V.1. Bemutatás szükségszerűsége

A tájrehabilitáció központjául szolgáló létesítmény a legeltetés konkrét feladatán és megvalósításán túlmenően más, igen jelentős funkciókat is ellátna. Egyrészt a természetközeli, extenzív mezőgazdaság módszereit alkalmazva új munkahelyek létesítését, ezáltal a munkanélküliség csökkentését valósítaná meg úgy, hogy egészséges munkahelyi körülmények között egészséges, természetes végtermékeket állítanának elő. Másrészt komoly idegenforgalmi jelentőséggel is bírna, ami szintén új munkahelyek létesítését eredményezi. Az idegenforgalom idecsábítására és igényeinek kiszolgálására egy témapark kerülne megépítésre, mely az ismeretterjesztésen, a bemutatáson túl hagyományőrző feladattal is működne. Az idegenforgalommal kapcsolatos elképzelések azonban mit sem érnek, ha a fenti koncepció nem viseli magán a fenntarthatóság jegyeit. A fenntarthatóság fogalma mára elcsépelt közhelynek tűnik, de alapelvei a turizmusra is érvényesek. A WTO a fenntartható turizmust így definiálta:

"A fenntartható turisztikai fejlesztés egyrészt kielégíti a jelenlegi turisták és fogadó területek szükségleteit, másrészt védelmezi és növeli a jövő lehetőségeit. Az elképzelések szerint lehetővé teszi az erőforrások oly módon történő menedzselését, hogy miközben az emberiség kielégítheti gazdasági, társadalmi és esztétikai igényeit, ugyanakkor megőrizheti az alapvető ökológiai folyamatokat, a biológiai változatosságot és az életet fenntartó rendszereket, valamint a különböző népek és csoportok kulturális integritását is."

Éppen ezért a turizmus természeti, történeti, kulturális és egyéb erőforrásait úgy kell megőrizni a jövőbeni folyamatos felhasználáshoz, hogy közben a jelen társadalomnak is hasznot hozzanak.

V.2. Pásztorépítmények

A témapark fő látnivalóit a pásztorok természetes anyagokból készült építményei - például az ecsegi kontyoskunyhó, a szárnyék, a vasaló és a karám - valamint az őshonos állatfajtáinkat bemutató létesítmény jelentené. A témapark keretein belül bemutatásra kerülnének a különböző típusú pásztorépítmények, melyek az eredetinek megfelelő módon, hagyományos anyagokból és módszerekkel készülnének el, ezzel is hozzájárulva a hajdani pásztorélet hagyományainak, eszközeinek bemutatásához, megőrzéséhez. Ilyen, a hagyományos pásztorkodás épületeit bemutató komplexum a környéken sehol nincs, ezért ezeknek az építményeknek a bemutatása mindenféleképpen kuriózum lenne.

A konytos kunyhó kizárólag erre a területre jellemző pásztorépítmény volt. Leírására legtalálóbb a Györffy István Nagykunsági krónika c. könyvéből való idézet:

" A szilaj pásztorok életmódja nagyon egyszerű volt. Ha úgy mutatkozott, hogy a jószág hosszabb ideig helyben marad, s a környéken elegendő élelmet talál, a pásztorok kunyhót ültettek maguknak nádból. Hajdanában a vizek fénykorában nem olyan lelleges, hitvány nádak termettek, mint manapság, a javából való berettyófenéki nád a három ölet is kiütötte. Ebből aztán takaros kunyhó készséget lehetett reccsenteni. Ültettek is a ridegek akkora kerek nádkunyhót, hogy háznak is fel illett volna. Felyül, ahol a kontyát szénakötéllel körül csavarták, volt a füstlyuk, a kontyon átdöfött kontyfáról csüngött a horgos gangó, a bogrács felakasztására. A fal tövén zsombokokból készült vackok voltak, fekvésre, a tűz körül pedig ló és marhakoponyák űlésre. A nádból rakott tűz szünet nélkül égett, de vigyázni kellett, hogy nagyon fel ne csapjon, mert különben a kunyhó, - habár belől marhatrágyával ki volt tapasztva - hamar lángot lökött."

A legsajátosabbnak mégis a nádból épített, 2‑3 méteres kontyos kunyhó számított. Ennek ismertetéséhez Herman Ottó szavait idézem: "Fölbukkan itt is, ott is egy‑egy magas nádalkotmány, mely a csúcsban végződő sátorszerű nádkunyhótól, aminővel a halászati rész dabogján ismerkedtünk meg, lényegesen különbözik, mert inkább magas kupolához hasonlít. És ez az Ecsegen dívó, több korczra kötött kontyos kunyhó: azért kontyos, mert csúcsa tekert szalma, vagy szénakötéllel több szálban kontyszerűen van körülcsavarva, s megerősítésül egy peczekkel van keresztülütve. A kontyos kunyhó ajtaja alacsony, az ember melléig érő, úgy, hogy csak jól meghajolva juthatunk be a belsőbe. Az ajtóval szemben áll a hambár vagy láda, körül‑körül a többi ingóság. Az ajtó mellett a csorbány az ivásra való nádsíppal, néha ékesen ólmozott szívókával. A felső korcz peczkein a szalonnás iszák, az ajtó felett a feleskolomp. Az alsó korczokban apró szerszám, kanál, kések és egyéb ipari termékek között valóban és leghatározottabban őskori maradvány a kanalasgém csőrének felső kávájából készült kanál, és az alsó kávájából készült villa, és erős kötésű nádból való szintén villa, melynek ága rendszerint a tűzön van barnítva, vagyis megkeményítve...

