Egyesületünk alapvető természetvédelmi kezdeményezéseinek jelentőségét sok oldalról alátámasztja számos kutatási anyag és jelentés. Mégsem tekinthetünk el attól, hogy néhány konkrét dologról jelen beszámolónkban meg ne emlékezzünk. Ezeket a természetvédelmi célkitűzéseket két fő csoportba osztottuk: a nem védett területek kutatása, és helyi jelentőségű védettségük kezdeményezése, illetve a gyakorlati fajvédelmi beavatkozások. Beszámolónk ezen részében röviden ezt tekintjük át. Fontos tudni, hogy a mukákban többen is részt vettek tagjaink közül, akik nem feltétlen szakember szempontból nézték a területeket, hanem lelkes amatőrként.

Nem védett területek kutatása

A Körösladány melletti vegyes kisgém-telep bemutatása

Mindennapi munkánk során számos természetvédelmi feladatot meg kell oldanunk. Éppen ezért sokszor munkánk sablonossá, egysíkúvá válhat, attól függetlenül, hogy más-más területtel foglalkozunk. A Nimfea Természetvédelmi Egyesület helyi jelentőségű természetvédelmi területek kijelölésére tett kezdeményezése is olyan, ahol a számos próbálkozás miatt már egy-egy fasor, emlékhely, kis gyep megőrzésére törekszik, hiszen amíg nincsenek természeti területek, ez a legjobb módja annak, hogy egy életközösséget, vagy városképi jelentőségű természeti képet megőrizzünk. Hasonló kisváros képviselő-testületek, hasonló védendő városi értékek, hasonló eljárások.

Az igazi jutalomjáték, „bónusz” éppen ezért az, amikor valóban olyan természetvédelmi szempontból értékes és országosan is védendő életközösségre bukkanunk, ahol könnyedén igazolható a védett fajok nagy számú jelenléte, igazolható könnyedén a védettség indokoltsága.

Programunkkal Sáros nevű Körös holtág és árvízvédelmi védő víztározó melletti Hamgza nevű ártéri erdőben található vegyes kisgémtelepet (bakcsó, kiskócsag, üstökös gém, szürke gém) mutattuk be, miután az számos, Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó védett terület ölelésében található, és mégsem lett csatolva az Igazgatóság területeihez, és nem is szerepelt a bővítési tervekben tudomásunk szerint. Ennek meglépése – tehát az igazgatósághoz történő csatolása – annál is inkább indokolt lenne, mert az ilyen életközösségek rendszerint fokozott védettséget kaptak hazánkban, érthető módon.

Az itt élő fajok valaha szinte teljesen eltűntek a területről, és csaknem valamennyiről az a II. világháború előtti irodalmi adat, hogy a vidékről kipusztult, eltűnt. Szerencsére ez az állapot a részben telepítések következtében létrejött ártéri erdőkben változott, a telepek újra otthonra leltek, ám még mindig ritka, értékes, fokozottan védett fajokról lévén szó most is kiemelten indokolt szaporodó közösségeik védelme.

Amint Békéscsaba irányába elhagyjuk Körösladányt, utunk keresztezi a Körösön átívelő híd. A folyó város felőli oldalán is helyes kis bágergödör található, ahol az év nagy részén megfigyelhető néhány récefaj, szárcsa, de gyakran látható itt kiskócsag, bakcsó és szürke gém is a gémtelepről. A piciny élőhely nem jelent komoly táplálkozóhelyet, mégis fontos jelenléte, hiszen Körösladány közvetlen közelében található, és számos környezeti nevelési, ismeretterjesztési foglalkozásra ad lehetőséget az iskoláknak.

Amint átmegyünk a hídon, az árvízvédelmi töltésre fordulhatunk jobb irányba, Gyomaendrőd felé. Így tőlünk jobbra folyik a Körös, és folyásirány haladunk. Alig kell 1500-2000 métert előremenni, és baloldalt már feltűnnek az árvízvédelmi víztározó töltései, melynek folytatásaként található egy gátkanyar után a Sárosi holtág, amit ma már szinte teljesen benőtt a keskenylevelű gyékény.

Ettől kicsit visszább található töltéstől jobbra, tehát a folyó irányába a Hamgza nevű terület, ahol részben kiöntés, részben érmaradvánnyal tarkított területen található a nyáros füzes ligeterdő, ahol a bemutatott gémtelep kialakult.

A környező bokorfüzesekkel szomszédos, valamivel magasabb térszíneken – amelyeket a Körös akár évente többször is tartósan eláraszthat – alakult ki fűz-nyár ligeterdő (Salicetum albae fragilis). A folyót szegélyező fűzliget uralkodó fája a fehér fűz (Salix alba), a törékeny fűz és a fekete nyár (Populus nigra), néhány fehér nyárral (Populus alba). Elvétve – szinte csak mutatóba előfordul – még itt az égeres társulások névadó fája, a mézgás éger (Alnus glutinosa). Néhány a hegyvidéki fajnak számító hamvas égerből (Alnus incana) is található. Itt a fűz-nyár ligeterdő fái közé további nyárfajok, a szürke nyár (Populus canescens) is elegyedik. E faj valójában a még magasabb, víztől kissé távolabbi térszínek tölgy-kőris-szil társulásában válhat jellemzővé és uralkodóvá, a gémtelepen túl.

Az itt lévő, gémtelepnek otthont nyújtó puhafaliget erdő már messziről – akár repülőgépről – is könnyedén fel lehet ismerni nem egészen zöld, inkább kissé ezüstösen szürkéllő lombozata alapján, aminek az az oka, hogy a fehér fűz (akárcsak a fehér és a szürke nyár) levelének fonákja fehéres színű. Hangulatilag jelentős a fehér nyárak esztétikus tözsei is.

A gáttöltésen belüli ártét felszínét a rendszeres kiöntések évente új iszapréteggel teregetik be. Az áradások egyúttal elsodorják a lombavart és a korhadékot, ezért a liget öntéstalajában viszonylag kismértékű a szervesanyag-felhalmozódás, a humuszképződés, ugyanakkor a talaj nitrogénben mégis gazdag. A jó vízellátottság mellett döntően ezek azok a tényezők határozzák meg, hogy milyen növényzet tenyészik meg a fák alatt.

Bár a fűz-nyár ligeterdőkben rendszerint gyér cserjeszint alakul ki, itt mégis szinte átjárhatatlan sűrűségű a cserje. Ennek egyik legközönségesebb alkotója az egybibés galagonya (Crataegus Monogyna). A bokrok alatt ráadásul még nehezen áthatolható – úgymond „bokafogó” – bozótot sző a finom, ehető termésű, tüskés félcserje, a hamvas szeder (Rubus caesius). Néhol, a szárazabb fekvésű helyeken előfordul a veresgyűrű som (Cornus sanguinea) is. Jellemző továbbá a bokrokra, fákra felkúszó, fás és lágy szárú liánok, amelyek összefonódó hajtásai valóságos függönyként állják el az utat. Ilyen növény a parányi, kétágú, horgas tüskékkel is kapaszkodó komló (Humulus lupulus) és az adventív süntök (Echinocystis lobata), ez az észak-amerikai származású, jelenleg is terjedőben lévő jövevény, amely éretten száraz, lágy tüskékkel borított terméséről kapta a nevét. A fák törzsén néhol a legmagasabbra csavarodó szárú ligeti szőlő (Vitis sylvestris) hatol, ami kékesfekete, savanyú bogyót termő fürtjeit a fák koronájában hozza. Ez hasonló a közönséges vadszőlőhöz (Parthenocissus inserta), ami szintén jelen van. Itt, a gémtelepnek otthont nyújtó ligeterdőben is megjelenik egy – különben mocsarakban, nádasok szélén is közönséges – kúszó-csavarodó szárú félcserje, az ebszőlő-, vagy keserédes-csucsor (Solanum dulcamara). Kék „krumplivirágaiból” élénkpiros, mérges bogyók fejlődnek.

Külön említést érdemelnek még a nitrogéndús talajokat kedvelő, gyomjellegű növények, így bogyójával a rigóféléknek kedves nyárvégi étlapot kínáló fekete bodza (Sambucus nigra), és barátságtalan nagy csalán (Urtica dioica). Ez utóbbi gyakran embermagas sűrűt alkot.

Az érintett és bemutatott erdőrészletet a töltés irányába egy kis területű szántó határolja, ami magánkézben van. Ennek szélein egyre nagyobb teret hódít az amerikai eredetű gyalogakác (Amorpha fruticosa). A folyó irányába néhány vizenyősebb rész következik, ahol uralkodó a nád (Phragmites australis), tömeges a mocsárrétek pázsitfűféléje, a nádi tippan (Agrostis stolonifera) és a nádhoz kissé hasonlatos pántlikafű (Phalaroides arundi-nacea). Egy-egy tisztáson a salátaboglárka is megjelenik. Flóraidegennek számít a területen a sajnos terjeszkedőben lévő nyugati ostorfa, és a vörös-, vagy amerikai kőris.

Közvetlenül a kolónia, a gémtelepnek otthont adó erdő rész mellett természetesen a magas foszfortartalmú ürülék miatt jelentősen megváltozik a vegetáció, hiszen az ürülék leégeti a leveleket és ágakat, sokhelyütt teljes fa pusztult ki, mindenfelé letört ágak, és leírhatatlan bűz.

