Ökoturizmus

 

BEVEZETÉS

 

A turizmus a természet és az emberi tevékenység találkozási pontja, amely gyakran a természeti értékeket fenyegető veszélyforrásként, gyakran a vidékfejlesztés csodaszereként jelenik meg.

Az idegenforgalom és a kapcsolódó szolgáltatások a világ egyik legjelentősebb gazdasági ágazatát jelentik, évente világszerte 200 millió munkahelyet biztosítanak, és közvetett vagy közvetlen kapcsolatban állnak más ágazatokkal is.

A turisztikai szektor dinamikus bővülésének köszönhetően a turizmus ma a világ leggyorsabban növekvő iparága, 1990 és 2004 között a Kereskedelmi Világszervezet adatai alapján az átlagos éves növekedési ütem 4,2% volt. A XI. század elején évi 700 millió évi nemzetközi beérkezést regisztráltak, csaknem kétszer annyit, mint tizenöt ével korábban. 2004-ben a külföldre utazók száma 760 millió volt, 10%-kal több, mint az azt megelőző évben. Az euróapi szállodák 2004. évi értékelési adatai alapján Közép- és Kelet-Európa országaiba 74 millió turista érkezett; ez a szám 8%-kal magasabb a korábbi évhez képest. A Kereskedelmi Világszervezet előrejelzései további emelkedő tendenciát ígérnek, a becslések szerint 2020-ra az utazók száma meghaladja a másfél milliárdot évente. A külföldre utazók azonban így is mindössze a világ népességének 3-5%-át teszik ki; ezek többsége az úgynevezett fejlett világ országaiból kerül ki.

A turizmust sokáig „fehér iparágként” tartották számon, azaz olyan tevékenységként, amelynek nincsenek kedvezőtlen környezeti, társadalmi, kulturális és gazdasági hatásai. A hatvanas és hetvenes évek elején a turizmust a gazdaság hajtóerejeként, húzóágazataként dicsőítették, és a nemzetek és kultúrák közötti párbeszéd hatékony eszközének tartották. Ezért a turizmus fejlesztését, ösztönzését nagyon sok ország fontos feladatnak tekintette, és jelentős forrásokat áldozott az idegenforgalmi infrastruktúra létrehozására és a látogatók vonzására. Csak a hetvenes évek közepén fogalmazódtak meg először kritikai észrevételek. Bizonyos rendkívül látogatott úticélok, különösen a kicsi és sérülékeny szigetállamok esetében váltak szembetűnővé a turizmus negatív ökológiai, gazdasági és szocio-kulturális hatásai.

A klasszikus üdülőhelyek túlterheltségéből adódó állapotromlás, illetve az újabb és újabb ingerek, az exkluzivitás érzése iránti igény együttes eredményeként egyre távolabbi, egzotikus, kevésbé fejlett, kevésbé látogatott, „érintetlen” tájak kerültek az utazók figyelmének középpontjába. Az utazók érdeklődése és egyre pontosabban meghatározott elvárásai a turisztikai kínálatot számos részpiacra bontották. A teljes piacból egyre nagyobb, és folyamatosan növekvő szegmenst jelent a kulturális és történelmi turizmus, a néprajzi turizmus, a falusi turizmus, az ismeretterjesztő turizmus, az ökoturizmus, a vallási turizmus – az úticél megválasztásában szinte minden esetben szerepet játszik a természeti szépségek mellett az épített környezet, a kulturális és építészeti örökség is. Korábban szinte elszigetelt, nem ismert területek válnak népszerű turisztikai célponttá, és a növekvő számú, gyakran rövid időtartamra és szűk területre koncentráltan érkező látogató egyre nagyobb terhet jelent a célterület számára, és egyre nehezebbé teszi a turistákat vonzó természeti, kulturális, építészeti, néprajzi értékek megőrzését, társadalmi feszültségekhez vezet, sőt gazdasági szempontból se váltja be a hozzá fűzött reményeket.

A nemzetközi közösség körében is egyre erősebb a felismerés, hogy a turizmus kedvezőtlen hatásainak csökkentése, enyhítése közös érdek és közös felelősség.  

