Hamar Anna

szociológus

Tisza Klub, Szolnok

 

 

 

Bevezetés

Nem kétséges, hogy a Tisza-tó térségét a hagyományos Tisza-menti területektől a folyó, a tározó és hozzájuk közvetlenül kapcsolódó területek természeti szépsége és változatos élővilága különbözteti meg. A természetvédelmi területekkel övezett és sajátos élővilággal rendelkező tározó turisztikai lehetőségeit már a nyolcvanas években felismerték. A fejlesztéshez elengedhetetlen forrásszerző képesség erősítése hívta életre a tóparti települések összefogását. 1998-ban elfogadott országgyűlési határozat[2] 21 településre terjesztette ki a kiemelt üdülőkörzeti státuszt, azonban a lehetőségek kiaknázását nehezítette, hogy az országgyűlési határozatot nem követte a forráshoz jutás prioritását biztosító kormányrendelet. Ennek ellenére a településszám növekedése nem állt meg, 2001-ben a gazdasági miniszter rendelete[3] már 52 települést sorolt a kiemelt üdülőkörzethez. A 2003-ban megalakult Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács 2006. év elején elfogadott területfejlesztési koncepciója 73 településben határozza meg a kiemelt üdülőkörzetet és a Fejlesztési Tanács illetékességi területét. A nagy kiterjedésű, heterogén összetételű térség – eltérő mértékben – tizenegy kistérséget, négy megyét (Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok) és két fejlesztési régiót (az Észak-Magyarországi és az Észak-Alföldi) érint.

A kistérségeket összeköti történelmileg kialakult belső perifériális helyzetük, melyet a rendszerváltással járó gazdasági és társadalmi változások sem csökkentettek, hanem növeltek. A rendszerváltozás vesztesei közé tartozó térségek helyzetét mi sem jelzi jobban, mint az ország leghátrányosabb helyzetű kistérségei közé való magas bekerülési arányuk[4]. A tizenegy kistérség közül öt tartozik a leghátrányosabb helyzetűek közé: az országos átlagnál nagyobb munkanélküliség, alacsony iskolai végzettség, rossz infrastrukturális ellátottság és alacsony foglalkoztatás a közös vonásuk. Akkor sem kedvezőbb a kép, ha a tóval közvetlenül érintkező kistérségek helyzetét vizsgáljuk. Az ország leghátrányosabb helyzetű 48 kistérsége között találhatjuk az egykor mint a miskolci nehéziparvidék belső perifériájaként funkcionáló Mezőcsáti (Dél-Borsodi Mezőség, közismertebb nevén a Kis-Hortobágy), a Hevesi kistérséget (Hevesi sík, Pélyi madárrezervátum), valamint az iparát vesztett Tiszafüredi kistérséget (Hortobágyi NP, Nagykunsági TK) is. A kilencvenes évek változásaiból vesztesen kikerülő településeken magas a munkanélküliség, a fiatalok jobb megélhetés reményében elköltöznek a nagyobb városokba, a népesség elöregedése nő. Az ipari munkahelyek megszűntek, a mezőgazdasági termelés jövedelmezősége alacsony. A fejlesztési térség másik sajátossága, hogy területén található hét falu tartozik az ország 235 leghátrányosabb helyzetű települése közé.[5]

A térségben, 2004-ben a munkanélküliség meghaladta az országos – és a megyei – értékeket is, a tóhoz közvetlenül kapcsolódó kistérségekben a munkaerőpiacról kiszorultak aránya elérte az országos átlag kétszeresét(!). A tartós munkanélküliek magas aránya nemcsak arra hívja fel a figyelmet, hogy felnő egy generáció, mely képtelen a munka intézményesített világába belépni, a munkavégzéshez elengedhetetlen értékeket és magatartási mintákat elsajátítani, hanem a munkanélküliséggel járó szegénység folyamatos újratermelődésére is.

A munkanélküliségi adatok előre jelzik a kistérségek gyenge gazdasági teherbírását is. A tizenegy kistérségből csak a Tiszaújvárosi és a Szolnoki haladja meg az országos és a megyei átlagokat. A Mezőcsáti, a Hevesi és a Tiszafüredi kistérségekben az egy állandó lakosra jutó jövedelemösszeg mélyen az országos és megyei átlagok alatt van.

A térségek alacsony jövedelemszintje arra sarkallja az önkormányzatokat, a vállalkozókat és a térség lakosait, hogy a meglévő természeti erőforrásokra épülő turizmusban lássák a kiutat. Ezt a törekvést erősíti a 2006-ban elfogadott „Tisza-tó térség területfejlesztési koncepciója” is.[6] A területi tervezés módszertanának szerves részét alkotó, a térségtől függetlenül jelentkező külső folyamatokra adott válaszokkal foglalkoznak a fejlesztési forgatókönyvek. A koncepció lehetséges jövőbeli fejlődés forgatókönyvei a természeti erőforrások használatának jellegével és annak térségre gyakorolt hatásaival foglalkoznak.

·         Az eseményeket követő, passzív magatartást feltételező forgatókönyv szerint a térség hosszabb távon feléli adottságait, elveszíti természeti értékeit, és a térség mind a hazai mind a nemzetközi turizmus számára érdektelen területté válik.

·         A forgatókönyvek számolnak a hullámtéri duzzasztás megszüntetésének lehetőségével is, mely a tározó vízterének radikális csökkentéséhez vezetne. A hullámtéri duzzasztás megszüntetése a térséget rendkívül hátrányosan érintené, a kedvezőtlen változás társadalmilag és gazdaságilag is gyorsan lezajló lepusztulási folyamatot generálna.

·         A harmadik, lehetséges fejlődés alapját a természeti-táji adottságokra épülő fenntartható, integrált fejlesztésben látják. Elengedhetetlen a tározótér rehabilitációja, „a térség adottságainak és az azokat fenntartó rendszereknek feltárása, a bennük rejlő értékeket kiemelő és megőrző funkciók kialakítása, helyi hagyományok és az ökológiai rendszer által előállított, megőrzött és bemutatott értékek ember által működtetett rendszerbe integrálása.”[7]

A koncepció a térség fejlődésének fő húzóerejét a természeti erőforrások fenntartható használatára épülő ökoturizmus kiépülésében határozza meg. E célhoz illeszti a gazdasági szektorok térben differenciált fejlesztését is, hangsúlyozva azonban, hogy csak a turizmus egyoldalú fejlesztése nem vezethet eredményre.

Kistérségek személyi jövedelemadó adatai, 2004.

Forrás: Területi Statisztikai Évkönyv, 2004. KSH. Bp. 2005.

 

Az ökoturizmus és a Village+ védjegy

A Tisza-tó turisztikai vonzerejének erősödését jelzik a statisztikai adatok is. 2000 és 2004 között eltelt négy év alatt a tavat felkereső vendégek száma közel kétszeresére emelkedett. A növekedés nagysága elsősorban a belföldi turisták érdeklődését jelzi, mert a külföldről érkezők száma nem, de aránya a négy év alatt csökkent. Míg 2000-ben minden harmadik turista volt külföldi, 2004-ben már csak minden negyedik vendég érkezett más országból. A külföldiek érdeklődésének hanyatlását csak részben lehet magyarázni a tiszai cianidszennyezés hatásaként, az okokat elsősorban a térség turisztikai szolgáltatásainak minőségében kell keresni. A turistaforgalom növekedését kisebb mértékben ugyan, de követte a szálláshelybővítés is.

Idegenforgalmi régió és kiemelt üdülőkörzet kereskedelmi
és magánszálláshelyei, vendégforgalma, 2004.

 

A tó szerencsés tagozódása biztosítja az egymástól eltérő érdeklődésű és célú csoportok pihenését: a horgászok, a természet megfigyelői, a szelíd turizmus kedvelői valamint a fürdővendégek is megtalálják kikapcsolódásukat. A turista forgalom és abból származó jövedelem növekedése örvendetes, azonban veszélyeket is hordoz. A tó és a tavat övező területek növekvő környezeti terhelését részben a gyarapodó számú látogatók, részben a turizmust is kiszolgáló háttér-infrastruktúra fejletlensége okozza.