...Ha itt még hozzátesszük, hogy a kontyos kunyhó közelében mindig készenlétben van néhány kupacz tőzeg, vagyis szárított marhatrágya, mely tüzelőül szolgál, előttünk van ennek az alkalmatosságnak az emberre vonatkozó ősi elemeinek összessége."

A szárnyék a Kunság jellegzetes pásztorenyhelye, szélvédő alkalmatosság, mely mozgatható, szállítható sövényfonadékokból, nádból áll, és mindig ott állítják fel, ahol éppen szükség van rá. A jószágot mindaddig a szárnyék körül tartották, míg jól meg nem trágyázta a földet, akkor tovább telepítették a szárnyékot.

A pusztán legelő jószág védelmére nem is elsősorban az időjárás miatt, hanem a rossz szándékú emberek és főleg a kártékony vadaktól való védelem céljából valamilyen szárnyék-féle alkalmatosság készült. 1825-ben pl. arról értesülünk, hogy Túrkevén a Nyomáson és Ecsegen a télen kint legelő juhok számára a gazdák karámot csináltak - valószínűleg nádból, mint erre más vonatkozásban fény derült.

"Kis Mózes juhász is a tarlóján kint hagyott boglya szénát a karámjához vitte és ott etette meg a juhokkal 1843. novemberében. A jószágok a legelőn nádból épített karámban éjszakáztak. A kunhegyesi tanács 1823-ban megtiltotta hogy a kolbászi pusztán a tavasz folyamán bárki is juhkarámot állítson. A Tomaji bérelt legelővel kapcsolatban a tanácsülésen kérdésbe jött, hogy a parlagot szabad-e juhval legeltetni és "ott karámot felállítani?" Azt megengedik, hogy míg ott kártétel nélkül legelhet a jószág maradhat."

V.3. Bemutatás lehetőségei, eszközei

V.3.1. Lehetőségek

A tervek között szereplő témapark egyik látványossága az őshonos háziállatokat bemutató park. A park létrehozását indokolja, hogy a közvetlen közelben nincs hasonló jellegű létesítmény, ezért a városnak plusz idegenforgalmi lehetőséget kínálna. A tervezett helyszín mellett szól, hogy közvetlenül a Túrkevét Kisújszállással összekötő út mellett fekszik, és szilárd burkolatú út vezet hozzá - tehát rossz időjárási körülmények között is látogatható. A tájékozódást és a fajok bemutatását információs táblák segítenék, de szóbeli előadás megtartására is nyílik lehetőség. 

A létesítmény önálló úticélként, de nagyobb túraútvonal megállójaként is számításba vehető. Túrkeve környékét több túraútvonal is érinti (Országos Kék Túra, Körös-Maros Nemzeti Park kijelölt túraútvonala), amelyeken keresztül haladva a tervezett témapark útbaejthető.

Meg kell határozni, hogy a hely adottságai és a külső körülmények, a lehetőségek mely állatfajok bemutatását teszik lehetővé. Az alábbi állatfajokat mindenféleképpen célszerű lenne bemutatni:

- magyar szürkemarha

- rackajuh

- magyar kutyafajták: puli vagy mudi, komondor, kuvasz

- szamár

- mangalica sertés

- esetleg baromfiudvart kialakítani magyar tyúkfajtákkal, fodrostollú magyar lúddal, galambfajtákkal stb.

V.3.2. Őshonos háziállatok

A magyar szürke szarvasmarha

Egyetlen régi szarvasmarhafajtánk, amely több száz éve van Magyarországon. Eredetét több elmélet adja meg, amelyek tökéletesen nem bizonyítottak még.
A 18-19. századig fontos exportcikk volt ez a fajta. Lábon hajtva eljutott egészen Nürnbergig is. A német városokban olyan sokra értékelték, hogy nem volt szabad a mészárszékekben más húst kimérni, amikor a magyar gulyák megérkeztek.

A gazdasági és természeti viszonyok alapvető megváltozása véget vetett ennek az aranykornak. A szívós és erőteljes fajta ettől kezdve nagyon jól megtalálta viszont a helyét a gazdasági életben mint nagy értékű ökröket előállító marhafajta. A második világháború után a gépesítés fejlődésével többé már nem volt szükség ökörre, ezért a létszám nagymértékben csökkent és az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején a mélypontra süllyedt. Ekkor hazánkban a vegyes hasznosítású magyartarka fajtát tenyésztették A vegyes hasznosításban a magyar szürke nem volt versenyképes gyengébb tejtermelése miatt. Ez a fajta volt viszont az első háziállatfajta, amely Magyarországon hivatalosan is védelem alá került.

A tenyésztés irányításáért az OMMI vezetése mellett a Magyar Szürke Szarvasmarha Tenyésztők Egyesülete felelős. A tehénlétszám az ezredfordulóra meghaladta a háromezret. A fajtát egyre inkább úgy értékelik, mint olyan hús-marha fajtát, amely jó anyai tulajdonságai révén a gyengébb minőségű legelők hasznosításában jelentős lehet. Próbálkozások vannak a hús feldolgozására (kolbász, szalámi, bébikonzerv) és a természetszerű tartásra hivatkozva az állomány több mint fele olyan körülmények között van, hogy a hivatalos "bio" minősítést is megkapta.

