Hamar Anna

szociológus

Tisza Klub, Szolnok 

 

Bevezetés

A 13 települést átfogó Tiszafüredi kistérséget az élő Tisza és Hortobágy nyugati területei határolják le. A térség történelmileg kialakult hátrányos helyzetéből az államszo­cialista struktúrában sem tudott lefaragni, igaz, a vidék iparosítása keretében Tiszafüreden megjelentek az ipari üzemek, de a legnagyobb munkaadók az alacsony termékenységű földeket nagytáblás, intenzív módon művelő termelőszövetkezetek voltak. A belső perifériális helyzetből adódó hátrányokat tovább növelték a kilencvenes években lezajlott folyamatok, melynek eredményeként mind a 2001. mind pedig a 2004. évi kistérségi besorolást megalapozó komplex vizsgálatok az ország leghátrányosabb kistérségei közé sorolták.[14] A térség iparát jelentő tiszafüredi üzemek megszűntek, a szövetkezetek közül napjainkban papíron hat, a valóságban már csak három működik. A munkanélküliség aránya meghaladja az országos átlag kétszeresét, és a változatlanságot jelzik az Állami Foglalkoztatási Szolgálat korrigált adatai: 2005. harmadik negyedévében a munkanélküliségi ráta 11,26 százalék, az országos átlag kétszerese volt! Így érthető, hogy az alacsony jövedelmezősége ellenére a gazdasági szerkezetváltás hatására felértékelődött a mezőgazdasági termelés. Ezt a tényt támasztják alá az öt évvel korábbi, 2001. évi népszámlálás adatsorai is. A mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya 13,4 százalékos volt, azaz közel háromszor annyian dolgoznak ebben a szektorban, mint az országos átlag. A foglalkoztatási adatok a mezőgazdasági termelést kényszerből – a munkahely hiánya miatt – vállaló népesség magas arányát jelzik.

A kistérségben nemcsak azért érdemel figyelmet a mezőgazdaság és a hozzákapcsolódó földhasználat, mert a családok megélhetésében különböző mélységben ugyan, de jelentős szerepet játszik, hanem a területek magas környezeti érzékenységi foka miatt is. A művelt területek részben érintik a Hortobágy védett területeit, részben pufferzónáját alkotják a védelem alatt álló területeknek, a folyónak, valamint a Tisza-tónak, így tehát kiemelkedően fontossá válik a földhasználat jellege.

Tanulmányunkban arra keresünk választ, milyen jellemzőkkel írható le a térség agrárszerkezete, és bemutatjuk a környezetbarát gazdálkodást elősegítő agrár-környezet­gazdálkodási program térségi jellemzőit.

A kistérség agrárszerkezete

A tulajdonszerkezet

A napjainkra kialakult földtulajdonviszonyokat a kilencvenes évek gyakorlata, valamint ezen évek törvényei határozták meg. A kárpótlási liciteken a térségben nem jelentek meg térségen kívüli befektetés céllal vásárolók. A térség szerkezetét meghatározza az erősen elaprózott kis területű tulajdonok túlsúlya, melynek eredményeként a kilencvenes évek közepétől tartó tulajdonkoncentráció sem vezetett több száz hektáros tulajdonok kialakulásához.

Követve az országos gyakorlatot, a részarány tulajdonok kiadásában itt is nagy területek kerültek be az osztatlan közös tulajdonba. Az osztatlan közös minden művelési ágban megjelent, de legmeghatározóbb a gyepeknél volt és maradt napjainkig is. Nem számít ritkaságnak, hogy 5-600 fő tulajdonjogát is bejegyezték adott helyrajzi számra, és így a területek kimérése lehetetlenné vált. A közös tulajdon megszüntetése egyre nehezebbé válik, mert a tulajdonok örökléssel tovább osztódnak és képtelenség az adásvételi feltételeknek megfelelni.

 

Ennek ellenére az osztatlan közös tulajdonú földeknél is elindult a földek táblán belüli felvásárlása, melynek lassú üteme miatt hosszú évekig fennmaradhat még ez a torz tulajdonforma. Az osztatlan tulajdon megszüntetésének gyorsítását célozza az ingyenes földkimérés is. 2001-ben már elkezdődött az osztatlan tulajdonban lévő területek kimérésére vonatkozó igények összegyűjtése, azonban ehhez hiányzott a költségvetési forrás. 2005-ben a területek forgalomképessé tétele érdekében újra lehetőség nyílt az önálló földrészletek kialakítására^[15]. Ingyenesen mérik ki a területet az osztatlan táblából, ha az 0,3 hektárnál nagyobb. A kimérésnél elsőbbséget élveznek a regisztrált gazdálkodó tulajdonosok, ha a területet saját művelésben kívánják hasznosítani. A rendelet megjelenése óta eltelt egy év alatt 905 tulajdonos kérvényezte 7 835 hektárnyi osztatlanba került földtulajdonának kimérését.

Az országszerte végbement földtulajdon koncentráció alapjait az aranykorona értékek összevásárlásával és a kárpótlási liciteken való részvétellel rakták le. A térségben jelenleg is megfigyelhető mozgás a földpiacon, átlag 2-300 000 forint a vételi ára egy hektár területnek, AK értékétől és fekvésétől függően. A földeket gazdálkodók vásárolják, a vételnél alapvető szempont, hogy a már kialakított üzem területéhez közvetlenül kapcsolódjon. Mivel a bérleti viszonyok rögzültek, az eladandó földeket leggyakrabban az elővételi joggal rendelkező bérlő veszi meg. Az elmúlt évtizedben a Tisza-tó fokozatos felértékelődésével a területen gazdálkodók érzékelik a külső, befektetési céllal vásárolók megjelenését, ezeknek azonban a földpiacon játszott szerepe elhanyagolható.

A vételi árak az elmúlt egy-két évben mintegy 10-15 százalékkal növekedtek. A föld piaci értékének emelkedéséhez a gazdálkodók szerint részben az EU csatlakozással járó földalapú támogatás, részben a Nemzeti Földkezelő Alap (NFA) „Földet életjáradékért” programja járult hozzá. Különösen az utóbbit tekintik komoly konkurensnek, mert meglátásuk szerint az NFA a tényleges piaci érték felett vásárolta fel a területeket.