Az erőforrások használata számos konfliktust generál a fogadóterület lakosai, vállalkozói és a hivatásos természetvédők között. A gazdasági és természeti- környezeti érdekek látszólagos ellentétét oldhatja fel az ökoturizmus általánossá válása. Ellentétben az elterjedt vélekedéssel, az ökoturizmus nemcsak a szűken vett, a természeti értékek megfigyelésére irányuló turizmust takarja. Gyűjtőfogalomként a turizmus különböző formáit fogja át, melyek a természeti-biológiai erőforrások fenntartható használatán alapulnak az adott ökoszisztéma teherbíró képességén belül. Az ökoturizmus egyúttal szemléletet is jelent, mely a turizmus valamennyi formájának fenntarthatóvá tételét célozza, azaz a turizmus járuljon hozzá az ökoszisztéma megőrzéséhez vagy helyreállításához, és ne járjon negatív hatásokkal a természeti és kulturális erőforrásokra.

Az ökoturizmus főbb jellemzői közül az alábbiakat emelhetjük ki:

·         természeti erőforrásokon, értékeken alapul,

·         környezet-, természet-, kultúra-orientált,

·         kis csoportlétszámú,

·         résztvevői számára környezeti, természetvédelmi ismeretterjesztést nyújt,

·         tudatosan oktató- és informáló szerepe van,

·         védi a veszélyeztetett természeti környezetet,

·         csökkenti a szezonalításból fakadó hátrányokat,

·         a résztvevők hozzájárulnak a természeti környezet állapotának megőrzéséhez,

·         korlátozza a környezetbe kerülő szennyezést,

·         hasznot hoz a helyi lakosság számára,

·         hasznot hoz a természetvédelmi szervezet számára,

·         elősegíti egy térség potenciális értékeinek komplex hasznosítását.

 

Nyugat Európában az ökoturizmus erősödésében jelentős szerepet játszott a turisztikai lobby, melynek alapvető érdeke volt a természeti védettséget élvező területek nagyságának növelése és az árunak tekintett természeti értékek megóvása, a fenntarthatóság biztosítása. A turisztikai érdekek markáns megjelenését és érvényesítését a magyar szabályozástól eltérő természetvédelmi jogi háttérben és a védett területek tulajdonjogának jellemzőiben találjuk meg. A nyugat európai országokban a védett területek besorolása csak a nemzeti parkoknál ír elő jelentős korlátozást a területhasználatban, és az alacsonyabb védettségi kategóriájú természeti területek használatában lényegesen engedékenyebb, mint a magyar jogszabályok. A különbség megfigyelhető a területek tulajdonjogában is. A magyar természetvédelmi területek jelentős része állami tulajdonba került: az államszocialista struktúrában nem volt más lehetőség, a kilencvenes évek földtulajdon magánosítása pedig reális veszélyt jelentett a védett területekre. A természetvédelmi oltalom alatt álló területek privatizációját ugyan törvényi tilalom akadályozta, de a tilalom erősödő felpuhulása, védett területek magánkézbe kerülése arra ösztönözte a hivatalos természetvédelmet, hogy a területeket megvásárolja. A területek állami tulajdonba kerülését azonban lassította a szükséges források hiánya. Az Alkotmánybíróság határozatának hatására a költségvetésben biztosított források tették végül lehetővé a védett területek fokozatos megvásárlását, mely még napjainkban is tart.

Nyugat-európai országokban csak a nemzeti parkok területére terjesztették ki az állami tulajdont, az alacsonyabb kategóriájú természetvédelmi oltalmat élvező területek továbbra is magántulajdonban maradtak. E szerkezetbeli eltérések magyarázzák, hogy a nyugat európai fejlődésben a terület használatához különböző érdekekkel kapcsolódó szereplők (tulajdonos, természetvédelem, turisztikai vállalkozások, stb.) között elkezdődött a konfliktusoktól sem mentes párbeszéd, melynek eredményeként mégis kialakult a természeti értékek megőrzésén alapuló együttműködés.

Az ökoturizmus terjedésével növekvő számú ökoturisztikai védjegy jelent meg a piacon, melyek funkciójuknak megfelelően meghatározott területek és ahhoz kapcsolódó szolgáltatások azonosítását, más területektől megkülönböztetését, és a fogyasztók – turisták – tájékozódásának elősegítését szolgálják. A turistákért folytatott gazdasági verseny alapvető eszköze kiemelkedő szerepet játszik a marketing és a reklám területén. A számtalan, országonként megjelenő különböző védjegyek legnagyobb problémája, hogy nem kapcsolódik hozzájuk minőségbiztosítási ellenőrzés, így a turista igazán nem tudhatja, hogy a védjegy mit is takar, mit kaphat a pénzéért.

Előbb-utóbb elkerülhetetlenné vált az európai országokat, egyes régiókat átfogó egységes ökoturisztikai védjegy és ahhoz kapcsolódó minőségbiztosítási rendszer kialakítása és a területek hálózatba szervezése. Ezt a célt szolgálja a 30 ország 250 régióját tömörítő Európai Régiók Gyűlés ’C’ Bizottságának Village+ védjegye is. A fenntartható fejlődés megvalósítását célzó védjegy elnyerésére elsősorban azokat a védett természeti területek településeinek térséggé alakulását és pályázását ösztönzik, melyek az Európai Régiók Természetjáró Hálózatának térképére felkerültek (az UNESCO által adományozott „200 Man and Biosphere”, valamint 200 kiválasztott regionális védett terület és nemzeti park). Végső cél e 400 térség fenntartható ökoturisztikai hálózattá szervezése, hasonlóan az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában már 30 éve működő hálózathoz.

A védjegy használatára olyan térségek pályázhatnak, melyek belső kohéziójának alapja a helyi természeti és kulturális örökség védelme és a fenntartható fejlődés melletti elkötelezettség vállalása. A már ökoturisztikai védjeggyel rendelkező területeknek nem kell újabb minősítési folyamatban részt venniük, a meglévő érvényesítése után megkapják a Village+ minősítést. A védjeggyel nem rendelkező területek azonban csak akkor csatlakozhatnak a minőségbiztosítási rendszerhez, ha független szakértő szervezet végzi minősítésüket.

A Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács a védjegyhez csatlakozás mellett döntött, és 2005. őszén benyújtotta pályázatát. A Tanács munkaszervezete koordinálja a pályázattal kapcsolatos feladatok, szükséges intézkedések végrehajtását. Tekintve, hogy a térség 73 településéből csak tizet nem érint a Natura 2000 európai ökológiai hálózat, a Village+ programot koordináló szervezet eltekintett a természetvédelmi minősítés elvégzésétől, mely jelentősen felgyorsította a csatlakozási folyamatot. A minősítés során kiemelt figyelmet fordítottak a fenntartható fejlődés érdekében megtett intézkedésekre (hulladékgazdálkodás, energiafogyasztás, stb), a terület gyenge és erős pontjainak feltérképezésére és annak eldöntésére, hogy a terület attrakciói európai szintű látványosságként is szolgálnak-e.

Más térségektől megkülönböztető Tisza-tavi sajátosságként a világörökség részét alkotó Tisza-tavi madárrezervátumot, a Tisza-tavi vízi tanösvényt és a Tisza-tavi Fesztivál rendezvénysorozatát jelölték meg.

A terület minősítése szükséges, de nem elégséges feltétele a csatlakozásnak. A fenntartható turizmus megerősödése elképzelhetetlen a térségben működő vállalkozások aktív közreműködése nélkül. Legalább száz, turisztikához kapcsolódó tevékenységet folytató helyi (azaz térségi) vállalkozónak kell írásban vállalnia, hogy mindennapi tevékenységét a fenntartható fejlődésnek megfelelően végzi. Az un. elkötelezettségi nyilatkozatot a térség 155 vállalkozója írta alá.

„Elkötelezettségi nyilatkozat

Párbeszéd kezdeményezése Európa egyéb régióiból érkező látogatókkal, a látogatók megismertetése természeti és kulturális kincseinkkel, illetve hagyományos értékeinkkel.

A terület promóciója érdekében a látogatók megismertetése szakmánk iránti elhivatottságunkkal és helyi termékeink egyedülálló voltával.