Egyik legértékesebb géntartalék fajtánk, mert hazai kitenyésztésű, hazai tájhoz kötődik és ehhez adaptálódott száz évnél idősebb, kitenyésztett, nem keresztezett fajtatiszta állomány, amely a más hasonló fajtáktól is kellően elkülönült. A tenyészcél a fajta változatlan fenntartása, más tenyészcél csak az eredeti típus fennmaradásához feltétlenül szükséges létszám felett engedhető meg.

Napjainkban, amikor a BSE miatt visszaszorul a marhahús fogyasztása Európa-szerte, a magyar szürke szarvasmarha mentes és nagy valószínűséggel nem is fogja megkapni ezt a betegséget. Ez valószínű, mert egyrészt sohasem fogyasztott ipari, vagy éppen hullaliszttel dúsított tápot, másrészt a fajtában a teheneket idős korban selejtezik, és ezért lenne idő arra, hogy a hosszú lappangási idejű betegség megjelenjék a teheneken. Tehát remény van arra, hogy a magyar szürke fajta a közeljövőben is hasznos lehet.

A lipicai ló

Kitenyésztése 1580-ban kezdődött a ma Szlovéniához tartozó Lipicán. A napóleoni háborúk idején a ménest Mezőhegyesre menekítették, és innen ered a magyar állomány, amelyet először Fogarasra, majd Bábolnára, legutóbb Szilvásváradra helyeztek. Az alapállományt jelenleg állami ménes kezeli. Örvendetesen sok magántenyésztő is egyre inkább foglalkozik a fajtával az ország egész területén.

Minden lovas szakember úgy tartja, hogy a lipicai nemcsak a szakemberek számára érték, hanem az európai kulturális örökség része. Ebben az értelemben szokták barokk lónak is nevezni ezt a típust. Európai fajta, de ma már a többi kontinensen is tenyésztik. Az egész világon tenyésztett lipicaiak létszáma meghaladja a veszélyeztetett kategóriát, azonban a veszélyeztetett létszámú magyar lipicainak a világ tradicionális ménesei között fontos szerepe van, mert a fajtán belül a kocsilótípus legjobb képviselői itt fordulnak elő a legnagyobb gyakorisággal. Egyik vonala (Incitato) magyar eredetű.

A lipicai ló a melegvérű lófajták között különleges értéket képvisel. Ma ugyanis az egész világot az angol telivér árasztja el mint a lófajták nemesítője. A lipicai viszont mentes ettől. A régi spanyol-nápolyi lótípust testesíti meg. Mutatós, akciós mozgású lovak tartoznak ebbe a fajtába, amelyek különleges feladatok megoldására képesek. Kizárólag lipicai ló szerepel a bécsi magasiskola műsoraiban. Nemcsak nyereg alatt, hanem kocsiban is jól használható. Ezt bizonyítják a magyar fogatok nagyszerű nemzetközi eredményei is. Hazai állományunkat mindenképpen nagyon értékes géntartaléknak kell tekintenünk.

A shagya (bábolnai) arab fajta

Bábolnán az arab telivér mellett nem teljesen arab származású lovakat is tenyésztettek arab fajta néven. Ezt a második világháború után, némi huzavonát és vitát követően shagya arab néven ismerte el a WAHO (World Arabian Horse Organization). Nevét egy 1830-ban importált kitűnő arab telivér ménről Shagya seniorról kapta a fajta. Sajnálatos módon a hatvanas években, amíg a bábolnai arab nem volt nemzetközileg elismert változat, nagy számban adtuk el az értékes tenyészanyagot Nyugatra (főképpen Svájcból és Nyugat-Németországból jöttek a vevők) és a hazai állomány mind értékben,mind létszámban nagyon megfogyatkozott.

A világon nagy számban tenyésztett arab telivértől abban különbözik a shagya, hogy a származási lapok ősi soraiban nagyon távol, a tizedik-tizenkettedik ősi sorban van egy-egy nem arab ménesi kanca. Hála a bábolnai ménesben végzett szakszerű tenyésztésnek és szelekciónak ez a fajta küllemben előnyére különbözik az arab telivértől, mert korrektebb, valamivel nagyobb és ezzel használatban jobb, mint a telivér. Értékét még különösen növeli az a tény, hogy a világon sokkal kevesebb shagya van, mint arab telivér. Tenyésztését a hazai Arab Lótenyésztő Egyesület irányítja. Hazai létszáma a kritikus színvonalon mozog, utánpótlása a nyugatra exportált lovak utódaiból megoldható, hiszen ott ma több van, mint Magyarországon. Hazai eredete és elkülönülő, kisebb létszámú, de használati tulajdonságaiban értékesebb arab mivolta miatt feltétlenül védendő első osztályú géntartalékunk.