A fentiekből megállapítható tehát, hogy maga az élőhely is természetvédelmi szempontból jelentős, hiszen az egykori mocsárvilág emlékét idézi, és bár az ilyen jellegű fűz-nyár ligeterdő Európa-szerte elterjedt társulás, mégis védendő, mert állományai nagyon megfogyatkoztak. Nyugaton annak idején mozgalom is indult e ritkává lett élőhely megmentésére és védelmére.

Védendő életközösség:

„Madártani szempontból, ami megyénknek különös érdekességet nyújtott a Sárrét, sajnos  – a múlt században végzett nagymérvű ármentesítések folytán – elvesztette jelentőségét. A mocsaras, nádas, ingoványos helyeken ma virágzó kultúrtörténeteket találunk. Csak itt-ott emlékeztet egy-egy nádszál a gabona között a hajdani mocsarakra. Érthető, hogy a madárvilág is megváltozott és a vizek madárvilága helyett a kultúrfajok száma megnövekedett. A mocsarak lecsapolása, a csatornázások egészen megváltoztatták az Alföld talajvízrendszerét. Azonban a végzett ármentesítések, lecsapolások nem hozták meg mindenütt a várt eredményt. A vízszabályzások, csatornázások annyira kiszárították a talajt, hogy különösen a Sárrét vidékén, hogy száraz esztendőben igen csekély a termés. Vésztő, Szeghalom, Füzesgyarmat határán a hajdani dús legelők helyén nagykiterjedésű szikes foltokat találunk, ahol ma a juhoknak is igen sovány a legelő. Az őstermészet megbolygatása után egy egészen új világ keletkezett, mely más életlehetőségeket nyújt a madárvilág számára. Ebbe az új környezetbe kellett beilleszkedni a madárvilágnak is. A régiek, melyek nem tudtak alkalmazkodni, eltűntek erről a vidékről s helyüket új jövevények foglalták el.

Ha figyelemmel kísérjük a Nagyalföld madárvilágát, a fogyatkozás szinte meglepő arányokban tűnik szemeink elé. Nemcsak a fajok száma, hanem az egyedek száma is napról-napra fogy, pusztul. Áll ez a megállapítás különösen a vízimadarakra. A madarak pusztulásának az oka az emberi kultúra terjedésében, másrészt a déli országokban lakó népek féktelen madárpusztításában keresendő.” – írja Csath András 1938-ból, amikor feldolgozta Békés megye madárvilágát.

Rajta kívül a történetírók közül Karácsonyi János ír a XVIII.-ik századbeli állapotokról: „A megye délnyugati része fátlan, lakatlan síkság 1744-ig, az északnyugati része mocsaras, nádas rétség. Az északkeleti rész halaknak, rókáknak s vízimadaraknak tanyája. Nád és káka borította a vidéket. A gólyák, darvak, vadlibák, vadrucák ezrei vígan éltek a három Köröstől és Berettyótól öntözött rétségen, sőt a kócsagok is olyan bőven voltak, hogy pl. 1797-ben a megye küldte a kócsagtollakat a nemes testőrség számára Bécsbe számszerint 103-at.”

Bél Mátyás történetírónak a XVIII-ik század elején írt kéziratában a megye madárvilágára vonatkozólag a következőket olvashatjuk: „Oly sok itt a daru, hogy nemcsak a zöld vetést, se a már érett gabonát is annyira elpusztítják, hogy a lakosoknak sokszor miattuk aratásuk sincs.” Emellett megjegyzi még: „De minden vízimadarak között, melyeket a Sárrét mellyékén szeretnek tanyázni és költeni, megjegyzésre méltóbbak a gémek. A fészkelés idején legelsők a kalános gémek. Másodrendben a kék, fejér gémek kis és nagyobb kócsagok. A nagykócsagból 1826-ban négy darabot lőttek.”

Mint a fentiekből is kiderül, valaha, amikor e vidéket a Berettyó és Körösök békétlen vadvizei jártak a végtelen mocsárvilágon, a „Magyar Atlantiszon” hatalmas számban költött az ahhoz alkalmazkodó nagy számú madárfaj. Ez közvetlenül a vízszabályozásokat követően kritikusan lecsökkent, és az 1880-as évektől a II. Világháború végéig több fajt kipusztultnak írtak le.

A fentebb leírt, bemutatott puhafa ligeterdő védendő részlete ad otthont egy kis vegyes gémtelepnek, amelynek megóvásával az alábbi fajok életközösségét védenénk:

– kiskócsag

– szürkegém

– bakcsó

–üstökösgém

Egy ilyen gémtelep természetes körülmények között is egy idő után elnéptelenedik, megszűnik, tönkremegy. Addig azonban, amíg a guanó végképp tönkretenné ezt a kis erdőrészt, amíg a gémek végképp „lelaknák”, még jónéhány év eltelik, és addig természetvédelmünk feladata, hogy fenntartsa szaporodó közösségüket.

Elsősorban a javasolt védelemmel a terület megőrzését és háborítatlanságát kell biztosítani. Tehát nem szabad engedni, hogy bármilyen erdőgazdálkodási tevékenység változtasson a telepen (nem feledni, hogy egyik határa privatizált terület). Szintén meg kell akadályozni, hogy a telepet beavatatlan látogatók látogassák, hiszen van egy három-négy hét, amikor helyrehozhatatlan pusztítást tehet akaratlanul a legjobb szándékú látogató is, ugyanis a viszonylag érzékeny madarak a kikelt fiókák, akik menekülő reflexükkel azonnal otthagyják a fészket, és mindenfelé próbának mászni, aminek gyakran vége az, hogy belőlük rókatáplálék lesz.

A kunhegyes melletti fűzfás dűlő, Csorda-gyep, Kis gulyajárás és Kárászos lapos természeti értékeinek kutatása

Kunhegyes környéki élőhelyek minden bizonnyal a Hortobágyi Nemzeti Park mostohagyermekei. Ezt a megállapítást már a múlt évben is leírtuk, amikor a település mellett lévő Telekhalmi és Bánhalmi halastórendszer természeti értékeit mutattuk be, majd helyi jelentőségű védelmüket kezdeményeztük.

Akkor Kunhegyest Kenderes irányába hagytuk el túráinkkal, míg most Tiszagyenda felé igyekeztünk, hiszen utazások során már számtalan alkalommal láttuk, hogy az út két szélén milyen hortobágyi hangulatot árasztó puszták vannak, melyek tölgyesbe torkollanak, ahol – akárcsak Ohaton – kékvércsék szaporodnak szűk közösségükben. Teszik mindezt a természetvédelem óvó szeme tudta nélkül sok más fajjal egyetemben, természetvédelmileg értékes életközösséget alkotva.

Arra voltam kíváncsi túráimmal, hogy a gyepben Kis Gulyajárás és Csorda Gyep, valamint Fűzfás dűlő milyen élőlények lelnek otthonra, Kárászáso lapos tölgyese mennyire háborgatott, milyen a természeti állapota.

Az alábbiakban – jelen munkánkkal csak vázlatszerűen – igyekeztünk összefoglalni az észlelteket, látottakat, de csak az vált bizonyossá, hogy mennyi új információra tehetnénk szert, ha szakemberek is megvizsgálnák a területet pl. rovartani szempontból, miután ez az osztály ad megfelelő képet a vegetáció összetételén kívül egy gyep állapotáról. Sok kérdést vet fel a denevérek vizsgáltata is, miután több alkalommal láttunk odúlakó fajokra utaló nyomokat, melyek eredetéről nem sikerül megbizonyosodnunk.

A sok kérdés mellett– megítélésünk szerint – az is bebizonyosodott, hogy védett fajokból álló élőlényközösségével méltán kapcsolható lenne a vizsgált élőhely a Hortobágyi Nemzeti Park területeihez, de amíg ez nem lehetséges egy bővítés során, a részletes kutatás befejezéséig indokolt lenne a jelen állapotok megőrzése érdekében a terület helyi jelentőségű védettsége.

Eredményeink

   Az alábbiakban mutatnánk be röviden a vizsgált területek élőhelyeit, és az azokon talált életközösségeket.
A munka tematikája egyszerű területbejárásokon alapszik. Tehát a települést elhagytuk a közúton, majd Csordás gyepet követően bementünk a pusztára határozásokat végezni, és a gyepet követően pedig Kárászos-laposon található tölgyesbe annak útjain.

El-elkalandozva igyekeztünk minél több megfigyelést végezni, ami alapján az alábbiakban bemutatnánk a védelemre javasolt területen a három alapvető élőhelyet, a gyepet, az erdőt és érmaradványokat, belvizeket.

Kárászos-laposi tölgyes

   Talán a legjellemzőbb élőhelynek a gyepek mellett a tölgyest nevezhetnénk meg a Kárászos-laposon és Csordajáráson, amit már a közútról is láthatunk. Bár az erdő jelentős része telepített, mégis a telepítés jellegéből adódóan, és az eredeti vegetációból adódóan foltokban is megtalálható az tölgy-kőris-szil ligeterdő maradvány, más néven keményfaliget erdő (Fraxino Pannonicae-Ulmetum), ami az egykori kiöntésekre és vadvízjárta területekre utal. A magasártéren, tehát ahová csak a nagyobb árvizek hatolnak föl találhatjuk e társulást, amelynek az árvizek csak a finomabb hordalékot rétegezettek a gyengén humuszos talajára. Mára a folyószabályzások következtében ez az erdő is ármentes, ám a mozgó és időnként magasra emelkedő talajvíz még így is kielégíti az ártéri klimaxtársulás vízigényét.