Annak tudatosítása a látogatókban, milyen fontos a természet tisztelete egy minőségi környezetnek a mostani és későbbi generációk számára való megőrzéséhez.

Szakmánk gyakorlása régiónk természeti örökségének tiszteletben tartásával, s ennek során kiemelt figyelem fordítása a következőkre:

·         hulladékgazdálkodás,

·         ivóvíz (minőségének) megőrzése,

·         energiafelhasználás csökkentése,

·         ökológiai tisztítószerek alkalmazása.

A látogatók véleményének figyelembevétele az együttműködés szellemében.

A szakember (a vállalkozó) hozzájárulását adja ahhoz, hogy a termékeit és szolgáltatásait bemutató iratokon az alábbi, a fogyasztónak címzett tájékoztatás szerepeljen:

·         A jelen terméket előállító szolgáltatást nyújtó szakember elkötelezte magát a fenntartható fejlődést szolgáló tevékenységek mellett.”

A Tisza-tó térsége 2006. elején kapta meg a Village+ védjegy használatának három évre biztosított használati jogát, és ezzel automatikusan tagja lett az Európai Régiók Természetjáró Hálózatának.

A csatlakozás költségeit a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács és a négy megye önkormányzata biztosította. A védjegy bevezetése számos előnnyel jár mind a térség, mind az elkötelezettségi nyilatkozatot aláírt vállalkozók számára. Nemcsak az európai szintű idegenforgalmi hálózathoz kapcsolódásból profitálhatnak, hanem az Európai Régiók Gyűlése által a legfontosabb európai utazási kiállításokon és utazási vásárokon is biztosított a térség képviselete. A hálózat e-mailen keresztül rendszeres hírlevelet juttat el az európai turisztikai információs pontoknak és a szaksajtónak, valamint az 500 legfontosabb európai klub ügyfélkörének az újonnan csatlakozott területekről és vállalkozásokról, így mind a térség mind a vállalkozók megismertetésének jelentősen kitágulnak lehetőségei.

Az elkötelezettségi nyilatkozatot aláírt vállalkozók térítésmentesen jutottak a védjegy használatához és az azzal járó előnyökhöz, mivel a csatlakozás költségeit a megyék illetve a Térségi Fejlesztési Tanács átvállalta. Nem jelentkeznek részükre adminisztrációs terhek sem, mert a promóciós feladatokat és a monitoring tevékenységet a Tanács hangolja össze.

A védjegy használata megsokszorozza a marketingben rejlő lehetőségeket. A Természetjáró Hálózat honlapján a régiót szöveges ismertetők, fényképek, térképek mutatják be, ugyanakkor a honlapot megtekintő potenciális vendégek a csatlakozó vállalkozók tevékenységét is megismerhetik. A védjegyet feltüntethetik adminisztrációs dokumentumokon, az útbaigazító és dokumentációs táblákon, turisztikai kiadványokon és szórólapokon, valamint a csatlakozott vállalkozók termékeinek csomagolásán is.[8]

Az elkövetkezendőkben arra keresünk választ, hogy az elkötelezettségi nyilatkozatot aláíró vállalkozások és magánszemélyek turisztikai tevékenységét mi jellemzi, és milyen konkrét, a környezet védelmét szolgáló lépések megtételében gondolkodnak.

 

A vállalkozások jellemzői

Az elkötelezettségi nyilatkozatot 155 vállalkozás és turisztikai tevékenységet folytató magánszemély írta alá. (Az elkövetkezendőkben az egyszerűbb fogalmazás érdekében egyaránt vállalkozásnak nevezzük a vállalkozók és a magánszemélyek tevékenységét is.) A kérdőíves megkeresés előtt a vállalkozásokról egyetlen konkrét támpontunk volt; a település. A védjegy használatát megkapó vállalkozások térben erősen koncentráltak: a programhoz csatlakozottak fele három (Abádszalók, Tiszafüred és Poroszló), négyötöde hét (az előbbi három mellett megjelenik Kisköre, Tiszanána, Tiszaújváros és Sarud) településen működik. A teljes körű megkérdezés eredményeként 154[9] vállalkozás kapta meg a kérdőívet, és 85 juttatta el hozzánk válaszát. Feldolgozásra azonban csak 84 bizonyult alkalmasnak, így a nyilatkozatot aláírt vállalkozások felétől (54,6 százaléka) nyert információk jelentik az alábbi elemzés alapjait. A minta nem tükrözi vissza a 154 vállalkozás település szerinti összetételét, mert Tiszafüred és Abádszalók túlreprezentált, míg a Tisza-tó partjától távolabb eső kistelepülések hiányoznak vagy mélyen alulreprezentáltak. A minta ugyan nem felel meg a reprezentativitás kritériumainak, de a magas visszaérkezési arány azt jelzi, hogy a válaszoló vállalkozások valódi lehetőséget látnak a Village+ védjegyben, és ők alkothatják a turisztikai vállalkozások magját, melyre három év alatt a fenntartható fejlődés meghatározó területét megcélzó programot fel lehet építeni.

A vállalkozások tevékenységszerkezete

A vállalkozások tevékenységszerkezetét vizsgálva nem meglepő, hogy a szálláshely biztosítása a meghatározó tevékenység. A Tisza-tavi turizmus kialakulásának történeti folyamatában e szolgáltatásnak meghatározó szerep jutott, részben a jelentkező kereslet folyamatos kielégítése és a szolgáltatások elindításának kedvező anyagi feltételei miatt. Ugyanakkor a vendégek kiszolgálását biztosító turisztikai szolgáltatások – túravezetés, programszervezés, kölcsönzés, helyben készített termék értékesítése – alacsony aránya a kialakult szerkezet egyenetlenségeit, gyenge pontjait is jelzik.

Árnyaltabb képet kapunk, ha arra keresünk választ, hogy egy-egy vállalkozás mennyire bővíti tevékenységét, az alapszolgáltatáshoz – mint láttuk ez a szállás – milyen új szolgáltatásokat rendel. A megkérdezettek több mint fele csak egyetlen tevékenységet folytat: a csoporton belül a férőhely szolgáltatás továbbra is meghatározó (az összes vállalkozás 46 százaléka), de itt találhatók az éttermek, Tourinform irodák valamint a kereskedelmi vállalkozások is. Két-vagy több tevékenység jellemzi a vállalkozások egyharmadát, melyek túravezetéssel, programszervezéssel valamint csónak-, és kerékpárkölcsönzéssel bővítették kínálatukat.

A turisztikai szolgáltatások egyoldalúságáról árulkodik, hogy kölcsönzésre, szervezésre, túravezetésre szakosodott vállalkozások, valamint az áruk előállítására és értékesítésére (pl. kerámia, mezőgazdasági termelés) alapozott szolgáltatás csak mutatóban fordul elő. A tó természeti értékeinek megismertetését, különösen a védett északi területeken kijelölt túraútvonalak megtételét biztosító túravezetés növekvő népszerűségét nem tükrözi vissza a minta.

 

A vállalkozások megoszlása a tevékenység jellege szerint (N=84)^[10]

 

A Hortobágyi Nemzeti Park 2003-ban indította el túravezetői tanfolyamait, melyeken a kijelölt túraútvonalak[11] megtételéhez szükséges ismereteket sajátítják el a jelentkezők. Az elmúlt három év alatt százan tették le sikeresen a tanfolyam végén a vizsgát, és kapták kézhez bizonyítványukat. A megfelelő felszereléssel rendelkező kikötők is felismerték a túravezetésben rejlő gazdasági előnyöket, és a vízi járművek kölcsönzése mellett növekvő arányban nyer teret szolgáltatásaik között a túravezetés. A tanfolyam iránt jelentkező népszerűség gyökereit azonban a csónakhasználat kötöttségeiben találjuk meg. A védett területeken csak a 4 KW teljesítményű csónakmotor használható, melyre az engedélyt csak akkor kapják meg, ha elvégezték a túravezetői tanfolyamot.