 

A fenntartható fejlődés mint keretrendszer

 

Fenntartható fejlődés

 

A „fenntarthatóság” és ennek az emberi fejlődéssel való kapcsolat az 1970-es évek elején megjelent könyvekben (Goldsmith: „Blueprint for Survival” (Tervezet a túlélésre) 1972; Római Klub: „Limits to Growth” (A növekedés határai) 1974) fogalmazódott meg először. Az Egyesült Nemzetek Szövetségének 1972-ben Stockholmban tartott konferenciájának központi gondolata a környezet és a gazdasági fejlődés ügyének összeegyeztetése volt.

A fenntartható fejlődés kifejezés 1987-ben vált szélesebb körben ismertté. A fogalom leggyakrabban idézett meghatározása Brundtland-bizottság „Közös jövőnk” című jelentéséből származik:

 

A fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen szükségleteit, anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő nemzedékek esélyét arra, hogy ők is kielégíthessék szükségleteiket..

 

Az IUCN, UNEP és WWF kiadásában 1991-ben megjelent „Caring for the Earth” (Gondoskodás a Földről) című kiadványban olvasható meghatározás szerint a fenntartható fejlődés “az emberi élet minőségének javítása az azt támogató ökoszisztéma eltartóképességén belül”.

 

A Világbank közgazdásza, Herman Daly “Beyond Growth” (A növekedésen túl) című 1996-os művében ezt a definíciót közli: “A fenntartható fejlődés célja a társadalmi javulás az eltartóképesség meghaladása nélkül”.

 

 

A fenntarthatóság alapvető elvei

 

1. Holisztikus megközelítés, ágazatok közötti integráció

A holisztikus megközelítés rendszerszemléletet jelent, amelynek során törekedni kell a dolgok közötti összefüggések megértésére, folyamatosan vizsgálni kell a kölcsönhatások és egymástól való függések rendszerét, elemezni kell az okok és okozatok kapcsolatrendszerét, figyelembe kell venni egy összetett rendszerbe való beavatkozás lehetséges hatásait, illetve alkalmazni kell az elővigyázatosság elvét, azaz lehetőleg a probléma keletkezését kell megakadályozni az utólagos kezelés helyett. A holisztikus megközelítéshez össze kell hangolni a rövid és hosszú távú, a helyi és globális érdekeket. Ennek hiányában gyakran csak a káros hatások időbeli és térbeli áthelyezését sikerül elérni.

Az ágazatok közötti integráció célja a gazdasági, környezeti és társadalmi-kulturális szempontok összeegyeztetése, együttműködésük elősegítése.

 

2. Társadalmi igazságosság

A társadalmi igazságosság magában foglalja az emberek alapvető szükségleteinek kielégítését, az erőforrások használatából eredő előnyök méltányos és igazságos elosztását és esélyegyenlőséget mindenki számára, ugyanakkor azt is, hogy a termelés negatív környezeti hatásai és más terhek nem hárulnak a társadalom többi tagjára. A társadalmi igazságosság figyelembe veszi, hogy a társadalom kis egységei nincsenek egymástól elszigetelve, hanem egymást támogatják és kiegészítik – ez a koegzisztencia, az egymás mellett élés alapelve. A fenntartható társadalomban a döntéshozás a szubszidiaritás elvét követi: a döntéseket az abban érintettek hozzák helyi szinten, hiszen hely- és helyzetismeretük reálisabb és sokrétűbb információkon alapul, a helyhez és a közösséghez való kötődésük hosszabb távú tervezést tesz lehetővé a kölcsönös nagylelkűség elve alapján.

 

3. A természeti erőforrások bölcs és etikus használata

Használatuk közben meg kell őriznünk erőforrásainkat, tehát egyensúlyt kell teremteni az emberi és természeti érdekek között. A hagyományos használati formák – az ember és a természet egymás mellett élése – a termelési folyamat teljes ciklusát nyomon követi, nem vesz igénybe külső erőforrást és teljes mértékben a helyi erőforrásokra épít, nem túllépve az eltartóképességet. A bölcs használat jelenti az elsősorban kulturális értékeken és hagyományos tudáson alapuló, nem energia- és anyagigényes termelési és fogyasztási mintázatokat is. A stabilitás és a diverzitás egymástól elválaszthatatlan: minél sokoldalúbban és minél többféle természeti erőforrást tud egy közösség felhasználni, gazdasági szerkezete annál szilárdabb. Ezzel együtt jár a helyi társadalom fejlődése és a természeti sokféleség fennmaradása is.