A Nemzeti Földkezelő Alap 2002-től vásárolja az eladásra felkínált kimért vagy osztatlan közösben lévő részarány-tulajdonú területeket[16]. Jász-Nagykun-Szolnok megyében a Tiszafüredi kistérségből ajánlottak fel legkevesebb területet megvételre, összesen 279,4615 hektár föld került állami tulajdonba. Az állami tulajdonba került területekből mindezidáig csak 35 hektárt tudtak értékesíteni, és 161 hektárt hirdettek meg eladásra (Tiszaszentimre, Tiszafüred és Kunhegyes).

A térség föld tulajdonszerkezetében a védett területek nagysága és állami tulajdonjoga nem játszik jelentő szerepet, az összes terület egytizedére terjesztették ki a jogi védettséget. A természetvédelmi oltalom alatt álló területek nagysága 8 138 hektár, melynek több mint fele (56 százalék) Tiszafüred, egyharmada (31 százalék) Nagyiván határában terül el. A védett területek kilencven százaléka állami földtulajdon.

A törvényi tiltás ellenére a védett és védelemre tervezett területek a kárpótlások során magántulajdonba kerültek, és az országgyűlés csak az Alkotmánybíróság határozatának szorítására biztosított költségvetési forrást a védett területek vásárlására. A védett területek önmagukban azonban nem elegendők az értékes ökoszisztéma fenntartásához, kiemelkedő jelentőségűvé válnak a területeket védő, a ragadozó madarak számára zsákmányállatok életterét biztosító pufferzónák megtartása is. A Natura 2000 európai ökológiai hálózat nemcsak a szükséges pufferzónát biztosítja, hanem lehetővé teszi a védett és védelemre tervezett területek magasabb jogi kategóriába sorolását is. A Natura 2000 területek már jelentősen nagyobb területrészt érintenek: 18 849 hektárnyi terület került kijelölésre, mely az összes terület egyötöde. Ez a bővítés elkerülhetetlenül érintette a tulajdonviszonyokat is. Az állami tulajdon továbbra is meghatározó maradt közel háromnegyedes részesedésével, míg a magántulajdonosokhoz tartozik a kijelölt területek egynegyede.

 

Birtokszerkezet

A regisztrált gazdálkodók által művelt földterület 63 310 hektár volt 2004-ben. A művelésbe vont terület mintegy 75 százaléka szántó, 17 százaléka gyep, 20 százaléka halastó és közel 10 százaléka nádas művelési ágba tartozik. Egy üzem átlag 34 hektáros területet művel, azonban az átlag mögött nagy szóródás figyelhető meg.

A kistérség földhasználatában jelentős koncentráció ment végbe, melynek eredményeként duális agrárszerkezet alakult ki. A mezőgazdasági termelésbe vont területek közel felét (45,6 százalékát) művelik a térség regisztrált üzemeinek kevesebb, mint egy százalékát (0,64 százalék) alkotó nagyüzemek. A nagyüzemekkel szemben állnak az 5 hektár alatti törpegazdaságok, melyek ugyan az összes üzem több mint felét alkotják, de gazdaságaikhoz a terület csupán 2,6 százaléka tartozik. A torz szerkezetben a 100-1000 hektár közötti középüzemek sem jutnak jelentős szerephez, mert ugyan ők alkotják az összes üzem négy százalékát és művelik a terület egynegyedét, de a középüzemek 100-500 hektár közötti alsókategóriájába tartoznak.

 

 

A gazdaságok kialakításában a bérleti rendszer kiemelkedő szerephez jut. Az adatok tanúságai szerint csak az 5 hektár alatti kategóriában meghatározó a saját tulajdon. Öt hektár felett a bérlet jelentősége folyamatosan növekszik, a 10-15 hektár kategóriában már a területek egynegyedét, az 50-100 hektáron gazdálkodóknál pedig a művelt földek közel felét bérlik. A középüzemek és a nagyüzemek földhasználatában a bérleti rendszer meghatározó.

A földhasználatban várhatóan ellentmondásos folyamatok jelennek meg az elkövetkezendő években, annak ellenére, hogy a földhivatal munkatársai szerint a térség bérleti és földpiaca „beállt”, azaz a szerkezetet befolyásoló változásokkal már nem lehet számolni.

A legfontosabb változásokat az EU támogatások eltérő logikája és gazdasági feltételrendszere hozza magával. A hazai gyakorlatban a területalapú támogatások nem üzemre, hanem regisztrációra vonatkoztak, így mindenkinek érdekében állt, hogy regisztráltassa magát. Az agrárium szereplői – különösen a családi erőforrásokra építők – a különböző kedvezmények elérése érdekében több vállalkozási formát is létrehoztak, miközben a tényleges termelés egyetlen üzemben zajlott: minden csak könyvelés és egy kis odafigyelés kérdése volt.

Az EU területalapú kifizetései eddig az egyszerű kifizetéseket – a terület használatát – követték, de az elkövetkezendő években már szigorodik a rendszer, mely csak gazdaságos méretű üzemre fizeti a támogatást. Ez teljesen ellentmond a hazai gyakorlatnak, és elsősorban a nem gazdasági kategóriába sorolható őstermelő regisztráltak csoportját érinti[17]. Várhatóan jelentős számú csoport esik így el a területalapú támogatásoktól.

A regisztrált vállalkozási formák között az őstermelő nem gazdasági, hanem részben munkaügyi, részben adóügyi kategória. Közismert, hogy az őstermelők adókedvezményei miatt egy-egy család a gazdaság termeléséből származó bevételeit „szétosztja” tagjai között. A birtok- és a gazdasági viszonyok áttekinthetetlenségét jól jelzi, hogy a térség 1 871 regisztráltjának 83 százaléka(!) nem főfoglalkozású őstermelő, mégis hozzájuk tartozik az összes terület 17 százaléka! Csak az elkövetkezendő években dől el, hogy az irreálisan magas számú „gazdálkodóhoz” mennyi valóban üzemszerűen működő gazdaság tartozik.

Érzékelhetően gondok jelentkeznek a 2001-es rendelettel kialakított, és a támogatásoknál előnyben részesült családi gazdaság[18] kategóriában is, ahol az üzem és az üzemben dolgozó családtagok jogi besorolása elvált egymástól: a családi gazdálkodó, az őstermelő és az egyéni vállalkozó kombinációját alkotják a tényleges üzemhez tartozók. A családi gazdaság regisztrációja lehetővé tette a támogatások megszerzését, az egyéni vállalkozók vissza igényelhetik az ÁFÁ-t, míg az őstermelők az adóköteles bevétel csökkentésében játszanak szerepet. Az EU-támogatások azonban az üzemet veszik alapul, és a gazdasághoz tartozó vagyon (pl. állatok) csak az üzem vezetőjének nevén szerepelhet, ha támogatást kíván rá felvenni. Ezzel a térség 163 családi gazdálkodójának is szembe kell néznie.