A nóniusz

Az alapító Nonius senior 1816-tól fedezett Mezőhegyesen. A napóleoni háborúk idején zsákmányolták ezt a lovat, és alighanem az egyetlen nyeresége volt ez az osztrák császárság hadainak. Anglonormann jellege jól kombinálódott a hozzá párosított tömeges spanyol jellegű kancákkal és ebből eredt a nóniusz fajta. Az első nemzedék ugyanis szerencsés kombinációnak bizonyult, és ezt sikerült a későbbiek során némi rokontenyésztéssel rögzíteni.

Kifejezetten igásló, ezért ma nem divatos, noha elegánsabb egyedei kocsiló célra kapósak lehetnek. A többi angol félvéreitől való elkülönültsége nem tökéletes, mivel a múlt század közepén angol telivérrel nemesítették. Megállapíthatjuk viszont, hogy ez a fajta jól elválik a félvérektől. Az angol telivértől nemesebb külsőt és nagyobb teljesítőképességet, gyorsaságot nyert a fajta, így napjaink követelményei közül a versenyfogat lovával szemben támasztott követelményeknek is megfelel. Hazai fajtáról van szó, amely Mezőhegyeshez és Hortobágyhoz kötődik. Ezen a két helyen a fajtának helyi hagyománya van. Tenyésztő egyesülete van. A szomszédos országokban, elsősorban Romániában is van nóniusz ménes (Őszényben, bár áthelyezését tervezik), azt azonban ki lehet jelenteni, hogy a magyarországi állomány felel meg a legjobban az egykori nóniusz típus követelményeinek. A nóniuszt feltétlenül védendő értékes géntartaléknak kell tekinteni.

A gidrán

A fajta ugyancsak Mezőhegyesről származik, alapítója egy sárga arab mén. Létszáma kritikus. Nagyobb, tömeges testű angol-arab fajta. Az 1960. évi nagy állami gazdasági lótenyésztési változások után a gidrán ménes magja először a Dalmandi Állami Gazdasághoz tartozó Sütvénybe, majd onnan Marócpusztára került. Törzsménese ma ott található és a kaposvári egyetem kezeli.

Többen anglo-arab fajtának tekintik a gidránt. Ebben van is némi igazság, hiszen arab telivér mén alapította és a 19-20. században ezt a fajtát is keresztezték angol telivérrel. A mezőhegyesi rög hatása alatt azonban lényegesen tömegesebbé vált, mint az elsősorban Franciaországban tenyészett anglo-arabok. Méretei megegyeznek a többi mezőhegyesi lófajta méreteivel.

Tenyésztését a Kisbéri Félvér Tenyésztő Egyesület irányítja. A fajta érdekes jellegzetessége még az, hogy csak sárga színben tenyésztik. Valaha jelentősége volt a nevezetes tolna-tamási tájfajta kialakításában is. A fajtában sok kiváló munkaló is akad, noha a gidrán inkább hátas, mint igás típus.

Mint hazai kitenyésztésű fajta mindenesetre védelmet érdemel. Mint az angol félvérek egyike, különleges értéket akkor jelentene, ha valamilyen használati tulajdonságban is meg lehetne különböztetni a többi félvér fajtától. Ennek kialakítása a fajta eredeti jellegének fenntartása mellett rendkívül gondos tenyésztői, nemesítő munkát kíván. Ebben a "gidrán gének" rögzítése, a kancacsaládok fenntartása és a már eddig is alkalmazott angol telivér és arab mének használata mellett a környező országok gidránjának is juthat némi szerep. A románok ménese Radautzról átkerült Tulucestibe Galac mellé.

A mezőhegyesi félvér (furioso-north star)

A 19. század derekán Mezőhegyesen működött Furioso és North Star nevű angol telivér mének utódai képezik ezt a fajtát. Hazai kitenyésztésű, kitűnő, vegyes hasznosítású fajta.

Ez a fajta is sok kárt szenvedett az állami gazdasági átszervezések során. Törzsménesét Mezőhegyesről a Nagykunsági Állami Gazdaságba helyezték (Ecsegfalva) és onnan került a Kiskunsági Állami Gazdaságba (Apajpuszta). Itt lényegesen szegényesebb termőhelyi adottságok között van a ménes, mint születési helyén, Mezőhegyesen. Ráadásul a privatizáció nehézségei, a lótenyésztéshez nem értő tulajdonosok is nehezítik a fajta helyzetét.

Az utóbbi években sok népies tenyésztésű ló került a fajtába, ezzel a fajta küllemi egyöntetűsége romlott. Nagyon nehéz megfelelő mént találni, noha nevezetes furioso ménesek vannak Szlovákiában (Motesice) és Erdélyben (újabban Jegalia) is. A tenyészanyag cseréje folyik ma már, azonban a tartási nehézségek miatt nem lehet nagyon jó tenyészanyaghoz jutni.

Tehát a jelenleg legfontosabb tenyészcél a fajta regenerálása mind a származás, a küllem, mind a méret és a használati tulajdonságok tekintetében.

Hazai kitenyésztésű fajta, ezért védelmet érdemel, nemzetközileg azonban ez is egy a félvérek közül. Tömegesebb alkata és vegyes hasznosítású jellege megkülönbözteti ugyan a többi félvértől, igazi értékét azonban úgy lehetne bizonyítani, ha valamilyen értékmérő tulajdonságában is kiemelkedővé sikerülne tenni. A tenyésztők összefogása és a tenyésztői munka irányítása egyesületi feladat. Tenyésztő egyesület Magyarországon kívül Erdélyben is létesült már.