Bár hajdan hazánk egyötödét borította, az egyik legjellemzőbb növényzeti típusként a keményfa-ligeterdő, mai területe a folyószabályzások, lecsapolások és az erdőirtások következtében töredéke, ezért védendő élőhelyként tartanám számon.

A területet az egykori élőhelye okán mocsártölgynek is nevezett, hatalmas termetűre megnövő kocsányos tölgy (Quercus robur) uralja. E faj a döntő és állományalkotó, hiszen az erdőség állományának közel 60-70 %-át alkotja. Emellett szép számban van jelen a magyar és néhol a magas kőris (Fraxinus angustifolia ssp. pannonica, F. excelsior), néhol fehér nyár (Populus alba), a ligeterőkre egyébként is jellemző jellemző vénic-szil (Ulmus laevis). Néhol előkerül még a fekete nyár (Populus nigra) valamint fehér fűz (Salix alba) is melyek inkább a puhafa ligeterdők fajai. Jócskán előfordul korai juhar (Acer plataonides), sajnos sok helyen, főképp az utak mentén erőteljesen terjeszkedik az akác (Robinia pseudoacacia).

Kiváló költőhelyet ad az énekesmadaraknak a sok helyen jelenlévő fekete bodza (Sambucus nigra) és a gyepűrózsa (Rosa canina) jelenléte. Szintén gyakori a kökény (Prunus spinosa). Ezen élőhelyekről alkalmilag előkerült a szarvasbogár (Lucanus cervus) és diófacincér (Megopis scabricornis) is – természetesen tápnövényével, a diófával együtt.

A helyenként dús és fajgazdag cserjeszintben megtaláljuk a lombos erdők legtöbbjében elterjedt cseregalagonyát (Crataegus oxyacantha), veresgyűrű somot (Cornus sanguinea), mezei juhart (Acer campestre) és a mogyorót (Corylus avellana) is.

A ligeterdő nyári aszpektusában jellemző fajok közül említést érdemel az erdei szálkaperje (Brachypodium sylvaticium), a szálkás tarackbúza (Agropyron caninum), a szagos müge (Asperula odorata), a varázslófű (Cicaea lutetiana) és a podagrafű (Aegopodium podagraria), melyeknek hol egyike, hol másika az uralkodó, továbbá - kivált a bolygatott állományokban - tömeges itt-ott a hamvas szeder. Néhol uralkodó is lehet a magas talajvízszint megőrzésének helyén a rezgő sás (Carex brizoides) vagy a ritkás sás (Carex remota).

Az erdőkben számtalan madárfajnak van eszményi élőhelye. Az alábbi fajok jelenlétét sikerült bizonyítani:

A kakukk (Cuculus canorus) és zöld küllő (Picus viridis) hangja hangulatilag meghatározó az erdőben. Állandónak mondható még a balkáni fakopáncs (Dendrocopos syriacus) és a nagy fakopáncs (Dendrocopus major) is. Mindenfelé gyakori természetesen a fácán (Phasianus colochius). Rendszeresen költ az  erdei fülesbagoly (Asio otus), alkalmilag előkerül a macskabagoly (Strix aluco), az erdőszéleken hallható, hőképp inkább a gyepekhez kötődve a kuvik (Athene noctua). Költ még örvös galamb (Columba palumbus), vadgerle (Sreptophelia turtur), balkáni gerle (Sreptopelia decoacto), barázda billegető (Motacilla alba). A berki tücsökmadár (Locustella fluviatilis) nem kerül elő minden évben, de „zsib-zsib” hangja évek óta elárulja jelenlétét. Gyakori a vörösbegy (Erithacus rubecula), fülemüle (Luscinia megarhynchos), házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros), cigány csaláncsúcs (Saxicola torquata), feketerigó (Turdus merula), kis poszáta (Sylvia curruca), mezei poszáta (Sylvia communis), barátka (Sylvia atricapilla), ökörszem (Troglodytes troglodytes). Előkerül a kerti poszáta (Sylvia borin), szürkebegy (Purnella modularis), sisegő füzike (Phyllocopus sibilatrix) is.

Tavasszal alapvető a csilpcsalp füzike (Phylloscopus collybita) hangja. A szürke légykapó (Muscicapa striata), őszapó (Aegithalos cudatus) alkalmilag látható, és ha nem is túl nagy számban, de rendszeresen jelen van az erdőben. A széncinege (Parus major), kékcinege (Parus caeruelus), fitisz füzike (Phyllocopus trochilus), sárgarigó (Oriolus oriolus), tövisszúró gébics (Lanius corullio), szarka (Pica pica), csóka (Corvus monedula), vetési varjú (Corvus frugilegus), seregély (Sturnus vulgaris), házi veréb (Passer domesticus), mezei veréb (Passer montatus), erdei pinty (Fringilla coelebs), csicsörke (Serinus serinus), stiglic (Carduelis carduelis), zöldike (Carduelis chloris), citromsármány (Emberiza citrinella), sordély (Miliaria calandra) általánosan jellemzi az élőhelyet, költ és gyakran megfigyelhető. Szintén költ az erdőszéleken a kis őrgébics (Lanius minor), mely fajt a hazai nómmenklatúra fokozottan védendőnek ítél. Ragadózók közül természetesen költ a karvaly (Accipiter nisus), egerészölyv (Buteo buteo), több pár kék vércse (Falco vespertinus), vörös vércse (Falco vespertinus) és alkalmilag a kaba sólyom (Falco subbuteo) is. Vitatott az ökológiai szerepe a csúcsragadozónak számító héjának (Accipiter gentilis), ami az erdő fáiról lesi áldozatit. Telente gyakran láthatjuk az alább fajokat: fenyőrigó (Turdus pilaris), királyka (Regulus regulus), rövidkarmú fakúsz (Certhia brachydactyla), süvöltő (Pyrrhula pyrrhula) és meggyvágó (Coccothraustes coccothraustes).

Az emlősök (Mammalia) törzsét képviselik az őz (Capreolus capreolus), visszaszoruló számban lévő vaddisznó (Sus scrofa). Még mindig gyakori a róka (Vulpes vulpes), gyakran láthatunk nyestet (Martes foina), görényét (Mustela putorius), menyétet (Mustela nivalis) is. A mezei nyúl (Lepus europaeus) főképp az erdei tisztásokon, vagy a környező gyepeken figyelhető meg. Jelen van keleti sün (Erinaceus europaeus), vakond (Talpa europaea), mezei pocok (Microtus arvalis), mezei cickány (Crocidura suaveolens), közönséges erdeiegér (Apodemus sylvaticus), közönséges vizicickány (Neomys fodiens), házi egér (Mus musculus), hörcsög (Cricetus cricetus), vándorpatkány (Rattus norvegicus) és törpe cickány (Sorex minutus) is – mint az a bagolyköpet vizsgálatokból kiderült.

Holtágak, érmaradványok, esetleges belvízfoltok

Szerte az erdőben, itt is, ott is feltűnik egy-egy kutú, egy-egy kis érmaradvány. Néhol a tavaszi belvíz marad meg szinte egész évre. Ezeket többnyire teljesen belepik a vízfelületet, nyíltvizet lakó (hidatofiton) társulások (Lemno-Urticularietum, Myriophyllo-Potametum). Több helyen megfigyelhetünk víziboglárkákat (Batrachium spp.), tócsagaz fajokat (Ceratorhyllum spp.), békanyálat (Cladophora spp.), apró békalencsét (Lemna minor), bojtos békalencsét (Spirodela polyrrhiza), süllőhínárokat (Myriophyllum spp.). Helyenként feltűnik a védett vízipáfrányféle, a rucaüröm (Salvinia natans) is.

Egy-egy kis vízfoltot is azonnal nagy számú nádas (Scirpo-Phragmiteum) szegélyez, melyek természetvédelmi jelentősége főképpen az itt élő madárfajokban rejlik, ugyanis itt alkalmilag költenek a védett nádiposzáta (Acrocephalus spp.) fajok. Szintén előfordulhat itt a rejtett életmódot folytató vízicsibe fajok (Porzana spp.), melyekből sajnos csak a pettyes vízicsibe (Porzana porzana) jelenlétét sikerült bizonyítanom, holott nagy valószínűséggel él itt kis vízicsibe (Porzana pusilla) is. A guvat (Rallus aquaticus) hangja rendszeresen hallható, és itt költött már vízityúk és szárcsa is.

Ezen élőhelyeken a társulásalkotó nádon (Phragmites communis), keskeny és széleslevelű gyékényen (Typha angustifolia és latifolia) kívül más helofiton növények is előfordulnak. Így rendkívül gyakori az epfiton felfutó sövényszulák (Calystegia sepium), pénzlevelű lizinka (Lysimachia nummularia), közönséges lizinka (Lysimachia vulgaris), néhol feltűnik a vízi hídőr (Alisma plantago-aquatica). Júniusi színvilág szépségét adja a mocsári nőszirom (Iris pseudacorus). Néhol látható parti nádtippan (Calamagrostis pseudophragmites), és a gennyes sebekre való, gyógynövényként nyilvántartott fekete nadálytő (Symphytum officinale) is. Alkalmilag virágzik a réti füzény (Lythrum salicaria).