A birtokkoncentrációt lassító tényező a mezőgazdasági termelés felértékelődése a családok megélhetésében. Az irreálisan magas őstermelői arány nemcsak az adómentesség elérését jelzi, hanem a termelés jövedelemkiegészítő szerepének fontosságára is felhívja a figyelmet. Ha az EU támogatástól el is esik e gazdaságok jelentős része, mert nem éri el a gazdaságos méretet, a tényleges termeléssel még sem hagy fel, mert a termékek elsősorban önellátását szolgálják, és csak a felesleget értékesítik.

A koncentráció folyamatát nemcsak lelassíthatja, hanem meg is akaszthatja a földterületek irreális szétaprózottsága. A területek között nagyon sok a nadrágszíjparcella, melynek kialakulásához elsősorban nem a földek mozaikossága járult hozzá, hanem a kárpótlási liciteken elérhető területek, illetve a tagi földek kimérése. Az üzemek művelt területei térben erősen széttagoltak, annak ellenére, hogy mindenki a földek térbeli koncentrációját kívánta elérni, a gazdaságilag már életképesnek tekinthető üzemek területei minimum 5-10 tagból állnak. A területek széttagoltsága nehezíti és drágítja a munka szervezését, a gépek kihasználtságát. A tagosítás, a birtokrendezés szükségességét ugyan minden gazdálkodó hangoztatja, azonban saját jó minőségű területeihez ragaszkodik, és csak a gyenge földektől szabadulna meg.

A bérleti rendszerben legnagyobb változás a bérleti díj nagyságában ment végbe az elmúlt évben, és eredendő okát a területalapú támogatásban találjuk meg. A térségben a bérleti díjak tarka változatossága figyelhető meg: a terményben fizetendő haszonbérlet, meghatározott állatszám éppúgy megtalálható a szerződésekben, mint az aratáskori tőzsdei gabonaár (20-40 kg/AK). Az EU csatlakozásig a bérletek 5-10 ezer forint/hektár körül mozogtak, de a területalapú támogatás hatására jelentősen emelkedtek a bérleti díjak. Egyre elterjedtebbé válik, hogy a tulajdonosok a területalapú támogatás összegének felében állapítják meg a bérlet nagyságát. A bérleti díj emelkedése nemcsak a magántulajdonosokra jellemző, a nemzeti park is folyamatosan emeli bérleti díjait.

A növekvő bérleti díjak és a mezőgazdaság megélhetésben játszott szerepe ellenére a határhasználati rend komoly hiányosságokat mutat: gondozatlanok a táblaszegélyek, mezsgyék, a mezőgazdasági földutak, a csatornákat beszántották vagy elhanyagolják, nem takarítják. Az elhanyagolt csatornarendszer is hozzájárul az egyre növekvő területeket érintő belvíz megjelenéséhez. A belvíz és a piaci nyomott árak miatt folyamatosan csökkenő állatszám miatt különösen a nem védett gyepek gondozását hanyagolják el a tulajdonosok, illetve a bérlők.

A gazdaságok típusai

A térség nagyüzemei három forrásból alakultak ki: az üzemszervezetükben gyökeresen átalakult termelőszövetkezetek utódszervezeteiből, a szövetkezetek aprózódásával létrejött üzemekből és az egyéni (családi) tulajdonok közös használatára épülő gazdaságokból. A nagyüzemek – hasonlóan a kisebb üzemekhez – „hagyományos” szántóföldi növénytermesztést folytatnak, ahol a gabona mellett a napraforgó az a piaci növény, mely folyamatosan stabil bevételt biztosít. Ugyan az állattartást mindenki veszteségesnek tekinti, de a nagyüzemek a legnagyobb állattartók, és elsősorban tehenészettel foglalkoznak. Ebben az üzemtípusban koncentrálódik a térségben tartott szarvasmarha állomány fele, és az anyajuh állomány tizenhat százaléka. A nagyüzemek – hasonlóan más üzemekhez – az állattartást elsősorban a folyamatos bevétel miatt választották, még akkor is, ha a tejpiac véleményük szerint összeomlott. Termelésüket rendszeresen banki illetve integrátori hitelből finanszírozzák.

A 100-1000 hektáros középüzemek között az egyéni vállalkozók valamint a családi gazdálkodók üzemeit is megtaláljuk. Ez az üzemtípus műveli a földek egynegyedét, de bevételét nem a szántóföldi növénytermesztésből nyerik, hanem a juh- és a tejelő szarvasmarhatartásból. E gazdaságtípusban koncentrálódik a térség anyajuh állományának tizenhat, tehén állományának nyolc százaléka.

A családi gazdaságok a 2001. évi rendelet nyújtotta kedvezmények kihasználására alakultak, és gazdasági erősségüket számos tényező határozza meg, illetve befolyásolja. Közülük sokan vettek fel gazdahitelt, hogy kialakítsák a külterületi állattartó telepeiket. A családi gazdaságok közös vonása, hogy a munkanélküliség elől menekülnek a mezőgazdasági termelésbe, de a rendelkezésre álló erőforrás nagysága határozza meg számukra az üzem fejlesztésének lehetséges útjait. A szűk családra, és annak a munkaerejére épülő üzem egyetlen jövedelemforrása a mezőgazdasági termelés, melynek bevételéből kell finanszírozni a fejlesztéshez felvett hitelt, az üzem működését és nem utolsó sorban a család megélhetését. Papíron ugyan nincs kapcsolat a háztartás és az üzem között, a valóságban az üzem érdekei megelőzik a háztartásét, különösen, ha az üzem banki hitelt vett fel, melynek fedezetéül a családi ház vagy jelentősebb ingatlan szolgált. A kevés munkaerővel, kis tőkével induló családi gazdaságok erejükön felül fejlesztettek, eladósodtak és jelenleg nemcsak az üzem, hanem a család egzisztenciájának túléléséért is küzdenek.