A kisbéri félvér

A 19. század közepén Kisbéren kitenyésztett magas félvér. Létszáma biztosítja a fennmaradást, sportcélokra alkalmas fajta, ezért népszerű ma is.

A második világháború után Kisbérről a ménest áthelyezték a Dalmandi Állami Gazdasághoz tartozó Sütvénybe. Innen került a ménes mai helyére a pusztaberényi ménesbe. Jelenleg itt található az eredeti ménes maradványa, emellett néhány más értékes ménes és sok magántenyésztő is foglalkozik a fajtával. Maga az állomány nagy génveszteséget szenvedett a régi vonalak kihalása és az alkalmazott német mének befolyása révén. Regenerálása során új vonalak kialakítására került sor. Ez nem idegen a fajta tenyésztésének hagyományosan alkalmazott rendszerétől, hiszen a kisbéri ménesben is sor került időnként egy-egy új, jól megválasztott telivér bevitelére.

A kisbéri félvér a hagyományos magyar fajták közül a modern sportló típusához a legközelebb áll. Ez az oka annak, hogy létszáma örvendetesen fejlődik. Tenyésztésében a gondosan szelektált telivér a sport irányú tenyészcél követését is könnyen lehetővé teszi. Tenyésztését a Kisbéri Félvér Tenyésztő Egyesület irányítja.

Erre a fajtára még fokozottabban érvényes, hogy akkor lehetne nemzetközileg is nagyra tartott géntartalék, ha pedigrisztikai elkülönülése mellett valamilyen használati tulajdonság tekintetében is meg lehetne különböztetni a nemzetközi sportlótól, amelyben - szemben a kisbéri félvérrel - minden fajtát szabad felhasználni a teljesítmény növelése érdekében (szintetikus fajta).

A muraközi ló

Egyetlen géntartalék értékű hidegvérű lófajtánk. A belga hidegvérűvel nem nemesített hazai hidegvérű ló neve. A második világháború után ugyanis a hazai hidegvérű lovak nemesítésére belga és ardenni méneket importáltak, és azok a mének, amelyeknek szárkörmérete nem érte el az előírtat, nem maradhattak tenyésztésben. Ezért a muraközi annyira kipusztult, hogy az ötvenes évek végétől az Állattenyésztési Kutató Intézet már csak a fajta megmentésére vállalkozhatott. Ennek keretében sikerült is az állományt annyira regenerálni, hogy 1972-re már hivatalos állami fajtaként ismerték el. Azóta létszáma megint csökkent, szinte teljesen kipusztult. A fajta tulajdonképpen az Alpok területén az egykori római tartomány, a Noricum keleti részén alakult ki. Közvetlen rokona ezért az osztrák nóri és a svájci freibergi ló.

Értéke a gazdasági munkára való alkalmasság mellett az élénkebb vérmérséklet, kisebb testtömeg és elegánsabb küllem. Ennek jelentősége elsősorban a kisebb gazdaságokban a mezőgazdasági munkában lehetne. A gépesítés miatt erre a fajtára kicsi az igény, és a hústermelés tekintetében is a nagyobb testű hidegvérű lovak vannak előnyben.

Létszáma kritikus. A fajta megmentése kétséges. Nemzetközi együttműködés is számításba jöhet, erre csupán elvi kezdeményezés történt szlovén, horvát és osztrák szakemberekkel közösen. Tenyésztése a Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Egyesület keretében történne, de ennek a fajtának a megmentése nem képezi az egyesület fő célját. Alapos a veszély, hogy teljesen ki fog halni a muraközi ló, fenntartásának utolsó órájában vagyunk.

A hucul ló

Ez az őshonos fajta a Kárpát-medence jellegzetes kistestű lova. Nevezik a Kárpátok pónijának is. A hegyvidékeken rendkívül hasznos szerepet tölt be a gazdasági munkában és szállításban. A háborúban a hegyi vadászoknál teljesített nélkülözhetetlen szolgálatot ez a fajta. Hazánkban rendkívül kis létszámban található. Nagy értéke a jóakarat és megbízhatóság. Az Aggteleki Nemzeti Parkban van állománya, azonkívül néhány magántenyésztő foglalkozik hucullal. Lengyelországban, Romániában (Lucinai ménes) és Szlovákiában (Kistapolcsányi ménes) van nagyobb létszámú állománya.

A fajta nagy értéket képvisel, noha kis létszáma miatt csak a környező országokkal közösen tartható fent. A hucul tenyésztése hazánkban a Pónitenyésztő Szövetség kezében van, és nemzetközi szövetség megalapításáról is szó van.

A (hortobágyi) magyar racka juh

A fajta eredete nem teljesen feltárt, a Kárpát-medencében élő több racka változat közül a hortobágyi racka teljesen elkülönült és különleges típust jelent. Durva gyapjas fajta közepes tej- és hústermeléssel, amely nagyon jól alkalmazkodott a magyar Alföld klímaviszonyaihoz. Egyedülálló morfológiai tulajdonsága a csavart szarv. Ilyen juhfajta nem létezik a magyar rackán kívül a világon, ámbár legújabb híreink szerint Kína valamelyik tartományában van hasonló juh (Kovács 2000), ezt más állattani szakember is megerősítette (Festetics 2000). Létszáma néhány ezer, tehát éppen megfelel a fenntartás céljának.