 

4. A környezetminőség biztosítása

Az emberi életminőség folyamatos javulása során az életet támogató ökoszisztéma eltartóképességét nem szabad meghaladni és a környezet egészének minőségék is meg kell őrizni. A környezet több, mint elemeinek összessége, magában foglalva az elemek közötti összetett és számunkra részben ismeretlen kapcsolatrendszert is. A természeti erőforrások biztonsága, a környezet termelékenységének megőrzése, az ivóvíz, a tiszta környezet és a táj esztétikai értéke nem váltható pénzre, ezek védelme fokozott környezettudatosságot igényel. Ennek a célnak az eléréséhez azonban a teljes társadalom felelős viselkedése, a jelenlegi termelési és fogyasztási mintázatok megváltozása szükséges.

 

A turizmus a fenntartható fejlődés keretrendszerében

 

A turizmus eszköz lehet a társadalmi javuláshoz, ebben az értelemben hozzájárulhat a fenntartható fejlődés megvalósulásához, abban az esetben, ha a turizmus

 

A fenntartható fejlődés keretében megvalósuló turizmus hosszú távú szemléletet jelent az ökológiai, gazdasági és társadalmi-kulturális stabilitás és tartós fennmaradás érdekében. A turizmus az élet számos területét, a gazdaság több ágazatát is érinti közvetve vagy közvetlenül, ezért a megfelelően szervezett, tervezett és irányított turizmus kulcs lehet a bölcs vidékfejlesztéshez is, hiszen például a látogatók érdeklődésére is számot tartó helyi termékek segíthetik a hagyományos gazdálkodási formák fennmaradását, és kiindulási alapként szolgálhatnak más ágazatok fellendüléséhez is. Nem szabad azonban elfeledkezni arról, hogy a turizmusnak nem szabad egy lábon álló gazdasági szerkezethez, a külső erőforrástól (a turistától) való függőséghez vezetnie, és mindig az adott terület meglévő gazdasági és környezeti feltételeiből kiindulva, a helyi potenciált gazdagítva, mértékkel szabad élni a turizmus kínálta lehetőségekkel.

Ebben az értelemben a turizmusfejlesztésnek csak a teljes vidékfejlesztési folyamat szerves részeként van létjogosultsága, nem szabad önálló céllá válnia, és az átfogó terület- és vidékfejlesztés feltételeinek és alapelveinek kell megfelelnie.

 

Mi az ökoturizmus?

 

Számos kísérlet történt az ökoturizmus fogalmának egyértelmű, tömör és világos meghatározására, de ezek egyike se nyert teljes körű elismerést, és tartalmukban néha jelentős eltérést mutatnak. Még a kívánatos és megfelelő kifejezésről is viták folynak, nem beszélve azok pontos tartalmáról, vagy esetleg a gyakorlati megvalósítás kézzelfogható tapasztalatairól. Az ökoturizmus kifejezést előszeretettel használják utazásszervezők, akiknél ez gyakran nem jelent sokkal többet, mint hogy az út egy része természeti szépségeket is bemutat. Ez a köznapi használat a fogalom eredeti tartalmának elértéktelenedéséhez vezet, és a vállalkozás számára pusztán arculati és kommunikációs elem, amelytől csak egy újabb piaci szegmens meghódítását várja. Bob Harvey, elismert természetfotós, turizmustervezési szakember megfogalmazásában „az ökoturizmus a kilencvenes évek elejének slágerszava volt, de olyan sokan használták olyan sokféleképpen, hogy gyakorlatilag értelmetlenné vált”. Ezt felismerve került előtérbe a „fenntartható turizmus” kifejezés, amely sokak számára alkalmasabbnak tűnik a fogalom lényegének megragadására. Azonban a fenntartható fejlődés alapelveinek teljes körű figyelembe vétele nem teszi lehetővé, hogy egy-egy ágazat, akár a turizmus, akár a közlekedés, akár a mezőgazdaság fenntarthatóságáról beszéljünk, hiszen fenntarthatóság csak a társadalom egészének szintjén valósulhat meg.

Ebben az összefüggésben a turizmus jelzőjeként előfordul többek között a környezetbarát, a szelíd, a zöld, a felelős és az integrált jelző is – a fogalmi zűrzavar elkerülése érdekében a következő felsorolás csak az ökoturizmus és a fenntartható turizmus meghatározásai tartalmazza.