A szálláshely biztosításának dominanciájára épülő szerkezet továbbélését és a szolgáltatások lassú bővülését, a vidékfejlesztésben oly kívánatosnak tartott gazdasági tevékenység diverzifikációjának halvány nyomait magyarázza az elkötelezettségi nyilatkozatot aláírt vállalkozások összetétele. A turisztikai szolgáltatások közel felét magánszemélyek biztosítják, akik számára a turisztikai idény jövedelempótló bevételt biztosít, még akkor is, ha érzékelhető a törekvés szolgáltatásaik bővítésére. A változást jelzi, hogy a magánszemélyek kétharmada 2000. után indította tevékenységét, mely mögött a turisztikai forgalom növekedése valamint az elhelyezkedési, megélhetési gondok egyaránt meghúzódnak. A magánszemélyek heterogén összetételű csoportjában éppúgy megtalálható a saját házukban kialakított szálláshely kiadásából bevételre szert tevő idősebb korcsoport, mint az önálló apartmant és kapcsolódó szolgáltatásokat kínáló helyiek, valamint a nem térségben élő, de megfelelő ingatlannal rendelkezők növekvő tábora. A szolgáltatások működtetését családtagok végzik: átlag 1 családtag kisegítő munkáját kötik le.

Hasonlóan a magánszemélyekhez, a jogi személyiségű vállalkozások is csak a szállás és étkeztetés biztosítására szorítkoznak, azonban gazdasági erejüket jelzi, hogy náluk dolgozik az állandó és időszaki alkalmazottaknak több mint fele. Egy-egy vállalkozás átlag 10 fő állandó és 3 fő időszaki alkalmazottnak nyújt munkát.

Legrugalmasabb csoportnak az egyéni vállalkozók mutatkoznak. Az egyéni vállalkozók kínálnak egyszerre többféle, egymáshoz kapcsolódó, egymást kiegészítő szolgáltatást (szállás–kölcsönzés–programszervezés, vagy túravezetés), valamint közülük kerülnek ki a csak túravezetéssel foglalkozók, akik felismerték a tó értékeinek bemutatásában, megismertetésében rejlő gazdasági előnyöket. Az egyéni vállalkozók tevékenységükhöz nemcsak állandó és időszaki alkalmazottakat foglalkoztatnak, hanem a családtagok kisegítő munkájára is támaszkodnak. A turisztikai idény alatt egy-egy egyéni vállalkozó átlag 2 főnek (1,84) biztosít munkát.

A szolgáltatók negyedik csoportját a Tourinform irodák, és nonprofit szervezetek, kulturális intézmények alkotják, melyek a szezonra magas számban vesznek fel ideiglenes alkalmazottakat. Az általuk foglalkoztatottak átlagos száma eléri a 11 főt.

A vállalkozások fejlesztései

A mintába került összes vállalkozás fele 2000. után alakult, így érthető, hogy az elmúlt öt évben a fejlesztések hangsúlya a vállalkozások alapfeltételeinek kialakítására, az épületek felújítására, komfortosítására, a kert parkosítására esett.

Az elmúlt 5 év fejlesztéseinek megoszlása (N=70)

 

Új szolgáltatások bevezetését, a már létezők minőségének emelését csak kevés vállalkozás tudta megvalósítani, ugyancsak kevesen tudták az elkezdett fejlesztéseket befejezni.

Összehasonlítva az öt évvel korábbi fejlesztéseket az elkövetkezendő öt év céljaival, jelentős átrendeződés tanúi lehetünk. Természetes, hogy a legfontosabbnak továbbra is az épületek belső tereinek folyamatos felújítását, a komfortszint emelését (pl. légkondícionáló beépítése) tartják. Ugyanakkor sokat elárul mind a települések közművesítésének, mind az épületek komfort szintjéből, hogy a szennyvíz csatornahálózatra csatlakozni kívánók száma magasabb, mint az előző öt évben volt.

Érzékelhetően kétirányú törekvés jelentkezik a vállalkozásoknál. Az egyik a meglévő szolgáltatás minőségének jelentős emelése (infraszauna, jacuzzi, gyermekek részére kerti játszótér, kerti medence, filagória, stb.), mely a szállóvendégek komfortérzetét szolgálja, és nem kapcsolódik közvetlenül a Tisza-tó, a folyó vagy a vizet körbefogó területek turizmusához. Az öko-, és szelíd turizmushoz kapcsolódó szolgáltatások kiépítésére irányuló törekvést jelzi a tervezett fejlesztések második csoportja. A kisebb vállalkozások a szállóvendégek részére kerékpárok és csónak(ok) vásárlását tartják a legfontosabbnak, azonban figyelemre méltó, hogy a jelentős befektetést igénylő csónakkikötők kiépítését és működtetését háromszor többen szeretnék elérni, mint öt évvel korábban. A csónakkikötők népszerűségének érzékelhető növekedését inkább az elérhető pályázati források megnyílása magyarázza, mintsem a tevékenységben rejlő gazdasági haszon.

A következő 5 év fejlesztési céljainak megoszlása (N=70)

 

A tervbe vett, kisebb fejlesztések megvalósítását anyagilag finanszírozhatónak tartja a vállalkozók négyötöde, természetesen azzal a megszorítással, hogy a tervezett fejlesztések sorrendjét az anyagi lehetőségeihez illesztette. Minden hatodik válaszadó szerint kétséges, hogy a fejlesztésekhez szükséges anyagi fedezet rendelkezésre áll. A nagyobb beruházás igényű fejlesztés (csónakkikötő, étterem) kivitelezéséhez elengedhetetlen központi vagy Európai Uniós pályázati forrás elnyerése. A fejlesztési céljairól beszámoló vállalkozások között csak egy nem fűzött reményeket tervei megvalósításához.

Egy-egy vállalkozás szolgáltatásainak bővítése nem foghatja át a turisztikai kínálat teljes palettáját. Az eltérő tevékenységet folytató vállalkozások együttműködése, hálóvá szerveződése nyújthatja hosszabb távon a megoldást, melynek kialakulása már elkezdődött. Örvendetes, hogy a vállalkozások több mint fele épített ki együttműködést más tevékenységgel foglalkozó vállalkozással. A kapcsolatok irányát meghatározza, hogy a Village+ védjegy használatának feltételeit vállalók legnagyobb csoportját a szállásadók alkotják. A túra- és programszervezők a legkeresettebbek, sorban őket követik a szabadidő eltöltéséhez szükséges eszközök (csónak, kenu, kerékpár) kölcsönzésével (is) foglalkozó vállalkozások.

A megkérdezett szolgáltatók több mint négyötöde fogalmazott meg fejlesztési célokat. A szolgáltatások továbbfejlesztésének markáns megfogalmazása önmagában is jelzi, hogy a turisztikai vállalkozások tevékenységét nem a veszteséges működés jellemzi. A vállalkozások több mint egyharmada inkább nyereségesen működik, míg közel fele a tevékenység jellege, a szolgáltatás minősége miatt nem tudott folyamatos nyereséget realizálni. A kérdőívet kitöltők közel egyötödénél – magánszemélyek és kisebb részben egyéni vállalkozók – a háztartás és a vállalkozás pénzügyei nem különülnek el egymástól, így nem tudják megmondani, hogy turisztikai tevékenységük nyereséges-e. Vélhetően igen, mert csak két vállalkozás jelezte, hogy tevékenysége tartósan veszteséges.

A vállalkozások marketing tevékenysége

A vállalkozások stabilitását és nyereségességét is befolyásolja, hogy ki tudták-e alakítani visszatérő törzsvendégkörüket. A vállalkozások kétharmada számolt be kialakult, éveken keresztül visszajáró vendégkörről, azonban a biztos vendégek számát csak a válaszadók fele adta meg. A magánszemélyek törzsvendégkörének száma nem haladja meg egyetlen esetben sem az 50 főt, ugyanez mondható el az egyéni vállalkozásokról is. 50 főnél nagyobb törzsvendégkört csak a jogi személyiségként működő éttermek, kempingek és fürdők mondhatnak magukénak.

A vállalkozások százalékos megoszlása a törzsvendégek száma szerint (N=42)

A vállalkozásoknak nemcsak más turisztikai régiók kínálatával kell felvenni a versenyt, hanem a térség többi vállalkozásával is. Szolgáltatásaik hirdetéséhez, a vendégek számának emeléséhez többféle eszközt is felhasználnak. Közel azonos, egyharmados arányban hasznának két, három illetve négy különböző területet tevékenységük ismeretségének terjesztésére.