Termelése nem elégíti ki a modern piac követelményeit, noha különleges termék előállítására képes (prém, trófea). A racka szarva sok antilopéval egyenlő szépségű, és a bárányprém is van olyan szép, mint a perzsa, csak más, és így piaci bevezetése nem könnyű feladat. A választott bárányok és anyák hosszú szőrű prémje nagyon jól megfelel pásztorbundák készítésére.

A fajta két színváltozata teljesen elkülönült, és más fajta befolyásától mentes független génállományt képez. Az eddig említett tulajdonságai és hazai eredete, valamint népi és tájhagyományokhoz kötöttsége miatt értékes első osztályú géntartalék (Dunka 1984), noha az állomány ma már meghaladja a veszélyeztetettnek minősülő létszámot.

Fenntartására mindenképpen szükség van, hiszen egyedülálló fajtáról van szó, amely tájhoz és népi hagyományokhoz egyaránt kötődik. Kis létszámú racka van a romániai Bánátban, a gyímesi és moldvai racka és a valaska, valamint a curkána távoli rokonok. A fajta fenntartója (mint minden őshonos juhfajtáé) az OMMI, a Rackatenyésző Egyesület, amelynek székhelye Debrecenben van.

A cigája juh (berke)

A fajta igazoltan a középkor óta létezik Magyarországon. Tulajdonképpen a környező országokban is megtalálható, több milliós létszámú fajtának hazai változatairól van szó. A cigája hagyományosan hármas hasznosítású hegyi juh, amely Magyarország történelmi tájain jól alkalmazkodott a helyi viszonyokhoz (Gáspárdy és mtsai 2001). Hazánkban a fajta két típusa található meg: a "zombori", nagyobb testű és jobb tejelő, valamint a primitívebb "csókai" változat. Az utóbbi csoportba tartozó hegyi (erdélyi, felvidéki) és az alföldi (bánáti) változat egyaránt megtalálható nálunk. A két típus nagymértékben különbözik egymástól az alkat, a testméretek, a fej alakulása és a bárányok születéskori színe tekintetében (a zombori bárányok feketén, a csókaiak barkás színnel születnek (Gáspárdy és mtsai 2001). A zombori cigája állományok nem részesülnek állami támogatásban, mert termelésük a többi hazai tejelő fajtával összehasonlítva is jónak mondható, tehát tartásuk, megfelelő technológia esetén nem ráfizetéses.

Létszáma a veszélyeztetett kategóriában megfelel a fenntartás követelményeinek. A zombori változatból is van már néhány nyáj Magyarországon. Tejelőképessége ma is külön gazdasági értéket jelent.

Törzskönyvezését a Juhtenyésztő Szövetség végzi a fajtafenntartó OMMI irányításával. Az állomány részben magánkézben van, részben nemzeti parki kezelésben. A magyar cigája is a feltétlenül támogatandó populációk közé tartozik.

A cikta juh

Erről a fajtáról tudjuk, hogy a török idők után betelepülő svábok hozták magukkal. Innen ered a fajta másik neve: tolna-baranyai sváb juh. Nagy értéke abban áll, hogy hazánkban sokkal nagyobb létszámban maradt meg, mint őshazájában. Kis létszámú bemutató állománytól eltekintve egyetlen nyáj van ebből a fajtából, magántenyésztő kezén, tehát ennek veszélyeztetettsége nyilvánvaló (Koppány 1991).

A ciktát eredetileg kétszer nyírták, és háziipari termékek készültek gyapjából. Az országos Állattenyésztési Felügyelőség érdeme, hogy nagydorogi telepére összeszedte a környékből a még föllelhető cikta küllemű egyedeket az egykori sváb tenyésztőktől. A merinó hatást sikerült kiküszöbölni a fajtából, és így nagy értékű állomány jött létre, amely azóta magánkézbe került.

A cigájához hasonlóan a Juhtenyésztő Szövetség az a társadalmi szerv, amely törzskönyvezi és az OMMI irányítja tenyésztését. A cikta az a harmadik juhfajtánk, amelyet mindenképpen fenn kell tartani, mivel a legnagyobb és legtisztább állomány Magyarországon található ebből a fajtából.

A mangalica sertés

Ez a fajta elismerten magyar eredetű, noha kitenyésztésében nagy szerepet játszott a szerb sumadia disznó is. Nem tekinthetjük primitív fajtának, hanem kiváló kitenyésztett zsírsertés. A XVIII. század vége, XIX. sz. eleje óta létező fajta. Annyira híres volt, hogy a XIX. század végén a bécsi tőzsdén jegyezték.

Létszáma a mélyponton, 1973-ban már csak 39 koca volt. Azóta géntartaléknak tekintjük, és védelme szervezetten folyik (Baltay 1989).

Szép példája ez a fajta annak is, hogy a piac, amely rettegve fél a zsíros disznótól, immár bizonyos területeken igényli azt a terméket, amelyet ez a fajta is termelni tud (serranoi sonka).

Létszáma a többi színváltozatban (vörös, fecskehasú) kritikus, a szőke, a legnépszerűbb változat is a veszélyeztetett stádiumban van. A többi színváltozat (baris, ordas, vadas, fekete) tenyésztése jelenleg nem oldható meg, "visszatenyésztésük" bonyolult és kétes eredményű feladat lenne (Radnóczy 2000).