Szerencsésebbnek mondhatók azok a családi gazdaságok, melyek kialakulásához ugyan a munkanélküliség illetve a kedvezőtlen megélhetési lehetőségek járultak hozzá, de nem egyetlen kiscsalád rakta le alapjait, hanem a tágabb család-rokonság egységesítette a rendelkezésére álló erőforrásait és működteti az üzemet. Az üzem alapjait jelentő földterületek jelentős részét a szülők után kapott tagi földek valamint a kárpótlási liciteken vásárolt területek alkották. Az induláshoz szükséges tőkét a családok felhalmozott pénze biztosította, mint ahogy a szükséges munkaerőt is, melynek gazdaságban betöltött szerepére a szigorú munkamegosztás jellemző. A gazdaság és a háztartás itt sem válik el a valóságban mereven egymástól, de önmagában az a tény, hogy több család is szerves része a gazdaságnak, nagyobb mozgásteret biztosít mind a gazdaság mind a háztartások számára. A háztartás bevétele nem korlátozódik csak a termelésre, a családtagok egy része a gazdaságon kívül talált munkát.

A térség üzemeinek legkisebb – négy százalék – csoportját alkotják az 50-100 hektáron vegyes gazdálkodást folytató gazdaságok. A gazdaságok sajátossága, hogy gazdálkodásukban nem térnek el a nagyobb területű és erősebb gazdaságoktól: szántóföldi növénytermesztésükben meghatározók a piaci növények, állattartásukban a kisebb állományú anyajuh.

A kis- és törpegazdaságokhoz tartozó üzemek kiemelkedő jelentőségét elsősorban nem gazdasági súlyuk, hanem nagy számuk és a családok megélhetésében játszott létfontosságú szerepük határozza meg. A gazdaságok mögött álló családok belekényszerültek az önállóságba, így már induláskor is rendkívül korlátozott forrásokkal rendelkeztek. Szűkös termelési tapasztalataikat az idősebb generáció tagjai szüleik vegyes kisparaszti üzemeiben, a fiatalok a háztáji gazdaságban, a szövetkezettől kapott terményre épülő állattartás terepén szerezték. Földterülethez részarány-tulajdonként jutottak hozzá, nagy ritkán a kárpótlás során tudtak szert tenni egy-egy 10 hektárnál nem nagyobb szántóra. E csoport tagjai nem vásároltak földet, gazdaságukat legfeljebb három-négy hektár bérlettel növelték. A földterület nagysága és gazdálkodási ismereteik egyaránt behatárolják a gazdaságukra jellemző termelési kultúrát. A legegyszerűbb vetésforgót (kapás-kalászos) alkalmazzák, esetleg egy-két hektárnyi pillangós takarmánnyal bővítik ki azt. Erre a takarmánybázisra épül állattartásuk, melyben az egy-két anyakoca, kettő-négy tehén, valamint 10-20 anyajuh, és ezek szaporulata tartozik. Az állattartást azért részesítik előnyben, mert a „bőrben” értékesített takarmányt jövedelmezőbbnek tartják, a tejpénz pedig folyamatosan hoz a konyhára. A tejpénz a háztartás egyik folyamatos bevételét jelenti, de emellett a borjak is hoznak némi pénzt, ezért egy-két tehenet e gazdaságokban is meghagynak.

A tőke hiányát a gazdálkodók csak akkor tudják valamennyire ellensúlyozni, ha gazdaságuk nagyságát és szerkezetét a család rendelkezésére álló összes erőforráshoz igazítják. Ezen erőforrás a család potenciális munkaerejében, a család szerkezetében, valamint a megszerezhető egyéb jövedelemforrások összehangolásának készségében, illetve kényszerében rejlik. Nem véletlen, hogy családjaikban jellemzően több generáció él együtt, e családok mozgásterét ugyanis növeli, hogy az eltérő korosztályok más-más jövedelemforráshoz juthatnak, melyeket azután a családon belül újra el lehet osztani. A nyugdíjas szülők nem pusztán a nyugdíjukkal járulnak hozzá a család jövedelméhez, legtöbbször a gazdaság részét képező föld is az ő tulajdonukban van. A többgenerációs családokban a GYES vagy a családi pótlék, de a munkanélküli ellátás csatornáin érkező támogatási összegek is nélkülözhetetlen bevételt jelentenek. A munkanélküliek ugyan rendszeresen megjelennek a közmunkákon, de otthon a gazdasági munkák hada vár rájuk. A nyugdíjas szülők mellékfoglalkozású őstermelőként regisztráltatják magukat, mert ha a fiatalok regisztrált munkanélküliek, így megtarthatják jogosultságukat a járadékra, és egyúttal legalizálhatják a gazdaság működését is. A rendelkezésre álló, mégoly szűkösnek mondható mozgásteret igyekeznek maximálisan kihasználni, mert a család megélhetését a több jövedelemforrás csak együttesen biztosítja. A megélhetés folyamatosságát és minimális biztonságát azonban a gazdaság nyújtja. Ebben a szerkezetben a családi munkaerő, valamint a gazdasági erőforrások megosztásának „szabályozása” kiemelkedő fontosságra tesz szert. A család megélhetése szempontjából nem szerencsés, ha a munkanélküli fiatal, ki akarván törni ebből az állapotból, heti vagy havi ingázásra vállalkozik. A fiatal belépése a munkaerőpiacra ugyanis a családi gazdaságban fontos munkaerő elvesztésén túl a közös jövedelem csökkenését is eredményezi, mert ez a fizetés már nem kerül az elosztható közösbe. A család persze nem tudja megakadályozni a fiatalok kilépését, hiszen a gazdaságban végzett munkájukért nem vagy csak jelképes összeget képes fizetni. Abban az esetben, ha bármely jövedelemforrástól elesnek, e családokban különösen fölértékelődik a fekete munka jelentősége; a „fekete munkások” általában nagyobb gazdaságokhoz mennek el „kisegítőnek”.

A csoport tagjai gazdaságuk működéséhez nem tudnak külső, gazdaságot erősítő forrásokat bevonni. Gazdasági erejük túlságosan kicsi, így nincs reális esélyük sem az integrátorokkal való együttműködésre, sem a pályázatok feltételeinek teljesítésére. Így nem kapcsolódnak be az agrár-környezetgazdálkodási programba sem, ami módot nyújtana gazdaságuk fejlesztéséhez is.

A programban való részvételt több tényező gátolja: a gazdaságok rendelkezésére álló művelt terület kis mérete, a minden ismeretlennel, újjal szemben táplált bizalmatlanság, mindenekelőtt azonban a feltételek teljesítésének magas kockázata. A rendelkezésükre álló kis gyepterület növeléséhez elegendő pénzük nincs, a szántóföldi növénytermesztés programja számukra nagyon kockázatos, mert a rovarölő szer használata nélkül a gazdaság egész termése veszélybe kerülhet, a programban engedélyezett környezetbarát vegyszerek számukra drágák. Sajátosan értelmezik a gazdasági autonómia fogalmát: önállóságuk elleni támadásnak tekintik a program szigorú kötöttségeit, elfogadhatatlannak tartják, hogy bárki beleszóljon gazdálkodásukba és ellenőrizze azt. Csak saját erejükben bíznak, ami azonban nem elegendő sem a gazdaság fejlesztéséhez, sem a család megélhetésének javításához, csak a vegetáláshoz.