 

Az ökoturizmus „olyan felelős utazás természeti területekre, amely megőrzi a környezetet és fenntartja a helyi emberek jólétét.”

(Nemzetközi Ökoturizmus Társaság, 1991).

 

Az ökoturizmus környezetileg felelős utazás és viszonylag zavartalan természeti területek meglátogatása a természet (valamint a kapcsolódó jelenlegi és múltbeli kulturális értékek) élvezete és tisztelete céljából; támogatja a természetvédelmet, kicsi a látogató negatív környezeti hatása, és biztosítja a helyi lakosság számára előnyös aktív társadalmi és kulturális részvételt.

(IUCN, 1996)

 

Az ökoturizmus „természeti alapú turizmus, amelynek része a nevelés és a természeti környezet értelmezése, és kezelése ökológiailag fenntartható módon történik”.

(Az Ausztrál Nemzeti Ökoturizmus-stratégiai Bizottság, 1994)

 

A fenntartható turizmus „a természeti erőforrások természetes megújuló és jövőbeli termelékenységi kapacitásán belül marad; elismeri azt a hozzáadott értéket, amivel az emberek, a közösségek, a szokások, az életmód járul hozzá a turista élményeihez; elfogadja, hogy ezeknek az embereknek egyenlő módon részesülnie kell a turizmus előnyeiből; és a fogadó területeken élő helyi emberek és közösségek kívánsága vezérli.”

(Tourism Concern & WWF, 1992).

 

A fenntartható turizmus „a turizmusfejlesztés, -kezelés és turisztikai tevékenységek minden formája, amely megőrzi a környezeti, társadalmi és gazdasági integritást és tartósan biztosítja a természetes, épített és kulturális erőforrások jó állapotú fennmaradását”.

(Natúrparkok és Nemzeti Parkok Szövetsége, 1993).

 

A fenntartható turizmus a fenntartható fejlődést a fejlesztés és kezelés során a gyakorlatban megvalósító, a szélesebb körű gazdasággal, a társadalommal és a környezettel integrált turizmus. Magában foglalja a helyi közösségek részvételét a turizmusban, és biztosítja, hogy annak előnyeiből egyenlően részesüljenek, szem előtt tartja az emberi és a természeti környezet minőségének és azon erőforrások megőrzését, amelyektől a turizmus függ; valamint a természeti erőforrások természetes megújuló és termelékenységi képességén belül működik.

(UNEP 1999)

 

A fenntartható fejlődés „a turisztikai tevékenységek fejlesztésének vagy kezelésének bármilyen formája, amely biztosítja a természeti, kulturális és társadalmi erőforrások hosszú távú védelmét és megőrzését, valamint pozitív és egyenlő módon hozzájárul a védett területen élő, ott dolgozó vagy odalátogató egyének gazdasági növekedéséhez és jólétéhez”.

(A védett területek fenntartható turizmusának európai chartája, 1995)

 

A fenntartható turizmus fejlesztése a következő követelményeknek felel meg:

• A turizmus– természeti, történeti, kulturális és egyéb – erőforrásait oly módon őrzi meg, hogy a jövőben is használhatóak legyenek, miközben a jelen társadalma is élvezi előnyeit;

• A turizmusfejlesztés tervezése és kezelése úgy történik, hogy az érintett régióban ne okozzon komoly ökológiai vagy társadalmi-kulturális problémákat;

• A turisztikai területen a környezet általános állapota fennmarad, és ha szükséges, javul;

• A turisták elégedettségét olyan szinten tartja, hogy az úticél vonzereje és kereskedelmi potenciálja megmaradjon; valamint

• A turizmus jelentős előnyöket jelent a társadalom minden tagja számára.

(Világkereskedelmi Szervezet, Útmutató a helyi hatóságoknak a fenntartható turizmus fejlesztéséhez, 1999)

 

 

 

 

A turizmus hatásai

 

Gyorsan növekvő ágazatként a turizmus egyre nagyobb nyomást jelent a természeti erőforrásokra és a környezetre, egyúttal erőteljesen befolyásolja a turisztikai célterületek társadalmi viszonyait, kultúráját és a helyi közösség életét. Ennek következménye gyakran az, hogy a turizmusból származó hátrányok a helyi szinten jelentkeznek, az ott élőket sújtják, míg – elsősorban gazdasági – előnyei másoknak jutnak. A természeti és kulturális értékek pusztulása azonban közép és hosszú távon mindenki, így a gazdaság számára is visszafordíthatatlan veszteség. Ezért fontos, hogy a vidékfejlesztés átfogó stratégiájába beépüljenek a fenntarthatóság alapelvei, és ennek keretében valósuljon meg a közösség részvételével a turisztikai célkitűzések átgondolt megvalósítása.