Itt, ezekben a kis pocsolyákban élnek a békák. A kétéltűekre nem jellemző a nagy fajgazdagság, viszont annál inkább a magas egyedszám. Így rendkívül gyakoriak a kecskebéka fajcsoport tagjai. Ezek a zöld békák (Rana esculenta komplex) elkülönítése a hibridizáció miatt és a faji bélyegek variabilitása miatt nagyon körülményes, de valószínűsíthető (ha nem túl önhitt megfigyelhető faji bélyegek alapján következtetést levonni), hogy a kis tavi béka (Rana lessonae), a kecskebéka (Rana esculenta) és a tavi béka (Rana ridibunda) is jelen van. Mellettük alkalmilag a barna varangy (Bufo bufo) is megfigyelhető.

Szintén szép számban van jelen a vöröshasú unka (Bombina bombina), zöld varangy (Bufo viridis) és a zöld levelibéka (Hyla arborea) is, melynek hangját, folyamatosan hallani lehet a nyár közepétől az ősz végéig.

Az erdei béka (Rana dalmatina), gyepi béka (Rana temporaria) és barna ásóbéka (Pelobates fuscus) nyomára sajnos nem sikerült akadnunk, de jelenlétük lehetséges. Szintén nem sikerült a nyomára akadni a modern rendszertani beosztás szerint korábban egy fajnak tekintett tarajos gőte fajcsoportból a dunai gőtének (Triturus dobrogicus), holott e faj jelenléte is valószínűsíthető.

A hüllők (Reptilia) közül láthatunk néha inkább az öntöző főcsatornához tartozó vízen vízisiklót (Natrix natrix).

Kis gulyajárás és Csordagyep legelői

A terület a fentiekkel együtt növényföldrajzilag a pannon (Pannonicum) flóratartomány, Alföld (Eupannonicum) flóravidékének Tiszántúli (Crisicum) flórajárásába tartozik. Számos helyen nehézkes megállapítani a jelenlegi gyeptakaró alapján, hogy nem volt e korábban szántóként hasznosított terület, mégis a legtöbb helyen „eredetinek” tűnő (tehát a folyóvíz-szabályozások után kialakult) növénytakaró található.

Az erdő mellett lévő, a település végénél kezdődő Kis Gulyajárás és Csorda gyep számos helyen a füves szikespuszti (Achilleo-Festucentum pseudovinae) vegetáció nyomait őrzi. Ez a többnyire zárt növényborítású, rövid fűvű gyepterület, ami leginkább elterjedt a vizsgált részeken a réti szolonyecek különböző változatain. Mindenképpen értékes társulás, mint a jellegzetes alföldi táj egyik nagy kiterjedésű komponense, és emellett a később bemutatott védett madarak élőhelyeként. Állományaiban mindenképpen domináns a veresnadrág csenkesz (Festuca pseudovina) és a közönséges cickafark (Achillea millefolium). Fontos gyepalkotó még a réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis), puha rozsnok (Bromus mollis), lándzsás útifű (Plantago lanceolata), karcsú fényperje (Koeleria cristata). Több helyen előfordul a közönséges tarackbúza (Agropyron repens), madárhúr (Cerastium anomalum), réti peremizs (Inula britannica), közönséges szikipozdor (Podospermum canum). Csekélyebb számban, de még mindig gyakori a mezei fátyolvirág (Gypsophila muralis), ezüstös hölgymál (Hieracium pilosella), ezüst pimpó (Potentilla arenaria), karcsú kerep (Lotus angustissimus), pusztai sárma (Ornithogalum gussonei). E társulás, illetve ezen élőhelyek több helyütt érezhetően átmentet képeznek, illetve átmennek az ürmös szikes puszta (Artemisio-Festucetum pseudovinae) társulásba, ahol a fenti fajok mellett jelentős számban fordul elő közönséges vasfű (Verbena officinalis), felemás zsázsa (Lipidium perfoliatum), madár keserűfű (Polygonum aviculare), sziki árpa (Hordeum hysrix) is. A rendszertelen legelőhasználat miatt több helyen észre vehető a gyomosodás. Ezeken az élőhelyeken tömeges a keszeg saláta (Lactuca serriola), réti imola (Centauera jacea), jakabnapi aggófű (Senecio jacobea), bakszakáll (Tragopogon dubius), fekete ökörfarkkóró (Vesbascum nigrum), közönséges gyújtoványfű (Linaria vulgaris), mezei katáng (Cichorium intybus), szarvas kerep (Lotus corniculatus), tejoltó galaj (Galium verum), tövises iglice (Ononis spinosa), fehér mécsvirág (Melandrium album), tarka koronafürt (Coronilla varia), farkaskutyatej (Euphorbia cyparissias), fűzlevelű peremizs (Inula salicina), terjőke kígyószisz (Echium vulgare), orvosi somkóró (Melilotus officinalis), mezei árvácska (Viola arvensis).

Másik változat a társulásátmenetre helyenként a nyár végét jelző a sziki sóvirág (Limonium gmelini ssp. hungaricum), tömeges előfordulásával a sóvirágos-ürmös szikfoknövényzet (Limonio-Artemisietum santonici) kialakulása, ahol ürmös pusztákra jellemző társulásalkotók mellett számos halofiton is megtelepszik, mint amilyen az ősz beköszöntével virágozni kezdő sziki őszirózsa (Aster tripolium ssp. pannonicus).

Ezek mellett megfigyelhető tarackos-tippanos sziki rét (Agrostidetum stoloniferae) is, ami szintén viszonylag nagy kiterjedésű rét-típus, erősen szikes talajú társulás. Jellemző rá a zsombékos szerkezet, amelyet főleg a tarackos tippan (Agrostis stononifera) és a réti sás (Carex distans) alkot. Sokhelyütt tömeges a hernyópázsit (Beckmannia erucaeformis). Több helyen található zsióka (Bolboschoenus maritimus). A feliszapolt részekre jellemző a gombos ecsetpázsit (Alopecurus geniculatus) és a mocsári csetkáka (Elocharis palustris). Alkalmanként a vegetáció harmatkásás sziki rét (Agrostio-Glycerietum poiformis) társulásra emlékeztet, de a háborítottság miatt már nehezen tisztázható eredeti állapota. Ez az a kevésbé szikes részeken, erős tavaszi vízborítás mellett alakulhat ki. A társulásban az állományalkotó réti harmatkása (Glyceria fluitans ssp. poiformis) és tarackos tippan (Agrostis stononifera) mellett jellemző faj a réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis), a rókasás (Carex vulpina), mocsári csetka (Eleocharis palustris), mocsári kutyatej (Euphorbia palustris), pénzlevelű lizinka (Lysimachia nummularia), vesszős füzény (Lythrum virgatum) vízi menta (Mentha aquatica), csombor menta (M. pulegium), indás pimpó (Potentilla reptans) sziki boglárka (Ranunculus lateriflorus), buborcs boglárka (R. sardous), sziki kányafű (Rorippa kerneri), keskenylevelű lórum (Rumex stenophyllus).

Ezen élőhelyen számtalan állat megtalálja magának az életteret.

A gerinctelenekből a „könnyen” határozható egyedekre terjedt ki vizsgálatom, így az alábbi fajokat találtam meg: a magyar nevet nélkülöző ormányos bogarakból (Curculionidae) előkerültek: Otiorhynchus ovatus (Linné), Eusomus ovulum Germar, Parafoucartia  squamulata (Herbst), Sitona humeralis Stphens, Sitona lineatus (Linné), Sitona macularius (Marsham), Sitona suturalis Stephens, Tanymecus palliatus (Fabricius), Larinus jaceae (Fabricius), Hypera plantaginis (De Geer), Hypra viciae (Gyllenhal), Rhynoncus inconspectus (Herbst), Rhynoncus perpendicularis (Reich), Oprohinus consputus (Germar), Ceutorhynchus pallidactilus (Marsham), Tychius cuprifer (Panzer), Tychius flavus Becker, Tychius quinquepunctatus (Linné), Sibinia pellucens Scopoli, Gymnetron netum (Germar), Smicronyx jungermanniae (Reich), Smicronyx reichi (Gyllenhal), Bagous argillaceus Gyllenhal, Gymnetron tetrum (Fabricius), Acanephodus onopordi (Kyrbi), Ceratapion carduorum (Kyrbi), Diplapion confluens (Kyrbi), Cyanapion columbinum (Germar), Cyanapion platalea (Germar), Eutrichapion punctigerum (Paykull), Stenopterapion tenue (Kyrbi), Dieckmanniellus nitidulus (Gyllenhal), Nanophyes marmomatus (Goeze) (Oszonics István határozása).

Sajnos a magyar névvel is megáldott fajok közül csak betekintő szándékkal tudok adatokat szolgáltatni. Így több helyen látható a vizsgált területen: kacsafarkú szender (Macroglossa stellatarum), lovagbadobács (Lygaetuseqestris), aranyszemű fátyolka (Chrysopa chrysops), szegélyes bibircsesbogár (Zmalachius marginellus), cinóbervörös pattanóbogár (Ampedus cinnabarinus), sároshátú gyászbogár (Opatrum sabulosum), sokpettyes bundásbogár (Oxythyrea funesta) és gyakori lopódarázs (Sceliphron destillatorium). Mindenfelé gyakori koronás keresztespókból (Araneus diadematus) és alkalmilag a réteken láthatunk darázspókot (Argiope bruennichi) is. Több felé gyönyörködhetünk fecskefarkú lepkében (Papilio machaon), atalanta lepkében (Vanessa atalanta), nappali pávaszemben (Nymphalis antiopa), kis rókalepkében (Aglais urticae), fehérpettyes álcsüngőlepkében (Syntomis phegea), közönséges tűzlepkében (Lycaena phlaeas), közönséges boglárkalepkében (Polyommatus icarus) és piros övesbagolyban (Catocala nupta).