Az igénybe vett eszközök közül legtöbben a bejáratott vendégkör kedvező véleményére, a nyújtott szolgáltatással való elégedettségére építik fel vállalkozásuk „marketingjét”. Közel azonos arányban tartanak fent kapcsolatot a Tourinform irodákkal, abban bízva, hogy az irodák ajánlják majd vállalkozásukat az érdeklődnek, ezzel is növelve vendégforgalmukat.

Más lehetőségekkel – saját honlap, újsághirdetés, szórólap – kevesebben élnek. Ezért meglepő, hogy a leghatékonyabb, legtöbb új vendéget hozó „szájhagyománnyal”, a vendégkör ajánlásával egyenértékűnek tekintik a szórólapok alkalmazását, valamint az internet használatát. Figyelemre méltó, hogy a Tourinform irodákkal több, mint kétharmaduk áll kapcsolatban, de csak 15 százalékuk(!) tartja hatékonynak, vendégkörük növekedését elősegítő eszköznek a turisztikai irodákkal fenntartott kapcsolatot.

Az internet használatának térhódítását regisztrálhatjuk a válaszokból. A vállalkozások közel kétharmada (60 százalék) rendelkezik internet hozzáféréssel és több, mint egyharmaduk rendszeresen is használja ismereteinek bővítésére, információszerzésre és saját tevékenységük megismertetésére. Nem meglepő, hogy az internetet rendszeresen használók közül kerülnek ki az idegen nyelven legalább alapszintű kommunikációra képes vállalkozók, illetve alkalmazottak. Az adatok tanúsága szerint a vállalkozások kétharmadában dolgoznak németül, angolul vagy franciául beszélők, mely megkönnyíti az interneten való tájékozódást, és a vendégekkel való kommunikációt is.

A vállalkozások százalékos megoszlása a nyelvismeret szintje alapján (N=57)

A nyelvismeret szintjét mind az alap, mind a középfoknál fenntartással kell fogadnunk. Az alapszint legtöbbször a legszükségesebb „konyhai” nyelvismeretet sem takarja, és a középfoknál is sokan jelezték, hogy „társalgási” szinten ismerik az adott idegen nyelvet, azaz a legszükségesebb információk szolgáltatására elegendő nyelvismerettel rendelkeznek csupán. Kellemes meglepetés a felsőszintű nyelvismerettel rendelkezők egyötödös aránya, azonban a több nyelvet is beszélő alkalmazottak elsősorban a Tourinform irodák munkatársai közül kerülnek ki.

A vállalkozások és az ökoturizmus

A térség építészeti és természeti értékei és a turizmus

Az ökoturizmus fejlesztése elképzelhetetlen a térség környezeti és építészeti értékeinek ismerete nélkül, mert a fenntartható fejlődés célja nemcsak a természeti erőforrások, hanem a táj, a tájhoz kapcsolódó építészeti-kulturális sajátosságok és ahhoz szorosan kötődő közösségek megőrzése is. Ezért is kértük meg az elkötelezettségi nyilatkozatot aláírtakat, hogy nevezzenek meg környezetükben olyan építészeti és természeti értékeket, melyek megtekintésére feltétlenül felhívnák az odalátogató turisták figyelmét. Az építészeti értékek megnevezésénél visszatükröződik a válaszadók települési megoszlása. Érthető, hogy mindenki saját településének nevezetességeit, valamint a térség legismertebb látnivalóit sorolta fel. Érzékelhetően nagyobb gondot jelentett a természeti értékek megnevezése, mert a válaszadók egyötöde egyetlen természeti értéket sem nevezett meg. Elgondolkoztató, hogy a természeti értékekre, a táj szépségére építő turisztikai vállalkozásoknak csak fele tudott konkrét természeti értékeket megnevezni, míg a másik fele csak általánosságban fogalmazott (pl. Tisza-tó, tópart, stb.)! A válaszok megoszlása azt sugallja, hogy maguk a vállalkozások sem ismerik annyira természeti környezetüket, hogy azokat vendégeik számára ajánlani tudják, megmaradnak a prospektusok által kínált általánosságoknál (pl. Hortobágy, Tisza-tó, stb.). Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy minél távolabb fekszik egy-egy vállalkozás székhelye a közvetlen vízparttól, annál több konkrét építészeti és természeti értéket nevez meg, mintegy ismeretével kompenzálva a távolságból adódó hátrányokat.

 

A hivatásos természetvédők és a természetvédelmi területet látogatók közötti konfliktusok alapforrása az, hogy a turisták, a horgászok terepismeret nélkül – nagyon sokszor akaratlanul is – bemennek a fokozottan védett területekre, a költési időben megzavarják a madárrezervátumok madártelepeit, tevékenységükkel megbontják a partfalat. Az sem ritka, hogy a turisták figyelmen kívül hagyják a figyelmeztető táblákat. A természeti értékek megismertetése nélkül képtelenség elvárni a területet használóktól a kívánatosnak tartott magatartást, illetve az emberek kizárásával képtelenség megőrizni magát a védendő értékeket. Különösen a védett természeti területeken, melyek a turizmus célpontjai. A különböző érdekek összehangolását, az érdekellentétek feloldását és a védett területek értékeinek megismertetésével összekötött védelmét biztosítják a szervezett programok. A természeti értékeket bemutató szervezett programok az elkövetkezendő években felértékelődnek, és csak remélhető, hogy ismeretük szerves részét alkotják a turisztikai vállalkozások szolgáltatási kínálatának.

A megkérdezettek közel fele (42 százalék) egyetlen, természeti értékeket bemutató szervezett programot sem tudott megnevezni, melyet vendégeinek javasolhatna, vagy felhívhatná rá figyelmüket! Az alacsony válaszolási arány nemcsak arra hívja fel a figyelmet, hogy a turisztikai vállalkozások közötti kapcsolatokban a szervezett programokat szolgáltatók gyenge hatékonysággal kapcsolódnak be, hanem a vállalkozások szemléletére is, mely felesleges energia- és időráfordításnak tekinti a közvetlenül saját tevékenységéhez nem kötődő információk biztosítását, áramoltatását. Nem tárul elénk sokkal kedvezőbb kép, ha a megnevezett programok skáláját vizsgáljuk. A válaszadók összesen huszonkét programot soroltak fel, kétharmaduk (!) nevezte meg a csónak-, kenutúrát és a vezető nélkül is bejárható, jelentős országos médiatámogatást kapott poroszlói vízi tanösvényt. Meglepő, hogy a Tiszafüredi madárrezervátumról mennyire kevesen tudják, hogy az év meghatározott időszakában területeinek egy része vezetővel megtekinthető.

 

Jelentéktelen mértékben részesültek a programokból az ökotúrák, ahol a turisták meghatározott túraútvonalakon, képzett vezető kíséretében ismerhetik meg a Tisza-tó természeti értékeit. Az ökotúrák említésének alacsony gyakoriságát csak részben magyarázza, hogy a túravezetői „jogosítvánnyal” rendelkezők évről évre növekvő tábora nem képviselteti magát a vizsgált mintában.

Turisztikai vállalkozások környezetvédelmi attitűdjei

A Tisza-tó térségének földtani és vízrajzi adottságai miatt a terület összességében szennyezés érzékeny, míg egyharmada erősen szennyezés-érzékeny kategóriába sorolható[12]. Erős szennyezés-érzékenységű területről ott beszélhetünk, ahol évezredek alatt a folyó mozgásának hatására durva-, közép-, vagy aprószemű homokot tartalmazó, jó vízáteresztő képességű üledék alakult ki. Különösen sebezhetővé válik a terület, ha az üledék közvetlen víz mellett fekszik, növelve a talajba került szennyezés bemosódását a Tisza-tóba vagy az élő folyóba. Ennek ellenére a legjobban veszélyeztetett környezeti elem nem a tó vagy a folyó vize, hanem a talajvíz: nemcsak azért, mert ez van legközelebb a felszíni szennyező forrásokhoz, hanem azért is, mert a talajvíz kevés kivétellel a felszín közelében húzódik – átlagosan 2 méterre a felszín alatt. A térség talajvize kapcsolatban áll a felszín alatt 8-10 méterre beágyazódott Tiszával, azaz a talajvíz szennyezése közvetetten bár, de a tó és a folyó szennyezéséhez, az ivóvízbázis és az élővilág veszélyeztetéséhez vezet.

