Az édesvízi élőhelyek kialakulása
és szerepe ősidők óta meghatározza az emberiség, így a társadalmak
életszínvonalát, mivoltát, így nem véletlen, hogy a korai kultúrák
nagy folyók, folyamok mellett jöttek létre, ahol az éltető víz
lehetõséget adott a "civilizált" életre.
A vízhez való kötõdés a természetközeli (vagy ha úgy
tetszik: primitív) népeknél sokáig megmaradt a vadászó halászó
életformák miatt. Ilyen példa erre hazánkban a Nagy-sárréten
kialakult életforma, a pákászat, amely a gyujtögető élet utolsó
megjelenési formája, amit a közeli népeknél nem találhatunk
meg sehol.
Szerte a Földön, már régóta tapasztalható ezeknek a vizes élõhelyeknek
a kritikus csökkenése.
Ezzel együtt természetesen a vízi élõhelyhez kötődő fajok
egyedszáma is csökken, hiszen sokszor nem találnak eredeti élõhelyük
ökológiai igényeivel megegyező területet. A mesterségesen létrehozott
halastavak jelentős másodlagos élõhelyekké küzdötték
fel magukat, melyek nagyon sok természetvédelmileg értékes fajnak
nyújtanak alkalmas élőhelyet az újbóli megtelepedésre. Így volt
ez a századelon drasztikusan lecsökkent számú nagykócsaggal,
vagy a szintén fokozottan védett vidrával is.
Nem hanyagolható el az a tény
sem, hogy ezen másodlagos élõhelyek - a halastavak -
sokszor (pl. mûködési területünkön, szerte az Alföldön)
régi érmaradványokon, volt árterületeken kerültek kialakításra,
ami valamilyen szempontból mindenképpen élõhely-rekonstrukciónak
számít. Így van ez a Hortobágy-Berettyó mentén létrehozott tavakkal
(pl. kenderesszigeti, túrkevei stb.) is, csakúgy, mint a Kis-sárrét
területén, a Körös egykori vadvízjárta területein létrehozott
biharugrai és begécsi halastórendszerrel. Ezek ma már a Körös-Maros
Nemzeti Park védett törzsterületei. De mi van a többivel ? A
szakemberek hamar észrevették a halastavi élõhelyek természetvédelmi
jelentõségét, és sok helyen léptek is védelmük érdekében.
Ma már nemzetközi hírû halastavainkon
(pl. Hortobágy halastó, Virágoskúti halastó stb.) megfelelõ
védelmet élveznek az életközösségek, igyekeznek a gazdálkodást
a természetvédelmi szempontokkal összeegyeztetni. Azonban ezeknek
a szempontoknak a szem előtt tartása a honi halastavaknak csak
egy kis részénél mondható el, míg sajnos meggyőződésünk, hogy
a fennmaradóaknál - a többségnél -, a halastó határán megszűnik
a természetvédelmi jogszabály hatálya, és elveinket lábbal tiporják
számos vélt indok alapján. S mint ahogy a vizes élõhelyek
védelmének előtérbe kerülésekor néhány értékes faj egyedszáma
örvendetesen megnõtt, ugyanígy még fokozni lehetne -
és kell is - az ökológiai igényekhez alkalmazkodó élõlények
élohelyeinek védelmét akkor is, ha ez számos nehézségbe ütközik
például a magánkézben lévo halastavak esetében. Programunkkal
szeretnénk felhívni a figyelmet ezen élohelyek egyre aktuálisabb
védelmére, a megoldásra váró problémák kérdéseire, illetve szeretnénk
kezdeményezni a halastavak jogszabályban megfogalmazott közvetlen
védelmét a művelési ág változtatások kikerülése érdekében. Programunk
címében azért van az "egyéb vizes élohelyek" elnevezés
is, mert a halastavak mellett azokhoz hasonló funkciójú mesterséges
élohelyeket hoznak létre pl. vadászok is vízivad szaporítás
céljából.