Érdekes, hogy a fecskehasú mangalica rendkívül népszerű Svájcban és Németországban, Ausztriában is hobby tenyésztők szaporítják. Kereskedelmi versenyről egyenlőre nincs még szó. A vörös mangalicából értékes állomány található Erdélyben, Tordán.

Tenyésztését az OMMI mellett, amely a fenntartásra ügyel, egyesület irányítja. Ezenkívül egy vállalkozás (Olmos-Tóth) is célul tűzte, hogy a mangalica által termelt kiváló minőségű sonkát a mediterrán, elsősorban a spanyol piacon értékesíti. Ezért létszáma szaporodik az utóbbi években. Mint magyar eredetű és kis létszámban létező fajtát feltétlenül állami támogatás keretében kell védeni.

A magyar baromfifajták

A következő tyúkfajták tartoznak a védendő populációk közé: sárga magyar, fehér magyar, kendermagos magyar, erdélyi kopasznyakú (Szalay 2000).

Ezek értékét a többi fajtától való különállás adja meg, elsősorban az erdélyi kopasznyakú kapott legkevésbé nemesítő hatásokat, ezért mint géntartalékot, ezt tekinthetjük nemzetközi szempontból a legértékesebbnek.

Fontos ebben az esetben is a fajták értékeinek kutatása. Például a gödöllői Kisállattenyésztési Kutatóintézet (KÁTKI) újabb vizsgálatai szerint a fehér magyar kakasokból lehet a leghatékonyabban kappant előállítani, mivel adott korban a herék mérete és hozzáférhetősége az ivartalanítás műveletét könnyebben teszi lehetővé, mint azt más fajták esetében el lehet végezni.

Van még egy értékes lúdfajtánk is, amely különlegességet jelent, ez a fodros tollú lúd (Mihók 2000a). Meg lehet benne különböztetni egy dunai (tarka) és egy tiszai (fehér) változatot. Ezeknek védelme az OMMI irányításával folyik részben magántenyésztők, részben pedig állami intézmények (egyetemek) segítségével.

Meg kell itt említeni még a bronz és réz pulykát is, amelyek ugyan nem tekinthetők őshonosnak (hiszen a faj amerikai eredetű), azonban a világon nagyon csökkent létszámban tartják ezeket, mivel ipari hibridek termelnek elsősorban mindenütt. Így ezek az extenzíven, legeltetve tartható fajták is értéket jelentenek és védelmükről gondoskodni kell (Mihók 2000b).

Egyéb fajok és fajták

Néhány olyan állatfaj tartozik ide, amelyeknek a tenyésztését nem vesszük komolyan, annyira nem, hogy szinte a fajták sincsenek még felmérve, nem is tudjuk,hogy milyen fajtáink vannak, illetve vannak-e egyáltalán fajták. Ilyen elsősorban a szamár és a kecske. Vegyes populációk vannak az országban, a magántenyésztők néhány morfológiai tulajdonság alapján különböztetik meg az állatokat (hosszú fülű, gatyás kecske, kistestű szamár, szürke szamár stb.). Vita folyik a szamarak különböző típusairól, fajtáiról (Ernst 2000). Lenézett állatfaj, habár egykor a Mezőhegyesi Ménesbirtok is tenyésztett szamarat. Van tiszteletre méltó próbálkozás a kecskék eredeti magyar változatainak felderítésére és a fajták rögzítésére, de csak kezdeti stádiumban (Kukovics 2000).

Más a galamb (Ballai 2000) és a házi nyúl (Holdas 2000) helyzete. Esetükben nyilvánvaló, hogy melyek azok a fajták, amelyek magyar eredetüknél fogva védelmet és támogatást érdemelnének. Huszonöt olyan galambfajtát ismerünk a röpgalambok, haszongalambok és díszgalambok csoportjából, amelyeket hazai kitenyésztésűeknek lehet tekinteni. Ezek támogatása megoldatlan, noha vannak közöttük veszélyeztetett fajták is. A magyar óriás nyúl már szerepel a támogatott fajták listáján.

Különleges helyzete van a magyar tarka szarvasmarhának. Létszáma még elegendő ahhoz, hogy fenn lehessen tartani a fajtát, azonban az idegen hatások (osztrák tarka, bajor tarka, montbéliard) rendkívül nagyok voltak az utóbbi évtizedekben. Ezért vita folyik arról, hogy ezt a fajtát a húsmarhatenyésztés fejlesztésének keretében kell-e megtartani, vagy Magyarországon kitenyésztett eredeti fajta lévén úgy kellene-e kezelni, mint géntartalékot. Megőrzését a kis gazdaságok körülményei közötti tenyésztés is indokolhatja (Stefler 2000).