Környezetbarát gazdálkodás és földhasználat

Az agrár-környezetgazdálkodási program

Nyugat-Európában a kizárólag élelmiszer előállító funkciójú, intenzív vegyszerhasználatra épülő, a környezeti és táji adottságtól eltávolodó mezőgazdálkodással szemben a nyolcvanas évek második felében jelent meg a multifunkcionális mezőgazdasági modell; a fenntartható környezet- és tájgazdálkodás. A termelés mellett a mezőgazdasági tevékenységbe integrálja a környezet-, a természet-, és a tájvédelmi célokat is. Feladatait két nagy körbe sorolhatjuk:

• a minőségi élelmiszerek előállításán túl a nem élelmiszer célú termékek (megújítható nyersanyagok, energiaforrások, stb.) előállítását is egyre inkább magukba foglalják,
• a körzettel, a tájjal, a földdel kapcsolatos természeti, társadalmi és kulturális funkciók (élelmezésbiztonság, a kultúrtáj ápolása, az élettérfunkciók fenntartható megőrzése, az ökológiai és műszaki infrastruktúra fenntartása, ökológiai stabilitás, népességmegtartás, munkaerő kiegyenlítés, a turizmus alapjának biztosítása)

Az új szemléletű mezőgazdálkodás alapeleme a környezeti alkalmazkodás, azaz a földet mindenütt arra és olyan intenzitással használják, amire az a legalkalmasabb, illetve amit még képes károsodás nélkül elviselni. A gazdálkodás során a tér gazdasági, környezeti és társadalmi funkcióit egyaránt figyelembe veszik. Nem a teret alakítják a kiválasztott funkció igényeihez, hanem a tér, a táj, a hely adottságaihoz illeszkedő tevékenységeket, gazdálkodási formák kialakítására, megtalálására törekszenek.

Az 1992-es CAP[19] -reform keretében megszületett EEC 2078/92 számú rendelet valamennyi tagállamban előirányozta olyan támogatási rendszerek kidolgozását, mely a fenntartható mezőgazdasági termelés támogatását szolgálja. Az agrár-környezetvédelmi intézkedések növekvő népszerűségéhez jelentős mértékben hozzájárult a támogatási keretek átcsoportosítása és a mezőgazdasági termékek tartósan nyomott ára.

Magyarországon a kollektivizálás után kialakított és általánossá vált nagytáblás intenzív termelést alapvetően a piac által szabályozott termelési funkciók határozták meg. Az átlagtermés növelését szolgáló, technológiájában ipari jellegű termelés nem vette (nem vehette) figyelembe a területek mozaikosságát, vegyszerhasználata szennyezte a talajt, veszélyeztette a természeti erőforrások fennmaradását. A szántóföldi művelés elsődlegessége – és nem utolsó sorban a támogatások – miatt rendszeresek voltak a gyepfeltörések. A megváltozott tulajdon- és birtokszerkezet hatására ugyan a mezőgazdasági területeken a vegyszerhasználat csökkent, de a tápanyag utánpótlás mérlege tovább romlott, részben a kisebb gazdaságok forrásszűke, részben a hiányos ismeretek miatt.

Azonban nemcsak a gazdálkodóknál jelentkeztek gondok. A hivatásos természetvédelem szembesült a tiltásra épülő rezervátumszemlélet kudarcával. Ráadásul a természetvédelmi területek, nemzeti parkok másodlagos kultúrtájakat fednek le, melyek megtartásához elengedhetetlen bizonyos meghatározott emberi tevékenység. Például az ártéri nedves legelőkről szinte teljesen eltűntek a margitvirágok, mert nem tudták biztosítani a rétek rendszeres legeltetését, járattatását. A természetvédelemnek alapvető érdeke, hogy a területeit meghatározott módon bevonják a mezőgazdasági termelés szerkezetébe.

A környezeti és természetvédelmi érdekek és az új szemléletű mezőgazdálkodás megjelenése mellett szólt a közelgő EU csatlakozás is, lévén az agrár-környezetgazdál­kodás növekvő arányban részesült az EU agrártámogatásából.

 

A NAKP célprogramjai

        A Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Programot[20] (NAKP) 1999-ben fogadták el, de megvalósítása, elindítása 2002-ig váratott magára. A 2002-es pályázati kiírásra 5 321 pályázat érkezett, a pályázott terület meghaladta a 270 ezer ha-t, az igényelt területalapú támogatási összeg megközelítette a 4,5 milliárd forintot. A normatív alapú, 100 pontos értékeléssel 2 691 pályázó került be a programba, akik öt évre vállalták a programban való részvételt.

Már indulása óta hatalmas verseny alakult ki az üzemek között a programba kerülésért. Az elmúlt évek alatt a feltételekben jelentős változásokat figyelhetünk meg. Meghirdetésekor csak a programba vitt terület alsó határát határozták meg 1 hektárban, azonban a terület nagyságának felső korlátozása elmaradt. 2003-ban a 300 hektáros felső határt léptették életbe, de a 2004-ben meghirdetett pályázatok újra csak az alsó korlátot határozták meg. Ennek következményeként a nyertes pályázatok között magas a nagyüzemek több száz, illetve ezer hektárt meghaladó bevitt területe.

2003-ban a bekerült gazdálkodók választhattak: maradnak a nemzeti támogatás mellett, így a csatlakozással az EU támogatástól automatikusan elesnek, vagy az EU támogatást választják. A gazdaságok több mint 90 százaléka az utóbbi mellett döntött, igaz, csak később szembesültek döntésük következményével: csak a csatlakozás után juthatnak hozzá a kifizetésekhez. 2004-ben az agrár-környezetvédelmi területalapú támogatásra 32 800 pályázat érkezett 70 milliárdos támogatási igénnyel!

