Egyesületünk bemutatása Tagszervezeteink bemutatása Programjaink ismertetése Egyesületünk kiadványai Támogatóink Partnereink linkjei Elérhetõségeink Vissza  a főoldalra

Szakmai tréningek

Alapvető fontosságúnak tartjuk, hogy a környezetünk megóvása érdekében számos lépést tegyen egyesületünk. Így kerül sor természetvédelmi terepi monitoring-munkára épülő természetvédelmi kezelésekre, védelemre. Emellett a szemléletformálás számos eszközével élünk, már óvodáskortól kezdve. Megjelenő kiadványaink is ezen célokat szolgálnak, amelyek már egy nagyobb közönséghez eljutva közvetítik a természetvédelmet, az értékeket.
Az előadások ,terepi programok, vetélkedők, mind-mind iskolásoknak, fiataloknak szóló eszközök. Azonban a fiatalok, a későbbi döntéshozók mellett a ma döntéshozóit is meg kell szólítanunk, általuk segítve a természetet.
Ennek érdekében számos szakmai tréninget szervezünk, mind szakembereknek, mind érdeklődőknek egyaránt.

Ajánlatunk:

• Szervezetünk természetvédelem témában 2004 óta, évi két szemináriumokat szervez, mely résztvevői a nemzeti parki alkalmazottakból, szakmai civil szervezetekből, és főiskolai hallgatókból áll.

Eddigi szemináriumaink:
- Gerinctelen fajok érdekében végzett természetvédelmi beavatkozások
- Gerinces fajok érdekében végzett természetvédelmi beavatkozások
- Turizmus és természetvédelem
- Növényfajok és társulások érdekében végzett természetvédelmi beavatkozások
- Autópályák természetvédelmi hatásai
- Élőhelyvédelem

• Évente tervezi Egyesületünk az Ökológia Akadémia elnevezésű szimpóziumot, melynek első szervezése 2006-ban volt. Az Ökológia Akadémián akadémikusokat, főiskolai hallgatókat, és érdeklődő magánszemélyeket láttunk vendégül

• Szervezetünk szakmai tréninget szervez különböző csoportoknak természet és környezetvédelem témakörben. Ennek keretén belül került sor 2006-ban rally és motorsport témában szakmai tréningre, melyre motorsportot kedvelő lakosokat és az ellenoldalt képviselő civil szektort hívtuk meg

• Szakmai tréning szervezését vállaljuk ezen kívül pedagógusoknak, önkormányzati képviselőknek, lakosoknak, természet- és környezetvédelemhez, fogyasztóvédelemhez kapcsolódó témakörökben.

• Szakmai tréning szervezését vállaljuk gazdálkodók részére agrár-környezetvédelem, támogatások és pályázatok témakörökben.

• Ezen kívül szakmai tréning tartását, teljes körű szervezését, vagy helybiztosítását is vállalja egyesületünk.

Szakmai tréning témák:

- Természetvédelem
- Környezetvédelem
- Megújuló energiák és fenntartható fejlődés
- Agrár-környezetvédelem, tájgazdálkodás, tájvédelem
- Pályázatok írása

Szervezetünk az előadások tartását, tréningek teljes körű lebonyolítását, más szervezetek tréningjei esetén annak hely- és infrastruktúrájának biztosítását, valamint kiegészítő szolgáltatások (szállás, étkeztetés, vendégfogadás) biztosítását is vállalja.

Az aktuális szakmai tréningek a www.nimfea.hu oldalon az "Aktuális programjaink" menüpont alatt találhatóak meg.

További információ:
E-mail: info'kukac'nimfea.hu
Telefon/fax: +36 56 361 505, +36 56 554 478
Postán: 5421, Túrkeve, Pf. 33.


 
- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -