"Az értékfenntartó gazdálkodásnak tehát egyik legfontosabb alapeleme a tájhoz, a környezetéhez illeszkedő funkció, ágazati rendszer és intenzitási fok megtalálása, vagyis olyan földhasználati rendszer kialakítása, amely magából a környezetből, annak adottságaiból és korlátaiból fakad, ahhoz a lehető legjobban illeszkedik." (Ángyán et al., 1998.)

A Földünkön számtalan globális és lokális problémával találkozhatunk, amelyek közvetlen vagy közvetett hatással vannak a kistérségek és akár az egész Föld egészére. Jó néhány probléma van olyan, amit csak helyi lépésekkel lehet megkezdeni, ugyanakkor ez globális eredményekhez vezethet és együttesen, összességében járulhat hozzá számos globális probléma megoldásához.

Térségünk, Túrkeve környéke a Nagykunság és a Nagy-Sárrét határa, az Alsó-Berettyó mellék egy tradicionális mocsárvilág, pusztaság és varázslatos vízivilág volt egykoron. Az ember évszázadokon keresztül élt itt együtt a természettel, és ennek az együttélésnek, természettel, természetes viszonyokkal való együttműködésnek nagyon-nagyon jól hasznosult az eredménye, hiszen az ember is megtalálta a számításait és a természetnek is ezernyi élettere akadt. Sajnos a gazdasági szerkezetváltások, a jelentős tájátalakítás - ami kezdődött az erdőirtásokkal, majd a folyóvíz-szabályozásokkal - megváltoztatta ezt a folyamatot, és egyre inkább, egyre erőszakosabb módszerekkel próbálta az emberiség és az itt élő emberek a saját akaratát ráerőszakolni a vidékre. Azonban ez hosszú távon nem mehet. Minden egyes élőlény, minden egyes faj alapvető ökológiai törvénye, hogy együtt kell működnie a környezetével, és alkalmazkodnia kell a környezetéhez és a környezeti hatásokhoz; ez az alkalmazkodás teszi lehetővé a fennmaradást. Az emberi fajra (mint az ökoszisztéma része) ez a törvényszerűség ugyanúgy vonatkozik, annak ellenére, hogy elfeledte ezt a törvényszerűséget és megpróbálta saját akaratát ráerőszakolni környezetére. Azonban amennyiben az ember alkalmazkodik környezetéhez, természeti viszonyaihoz, abban az esetben nagyon jó esély van arra, hogy számos társadalmi, gazdasági és környezeti problémát tud egyszerre orvosolni.

Ez a vidék, ahol mindig is az állattartás, a mezőgazdaság, a természettel való együttműködésen alapuló gazdálkodás volt honos, az ipari fejlődéssel elvesztette ezt a kapcsolatát és új utakat keresett megélhetésére. Az emberi társadalom átmenetileg külső erőforrásokból táplálkozva meg is teremtette ezt az együttélést, azonban ez az instabil rendszer összeomlott, mint ahogy bármikor össze is omolhat újra, hogyha erre hosszú távon támaszkodunk. Éppen ezért kiemelt fontosságú, hogy a tájhoz történt alkalmazkodás kapcsán megkeressük azt a legkonkrétabb, legeredményesebb és leghatékonyabb együttműködési módot a vidékkel, amely lehetővé tenné a társadalmi és a környezeti problémák felszámolását. Ez lehet a megfelelő tájhasználat megkeresése és a tájgazdálkodási formák kialakítása. Tájhasználaton és tájgazdálkodáson ma már számtalan definíciót lehet érteni. Sajnos, mint nagyon sok nagyon fontos és konkrétan definiálható gazdasági, közgazdasági kifejezéshez, ma már ehhez is számtalan definíciót fűznek, és lassan politikai közhellyé válik a kifejezés annak ellenére, hogy nagyon-nagyon konkrét dolgot jelent.

Történetesen azt, hogy az emberi társadalom szerkezetének kialakítása leginkább együttműködő rendszert építsen ki a közvetlen környezetével, a természettel és ahhoz alkalmazkodva, együttműködve valósítsa meg saját gazdálkodását. A Túrkeve környéki táj az emberi gazdálkodás és emberi tevékenység által létrejött táj. Az állattartás, a csekély szántóföldi művelés meghatározta és fenntartotta ezeket az élőhelyeket. Ezek az élőhelyek éppen ezért konzervációbiológiai szempontból mai napig megőrzendőek, hiszen ezek a létrejött élőhelyek olyan ökoszisztémákat hoztak létre, amelyek ma már természetvédelmi szempontból tűnnek értékesnek, pedig a táj fenntartása szempontjából értékes, hiszen ezek teszik lehetővé a térség biológiai sokszínűségének fenntartását és ezáltal a gazdálkodás alapjainak, a természeti erőforrásoknak a megőrzését.

Koncepciónk azt a célt hivatott szolgálni, hogy megkeressük azt a minél inkább természetközeli, minél inkább tájhoz alkalmazkodó gazdálkodási formát, ami hosszú távon megoldást jelenthet Túrkeve és környékének társadalmi és környezeti problémáira.

Azonban mik is ezek a problémák? A rendszerváltást követően az ipari létesítmények összeomlásakor gyakorlatilag az egyik napról a másikra jelentkezett a munkanélküliség, a megélhetési lehetőségek csökkenése. Ez nagymértékben volt összefüggésben azzal, hogy a település nem saját viszonyaihoz alkalmazkodó gazdálkodást folytatott, hanem külső erőforrásokon támaszkodó, külső piacon támaszkodó és külső tőkebefektetésen támaszkodó gazdálkodáson, ami történetesen nem volt más, mint a szociális gazdaság tőkéje. Most újra ilyen gazdálkodás megvalósításán törekszik az ország. Az Európai Uniós csatlakozás lehetséges előnyei mellett számtalan veszélyt rejt, hiszen a külföldi tőke megjelenése - gyakorlatilag mint szalonképes gyarmatosítás - egy az egyben veszélyezteti annak lehetőségét, hogy egy valóban a tájhoz alkalmazkodó, helyi erőforrásokat alkalmazó gazdaság jöjjön létre, ami hosszú távon fenntartható és a helyi erőforrások kiaknázása miatt helyi viszonyokhoz alkalmazkodik.

Nagy tévedés azt hinni azonban, hogy bár folyamatosan a juhokat hangsúlyozzuk, mint a tájrehabilitációs program fontos elemeit, hogy konkrétan csak erre gondolnánk. A juhok mind tájképileg, mind gyepkezelés szempontjából meghatározó fajtának minősülnek. Azonban a legelő állattartás meghonosításáról van konkrétan szó, hiszen a túrkevei állattartás összessége nem merült ki a juhokban, sőt nagymértékben támaszkodott például a szarvasmarha jelenlétére, amely nemcsak legelésével járul hozzá a gyepek fenntartásához, de a tej feldolgozásának a lehetőségét is biztosítja, ami hosszabb távon azt hisszük komoly programelem lehet a koncepciónkban. Mindennek hangsúlyozása azért különösen fontos, mert gyakorlatilag amikor a térségfejlesztésről beszélünk, akkor azt is megvizsgáljuk, hogy a munkahely-teremtési beruházások - amelyek gyakorlatilag a programban dolgozókat érintik, azt az állattartással foglalkozó és tervezett számú minél több embert, akiknek a jövedelmét megpróbáljuk kiegészíteni az idegenforgalmi fejlesztésből történt lehetőségek bővülésével - az idegenforgalomból élők lehetőségeinek gyarapodását szolgálja, de mindemellett szeretnénk, ha a tájrehabilitációs program elemeinek felhasználásával minél többen kamatoznának hosszabb távon olyan formában is, hogy a feldolgozás, az eredmények feldolgozásának egy része a település környékén valósuljon meg. Ezek olyan elemek, amelyek a juhok gyapjának feldolgozásából, a juhtej feldolgozásából, vagy amennyiben a szarvasmarhatartásban sikerül jelentős eredményeket elérni, a szarvasmarhatej feldolgozásának a lehetőségeit ragadják meg és mintegy önálló iparág újabb és újabb munkahelyeket teremt a településen.

A legelő állattartás megteremtésének lehetőségeikor azt is meg kell vizsgálni, hogy az Egyesület kezelésében lévő gyepeken és az Egyesület tulajdonában lévő hodályok esetében nem történhet-e meg olyan átalakítás, amely istállóként lovak tartását teszi lehetővé, hiszen az önkormányzat lovasturisztikai fejlesztési elképzeléseit gyakorlatilag az önkormányzat önállóan nem oldja meg, hiszen a Györffy-tanya lovaglóközpont évek óta nem működik szakszerűen, és évek óta nem tudja kielégíteni a lovasturizmus igényeit.

Az 1997-ben létrejött Körös-Maros Nemzeti Park egyik legnagyobb és legpedánsabb törzsterülete az Dévaványai-Ecsegi sík törzsterület, amely 12.700 ha-n jött létre, és éppen ezért meghatározó a Nemzeti Park létrejöttében. A nemzeti parkok, mint természetvédelmi intézmények azt a célt hivatottak szolgálni, hogy megőrizzék a nemzetre, tájra sajátos életformákat, táji elemeket, tájképet, természeti értékeket és mindazon fajok csoportjait, amelyek egykoron meghatározták a táj összetételét, és mára ritkulófélben vannak, vagy esetleg kipusztulás szélére kerültek. Éppen ebből adódóan a nemzeti park célja és a tájgazdálkodás gondolata szétkapcsolhatatlan, hiszen a tájgazdálkodás teszi lehetővé az évszázadok által kialakított életformák és gazdálkodások megőrzésének lehetőségét, hiszen mint ahogy a gyepek degradációján látni lehet, az állattartás hiánya számtalan természetvédelmi problémát is szül.

A természetvédelmi problémák pedig halmozottan jelentkeznek, hiszen a környezeti hatások összessége mindig teljes láncolatokat érint. A gyepek degradációjával olyan rovarfajok tűnhettek el, amelyek természetvédelmileg értékes madárfajoknak voltak esetleg táplálékai. A degradációval együtt életterek tűntek el. A természetvédelem a nemzetgazdaság által megtermelt javakból hatalmas költségeket fordít ezeknek a területeknek a fenntartására. A Nemzeti Parknak saját nyájai vannak, saját kaszálógépei, amelyek azt a célt hivatottak szolgálni, hogy ezeket a gyepeket kezelni próbálják, ám mégsem képes úrrá lenni a halmozottan jelentkező problémákon, és az egyre magasabb és magasabb számú ilyen jellegű igényen. Éppen ezért meg kell keresni azokat a lehetőségeket, amelyek ezeket a környezeti problémákat is orvosolják. Az emberek Túrkeve környékén onnantól kezdve, hogy az emberi jelenlét nyomai fellelhetők ezen a vidéken, mindenkor gazdálkodással, mezőgazdasággal foglalkoztak. Az állattartás nyomai gyakorlatilag az emberi jelenléttel együtt jelentek meg a vidéken, és mégis elfeledte ezt a fontos momentumot a település, holott ez az, amit az itteni lehetőségek, az itteni viszonyok leginkább alkalmassá tesznek.

Jelen koncepciót megelőzően Egyesületünk munkatársaival igyekezett megvizsgálni azt a lehetőséget, hogy hogyan lehet az Egyesületnek önálló juhnyája, hogy ezeknek a területeknek a kezelését önállóan lássa el, és a kezeléshez hozzájáruljon. Beleesett abba a hibába, amiben Magyarországon gyakorlatilag a teljes környezetvédelem és természetvédelem jelenleg van, mégpedig csővégi tevékenységet próbált folytatni. Egy létrejött kedvezőtlen környezeti folyamatot próbált kezelni (okozatot), és nem vizsgálta meg annak létrejöttének okát és nem az okokra próbált hatással lenni. Ezt a hibát jelen koncepciónk kidolgozásával és programunk kialakításával próbáljuk helyrehozni. A gyep degradációja nagymértékben azon múlott, hogy a múlt század végétől és a világháborúktól kezdődően folyamatosan csökkent a legelő állatállomány, amely most a 90-es évekre a termelőszövetkezetek szétverésével egyre drasztikusabb méreteket öltött. Mint az a tanulmányból ki fog derülni, a valamikori 30-40 ezres juhállomány mára 1200 egyedre csökkent, holott a legelők összessége gyakorlatilag nem változott, hiszen természetvédelmi kezdeményezések révén ezek gyepek maradtak és nem alakultak át jórészt szántóvá. Azonban mi legeli le ezeket a gyepeket, mi fogja kezelni ezeket a gyepeket? Miért nem akarnak az emberek jelenleg juhot tartani? Miért csökkent az állattartás? Ezekre a kérdésekre keressük a választ és azokra, hogy hogyan tudjuk ezeket megoldani. Azt követően, hogy az állattartás lehetőségeit feltárjuk és kitaláljuk azt a megfelelő ösztönzőrendszert, amely lehetővé tenné, hogy az emberek újra állattartáshoz forduljanak és saját jövedelmüket kiegészítve igyekezzenek minél inkább a tájhoz illeszkedő gazdálkodást folytatni, ezt követően megnézzük, hogy a már tönkrement természeti értékek kezelésével hogyan lehet visszaállítani, hogyan lehet orvosolni.