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 2006. tavaszán 30 576 programba került gazdaságot tart nyílván, melyek száma az ellenőrzések előrehaladtával csökkenhet. A kifizetésekkel támogatott terület 1 476 914 hektár, melynek háromnegyedét a szántóföldi célprogramok alkotják. Egy nyertes pályázatra átlag 48,3 hektár jut, legnagyobb átlagos területtel az extenzív halastavak (141,4 ha) és az ökológiai gyepgazdálkodás (118,7 ha) célprogramokba bekerült üzemek rendelkeznek. Természetesen az átlagok mögött jelentős eltérések húzódnak meg, melyek hűen tükrözik az üzemszerkezet területi sajátosságait. A legtöbb sikeres pályázat a kisüzem-domináns Bács-Kiskun és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékből érkezett – az összes nyertes egyharmada –, de a legnagyobb területtel bepályázó üzemek Vas, Baranya és Komárom-Esztergom megyékből kerülnek ki.

 

Jász-Nagykun-Szolnok megyéből 1 100 üzem jut kifizetéshez 77 952 hektárnyi területre. A sikeres üzemek fele a szántóföldi alap- és integrált célprogramra pályázott, az összes terület közel kétharmadával.

A Tiszafüredi kistérséghez hasonlóan a Tisza-tavat körülölelő térségek (Hevesi, Mezőcsáti) is hátrányos helyzetűek, a mezőgazdasági termelés a megélhetés szerkezetében ott is jelentős szerephez jut, azonban létezik a három kistérség között egy jelentős különbség: a természeti oltalom alatt álló területek aránya és besorolása. A Hevesi (Hevesi-sík) és a Mezőcsáti kistérség (Dél-Borsodi Mezőség, ismertebb nevén a Kis-Hortobágy) területei magas arányban kerültek természetvédelmi oltalom alá, különösen igaz ez a Dél-Borsodi Mezőségre, ahol a terület közel fele élvez védettséget és került állami tulajdonba. A másik fontos különbség a használathoz kapcsolódó státuszban figyelhető meg: a Hevesi-síkot és a Dél-Borsodi Mezőséget 2002-ben Érzékeny Természeti Területté (ÉTT) nyilvánították, és az 1999-ben elfogadott, de csak 2002-ben elindított agrár-környezetvédelmi program ÉTT-mintaterületeivé jelölték ki. Ezzel az ÉTT területeken gazdálkodók esélyt kaptak a NAKP célprogramba kerüléshez, a gazdálkodási kritériumok betartásával az agrárkörnyezeti kifizetések elnyeréséhez. Ez a lehetőség a Tiszafüredi kistérség gazdálkodói számára nem adatott meg, mert a térségben ugyan találhatók védett területek, azonban jelentősen kisebb arányban, és nem rendelkeznek a NAKP-ban kiemelten kezelt ÉTT besorolással. Így az agrár-környezetgazdálkodási kifizetésekért indult versenyben a kistérség gazdálkodói elesnek a kiemelt, ÉTT nyújtotta előnyöktől, és a versenyt az országos célprogramokba bepályázókkal kell megvívniuk.

Területalapú programok a kistérségben

Az ország más területeihez hasonlóan a Tiszafüredi kistérségből is jelentős túljelentkezés volt a pályázati kiírásra. A nyertesek közé 47 üzem került be 53 pályázattal, 7 537 hektár nagyságú területtel. Azonban a bepályázott területekből csak mintegy 6 600 hektár fekszik a kistérségben, az ÉTT gyepprogram megvalósulási helye térségen kívüli terület.

A környezethez, az ökológiai adottságokhoz igazított mezőgazdasági termelés a térség mezőgazdaságilag művelt területeinek tíz százalékára terjed csak ki, és a gazdaságok elenyésző részét érinti. Az üzemek közül a mind a nagy- mind a középüzemek képviseltetik magukat, ez azonban már nem mondható el a kis- és törpeüzemekről.

A legtöbb üzem 2002-ben nyújtott be sikeres pályázatot, és 2003-ban a felkínált alternatívák közül az EU kifizetéseket választotta. A kifizetések azonban leálltak és csak később tudatosodott a gazdálkodókban, hogy új szerződést kell kötniük, részben megváltozott feltételekkel.

A szerződést aláíró gazdálkodók üzemeinek működését alapjaiban befolyásolják a „Helyes Gazdálkodási Gyakorlat”-ban (továbbiakban HGGY) megfogalmazott, kötelezően betartandó előírások, függetlenül attól, hogy mely célprogramban vesznek részt. A HGGY meghatározza a szántóföldi növénytermesztés és az állattartás mellett a tápanyag-gazdálkodást, a vegyszerhasználatot, a művelés minimális szintjét, valamint a gazdaság területének rendben tartását és a kötelezően vezetendő nyilvántartásokat. A fasorokat, erdősávokat, belvizes foltokat meg kell őrizni, a védett állatokat nem szabad elpusztítani. Tiltják a tarlóégetést, és előírják a táblaszegélyek, mezsgyék, a természetes gyepterületek védelmét is. A „Helyes Gazdálkodási Gyakorlat”-ot az egész üzem területén be kell tartani, az ellenőrzések nemcsak a célprogram területeire terjednek ki, hanem a gazdálkodás egészére. Kifizetést azonban a gazdálkodók csak a nyertes programok után kapnak. A gazdálkodók egy részében csak késve tudatosodott, hogy a követelmények a teljes üzemre vonatkoznak, így a halasztott szerződések megkötésekor nem vállalták a több célprogramban való részvételt, csak a legkisebb megkötésekkel járó program mellett döntöttek, megfosztva gazdaságukat a nagyobb összegű támogatástól.

Az összes terület több mint fele tartozik az alapszintű szántóföldi művelés célprogramba. A 13 gazdálkodó azért részesítette ezt a programot előnyben, mert itt a legkisebb a megkötés, a követelményeket könnyen lehet teljesíteni. A program meghatározza a területre kijuttatható műtrágya mennyiségét, szigorú vetésforgót ír elő, mely kizárja a monokultúrás termelést. Nem jelent gondot a növényvédő szerek beszerzése és a gazdálkodási napló vezetése sem. Függetlenül az üzem nagyságától, sem az 1 000 hektárnál több területet művelő nagyüzem, sem pedig a 300-500 hektáros családi gazdaságok vagy egyéni vállalkozók nem vitték be az összes szántóterületüket a célprogramba.

A gazdaságokat legérzékenyebben érintő előírás a napraforgó vetésforgóbeli szabályozása, mert a szántóföldi növények közül a legbiztosabb piacot és a legjobb bevételt ez az olajos növény biztosítja. A kisebb gazdaságok elsősorban a kötöttségektől mentes gazdálkodás reményében döntöttek a szántóterületek részleges bevitele mellett. Döntésük eredményeként kevesebb kifizetéshez jutnak, miközben a programon kívüli területekre is érvényesek a „Helyes Gazdálkodási Gyakorlat” előírásai.