Az ipar leépülésével, az intenzív mezőgazdasági területek csökkenésével a lakossági hulladék jelenti a környezet számára a legnagyobb terhelést, és a hulladék mennyisége a turisztikai időszakban még tovább növekszik. A megkérdezettek környezethez kapcsolódó magatartását sajátos kettőség jellemzi. Kiemelkedően magas arányban jelzik, hogy a vállalkozóknak is felelősséget kell vállalni a környezet, a természeti értékek megóvásában, azonban a környezet szennyezéséért, a szemetelésért a helyi lakosságról – így magukról is – elhárítják a felelősséget, és csak egynegyedük vélekedik úgy, hogy a helyiek környezeti magatartása nem megfelelő.

A hulladék okozta környezeti problémák gyökereit a megkérdezettek két csoportnál látják: a horgászok, kirándulók környezetet szennyező magatartásában és az önkormányzati infrastruktúra hiányosságaiban. A vállalkozók véleménye is alátámasztja az elsősorban természetvédők szájából sokszor elhangzott vádat, hogy a horgászok nem takarítják el maguk után a hulladékot, szennyezve a közvetlen vízparti területeket. Ez azért is figyelemre méltó, mert az un. horgászturizmus az egyik legtöbb vendéget vonzó területe a térség idegenforgalmának. Ugyanakkor a természet- és környezetvédő civil szervezetek által szervezett szemétgyűjtő akciók – valamint a hozzájuk beérkező nagyszámú lakossági bejelentés – arra hívják fel a figyelmet, hogy a folyó- és a tóparton található nagy mennyiségű hulladék „előállításában” nemcsak a horgászok, hanem a turisták és nem utolsó sorban a helyi lakosság is tevékenyen részt vesz. Ennek ellenére a tó- és a folyópart, valamint a település tisztántartását önkormányzati feladatnak tekinti a megkérdezettek fele, és csak minden hatodik válaszadó jelezte, hogy a környezet rendben tartását, megóvását nem lehet csak az önkormányzatoktól elvárni.

 

 

Nem kétséges, hogy legnagyobb gondot és problémát a környezeti terhelést csökkentő infrastruktúra részleges kiépülése okozza. A szilárd és a folyékony hulladékkezelésben jelentkező hiányosságokat, gondokat támasztják alá a válaszok is. A megkérdezettek közel háromnegyede (72,3 százalék) jelölte meg környezetszennyező forrásként a települési hulladéklerakókat. A térség települési szeméttelepei magukon hordozzák a magyarországi állapotok összes kedvezőtlen vonásait. A településeken a szervezett szemét összegyűjtése és szállítása megoldott, ugyanez már nem mondható el a szemétlerakó telepek helyzetéről. A telepek engedély nélkül kezdték meg működésüket, amit ugyan mindenki tud, de felszámolásuk és rekultivációjuk meghaladja a forráshiányos önkormányzatok anyagi erejét. A szeméttelepek híján vannak a legalapvetőbb környezetvédelmi paramétereknek is, nagyon sokszor nincsenek körül kerítve, és a tömörítésre, a földdel takarásra is csak kevés önkormányzat áldoz anyagiakat. Így megállíthatatlanul terjeszkednek a telepek, ahova a kommunális hulladékok mellett veszélyes hulladéknak minősülő gyógyszerek, sokszor vágási hulladékok is kikerülnek, és meg-megfordulnak rajtuk a házi derítőkből kiszivattyúzott szennyvizet szállító tankautók is. A térségi átlagnál még elhanyagoltabb telep is létezik, ahol a szeméttelep terjeszkedésének eredményeként teljesen körbefonta a település utolsó utcájának házait, nyáron elviselhetetlen a bűz, a patkányokkal képtelenek a lakók megbirkózni, és a szülők a kisgyerekeket sem merik kiengedni az utcára játszani felügyelet nélkül, nehogy a szeméttelepre menjenek. A helyzet tragikomikuma, hogy a települést érintő folyó gátjára az ökoturizmus fellendülését szolgáló kerékpárutat terveznek.

Jelenleg a tavat övező települések közül csak Tiszanána hulladékkezelése felel meg az előírásoknak. Megoldást jelenthet a 2004-ben elindított Tisza-tavi Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer, melyet 42 település önkormányzatának társulása valósít meg. A települések hulladékainak végső állomása a tiszafüredi hulladékkezelő. Mezőkövesden megépülő átrakóba kerül 15 település kommunális hulladéka, melyet tömörítés után szállítanak a füredi hulladékkezelő telepre. Az ISPA támogatással megvalósuló rendszert húsz éven keresztül kötelesek működtetni a társult önkormányzatok. A regionális rendszer felállításával a települési lerakókat 2005. december 31-ig be kellett volna zárni Mezőkövesd kivételével, de az önkormányzatok többsége a rendszer felállásáig haladékot kapott. A települési hulladéklerakók problémája azonban a hulladékgazdálkodási rendszer működésével sem oldódik meg. A hulladékot ugyan átszállítják a hulladékkezelő telepre, azonban anyagilag nem tudják finanszírozni a telepek kötelező rekultivációját. A tervben 46 szeméttelepre 30 ha nagyságú terület rekultivációját tervezték, és ehhez rendelték a költségeket is, de napjainkra bebizonyosodott, hogy az anyagi fedezet csak 33 telep területének helyreállításához elegendő.

A folyékony hulladék – kommunális szennyvíz – kezelése csak részlegesen megoldott. A 2004. évi területi statisztikai adatok tanúsága szerint a kistérségek közül legjobban kiépült szennyvízcsatorna hálózattal a Mezőcsáti települései rendelkeznek, ahol a háztartások kevesebb, mint fele csatlakozott rá csak a rendszerre. A tavat érintő kistérségek – Tiszafüredi, Hevesi és Mezőkövesdi – közüzemi ollója nyitott, mind az országos, mind a megyei átlagoknál alacsonyabb a szennyvíz csatornahálózat hosszának aránya a vízhálózatéhoz viszonyítva. Közvetlenül a tóval határos kistérségek közül a Hevesiben és a Mezőkövesdiben minden harmadik, a Tiszafürediben minden negyedik háztartás van csak a szennyvízcsatorna hálózatra csatlakozva. A szennyvíz csatornahálózat hiányát visszajelzik a válaszok is (közel egyharmada a vállalkozásoknak), tény azonban, hogy a környezetre nagyobb veszélyt a települési szeméttelepek állapotában látják.

A regionális hulladékgazdálkodási program megvalósulása önmagában nem elégséges a térség környezeti gondjainak megoldására. A vállalkozások négyötöde szerint jelentősen csökkenteni kell a keletkezett hulladék mennyiségét. Kiugróan sokan, a megkérdezettek 84,3 százaléka, a keletkezett hulladék csökkentésének leghatásosabb módját a visszaváltható palackok választásában látja. Ugyanakkor megjegyzik, hogy a kereskedelembe egyre több eldobható műanyag palack kerül, és vannak közkedvelt üdítők, illetve ásványvizek, melyeket a gyártók csak eldobható palackban hoznak forgalomba. A visszaváltható palackok kérdése túlmutat a helyi kereskedelmi szinten és fogyasztói magatartáson, azonban ez már nem mondható el a kereskedelemben alkalmazott csomagoló anyagokról. A védjegyhez csatlakozók kétharmada szerint a hulladék mennyiségének csökkentéséhez a kereskedelemnek is hozzá kell járulni, méghozzá a műanyag csomagoló anyagok mellőzésével és az újrahasznosítható papír előnyben részesítésével.

A hulladékmennyiség csökkentésének másik lehetséges útját a szelektív hulladékgyűjtésben jelölik meg (59 százalék). A települési szilárd hulladék kezelésére szolgáló egyes létesítmények kialakításának és üzemeltetésének részletes műszaki szabályairól szóló 5/2002. (X. 29.) KvVM rendelet minden 1000 lakosra egy hulladék gyűjtő udvar felállítását javasolja.

