grave Kurgans in Eastern Hungary Akadémia Kiadó, Budapest

Endes Mihály (1989): Nagykunsági barangolások Nagykunsági füzetek 7. szám Kiadja a Hatkunság Tanácsa, Karcag

Hídvégi Péter (1996): Jász-Nagykun-Szolnok megye (In: Magyarországi települések védett természeti értékei; szerk.: Tardy János) Mezőgazda Kiadó, Budapest

dr. Juhász Irén (1989): Mentsük meg pusztuló régészeti emlékeinket! Kurgánok (kunhalmok) Szarvas térségében; Kézirat

Kapocsi Judit (szerk.) (1997): Botanikai segédanyag A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága kiadványa

Kelemen Judit (szerk.) (1997): Irányelvek a füves területek természetvédelmi szempontú kezeléséhez A KTM Természetvédelmi Hivatalának tanulmánykötetei 4. Természet Búvár Alapítvány Kiadó, Budapest

Kivonat a Karcag Városi Önkormányzat 1993. február 16-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből (1993) Karcag Városi Önkormányzat 6/1993. (II. 17.) sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről

Kivonat a Karcag Városi Önkormányzat 1994. október 11-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből (1994) Karcag Városi Önkormányzat 34/1994. (X. 12.) sz. rendelete Karcag város közigazgatási területén elhelyezkedő épületek és építmények helyi védelem alá helyezéséről

Papp László (1996): Debrecen környéke halmainak (kurgánjainak) növényzete (In: Dombok, halmok, kurgánok; Hajdú-Bihar megye mesterséges kiemelkedései, szerk.:Gyarmati István) A Dél-Nyírség-Bihari Tájvédelmi Egyesület kiadványa

dr. Patay Pál (1983): Tudnivalók a különös történelmi /régészeti/ jelentőséggel bíró területek védetté nyilvánításáról A régészeti védett területek vezető szakfelügyelőjének értelmezése, Kézirat

Rakonczay Zoltán (1995): Természetvédelem Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest

Réthy Zsigmond (1976): A szabadkígyósi puszta és környékének értékei (In: Békés megyei természetvédelmi évkönyv 1., szerk.: Réthy Zsigmond) A Békés megyei Tanács V.B. Természetvédelmi Bizottságának kiadványa, Békéscsaba

Seregélyes Tibor (1995): Vegetáció és növénytársulások (In: Pannon Enciklopédia, Magyarország növényvilága. Szerk.: Járainé dr. Komlódi Magda) Dunakanyar 2000, Budapest

Siklódi Csilla (1982): Rézkor (In: Szolnok megye története a régészeti leletek tükrében, szerk.: Raczky Pál) Damjanich János Múzeum (Állandó kiállítás vezetője), Szolnok

Soó Rezső-Kárpáti Zoltán (1968): Növényhatározó II. Magyar flóra, Harasztok-virágos növények
Tankönyvkiadó, Budapest

Szelekovszky László (szerk.) (1995): A kunhalmok védelmében Az 1994. november 27-i Békéscsabán megtartott tanácskozás anyaga A Békés megyei önkormányzat Környezetvédelmi- és Területfejlesztési Hivatalának kiadványa, Békéscsaba

Szelekovszky László (1996): Dombegyház kunhalmai (A „Pávaszemes” kunhalomcsoport) A Békés megyei önkormányzat Környezetvédelmi- és Területfejlesztési Hivatalának kiadványa, Békéscsaba

dr. Tóth Albert (1996): A kunhalmokról mai szemmel Természetbúvár 1996/1. 51. évfolyam 32-34. old.

dr. Tóth Albert (1989): Egyéb védett természeti értékek – Kunhalmok (In: Szolnok megye természeti értékei, Szerk.: Zetenyánszki András) Szolnok, A TIT Szolnok Megyei Szervezete kiadványa (1989)

dr. Tóth Albert (1988-1990): Szolnok megye kunhalma I.-II.-III. A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve, Szolnok

dr. Tóth Albert (1988): Degradálódó hortobágyi löszgyepek reliktumfoltjainak synökológiai viszonyai (In: Tudományos kutatások a Hortobágyi Nemzeti Parkban (1976-1985) Szerk.: dr. Tóth Albert, Budapest (1988)

11. Köszönetnyilvánítás

Szakdolgozatom elkészítéséhez az itt felsorolt személyek nyújtottak segítséget, amiért külön köszönettel tartozom nekik.

Dr. Juhász Irén: a Szarvasi Múzeum igazgatója

Kapocsi István: a Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi őre

Dr. Tóth Albert: a Mezőtúri Főiskola főtanácsosa

Tóth Tamás: a Körös-Maros Nemzeti Park természetvédelmi őre

Tömöri Zoltán: a DATE MVKFK főiskolai hallgatója

A taréjas búzafű (Agropyron pectinatum) több halom értékes társulásalkotó faja. Löszfalnövényzet és löszpusztagyep előfordulását jelzi általában foltokban. A kép a megbontott, elhordott karcagi Gergely-halmon készült.

:

Sok halom a tetejéig szántott (művelt), és csak a magassági jegy és környéke őriz növényfoltokat
Ezek általában gyomtársulá-sok, de néhány halmon így maradhattak meg löszgyep-mozaikok is.
A kép a tiszafü-redi Rózsa-hal-mon készült.

A szántás következtében a halmok elkopnak, szétterítődnek és lassacskán belesimulnak a tájba. A tisza-füredi Csengő-halom is „ezen az úton halad”.

A képen az impozáns nagyiváni Bürök-halom látható, a tetejére épített torony következtében sokat veszített eredeti szépségéből. A környezetében intenzíven művelt szántóföldi kultúra található. A halomlábat és a lankás lejtőt már beszántották, a művelőutakról vegyszerelsodródás keletkezhet.

A kisújszállási Ivánkai-halom tipikus kerti környezetben Megtalálhatók rajta a beépítés jegyei, a gyümölcsös, a vetemény, amely tagolttá teszi felületét és ezáltal jellegéből veszít.

:

A kisújszállási Nagykerti-halom. A 4. sz. főútvonal új nyomvonalának építése során a halom É-i felét elhordták, itt akác telepedett meg. A halom „látványát” egy reklámtábla fejezi ki.

:

A kengyeli Baghy-majori-halom vagy Szélmalom-domb. A tetején álló szélmalom jelentős ipartörténeti műemlék, felújítása folyamatban. A zavart környezet miatt tájképi értékéből sokat veszített. Kiemelt botanikai jelentősége miatt 1980-ban már védett volt.

:

A karcagi Konta-halom teljesen jellegét vesztette.
A roncsolást útbevágás, csatornanyílás, mezőgazdasági művelés és bolygatás végezte el.

A tiszaörsi Hegyes-határhalom közvetlenül a Nagy-ivánra vezető út mellett. A halom a meg-semmisülés szélén, a halomtest nagy részét elhordták. Csatornanyílás, gyomosodás, akácosodás is veszélytényező

:

A karcagi Sárga-halom feltűnően kis alapterületű, nagy részét korábban elhordták. Regenerálódása során épnek tekinthető, és sziki növényzetét is visszanyerte. Ma intenzíven legeltetett.

A karcagi Kápolna-halom vagy Kálvária-domb tipikus kultúrjellegű halom. A város belterületén fekszik. Feszület, harangláb, stációk találhatók rajta. Kerítéssel körbevették.