A térség sikeresen pályázó nagyüzemei között csak azok nem pályáztak be teljes területükkel a célprogramba, melyek egyszerre több szántóföldi programra nyújtották be sikertelenül pályázatukat. Az 1 270 hektár szántóterületen gazdálkodó nagyüzem sikeresen pályázott az alapszintű szántóföldi célprogramra, míg a 270 hektáron folytatott ökológiai szántóföldi műveléséhez nem kapott támogatást. A kilencvenes évek végén döntöttek a bevétel növelése érdekében az ökológiai gazdálkodás elindítása mellett. 2002-ben lejárt az átállási időszak, így csak az átállt területekre tudtak pályázni – eredménytelenül. Ennek ellenére tovább folytatják a búza, a kukorica, a napraforgó és a lucerna ökológiai termesztését, melyet a Bio-Kontroll Hungária Kht. ellenőriz. A kukoricát és a napraforgót kedvező áron tudják értékesíteni, annak ellenére, hogy a hozamok alacsonyabbak, mint a „hagyományos” művelési módoknál. A lucernát saját állatállományukkal etetik fel. Probléma azonban a búza értékesítése, mert a búza alacsony fehérje tartalma miatt állandó piaci problémákkal küzdenek. A megoldást új, sütőipari célra megfelelő búzafajta vetésében látják.

Az agrár-környezetgazdálkodás gyakorlatában a gyepprogramok alkotják a második legnagyobb csoportot. A gyepgazdálkodási programokban résztvevők 2 510 hektár gyeppel rendelkeznek. A füves élőhelyek kezelése célprogram a rétek, legelők környezetkímélő fenntartását, a földön fészkelő védett madarak (pacsirtafélék, fürj, nyári lúd) fészkelő helyeinek védelmét írja elő. A gyepgazdálkodási alapprogramban jelentős változást hozott a 2004. évi rendelet[21], mely a részvételt állatszámhoz köti, szemben a 2002-es pályázati kiírással. Ez a megkötés jelentősen szűkítette a jogosultak körét, kizárta a csak gyeppel rendelkező üzemeket. A változtatás hatása kettős: részben növelte az állattartó üzemek esélyét a kifizetés elérésére, ugyanakkor nagyon sok kényszervállalkozás számára elérhetetlenné tette azt a bevételi forrást, melynek gazdaságba való visszaforgatásával, a család megélhetésének alapját jelentő üzem helyzetét stabilizálhatták volna.

A nemzeti parkhoz tartozó védett gyepek bérletével rendelkező gazdaságok számára nem jelent változást a program követelménye, véleményük szerint a bérleti szerződés aláírásakor vállalt kötelezettségeik szigorúbbak, mint a célprogramban megfogalmazottak (pl. az állatok ki- és behajtásának szabályozása, a különböző természetvédelmi előírások). A program meghatározza egy hektárra jutó legelő számosállat számát (hektáronként 0,2-0,5 között), de a gazdaságokat legérzékenyebben a kaszálási tilalom érinti: a rétek, legelők területén június 25. előtt nem engedélyezett a kaszálás. Az anyaszéna kaszálásának elhúzódása miatt csak gyenge minőségű takarmányhoz jutnak az üzemek, melynek kedvezőtlen hatását a szántóföldi növénytermesztésben, a vetésforgóba került növényekkel tudják ellensúlyozni.

A gyepprogramban részt vevő nagyüzemek a szántóföldi növénytermesztésből kikerülő szemes takarmány egy részét forgatják csak be az állattenyésztésbe, a fölösleget piacon értékesítik, illetve az állattartástól függetlenül termelnek növényeket piaci értékesítésre. A kisebb – családi – gazdaságok a gyep, a szántó területe és az állatszám közötti összhang megteremtésére törekednek. A szántóföldi termesztésükben nem jelentkezik a termékek piaci értékesítése, a vetésforgó szerkezetét az állatok takarmányszükségletének rendelik alá. A kaszálási tilalom miatt kieső jó minőségű szénát szemes- és szálastakarmánnyal pótolják. Így vetésforgójukban jelentős szerephez jut a zöldtakarmány (lucerna). A programban részt vevő gazdaságok elsősorban tehenészettel foglalkoznak. Megtalálható közöttük a 300 tehén és szaporulatára épülő tehenészet éppúgy, mint a háztájiban tartott 1-2 tehén tartásából kinövő vagy a kilencvenes évek közepén induló kényszervállalkozások, ahol napjainkban már 18-50 közötti fejőstehenet és szaporulatát tartják. A családi gazdaságok előnyben részesítik a kettős hasznú magyar tarkát, mert a vágóba kerülő bikákat, illetve kiselejtezett teheneket magasabb áron tudják értékesíteni, mint a holstein-frízeket. A nagyüzemek és a családi gazdaságok is azért döntöttek a tehenészet mellett, mert a tejpénz folyamatos bevételt biztosít, még akkor is, ha az előállított extraminőségű tej ára az EU csatlakozás óta érzékelhetően csökkent. A tehenészet felépítéséhez – állomány vásárlása, illetve növelése, istálló-, fejőházépítés – valamennyien hitelt vettek fel. A családi gazdaságok bővítését, fejlesztését az állami garanciájú gazdahitel konstrukció tette lehetővé, melynek törlesztő részleteit mind a mai napig fizetik. Az eladósodott gazdaságokat különösen érzékenyen érintette a kifizetések elmaradása, a 2004-2005. évi kifizetéseket csak 2005. végén utalták át számukra, miközben a programban vállalt kötelezettségeiknek eleget kellett tenniük.

Elvben az agrár-környezetgazdálkodási kifizetés nem támogatás, hanem a társadalom hozzájárulása a táj megfelelő gondozásáért, a piaci bevétel kieséséért. A gyakorlatban azonban nem csak a magyar gazdálkodók, hanem más EU országok üzemei is támogatásként kezelik, és a folyamatosan romló piaci helyzetük kompenzálására használják. A térség különböző programokban részt vevő üzemei a kifizetéseket elsősorban a fejlesztésekhez felvett hitelek törlesztésére, valamint a termelés finanszírozására fordítják. Az üzemek közül kevés tudja továbbfejleszteni gazdaságát, a legtöbb számára a fennmaradás képezi a rövid és középtávú célt.