2003-ban az Európai Környezetvédelmi Ügynökség harmadik alkalommal készítette el Európa környezeti állapotának értékelését. Ebben az ágazatok között hangsúlyosan jelentek meg a turizmus közvetett és közvetlen környezeti hatásai:

 

A legnagyobb nyomást a közlekedés, a víz és a szárazföld használata, az épületek és létesítmények energiahasználata és a hulladék termelése jelentette. A talaj eróziója és a biológiai sokféleségre gyakorolt hatások szintén a turizmussal összefüggő kérdések. Bizonyos népszerű célterületeken ezek a nyomások a helyi környezet visszaforíthatatlan károsodásához vezettek.

A turizmus az utasszállítás iránti növekvő igény és a kapcsolódó környezeti hatások fő hajtóereje. Ez az igény várhatóan tovább nő, amellyel jelentősen hozzájárul a légi közlekedésnek a következő 20 évben való megkétszereződéséhez. Továbbra is az autó és a repülő, a környezetre legkárosabb közlekedési eszközök a leggyakrabban használtak.

 

A gazdasági előnyök oldaláról természetesen a turizmus lehetőséget kínál a gazdasági fejlődésre, a gazdasági több lábon állás megteremtésére és a turizmushoz kapcsolódó termékek, szolgáltatások és tevékenységek növekedésére.

 

A turizmus lehetséges előnyei

 

 

Amikor azt vizsgáljuk, hogy a turizmus hogyan járulhat hozzá a vidékfejlesztéshez, illetve a fenntartható fejlődés gyakorlati megvalósításához, fontos, hogy a turizmus lehetséges káros hatásait teljes körűen figyelembe vegyük. Ezeket a hatásokat környezeti és társadalmi-gazdasági hatásokra szokták bontani. Ez utóbbiak azon hatások összességét jelentik, amelyek a helyi és bennszülött közösségekre irányulnak. Ezeket a hatásokat általában nehéz mennyiségileg meghatározni vagy szisztematikusan felmérni, de hosszú távon nagy valószínűséggel jelentősebben is lehetnek, mint a közvetlenül a természeti erőforrásokra gyakorolt hatások.

 

Természeti erőforrásokra gyakorolt lehetséges negatív hatások:

 

Lehetséges negatív társadalmi-kulturális hatások

 

 

Lehetséges negatív kulturális hatások

 

 

Összefoglalás

 

Az ökoturizmus eredeti elmélete szerint (ma értsd: fenntartható turizmus) jellegéből, filozófiájából adódóan szinte kizárja a turizmus lehetséges negatív hatásait. Az ökoturizmus – eredeti értelmezésében – egy filozófia, viselkedéstan, etikai norma a turizmuson belül, s nem azonos az általánosan alkalmazott mai jelentésével a természetjárással. A természetjárás önmagában nem ökoturizmus. Az ökoturizmus átvette a köznyelvben használatos jelentést. Így lett az eredetileg „túrázás” kifejezés legújabbkori megfelelője az ökoturizmus, ami természetben történő kirándulásként, természeti jelenségek, értékek megtekintésére irányuló látogatásként definiálódott a közértelmezésben. A túrázó (ökoturista) nem ellensége a természetnek, sőt barátja, aki szereti, becsüli a természetet.

Az ökoturizmus egy ellenőrzött, szervezett, „csökkentett környezetterhelésű” turizmus (talán valóban a legtalább kifejezés: a fenntartható turizmus), amelynek egyik célja a természeti értékek, jelenségek bemutatása, megismertetése, azon keresztül a környezet- és természetvédelmi személet formálása.

A környezetünk terheltsége számos emberi tevékenység miatt egyre fokozottabban túlterhelt, aminek visszacsatolásait világméretű jelenségekkel észleljük is. Mint ahogy mára mindennek ismert tudományosan bizonyított, alkalmazható „környezetbarát” alternatívája, így a turizmusnak is van egy elfogadhatóbb, a negatív hatásokat mérséklő formája, ez a fenntartható, azaz klasszikus értelemben használatos ökoturizmus.