Erre pályázati programunk számtalan monitoring lehetőséget fog tartalmazni, de leginkább mint indikátor jelenlét, az ürgetelepítést fogjuk kiemelni, amely gyakorlatilag mindenképpen fokmérője a gyep állapotának. És hogyha a tájgazdálkodási lehetőségeket visszaállítottuk, megfelelő tájhasználatot kerestünk, ezzel hozzájárultunk az emberek jövedelmének növeléséhez, az emberek megélhetésének javításához, akkor ha ezt követően orvosoltuk a természeti problémákat és a természeti ökoszisztémák állapotát próbáltuk javítani az marad, hogy még inkább a pályázati elnevezésnek megfelelően vidékfejlesztéssel is együtt járjon a tevékenység. Mert pályázati programunk nem csak az állattartóknak keres lehetőséget, hanem helyi viszonyokhoz alkalmazkodva más csoportoknak is megpróbál segíteni. A város jelen koncepciója nagymértékben támaszkodik az idegenforgalmi lehetőségekre és az idegenforgalmi fejlesztések az elmúlt években nagymértékben fejlődtek a településen. Azonban a gyógyturizmus, a termálturizmus lehetőségei önállóan nem elegendőek ahhoz, hogy az idegenforgalom megoldást jelentsen a városban történő megélhetésre, más szempontból pedig az idegenforgalomnak mindenképpen korlátai vannak, amelyek szabottak és mindamellett az idegenforgalom gyakorlatilag szintén egy külső erőforrás, amelynek elmaradása ugyanolyan társadalmi problémákhoz vezethet, mint akár a tőke kivonása valahonnan.

Erre tökéletes példákat láttunk a Balaton mentén, ahol az idegenforgalom elmaradását követően gyakorlatilag egy rossz ökológiai állapotot próbáltak fenntartani és próbálják fenntartani ma is, csak azért, hogy az idegenforgalmat megpróbálják visszaszerezni. A tájgazdálkodás lehetőségei és megjelenési formái az országban egyre több programban, de messze elégtelen mennyiségben jelentkeznek, bár jó néhány kezdeményezés van, hogy felmodellezze a Tisza mentén a tájgazdálkodás, ártéri gazdálkodás lehetőségeit, a Borsodi Mezőségben, Bodrogközben, Szeged környékén, a Nagykörűi tájrehabilitációs programban megvizsgálja azokat a lehetőségeket, hogy hogyan tudnak a természettel történő együttműködésen alapuló gazdálkodást folytatni.

Jelen esetünkben éppen ezért nagy hangsúlyt fektettünk arra is, hogy ezekhez a modell értékű kezdeményezésekhez csatlakozva minél inkább nyilvánosságot teremtsünk a programnak, és a környéken megpróbáljuk meghonosítani ennek az elterjedését. Éppen ezért az idegenforgalmi koncepcióhoz, a település idegenforgalmi célkitűzéseihez csatlakozva szeretnénk egy olyan mintagazdaságot beállítani egy megközelíthető helyen, ahol nem csupán egy témapark jellegű pásztormúzeum jön létre, ahol nemcsak szabad téri állattartási bemutató lesz az egykori hagyományos gazdálkodás eszközeinek és módszereinek bemutatásával, hanem számos nagy vendégforgalmat bonyolító rendezvény megszervezésére is alkalmasak. Utalnék itt a városban évek óta megrendezésre kerülő Juhászfesztivál nevezetű programra, amely ezreket hoz a városba, erre az egykori juhtartásáról híres, tradicionális, juhokkal foglalkozó településre, amely mind birkapaprikásáról, mind gyapjújáról híres volt egykoron. A Juhászfesztivál megmaradt és elérte célkitűzését, hogy juh-szempontból felhívja a településre a figyelmet, azonban a település ehhez éretlen, hiszen a juhtartás, mint olyan, gyakorlatilag kihalófélben van. Ezeknek a konferenciáknak szervezésében való részvétel, ezeknek a lebonyolítása nagyban hozzájárul az idegenforgalmi fejlesztési lehetőségekhez. Emellett az egyre magasabb számban jelentkező idényturizmusnak, a nyár folyamán a strandhoz, a sportlehetőségekhez alkalmazkodó külföldi turizmusnak egy olyan új lehetőséget szeretnénk biztosítani, amely a holland vidékfejlesztési modellhez hasonlóan gyakorlatilag az agrárturizmus lehetőségeit vizsgálja meg. A témapark kialakítása, amely magában foglalja gyakorlatilag minden egykori tájon honos pásztorépítmény és pásztorkultúra-elem megjelenítésének lehetőségét, a hagyományos, őshonos állatfajtákkal emellett lehetőséget biztosítana arra, hogy a gazdálkodásban részt vegyenek az érdeklődők, és egy-egy napot a juhokkal, juhászokkal az állattartásban töltsenek el. Ezáltal újabb fejlesztési tevékenységet valósítunk meg.

A harmadik fontos elem a koncepciónkban, programunkban: az idegenforgalomból élők az idegenforgalmi vonzerő megtartása lehetőségeinek fejlesztésével pluszjövedelemhez jussanak, és az idegenforgalmi vonzerő növekedjen a településen. Koncepciónk szemlélete szerint tehát egy gazdálkodási formának a visszaállítása, a település környezetéhez való alkalmazkodása és a természettel való együttműködése hatványozottan hoz olyan társadalmi és környezeti eredményeket, amelyek lokális problémakezeléshez tökéletesen alkalmasak.

Tartalomjegyzék                     Előzmények, háttér információk