„9. § (1) A hulladékgyűjtő udvarban a következő hulladékok gyűjthetők:

a) a települési szilárd hulladék hasznosítható összetevői,

b) nagydarabos hulladék (lom),

c) a lakosságnál keletkező veszélyes hulladék,

d) nem lakosságtól származó kis mennyiségű veszélyes hulladékok, a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenység végzésének feltételeiről szóló jogszabályban meghatározottaknak megfelelően, valamint

e) a lakosságnál keletkező 1 m³-t meg nem haladó építési, bontási hulladék.”

A hulladékgyűjtő sziget kialakításakor minimálisan három (papír, a PET-palack, a fehér és a színes üveg) hasznosítható hulladék-összetevő elkülönített begyűjtését kell lehetővé tenni.

A térségben, 2004-ben kezdődött el a szelektív hulladékgyűjtés, 16 település pályázott hulladékgyűjtő szigetekre a Fejlesztési Tanácsnál[13]. A sikeres pályázat eredményeként 55 gyűjtősziget került kihelyezésre, napjainkban összesen 65 hulladékgyűjtő sziget működik. A Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszerben a szelektív hulladékgyűjtés is biztosított, a rendszer elindításakor a településeken összesen 126 gyűjtősziget szolgálja az újrahasznosítható hulladék szelektív gyűjtését. A szelektív hulladékgyűjtés rendszere azonban nincs és nem is lesz teljesen kiépülve. Továbbra is csak a hulladékgyűjtő szigetekre támaszkodik, nem épül be a kommunális hulladékgyűjtés rendszerébe, azaz a háztartási hulladékba belekerülhetnek az újrahasznosítható anyagok, melyeket kézi erővel válogatnak szét. Az újrahasznosítható hulladékot kiviszik a térségből, mert a rendszerből hiányzik a hulladékfeldolgozást ellátó üzem. A szelektív hulladékgyűjtés jelentőségének (f)elismerése azonban nem feltétlenül jelenti a szokások gyors megváltozását és a környezettudatos szemlélet tettekben való megjelenését, különösen nem, ha az többlet idő- és energiaráfordítást igényel.

A hulladékmennyiség csökkentésének harmadik útját a kerti komposztálás jelentheti, melyet a megkérdezettek fele tart megvalósíthatónak. A regionális rendszerben felépül – mert előírt kötelező elem – a térségi komposztáló, mely különösen a tavaszi és az őszi időszakokban gyűjti be a kerti munkákból származó hulladékot, faágakat, avart. A térségi komposztálók legnagyobb gondja, hogy a kommunális hulladék szerves anyagtartalmának csökkentéséhez alig járulnak hozzá, míg az általuk előállított komposztra nincs kereslet. A komposztot nem kertészeti célra, hanem gyengébb minőségű földtakaróként értékesíthetik csak, mert a kertészetek tartanak a föld fertőzöttségétől.

Örvendetes, hogy a vállalkozások négyötöde vélekedése szerint a környezet megóvása, a keletkező hulladék mennyiségének csökkentése nemcsak pénz, hanem szervezés és szemlélet kérdése is, melynek erősödésében a gazdasági érdekeknek, szabályozásnak is szerepe van.

Village+ és a vállalkozások környezetvédelmi lépései

Az elkötelezettségi nyilatkozatban megfogalmazott környezetvédelmi tevékenységek meghatározása (hulladékgazdálkodás, ivóvíz védelme, energiagazdálkodás és az ökológiai tisztítószerek használata) nemcsak lehetővé, hanem kívánatossá is teszi a konkrét, területi sajátosságokhoz igazodó, egységes érvényű intézkedések kidolgozását. A különböző érdekek egyeztetésénél olyan megoldásokat kell kidolgozni, melyek a programhoz csatlakozott szervezetek és magánszemélyek számára is teljesíthetők, ugyanakkor tevőlegesen hozzájárulnak a fenntartható fejlődéshez, a térség környezeti terhelésének csökkentéséhez. Az elkövetkezendőkben arra keresünk választ, hogy a vállalkozások milyen konkrét lépések megtételével kívánják teljesíteni a nyilatkozatban vállalt kötelezettségeiket.

Az elkötelezettségi nyilatkozatot aláírt vállalkozások fele a hulladékgazdálkodás területén a szelektív hulladékgyűjtésben látja a lehetséges változtatásokat. A szelektív hulladékgyűjtésben már részt vevő vagy bekapcsolódni szándékozók magas aránya azonban csak elvi lehetőséget jelent, minden a konkrét megvalósulástól függ. A jelenlegi rendszerben a szelektív hulladékkezelést csak a településeken elhelyezett gyűjtőszigetek biztosítják, melyek használatát a vállalkozások a távolságtól teszik függővé. A turisztikai idényben a szelektív gyűjtéshez elengedhetetlen a megfelelő kukák, konténerek felállítása a vállalkozások területén, melyre mutatnak is hajlandóságot, azonban gondot jelent számukra a hulladék elszállítása. A szervezett gyűjtés megoldást jelenthetne, de a magas költségek miatt nagyon kevesen vennék igénybe. A hulladék szétválogatását nem ösztönzi a jelenlegi rendszer sem, így nem meglepő az „akkor gyűjtjük szelektíven a hulladékot, ha úgy is kezelik” vélemény. A regionális hulladékgazdálkodási programban a szelektív gyűjtés rendszere is csak a gyűjtőszigetek kihelyezését és a hulladékkezelő telepen a hulladék szétválogatását biztosítja.

A lehetséges megoldások közül minden hatodik megkérdezett választotta a keletkezett hulladék mennyiségének csökkentését: a kerti komposztálást, az eldobható műanyag palackok felváltását visszaválthatóra, valamint a műanyaghulladék visszaszorítását. Az elszállítandó hulladék mennyiségének égetéssel történő csökkentését, fűtésnél „újrahasznosítását” is megfogalmazták, mint alternatív megoldást.

Természetesen a válaszok között általános megfogalmazások is előfordulnak, melynek értelmezése túlságosan is tág teret engedne (pl. „megfelelő szemét a megfelelő helyre”). A válaszadók egytizede jelezte, hogy a vállalt lépéseket a kommunális hulladékgyűjtésbe való bekapcsolódásával kívánja teljesíteni. Tudtunkkal a településeken a szervezett gyűjtés mindenütt megvalósult, így csak a felálló regionális rendszerhez történő csatlakozásként értelmezhetjük válaszukat.

A négy terület közül az energiafelhasználás csökkentése áll legközelebb az emberekhez, hisz szerves részét alkotja mindennapi életüknek, és költségei közvetlenül érintik pénztárcájukat. Ennek ellenére a megkérdezettek egynegyede nem jelölte meg egyetlen lehetséges módját sem energiafelhasználásának csökkentésének. Nem is kevesen jelezték, hogy „eddig sem pazaroltak, ezután sem fognak” vagy „már nem tudják, hol tudnának jobban takarékoskodni az energiával”. A vállalkozások többsége jól felfogott gazdasági érdeke miatt már áttért energiatakarékos izzók, mozgásérzékelő kültéri lámpák vagy takarékos WC-öblítőtartály használatára, az átállási szándékot egynegyedük jelezte. Az energiatakarékos készülékek és eszközök használatának gazdasági előnyeit ismerik a vállalkozások, de új tartós fogyasztási cikkek vásárlásakor csak akkor részesítik őket előnyben, ha anyagi helyzetük ezt lehetővé teszi.

Az energiafelhasználás csökkentésének létezik közvetett módja is; az épület és a nyílászárók megfelelő szigetelése, melynek terjedését elősegíti a vállalkozások szezonhosszabbító törekvése is. A rövid nyári szezonra berendezkedett gazdasági szervezetek, magánszemélyek közül mind többen kezdenek hozzá az épület téliesítéséhez, a rossz szigetelés és a nyílászárók cseréjéhez.

A hagyományos – elektromos és gáz – energiával szemben megfogalmazódott alternatív megoldásként a napenergia hasznosítása, a napkollektorok alkalmazása is. A napkollektorok használata hosszabb időn keresztül valóban olcsóbbá teszi az energiafelhasználást, de jelentős bekerülési költsége miatt nem jelent reális alternatívát rövidtávon sem a vállalkozások, sem a magánszemélyek részére.