A madarak közül a pusztai részeket lakja például a hamvas rétihéja (Circus pygargus), a parlagi pityer (Anthus campestris), hantmadár (Oenanthe oenanthe), a belvizeken táplálkozó bíbic (Vanellus vanellus) és goda (Limosa limosa), mely két faj költ is Csorda-gyepen. Hasonló élőhelyen réti fülesbagoly (Asio flammeus) is feltűnhet időnként. Ugyanitt a bokrosokat keresik fel rozsdás- (Saxicola rubetra) és cigány csaláncsúcsok (Saxicola torqata). E fajoktól eltérően csak tavaszi-őszi vonulásban figyelhetőek meg az esetenként gyülekező fekete gólyák (Ciconia nigra), melyekből alkalmanként tizenöt egyedet is meghaladó csapat van jelen.

A ragadozók közül a vándor sólyom (Falco peregrinus) az, amely időnként feltűnik. A területen télen rendszeresen vendégeskedik kékes rétihéja (Circus cyaneus), gatyás ölyv (Buteo lagopus), kis sólyom (Falco columbarius) és nagy őrgébics (Lanius exubitor), illetve ritkán feltűnik a holló (Corvus corax) is.

Védelmi javaslat:

A természeti területeknél, vagy az általunk bemutatott élőhelynél is csupán arra kell törekedni, hogy jelenlegi állapotait megőrizzük, tehát ne változtassuk meg hasznosítását stb. Miután azonban a természeti területek feltárása még nem érett, mint ahogy az első lépésben elkészített kataszter megjelenése is késlekedik, addig az állapotok fenntartásara a leghatékonyabb eljárás, ha az ilyen esetekben helyi jelentőségű védettséget kezdeményezünk.

Ha nem védjük még most, akkor valószínűleg menthetetlenül elvész. Ennek érdekében kell meglépni a védelmi intézkedéseket, ami védetté nyilvánítással jöhet létre. Jogszabály biztosítja részünkre, mint állampolgár részére, hogy védetté nyilvánítást kezdeményezzük. Biztos, hogy a terület még pontosabb megismerése céljából további kutatásokkal további természetvédelmileg értékes adatokra bukkanhatnánk, melyek ökológiai szempontból jelentősek lehetnek, azonban a lehetőségeinkhez mérten (minél teljesebben) elvégzett munka eredménye már kellő olyan adatot ismeret, mely önmagában is kellő indoklás lehet a védelmi intézkedés megkezdésére.

Természetvédelmi vizsgálatok Szűcs Sándor földjén

A vizsgált területet, a Nagysárrétet régebben Berettyó-Sárrétjének is nevezték, utalva ezzel táplálóvizére, a Berettyó folyóra. A tájat formáló folyó nevének eredetét ősi magyar szóra vezetik vissza, ami annyit jelent, mint berekkel gazdagon szegélyezett folyó. Ez formálódhatott idővel Berettyóvá.

Az egykori Ős-Berettyó, a Réz hegység tövében több kisebb vízfolyás egyesüléséből alakult ki 500 m körüli magasságban a tengerszint fölött. Kisebb patakok és erek vizének felvétele után folyt el Bakonszegig, ahol medre gyakorlatilag megszűnt, és vize a Nagysárrét medencéjébe ömlött.

Évszázadokig formálta a tájat a Berettyó, és meghatározta a térség arculatát és életformákat. Darvak, gödények, kacsák és libák ezrei költöttek ezen az élőhelyen, melyek ha felszálltak, szinte felhőt alkotva repültek tova. Eszményi élőhelye volt ez valamennyi vízimadárnak, gémeknek, kócsagoknak, de kiváló életteret talált itt a csikasz, az aranysakál is. Az gyűjtögető életmód utolsó maradék megjelenési formái, a pákászok (csíkászok, halászok, madarászok stb.) itt együtt éltek a tájjal, alkalmazkodtak hozzá. Éppen ezért jelentett jelentős ökológiai változást a madaraknak, és teljes átalakulást az embereknek folyóvíz-szabályozások megkezdése a térségben.

A Berettyó szabályozása szükségszerű velejárója volt a fejlődésnek, hiszen árvize többször elöntötte a környező településeket. Erre a császári és királyi helyhatóság Bodoky Károly kerületi főmérnököt bízta meg a Körös és a Berettyó szabályozási tervének kidolgozásával. Bodoky az ármentesítő területet 840 ezer kat. holdban állapítván meg, egységes vízrendezési tervet 1855-re készítette el, és tervei alapján 1858-ban kezdték meg a munkákat. 1865-re a Berettyót a Sárréttől elzárták és 1866-ban Bakonszegtől Szeghalomig vizének új medret ástak a  Sebes-Körösbe. A Hortobágy folyó vize még egy ideig táplálta a Nagysárrét mocsárvilágát. A Bakonszegtől Bucsa irányába tartó folyószakaszt Bucsánálketté vágták, a Hortobágy folyót pedig öszekötötték az Ős-Berettyó alsó, Bucsa alatti ágával. A vízrendezési munkálatokat 1890-re fejezték be.

Bár a vidék vérét, a vízzel elvettették a tájtól, mégis a huszonnégy esztendő alatt a lakosság ellenszenve a munkák iránt sokat enyhült, különösen a parasztok körében. Addig azonban míg felszánthatták a vad födet a földművesek, sok-sok idő telt el. Több nyáron csak gyújtogattak, égették a szárazra került nádasokat. Nem tudtak mit kezdeni az erdőnyi részeket elborító, kemence méretű zsombékokkal sem. A bevetett barázda jó ideig gabona helyett csak gyékényt, nádat és sást termett, aminek az eke nemigen ártott. Több évtized fáradtságos munkája kellett, hogy e föld gabonát teremjen.

A pákászokat, pásztorokat ez azonban nem vigasztalta meg, meg is tettek mindent azért, hogy a munka meghiúsuljon – hiába. Erről ismét Szűcs Sándor sorait idézem „A rét pusztulása” c. művéből. „Víz közt nevelkedett elődeink mégse nézték jó szemmel az inzsellérek sürgölődését. A pákászok nem szívesen kalauzolták őket. Ha rábeszélésnek engedve valamelyik be is ment a nádas közé, a legveszélyesebb helyeken otthagyta a társaságot.”.

A megállíthatatlan fejlődés azonban elsodorta a pákászokat, pásztorokat, hiedelemvilágukkal, hagyományaikkal együtt. „A nagy gulyákat, nyájakat, kondákat feloszlatták, a vízzel elúszott a hal, a nád és gyékényvágó rétet kipusztították, a szárazzá tett tájról elköltözött a sok madár. Így tehát ők kisemmizetteknek érezték magukat. A rét helyét elfoglaló uradalmak napszámosaivá lettek” – írja Szűcs Sándor, aki egész életében – csakúgy mint még ma is sokan – visszasírta a régi Sárrét világát. Éppen ezért groteszk, hogy Bodoky Károlynak emlékművét, a Szűcs Sándor szülőházán helyezték el, a sárrét öregjének emlékműve mellett.

A vizsgált terület élővilága

Általánosságban elmondható a vizsgált, tiszántúli (Crisicum) flórajárásba tartozó területről, hogy fás és fátlan társulások egyaránt megtalálhatóak bennük. Legjellegzetesebbek talán a természetes állapotokat őrző élőhelyek közül az ecsetpázsitos sziki rétek (Artemisieto-Festucetum pseudovinae) és szikes mocsarak (Bulboschoenetum maritimi). Erdőtársulásai közül a fűz-nyár-éger ligeterdők (Salicetum aalbae-fragilis hungaricum), a sziki tölgyes maradványok (Pseudovino-Quercetum roboris) jellemzik a területet, de szép számban fordul itt elő pusztai tölgyes (Festuco-Quercetum roboris) és tölgy-kőris-szil liget (Querco-Ulmetum hungaricum) is.

A fás és fátlan társulások jellegéből adódóan rendkívül változatos, természetvédelmileg értékes niche típusok alakultak ki, amelyek számos állatfajnak jelentenek menedéket, otthont.

Munkánkkal első lépésben három egymástól független élőhely védelmét szeretnénk kezdeményezni, mely élőhelyek bemutatását és természetvédelmi szempontból történt vizsgálatát az alábbiakban közöljük:

Nagyszik – Kissziget

Mindkét élőhely Biharnagybajomhoz tartozó füvespusztai terület. Kissziget az Biharnagybajom után, Sárrétudvari felé elfekvő 42 hektáros szikes gyep, ami jelenleg rendszeresen legeltetve van. Nagyszik az Biharnagybajomtól dél-keletre elterülő puszta, aminek nagysága eléri a 200 hektárt, és többnyire kaszálják. Mindkét élőhely hasonló állapotú társulásokat őriz, mindkettő időszakosan belvíz borította terület, épen ezért jellemzésüket az alábbiakban egyben tennénk meg.

A közölt adatok saját megfigyeléseinken és határozásainkon alapulnak, melyek mellé felhasználtuk alkalmanként a Soó Rezső – Kárpáti Zoltán 1968-ban megjelent növényhatározóját, de felhasználtuk forrásul a társulások meghatározásához V. Sípos Julianna – Varga Zoltán: A Kárpát-medence kontinentális sziki rétjeinek és gyepeinek növénytársulástani áttekintése, illetve Simon Tibor: A hazai edényes flóra természetvédelmi-érték besorolása c. műveket is.