A termelés szerkezetének változtatásai elsősorban az állattartást érintette: anyajuhok beállítása, az ígéretes mangalica tenyésztés elindítása. A mangalica bevételt növelő szerepéhez fűzött remények – függetlenül az üzem méretéttől – nem teljesültek. A felvásárlás irreálisan nyomott árai, a feldolgozó (Pick) szakaszosan megjelenő igényei miatt az állatok tartása nem volt gazdaságos. Napjainkra a mangalicák száma radikálisan lecsökkent, egy-egy családi gazdaság tart 1-2 kocát és annak szaporulatát. Vannak gazdaságok, melyek az anyajuhok számának növelésében látják a lehetséges fejlesztést, a több lábon állás követendő útját; a meglévő 50-60 anyaállatból álló állományt 250-300-ra szeretnék felfejleszteni. A karácsonykor és húsvétkor szállítandó bárányok átvételi ára évek óta változatlanul 11 000 forint körül mozog, de a gazdaság területe és a rendelkezésre álló munkaerő az állatszám növelését lehetővé teszi.

A szerkezetváltást sürgeti a tejpiac összeomlásszerű helyzete is, mely nem hagyta érintetlenül a tehenészettel foglalkozó gazdaságokat sem. A feldolgozók (Kun-Tej, Alföldi Tejszövetkezet) a tejkvóta támogatását beépítik a felvásárlási áraikba, így a támogatás összege nem marad a gazdaságoknál. A helyzetet tovább rontja, hogy az agrárolló évről évre nő, a termelés költségeinek növekedését azonban nem követi a termékek piaci ára.

Különösen a nagykun területeket jellemezte a tanyás gazdálkodás. A tanyákat a hetvenes-nyolcvanas években felszámolták, és a tulajdonviszonyokban bekövetkezett változások, az állattartással foglalkozó gazdaságok megjelenésével sem gyarapodott lényegesen számuk. A térségben tanyának nevezik a családi gazdaságok állattartó telepeit, azonban hiányzik a gazdasági és lakófunkció egysége, a gazdálkodók a településen laknak és kijárnak telepeikre. A tanyás gazdálkodás újraéledését akadályozza a művelt földterületek elszakadása a tanya közvetlen közeléből, valamint a mindennapi élethez nélkülözhetetlen infrastrukturális háttér kiépítésének magas bekerülési költségei és nem utolsó sorban a település eléréséhez szükséges út és közlekedés megoldatlansága. A tanyák terjedésének gátat szabnak a természetvédelmi területek is, ahol az építkezéseket a nemzeti park nem engedélyezi.

A mozaikos alföldi tájképet meghatározó extenzív gazdálkodás elemeinek megtartását szolgálja a 0,5-20 hektár közötti területű tanyás gazdálkodás támogatása. Egy-egy támogatott parcella nagysága nem haladhatja meg a 2 hektárt, és műveléskor a műtrágya nitrogén hatóanyagának mennyiségét korlátozzák, valamint az agresszív, erősen toxikus vegyszerek használatát tiltják. A térségben egyetlen üzem részesül a támogatásban.

Állattartó programok a kistérségben

Az agrár-környezetgazdálkodási célprogramok speciális csoportját alkotja az őshonos állatok genetikai fennmaradását támogató program. Támogatás csak tisztavérű, törzskönyvezett nőivarú magyar szürke szarvasmarha, mangalica, őshonos juh (Hortobágyi racka, Gyimesi racka, Cigája vagy Cikta fajtákra), valamint magas genetikai értéket képviselő lovak (Gidrán, Hucul, Furioso-North Star, stb.) szabad-, illetve félsza-bad tartására kapható.

 

Jász-Nagykun-Szolnok megyéből összesen 41 nyertes pályázatot nyújtottak be – az őshonos baromfi kivételével – valamennyi támogatható állatfajtára.

A kistérségből csak 3 évet betöltött 10 Gidrán és egy Furioso-North Star kanca fél­szabad tartásának támogatására benyújtott pályázatok nyertek. A térség egyetlen ló tenyészetének alapjait a kilencvenes évek végén rakták le az eredetileg sportcélra vásárolt három éves vemhes Gidrán kancával. A nagyon jó használati értékű, a modern sportlóval szemben támasztott követelményeknek kiválóan megfelelő lófajta tenyésztési célja a tenyészetet alapító négy kanca genetikai állományának továbbörökítése, a Gidrán fajta jellegzetes ismérveinek megtartása. A tenyésztői munka eredményeként már 25 vegyes évjáratú ló, köztük 12 három évet betöltött kanca tartozik az állományhoz. A mezőgazdasághoz a lovak szeretetével kötődő vállalkozó és családja, valamint egy segítő látja el az állatok gondozását. A szemes takarmányt vásárolják, a szükséges szálastakarmányt a 30 hektáros bérelt kaszáló biztosítja.

Összefoglalás

A kistérség agrárszerkezetét a nagyüzemek területhasználatának dominanciája és a kis- és törpeüzemek nagy száma jellemzi. A mezőgazdasági termelés alacsony jövedelmezősége, a fejlesztéshez és működtetéshez szükséges források szűkössége és hiánya miatt az állami támogatások jelentősége felértékelődik, miközben a feltételek szigorodása miatt különösen a kis- és törpeüzemek mozgástere folyamatosan szűkül. Az agrárkör­nyezetgazdálkodási programba bekerült és forráshoz jutott gazdaságilag életképes üzemek számára a támogatás hozzájárul a gazdaság fenntartásához, azonban a térség földhasználata szempontjából a kívánatos gazdálkodói kultúra terjedését nem erősíti. Ez egyben azt is jelzi, hogy a környezetbarát gazdálkodás általánossá válását csak a nemzeti park gyepgazdálkodási és szántóföldi művelési szabályzatához és az agrárkörnyezet­gazdálkodási programhoz, azzal járó kifizetésekhez nem lehet kötni. Meg kell keresni, ki kell dolgozni azokat a közvetítő csatornákat, intézményeket melyekkel a termelők gazdálkodási kultúráját befolyásolni lehet. Gondot okoz, hogy a kilencvenes évek változásaival párhuzamosan nem alakult ki (újra) a határhasználatot szabályozó intézményrendszer, melynek legerősebb szabályozó és kényszerítő erejét a helyi gazdaközösség (és nem a földhivatal!) biztosította/biztosítja. Ugyancsak hiányoznak a gazdasági ismereteket, környezetbarát technológiákat közvetítő oktatási formák.