Az ivóvíz minőségének megőrzésénél valamint az ökológiai tisztítószerek alkalmazásánál érzékelhető a tanácstalanság, amit a válaszok hiányának magas aránya is jelez. Az ivóvíz minőségének megőrzése érdekében tett változásokra a válaszadók fele nem reagált, míg az ökológiai tisztítószerek alkalmazásánál már a kérdőívek közel háromnegyedében maradt üres a válasz helye.

A konkrét változtatásokat megnevezők az ivóvíz (minőségének) megőrzésének kulcsát a talaj szennyezésének megszüntetésében, legalábbis radikális csökkentésében látják. Csak így érhető el a talajvizek és a folyó további szennyezésének megállítása, és a vízminőség javulása. Ennek érdekében csökkenteni kell a kemikáliák használatát a háztartásokban és a kertekben, valamint a mezőgazdasági területeken környezetbarát vegyszereknek kell prioritást biztosítani (13 százalék). A talajszennyezés másik forrását a szennyvízcsatorna hálózat hiányában jelölik meg. Minden tizedik válaszadó jelezte, hogy az ivóvíz védelmében a szennyvízcsatorna használatát választaná, ha a hálózat kiépült volna!

A hagyományos (pl. mosószóda, ecetsav, szódabikarbóna, citromlé) és a legalább 95 százalékban lebomló környezetbarát tisztítószereket jelölő „ökológiai tisztítószerek” használatában jelentkező tanácstalanságot részben maga a fogalom ismeretlensége is magyarázza. A mindennapi életben a hagyományos tisztítószerek használata elterjedtebb, mint azt a kapott válaszok tükrözik. Az összes megkérdezett közül csak ketten jelezték, hogy jelenleg is használnak „maró-mérgező és klórtartalmú tisztítószerek helyett természetes alapanyagot (ecet, sampon, só, szódabikarbóna).” A környezetbarát vegyipari termékek használatában látja a megoldást a programhoz csatlakozott vállalkozók egytizede, azonban félő, hogy az általános megfogalmazáshoz nem köthető konkrét ismeret nélkül. Csak egy válaszban fogalmazták meg a lehetséges átállást „a csak 95 százalékban lebomló környezetbarát tisztítószerek” használatára, ha nem drágább a hagyományosnál.

Azt vizsgálva, hogy jelenleg a turisztikára építő vállalkozások milyen környezetvédelmi tevékenységet folytatnak, meglepően kedvező kép tárul elénk. Az energiafelhasználás csökkentésének különböző formái, és a visszaváltható palackok előnyben részesítése jellemzi a védjegy használatát elnyerő vállalkozások közel háromnegyedét. A hulladékgyűjtő szigeteket használja a válaszadók több mint fele. A hulladék szelektív kezelésének elterjedését és a környezeti kultúrába beépülésének jelzett mértékét azonban óvatosan és erős fenntartással kell kezelni, számolni kell a védjegy használata által sugallt értékek, az elvárt magatartási formák válaszokban tükröződő torzító hatásával. A szerves hulladék komposztálása a legkevésbé elterjedt tevékenység, csak minden harmadik vállalkozás jellemzője. Az alacsony arány mögött a vállalkozások tevékenységének sajátosságai – például: nem termel komposztálható hulladékot – is meghúzódnak.

Összehasonlítva a jelenlegi gyakorlatot a szándékokkal, látható – amennyiben a jelenlegi státusz a valóságnak megfelel –, hogy a vállalkozások alig terveznek magatartásukban változást. Különösen igaz ez a hulladékgazdálkodás két területére: a szelektív hulladékgyűjtésre és a komposztálásra. A regionális hulladékgazdálkodási rendszer a környezettudatos szemlélet és ezt megvalósító magatartás terjesztésére minden előnye ellenére sem alkalmas. Anyagilag nem ösztönzi – kényszeríti – a fogyasztókat a kommunális hulladék összetételének megváltoztatására, szelektív hulladékgyűjtést nem szervezi teljes rendszerbe, így teljesen esetleges, hogy ki használja a hulladékszigeteket, és a kukába milyen hulladékot helyez el. A kertészeti hulladékra felépülő térségi komposztáló ugyancsak nem biztosítja a szerves hulladékok megfelelő helyét a hulladékgazdálkodásban. A regionális szervezett hulladékgyűjtési program elindulása egyetlen ponton érinti érzékenyen a fogyasztókat, a szemétszállítási (inkább hulladékkezelési) díj radikális emelkedésében, ami várhatóan arra sarkallja az intézményeket, magánszemélyeket és gazdasági szervezeteket is, hogy a kommunális hulladék mennyiségét csökkentsék. A csökkentés elsődleges szempontjának „a megfelelő hulladék a megfelelő helyre” gyakorlat elterjedésének kell lennie.

A védjegy használatához szükséges feltételek teljesítésével a csatlakozók elsősorban a szemléletmód változását hangsúlyozzák. Ez természetesen nem jelenti, hogy a közvetlen gazdasági előnyöket nem mérlegelték a szándéknyilatkozat aláírása előtt.

A Village+ védjegy várható hatása a vállalkozásokra (N=65)

Ennek ellenére a második legerősebb hatást mégis a szolgáltatások minőségének javulásában jelölik meg, melynek eredményeként nemcsak a jelenlegi vendégkört tudják megtartani, hanem bíznak benne, hogy új, a szolgáltatás minőségére érzékenyebb turisták is keresik a szolgáltatásokat. Ezt tükrözi, hogy a harmadik-negyedik helyre már közvetlen hatásként a vendégforgalom növekedését várják. Figyelemre méltó, hogy a minőségi szolgáltatást evidensnek tartó, igényesebb, de a tartózkodása alatt a magyar vendégeknél jelentősen többet költő külföldi turisták számának növekedésével számolnak elsősorban.

A vállalkozások fele jelenleg is együttműködik más vállalkozásokkal, és ez a kapcsolat kölcsönösen előnyös mindenkinek. A szolgáltatási kör bővítésének létezik egy racionális korlátja, melyet egyetlen vállalkozás sem léphet át, így érthetően erősödik azon szándék, hogy vendégeik számára minden vállalkozás az elérhető minőségi szolgáltatások körét ajánlhassa. Ehhez elengedhetetlen a minőségi szolgáltatást biztosítók együttműködése. Figyelemre méltó, hogy a Village+ hatásában utolsó helyekre szorultak a vállalkozások működését nagyon is befolyásoló kiszámítható bevétel valamint az információhoz jutás területei.

Összefoglalás

Az Európai Régiók Gyűlésének fenntartható fejlődéshez kötődő, az ökoturizmus elterjedését és megerősödését szolgáló Village+ ökoturisztikai védjegy használatához csatlakozó vállalkozások jellemző jegyeit alapjaiban a jövedelemkiegészítő tevékenységet folytató és elsősorban szálláshelyek kiadásával foglalkozó magánszemélyek határozzák meg. Az épített és természeti környezet ismeretében jelentkező, valamint a környezetvédelemhez kapcsolódó magatartás ellentmondásai jelzik, hogy a védjegy használatához kötött feltételek csak részlegesen teljesülnek. A vállalkozások környezeti magatartását és gyakorlatát vizsgálva nem szabad megfeledkezni arról, hogy a Village+ nemcsak védjegy, hanem minőségbiztosítási rendszer is, és a védjegy használatát nem egyes vállalkozók nyerték el, hanem a Tisza-tó Térsége. A térség munkaszervezetének két éve van, hogy kidolgozza, egységesítse és megvalósítsa a vállalkozásokkal szemben elvárt, a fenntartható fejlődés szerves részét alkotó környezetvédelmi gyakorlatot és annak moni­toringját.

A regionális hulladékgazdálkodási rendszer működtetésével járó költségek emelkedése reális lehetőséget nyújt, hogy a gazdasági érdekekre alapozva megfelelő szervezéssel, szemléletformálással, oktatással és nem utolsó sorban konkrét segítségnyújtással olyan rendszert alakítsanak ki, melynek eredményeként nemcsak a védjegy használata biztosított, hanem a szép környezet, a páratlan természeti értékek fennmaradása is.