Általánosságban itt is elmondható az Alföld negyedidőszaki klíma-, vegetáció- és faunatörténetére vonatkozó újabb vizsgálatok alapján, hogy nem igaz, hogy csupán másodlagos eredetű és nagyrészt a folyószabályozások után kialakult élőhelyek lennének a területen. Vitathatatlan tény, hogy a folyók árvízszabályozása, a mocsarak lecsapolása és a több évszázados hagyományos legelőhasználat nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ezek a társulatok nagy kiterjedésűvé váljanak és stabilizálódjanak, azonban nyilvánvaló, hogy mind a nagy alföldi mocsarak ingadozó vízszintű peremterületein, mind pedig a szikespusztai erdők tavasszal vízállásos tisztásain bőséges lehetőség volt primer szikesedésre.

Vizsgáltainkkal az alábbi élőhelyeket sikerült elkülönítenünk a változatos gyepeken:

Füves szikespuszta (Achilleo-Festucentum pseudovinae)

Többnyire zárt növényborítású, rövid fűvű gyepterület mindkét élőhelyen, amely leginkább elterjedt a vizsgált területeken a réti szolonyecek különböző változatain. Mindenképpen értékes társulás, mint a jellegzetes alföldi táj egyik nagy kiterjedésű komponense, és emellett a később bemutatott védett madarak élőhelye. Néhol részben löszpuszta-gyepek nyomaira utaló nyomok maradtak fenn.

Állományaiban mindenképpen domináns a veresnadrág csenkesz (Festuca pseudovina) és a közönséges cickafark (Achillea millefolium). Fontos gyep-alkotó még a réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis), puha rozsnok (Bromus mollis), keskenylevelű sás (Carex stenophylla), lándzsás útifű (Plantago lanceolata), karcsú fényperje (Koeleria cristata). Több helyen előfordul a közönséges tarackbúza (Agropyron repens), madárhúr (Cerastium anomalum), réti peremizs (Inula britannica), közönséges szikipozdor (Podospermum canum). Csekélyebb számban, de még mindig gyakori a mezei fátyolvirág (Gypsophila muralis), ezüstös hölgymál (Hieracium pilosella), ezüst pimpó (Potentilla arenaria), bárány üröm (Artemisia pontica), karcsú kerep (Lotus angustissimus), pusztai sárma (Ornithogalum gussonei), és a villás boglárka (Ranunculus pedatus).

E társulás, illetve ezen élőhelyek több helyütt érezhetően átmentet képeznek, illetve átmennek az ürmös szikes puszta (Artemisio-Festucetum pseudovinae) társulásba, ahol a fenti fajok mellett jelentős számban fordul elő közönséges vasfű (Verbena officinalis), felemás zsázsa (Lipidium perfoliatum), madár keserűfű (Polygonum aviculare), sziki árpa (Hordeum hysrix) is. A rendszertelen legelőhasználat miatt több helyen észre vehető a gyomosodás. Ezeken az élőhelyeken tömeges a keszeg saláta (Lactuca serriola), réti imola (Centauera jacea), jakabnapi aggófű (Senecio jacobea), bakszakáll (Tragopogon dubius), fekete ökörfarkkóró (Vesbascum nigrum), közönséges gyújtoványfű (Linaria vulgaris), mezei katáng (Cichorium intybus), szarvas kerep (Lotus corniculatus), tejoltó galaj (Galium verum), tövises iglice (Ononis spinosa), fehér mécsvirág (Melandrium album), tarka koronafürt (Coronilla varia), farkaskutyatej (Euphorbia cyparissias), fűzlevelű peremizs (Inula salicina), terjőke kígyószisz (Echium vulgare), orvosi somkóró (Melilotus officinalis), mezei árvácska (Viola arvensis), vagy a védett nyúlánksárma (Ornithogalum pyramidale).

Másik változat a társulásátmenetre helyenként a nyár végét jelző a sziki sóvirág (Limonium gmelini ssp. hungaricum), tömeges előfordulásával a sóvirágos-ürmös szikfoknövényzet (Limonio-Artemisietum santonici) kialakulása, ahol ürmös pusztákra jellemző társulásalkotók mellett számos halofiton is megtelepszik, mint amilyen az ősz beköszöntével virágozni kezdő sziki őszirózsa (Aster tripolium ssp. pannonicus).

Tarackos-tippanos sziki rét (Agrostidetum stoloniferae)

A vizsgált területen nagy kiterjedésű rét-típus, erősen szikes talajú társulás. Jellemző rá a zsombékos szerkezet, amelyet főleg a tarackos tippan (Agrostis stononifera) és a réti sás (Carex distans) alkot. Sokhelyütt tömeges a hernyópázsit (Beckmannia erucaeformis). Több helyen található zsióka (Bolboschoenus maritimus). A feliszapolt részekre jellemző a gombos ecsetpázsit (Alopecurus geniculatus) és a mocsári csetkáka (Elocharis palustris).

Szolonyec sziki rétek (Beckmannion erucaeformis)

A több helyen létrejött társulás magasfűvű, tavasszal és nyár elején időszakosan vízállásos, nyár derekára rendszerint kiszáradó rét, amelyben néhány szálfű-faj alkot zárt, esetenként zsombékos állományt. A zsombékosság mértéke a tarackos tippan (Agrostis stolonifera) dominanciájától függ, amelynek tarackjai „iszapfogóként” működnek. A kétszikű lágyszárúak fajgazdagsága nagyrészt a gyep struktúráját követi. Több faj a zsombékképző füvek csomói közti semlyékekben telepszik meg, pl. a boglárkafélék, mint a sziki boglárka (Ranunculus lateriflorus), kúszó boglárka (R. repens), buborcs boglárka (R. sardous), vagy a pénzlevelű lizinka (Lysimachia bnummularia).  Hasonlóan élnek a menták, mint a  vízi menta (Mentha aquatica), csombor menta (M. pulegium) és a  pimpók, mint az ezüst pimpó (Potentilla argentea), indás pimpó (P. reptans). Az iszapos foltokra jellemző a csetkák és a szittyók, mint amilyen a mocsári csetka (Eleocharis palustris), a fekete szittyó (Juncus atratus), vagy a békász szittyó (J. effusus).

Ecsetpázsitos sziki rét (Agrostio-Alopecuretum pratensis)

E társulás beazonosítása gondot okozott, ugyanis ez átmeneti jellegű, a harmatkásás rétek és ezeknél szárazabb, de szintén a kevéssé szikes termőhelyekre jellemző szárazabb gyeptípusok (pl. löszpusztagyepek, sziki erdőspuszta-rétek) között. ennek megfelelően fajállománya is változatos, sokrétű. Első ránézésre leginkább fennmaradt löszpuszta maradványnak tűnhet (és tűnik is), azonban jobban megvizsgálva még a ecsetpázsitos sziki rétekhez tartozik e társulás.

A tömeges, állományalkotó réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis) és tarackos tippan (Agrostis stononifera) mellet gyakori, jellemző növények e társlásban: réti perje (Poa pratensis ssp. angutifolia), réti harmatkása (Glyceria fluitans ssp. poiformis), réti sás (Carex distans), keskenylevelű sás (C. stenophylla). A fajállományban előfordul még szürke aszat (Cirsium canum), vesszős füzény (Lythrum virgatum), pénzlevelű lizinka (Lysimachia nummularia), ritkán fekete nadálytő (Symphytum officinale).

Ezek mellett előfordul még lila ökörfarkkóró (Verbascum phoeniceum), hasznos földi tömjén (Pimpinella saxifraga), tejoltó galaj (Galium verum), vörös fogfű (Odontites rubra), pasztina (Pastinaca sativa), magyar imola (Centaure pannonica), mezei katáng (Cichorium intybus). A területen pusztagyepek fajai is előfordultak, mint a  mezei cickafark (Achillea collina), pusztai sárma (Ornithogalum gussonei), osztrák zsálya (Salvia austriaca), pázsitos csillaghúr (Stellaria graminea).

Ez az élőhely szintén jelentős madarak költőhelyeként, de rovar-közössége számára is sokrétű, a változatos tápnövény-kínálat (ernyősök, fészkesek). E gyepeket kaszálással kezelik, aminek elvégzését hasznos lenne a földön fészkelő madarak költési ideje után kezdeni.

Harmatkásás sziki rét (Agrostio-Glycerietum poiformis)

A két élőhely vízjárta területeink, viszonylag a kevésbé szikes részeken, erős tavaszi vízborítás mellett alakulhat ki a harmatkásás sziki rét. A társulásban az állományalkotó réti harmatkása (Glyceria fluitans ssp. poiformis) és tarackos tippan (Agrostis stononifera) mellett jellemző faj a réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis), a rókasás (Carex vulpina), mocsári csetka (Eleocharis palustris), mocsári kutyatej (Euphorbia palustris), pénzlevelű lizinka (Lysimachia nummularia), vesszős füzény (Lythrum virgatum) vízi menta (Mentha aquatica), csombor menta (M. pulegium), indás pimpó (Potentilla reptans) sziki boglárka (Ranunculus lateriflorus), buborcs boglárka (R. sardous), sziki kányafű (Rorippa kerneri), keskenylevelű lórum (Rumex stenophyllus) stb.