A kutyákra nem tér ki az állattenyésztési törvény, mert nem tekinthetők gazdasági állatnak. Az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága tervbe vette egy olyan törvénymódosítás előterjesztését, amely ezeket a kutyákat is bevette volna a támogatandók körébe. Kilenc olyan kutyafajtánk van, amelyet a FCI (Fédération Cynologique Internationale) hivatalosan magyar eredetűnek tart nyilván (komondor, kuvasz, puli, pumi, mudi, simaszőrű és szálkás szőrű magyar vizsla, magyar agár és az erdélyi kopó). Létszámuk és az évi szaporulat változó és erősen alá van vetve a divatnak. A külföldön tartott kutyákat is figyelembe véve főképpen az erdélyi kopó, a mudi és a magyar agár tekinthető veszélyeztetettnek. A magyar kutyafajták ugyancsak hozzátartoznak az eredeti magyar kitenyésztésű háziállatok köréhez.

A bivalyt elsősorban bemutató céllal tartják néhány gulyában, illetve nemzeti parkokban (Hortobágy, Fertő-Hanság és Kápolnáspuszta). Erre feltétlenül szükség van, hiszen a bivaly a történelem folyamán állandóan őseink háziállata volt. Valószínű, hogy a bivalyt hamarabb kezdték tejtermelésre használni, mint a szarvasmarhát.

A bivaly elsősorban meleg égövi állat. A Kárpát-medence bivalya a faj legészakibb elterjedési területéhez alkalmazkodott, és ez adja a hazai állomány nemzetközi értékét is (Megyer 2000). A fenntartást az erdélyi nagy létszámú bivalyállományra támaszkodva lehet megoldani, hazai bivalyállományunk nem teszi lehetővé a genetikai drift nélküli fenntartást kis létszáma miatt. Történt bikaimport Bulgáriából is, ezt nem tarthatjuk helyes megoldásnak. Kétségtelen ugyan, hogy Bulgáriában jó minőségű bivalyállomány van, azonban nem az a típus, mint a hazai vagy az erdélyi. Állami támogatást a bivaly nem kap, holott tartása nem tekinthető gazdaságosnak.

V.4. A program idegenforgalmi fejlesztésének korlátai, fenntarthatósága

A tájrehabilitációs program igen jól illeszkedne a város idegenforgalmi fejlesztésének hosszútávú koncepciójába, azonban a program ideális módon, és megfelelő helyszínen való végrehajtásához néhány korlátozó tényezőt figyelembe kell venni.

Túrkeve adottságaihoz, lehetőségeihez képest igen kisszámú nevezetességgel bír, pedig ezek számának növelése, a meglévő lehetőségek széleskörű fejlesztése révén a városba irányuló idegenforgalom jelentősen növelhető lenne. Túrkeve nevezettességeit manapság a fejlesztés alatt lévő strandfürdő, a stagnáló, stabil vendégkör nélkül vegetáló Györffy-tranyai lovarda, a Finta Múzeum jelentik. Vonzerőt jelent még a város határában elterülő, festői szépségű Hortobágy-Berettyó csatorna ártere, melynek teljes szakasza a Körös-Maros Nemzeti Park védett területeihez tartozik.

A város anyagi lehetőségei igen szűkösek ilyen irányú fejlesztések végrehajtásához, ezért a program meghatározó mértékű támogatásában valószínűen nem tud részt venni. A tájrehabilitációs programba tervezett témapark hozzájárulna város idegenforgalmának növeléséhez, a kevés látnivaló számának emeléséhez. A témapark bevezetéséhez, népszerűsítéséhez jó alkalmat kínálna a néhány éves múltra visszatekintő Kevi Juhászfesztivál nevet viselő rendezvényhez való kapcsolódás, amely a legnagyobb társadalmi összejövetel a városban. Itt lehetőség nyílna lebonyolítani például a juhászfesztivál egyik igen népszerű kísérőrendezvényét, a juhnyíró versenyt. A témapark egész évben látogatható lenne - a tervek egy szerény díjazás ellenében - ami a létesítmény fenntartásához jelentene szerény mértékű segítséget. Mivel korábban már üzemeltettünk kissé hasonló profilú létesítményt, az idegenforgalmi szezon várható nagyságáról vannak tapasztalataink. A főszezon gyakorlatilag három hónapra korlátozódik: májusra, júniusra, júliusra. Egyesületünk profiljába illő. Itt lebonyolítandó természetvédelmi programok szervezésével meg lehetne hosszabbítani szezont néhány héttel.

A témapark lehetséges helyszínének kijelölésekor is jónéhány korlátozó tényezőt kell figyelembe venni. A felmerült lehetséges helyszínek egy része védett területen fekszik (Csejt, Ecsegpuszta), természetvédelmi célú kezelésüket a Körös-Maros Nemzeti Park Látja el. Ezeken a területeken a legeltetés végrehajtásánál igen körültekintően kell eljárni, mivel nem minden esetben ez a megfelelő kezelési eljárás, sőt, hatása még káros is lehet egyes területeken. Egyes helyszínek esetében (Bala, Vasas) korlátozó tényezőt jelent a rossz megközelíthetőség, az infrastuktúra hiánya.

A megfelelő helyszín kiválasztásánál tehát számos körülményt kell figyelembe kell venni, ez a megfelelő hatékonysággal és szabályosan történő működés alapvető feltétele. Nehézséget okozhat a különböző adottságú, eltérő infrastrukturális szerkezettel, más-más hasznosítási-területkezelési formákkal, bonyolult tulajdonviszonnyal rendelkező területek közül a minden fél számára megfelelőt kiválasztani.

Tartalomjegyzék  Megvalósítás,fenntarthatóság,társadalmi részvétel