Elsősorban nagy kiterjedése miatt természetvédelmi szempontból fontos társulás, mint az erősebb takarást igénylő réti fészkelő madarak fontos költőhelye. Emelett a lágyszárúak, mint az alföldi mocsárrétekre jellemző tápnövény-specialista lepkefajok tápnövényei is jelentősek, mint amilyen a keskenylevelű lórumhoz kötődő (Rumex stenophylla) nagy tűzlepke (Lycaena dispar rutilus).

Vakszik (Camphorosmentum annuae)

Helyenként szolonyeces vaksziknövényzet alakult ki, amely a szikpadkák és a szikfokok határán sávszerű állományokat alkotó asszociáció, amelyre a padkák peremének hátráló eróziója peremén felhalmozódó, állandó frissmálladékként képződő amorf kovasav (SiO₂) és az általa meghatározott szélsőséges környezeti feltételek a jellemzők a fentebb felsorolt növényfajokkal.

Fauna

A változatos életfeltételeket nyújtó gyepeken változatos állatvilág alakult ki. Nagy mennyiségben tapasztaltunk zengőlegyek (Syrphidae) és valódi legyek (Muscidae) rajzását. Emellett fontos ökológiai szempontból a sok egyenesszárnyú (Orthoptera) faj jelenléte is, hiszen számos fokozottan védett állatfaj táplálékai ezek: Calliptamus itallicus L, Stenobothrus stigmaticus Zub., Plysarcus denticauda (Charp), Conocephalus fuscus (Fabr), Gempsocleis glabra Herbst, Platicleis affinis FIEB, Montana montana (Koll), Bicolorana bicolor, Roeseliana roeseli (Hgb), Leptofies albovittata (Koll), Aiolopus thalassinus (Fabr), Omocestus ventralis Zett, Gliptobothrus biguttulus L, Gliptobothrus mollis Charp, Chorthippus longicornis Latr., Euchorthippus pulvinatus F.W., Euchorthippus declivus Bris, Dociostaurus brevicollis Evervm.

Mindenfelé gyakori természetesen a koronás keresztespók (Araneus diadematus) a réteken láthatunk darázspókot (Argiope bruennichi) és alkalmilag feltűnik a védett szongáriai cselőpók (Lycosa singoriensis) is. Többfelé gyönyörködhetünk fecskefarkú lepkében (Papilio machaon), atalanta lepkében (Vanessa atalanta), nappali pávaszemben (Nymphalis antiopa), kis rókalepkében (Aglais urticae), fehérpettyes álcsüngőlepkében (Syntomis phegea), közönséges tűzlepkében (Lycaena phlaeas), közönséges boglárkalepkében (Polyommatus icarus) és piros övesbagolyban (Catocala nupta).

A madarak közül a pusztai részeket lakja például a hamvas rétihéja (Circus pygargus), a parlagi pityer (Anthus campestris), hantmadár (Oenanthe oenanthe), a kiöntéseken táplálkozó, gyepeken költő bíbic (Vanellus vanellus) és goda (Limosa limosa). Hasonló élőhelyen réti fülesbagoly (Asio flammeus) is feltűnhet időnként. Ugyanitt a bokrosokat keresik fel rozsdás- (Saxicola rubetra) és cigány csaláncsúcsok (Saxicola torqata). E fajoktól eltérően csak tavaszi-őszi vonulásban figyelhetőek meg az esetenként gyülekező fekete gólyák (Ciconia nigra), melyekből alkalmanként tizenöt egyedet is meghaladó csapat van jelen. Bár nekünk nem sikerült megfigyelnünk, de a juhászok elmondása alapján a túzok (Otis tarda) több alkalommal jelen van.  Idei évben a térségben egy pár haris (Crex crex) is költött. (Ványi Róbert szóbeli közlése)

A ragadozók közül a darázs ölyv (Pernis apivorus) és a vándor sólyom (Falco peregrinus) az, amely időnként feltűnik. A területen télen rendszeresen vendégeskedik kékes rétihéja (Circus cyaneus), gatyás ölyv (Buteo lagopus) és ritkábban kis sólyom (Falco columbarius) és nagy őrgébics (Lanius exubitor) is. Néha feltűnik a holló (Corvus corax).

A pusztákhoz kapcsolódó erdőkben sok madárfaj talál élőhelye. Az alábbi fajok jelenlétét sikerült bizonyítanunk: kakukk (Cuculus canorus), zöld küllő (Picus viridis), balkáni fakopáncs (Dendrocopos syriacus), nagy fakopáncs (Dendrocopus major), erdei fülesbagoly (Asio otus), kuvik (Athene noctua), örvös galamb (Columba palumbus), vadgerle (Sreptophelia turtur), balkáni gerle (Sreptopelia decoacto), barázda billegető (Motacilla alba), berki tücsökmadár (Locustella fluviatilis), vörösbegy (Erithacus rubecula), fülemüle (Luscinia megarhynchos), házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros), cigány csaláncsúcs (Saxicola torquata), kis poszáta (Sylvia curruca), mezei poszáta (Sylvia communis), kerti poszáta (Sylvia borin), barátka (Sylvia atricapilla), ökörszem (Troglodytes troglodytes), szürkebegy (Purnella modularis), sisegő füzike (Phyllocopus sibilatrix), csilpcsalp füzike (Phylloscopus collybita), szürke légykapó (Muscicapa striata), őszapó (Aegithalos cudatus), széncinege (Parus major), kékcinege (Parus caeruelus), fitisz füzike (Phyllocopus trochilus), sárgarigó (Oriolus oriolus), tövisszúró gébics (Lanius corullio), kis őrgébics (Lanius minor), szarka (Pica pica), csóka (Corvus monedula), vetési varjú (Corvus frugilegus), seregély (Sturnus vulgaris), házi veréb (Passer domesticus), mezei veréb (Passer montatus), erdei pinty (Fringilla coelebs), csicsörke (Serinus serinus), stiglic (Carduelis carduelis), zöldike (Carduelis chloris), citromsármány (Emberiza citrinella), sordély (Miliaria calandra). Ragadózók közül költ a karvaly (Accipiter nisus), egerészölyv (Buteo buteo), kék vércse (Falco vespertinus), vörös vércse (Falco vespertinus) és alkalmilag a kaba sólyom (Falco subbuteo) is. Telente gyakran láthatjuk az alább fajokat: fenyőrigó (Turdus pilaris), királyka (Regulus regulus), rövidkarmú fakúsz (Certhia brachydactyla), süvöltő (Pyrrhula pyrrhula) és meggyvágó (Coccothraustes coccothraustes).

A vizsgált területeken rendkívül gyakoriak a kecskebéka fajcsoport (Rana esculenta komplex) tagjai. Szintén szép számban van jelen a vöröshasú unka (Bombina bombina), zöld varangy (Bufo viridis) és a zöld levelibéka (Hyla arborea) is. Egyik tavaszi ottjártunkkor kis békák 10000-es csapatait volt alkalmunk megfigyelni, melyek együttes száma valószínűleg meghaladták az 100000-es példányszámot.

Az emlősök (Mammalia) törzsét képviselik az őz (Capreolus capreolus), sajnos nagy számban a vaddisznó (Sus scrofa), róka (Vulpes vulpes), gyakran láthatunk nyestet (Martes foina), görényét (Mustela putorius), menyétet (Mustela nivalis), mezei nyúlat (Lepus europaeus),  sünt (Erinaceus europaeus), vakondot (Talpa europaea). Tömeges a mezei pocok (Microtus arvalis), gyakori a mezei cickány (Crocidura suaveolens), közönséges erdeiegér (Apodemus sylvaticus), közönséges vizicickány (Neomys fodiens), házi egér (Mus musculus), hörcsög (Cricetus cricetus), vándorpatkány (Rattus norvegicus) és  törpe cickány (Sorex minutus). Az éjjeli repülőemlősök közül az épületlakó szürke hosszúfülű-denevérrel (Plecotus austriacus), kései denevérrel (Eptesicus serotinus), korai denevérrel (Nyctalus noctua) találkozhatunk.

Móka

A korábban bemutatott két élőhelytől jelentősen eltér, hiszen ez nem pusztai, hanem Sárrétudvari határában, közvetlenül a belterület mellett elhelyezkedő kis vizes élőhely. Az egésznek a nagysága nem éri el az 7 hektárt, ami csapadékszegény évben még kisebb lehet, mégis sajátos élővilág alakult ki rajta fokozottan védett madárfajokkal.

Nyíltvíz (Lemno-Urticularietum, Myriophyllo-Potametum)

A Móka nevű kis árkot elsőként békanyál (Chladopora ssp.) lepte el, amit több vízi boglárka fajok (Batrachium ssp.) követett. Az egyébként is eutróf csapadék víz elvezetőben megtelepedtek a nyíltvizet lakó (hidatofiton) társulások is több vízben úszó mocsári növénnyel (forma aqatica). Ezen társulások teszik lehetővé olyan természetvédelmileg értékes fajok megtelepedését, mint a koloniálisan költő, fokozottan védett szerkő (Chlidonias spp), fajok, vagy a danka sirály (Larus ridibundus). 1998-ban tizenkét pár fattyú szerkő (Chlidonias hybrida) telepedett meg e társulásokon, a imbolygó- (Potamogeton fluitans) és hínáros békaszőlőn (Potamogeton perfoliatus) kialakított fészkükkel, mely egyedek sikeresen fiókát is reptettek. Helyenként megfigyelhetőek még tócsagaz fajok (Ceratorhyllum spp.), apró békalencsét (Lemna minor), bojtos békalencsét (Spirodela polyrrhiza), süllőhínárokat (Myriophyllum spp.). Több helyen látható a védett vízi páfrányféle rucaüröm (Salvinia natans), és a szintén védett sulyom (Tapra natans) állománya. Ezen helyen építi fészküket a vöcsök (Podiceps spp.) fajok. Idei évben a búbos vöcskök (Podiceps cristatus) mellett 14 pár kis vöcsök (Podiceps ruficollis), és 2 pár feketenyakú vöcsök (Podiceps nigricollis) is megtelepedett.

Szintén a nyílt vizen több alkalommal látható csörgő réce (Anas crecca), nyílfarkú réce (Anas acuta), kanalas réce (Anas clypeata), böjti réce (Anas querquedula). Szinte mindig jelen van a barát réce (Aythya ferina) és a tőkés réce (Anas platyrchnchos). Alkalmilag feltűnik a cigányréce (Aythya nyroca), kendermagos réce (Anas strepera), kontyos réce (Aythya fuligula) is.

Nádasok (Scirpo-Phragmiteum)

A tó szélén nádas alakult ki. Itt a társulásalkotó nádon (Phragmites communis), keskeny és széleslevelű gyékényen (Typha angustifolia és latifolia) kívül más mocsári (helofiton) növények is megtelepedtek, például rendkívül gyakori az felfutó sövényszulák (Calystegia sepium), pénzlevelű lizinka (Lysimachia nummularia), közönséges lizinka (Lysimachia vulgaris), itt is, ott is feltűnik a vízi hídőr (Alisma plantago-aquatica), virágkáka (Botumus umbellatus), tavi káka (Schoenoplectus lacustris), sárga vagy mocsári nőszirom (Iris pseudacorus), ágas békabuzogány (Sparganium erectum), réti füzény (Lythrum salicaria) és a keserédes csucsor (Solanum dulcamara).

A nádasban kis számban költ a foltos nádiposzáta (Acrocephalus schoenobaenus), de látható itt a monoton énekéről ismert nádi tücsökmadár (Locustella luscinioides), énekes nádiposzáta (Acrocephalus palusris), cserregő nádiposzáta (Acrocephalus scirpaceus), nádi sármány (Emberiza schoeniclus), és az erőteljes énekéről könnyen felismerhető nádirigó (Acrocephalus arundinaceus).

Ugyanitt több alkalommal szem elé került díszes légivadász (Coenagrion ornatum), sávos szitakötő (Agrion splendens), óriás szitakötő (Anax parthenope), vízipásztor (Orthetrum cancellatum), valamint néhány Trichoptera faj is.

A tavon a közelben lakó emberek szerint gyakran láthatóak a táplálkozó bakcsók (Nycticorax nycticorax), kis kócsagok (Egretta garzetta), szürke gémek (Ardea cinerea) és néhány nagy kócsag (Egretta alba) és vörös gém (Ardea purpurea) is. A település fehér gólya (Ciconia ciconia) populációja is állandó táplálkozó helyül használja a tavat, amelyben igen bőségesen van jelen béka.

Tömegesen fordulnak elő a kecskebéka fajcsoport (Rana ssp.) fajai, valamint vöröshasú unka (Bombina bombina) és zöld levelibéka (Hyla arborea) is.

A tó fölött egyik tavaszi ott jártunkkor vadászó kabasólymot (Falco subbuteo) is láthattunk.

Bár valójában a tó mikroélőhely, de az ilyen jellegű kistavak védelme mindenképpen fokozott természetvédelmi feladatunk. Ezen kezdeményezést ölelte fel az egri Életfa Környezetvédő Szövetség is „kistó projekt” c. programjával.

Összegzés

A Nagysárrét szívében, Biharnagybajom és Sárrétudvari környékén végeztük vizsgálatainkat, melyekkel számos természetvédelmi szempontból értékes növénytársulásra bukkantunk, amelyek kiváló életfeltételeket nyújtanak védett és fokozottan védett fajoknak. Az vizsgált terület jellegéből megállapítható, hogy ennek a Hortobágyi és Körös-Maros Nemzeti Park között elterülő kistáj ezen részének védelme szükséges a élőhelyek fenntartása érdekében, és bármelyik Nemzeti Park törzsterületei között megállná helyét.

Meg kell vizsgálni a parkok bővítésének esetén az adott terület védelmét is megítélésünk szerint.

Román-Magyar Nemzeti Park létrehozásnak kezdeményezése

Sajnos az 1999-es évben alig haladtunk előre 1998-as évhez képest a programban, ami elsősorban forrás hiány miatt történt. Így csak felidézni tudjuk a programunk lényegét:

1997. januárjában jött létre Magyarország déli, dél-keleti részein a Körös és Maros szorításában (a román-magyar határ mentén) a Körös-Maros Nemzeti Park, melynek létrehozása mögött széles társadalmi akarat volt.

Valójában már évekre visszamenően folytak ennek háttérmunkái, de sajnos a megvalósult Nemzeti Park még mindig nem szolgálja tökéletesen azt a célt, melyet megálmodói kitűztek, és a nemzetközi egyezmények is joggal elvárhatnak. Bár megfelelő jogi védelmet biztosít a létrejött Nezmeti Park számos nemzetközileg is jelentős élőhelynek, pl. dévaványai-túrkevei füves pusztai élőhelyek, szabakígyósi, újkígyósi löszös és szikes pusztai maradványok, stb., és a bihari rétek magyar oldalán is a régi Biharugrai Tájvédelmi Körzet területén. Az összefüggő, természetvédelmileg értékes területek viszont nem szűnnek meg a román-magyar határral, hanem a bihari puszták a román oldalon is folytatódnak, s míg a világörökségnek számító Bihari hegység részére történtek lépések a megfelelő védelemért, addig a bihari füvespuszták és vizes élőhelyek méltatlanul vannak mellőzve a román természetvédelmi látószögből. Éppen ezért román-magyar közös kutatásokkal szerettük volna, illetve szeretnénk e területek nemzetközileg is jelentős természetvédelmi értékeit részletesen feltárni, és a román partnerszervezettel közösen kezdeményezni védetté nyilvánításukat, illetve ezzel akár a Körös-Maros Nemzeti Park védelmi rendszerét kiegészítve, megteremtve az összefüggő élőhely-rendszer védelmét, illetve egy közös kezdeményezéssel létrejövő Román-Magyar Nemzeti Park létrehozását.

Miután az élőhelyek nem ismernek határokat, és a IUCN alapvető kritériuma a „nemzeti park” kategóriában, hogy összefüggő élőhelyek legyenek védettek, így a teljes Körös-Maros közén egészen a Bihar-hegység lábáig (a klasszikus értelemben vett „Nagyalföld” széléig) az összefüggő puszta rendszer védett legyen. S miután Romániában nem szerepelnek az elsődlegesen védelemre javasolt területek között a füves pusztai élőhelyek, így ezzel egy rendhagyó feltárás sorozatot indítsunk el a hazánkban már ismert, Európai Unió elvárásaként védelemre javasolt élőhely-típusokra.

Elsődleges és közvetlen cél mindenképpen az volt, hogy részletes feltárással bebizonyítsuk a természetvédelmi jelentőségét a Romániához tartozó élőhelyeknek, és kezdeményezzünk lépéseket védelmük érdekében az illetékes román hatóságoknál. Bízunk abban is, hogy a projekt közvetve bizonyítani fogja azt is, hogy a román-magyar együttműködés mennyire sikeres és hasznos lehet amellett, hogy lehetőség szerint az esetlegesen létrejövő közös román-magyar nemzeti park kedvezően befolyásolja a román-magyar kapcsolatot és a társadalmi kezdeményezés miatt mindkét országban erősítse a demokráciát. Közvetlen cél: részletes feltárás, közös Román-Magyar Nemzeti Park létrehozásának kezdeményezése.

Nem mellékes az sem, hogy a Békés megyei területfejlesztési koncepció is elfogadta a Körös-Maros Nemzeti Park által javasolt pontokat, miszerint az országos jelentőségű élőhelyeket fel kell tárni Békés megyében, azokat számba kell venni, épített és természetes környezetünk védelme érdekében kezdeményezni kell védelmüket. A romániai oldalon is hasonló téma van napirenden mind Arad, mind Bihar megyében, ám ebből a pusztai élőhelyek kimaradtak. Szeretnénk, ha kezdeményezésünkre az általunk történő feltárás után más élőhelyeken is történne lépés a pusztai élőhelyek megóvására. Nemzetközi szinten a projekt több egyezményhez (Berni, Riói, Bonni) is kapcsolódik.

A célkitűzéseinkhez tartozik még a romániai oldalon a Körös-Maros közének védelmi javaslata egészen a Bihari hegység lábáig sok értékes élőhellyel. Ilyen jelentős értékek például Salonta (Nagyszalonta) környékiek, a Chisneu Cris (Körösjános) közelében lévő és az Arad környéki pusztai élőhelyek, vagy a Radványi erdőségek vegyes gémtelepének környéke.

Éppen ezen okokból a határon átnyúló hatása projektnek sokkal jelentősebb, mint a hazai oldalon, hiszen szeretnénk egy nagyobb program első részeként e tervet megvalósítani.

Vissza a főoldalra - Vissza a "Programjaink"-hoz - Vissza a lap tetejére