Fontos ezeknek az élohelyeknek a fenntartása ezért kell megfelelo
szabályozást találni az élohelyfenntartásra.
Miután tudjuk, hogy a genetikai
eroforrások elvesztése pótolhatatlan veszteségekkel jár az emberiség
számára, mindenképpen meg kell akadályoznunk némely fajok egyedeinek
létszámcsökkenését. Ha az olyan ritka fajok, mint a vékonycsőrű
póling, önerőből fenn tudna maradni, akkor nem lenne szükség
védelmi intézkedésekre. De mindaddig, amíg ezen élőközösségek
fajszáma csökken, elsodleges feladatnak kell lennie, a ritkuló
közösségek védelmét, amit csakis élohelyek védelmével lehet
elérni, legyen az természetes, vagy természetes állapotú terület.
Munkánkban mindenképpen elsobbséget kell biztosítani azoknak
a fenyegetett területeknek, melyek szaporodóközösségei szerte
a világon veszélyeztettek. A vízimadarak számos családja használja
az érintett élohelyet - a halastavakat - vonuló- pihenőhelyül,
így mindenképpen elsodleges ökológiai folyosónak minosül, ami
bár nem indokolná önállóan a komplex védelmi javaslatunkat feltárás
után, de ezen élohelyek számos természetvédelmileg értékes,
Európa méretekben is ritkuló számú fajnak nyújthatnak költohelyet.
1996-ban megszületett az új természetvédelmi
törvény, az 1996. évi LIII. sz. törvény, mely első részében
az alapelvek között kimondja, hogy "minden természetes
és jogi személy, valamint szervezet kötelessége a természeti
értékek és területek védelme". A halastórendszerek számos
ökológiai, természetvédelmi szempontból értékes élohelyet oriznek,
és miután a fentebb említett jogszabály 7. § (2.) bekezdésének
[h] pontja kimondja, hogy: "biztosítani kell a jellegzetes
tájképi elemek fennmaradását", s miután a vizsgált élohelyek
többsége tájképi jelentősége mellett nemzetközileg hazánkra
bízott életközösséget tart fenn, így természeti védelmét mindenképpen
indokoltnak tartjuk, s tekintettel a számos védett és fokozottan
védett fajra, a tavaink védelme ugyanezen törvény által eloírt
8. §-ának (1) bekezdése is érvénybe lép, mely alapján: a védelemre
érdemes "(...)életközösségek megorzését élohelyük védelmével
együtt kell biztosítani."
Amit a legkevésbé tartanak be
a halastó kezelok, az az alábbi két szakasz: 17. § (1) A 8.
§ (1) bekezdés rendelkezéseinek megfeleloen a vadon élo szervezetek
élohelyeinek, azok biológiai sokféleségének megóvása érdekében
minden tevékenységet a természeti értékek és területek kíméletével
kell végezni.; 43. § (1) Tilos a védett állatfajok egyedének
zavarása, károsítása, kínzása, elpusztítása, szaporodásának
és más élettevékenységének veszélyeztetése, lakó-, élo-, táplálkozó-,
költo-, piheno- vagy búvóhelyeinek lerombolása, károsítása.
Szinte mindenütt folyik gyérítés, riasztás engedély és természetvédelmi
jóváhagyás nélkül, éppen ezért kívánjuk figyelmünket azokra
a tórendszerekre fordítani, ahová nem ér el a nemzeti park igazgatóságok
óvó keze.
Tevékenységünk:
Számos ellentét alakult ki a
természetvédelem ügye és a halastavi gazdálkodás között melyeknek
megoldása még mindig nem megy simán, de remélhetőleg egyre több
lehetőség lesz ezek orvoslására. A legjelentősebb ellentét abból
alakulhatott ki, hogy a halastavi gazdálkodásban - ha a gazdák
és kezelők eltúlozzák is - mindenképpen van bizonyos kártétele
a védett és fokozottan védett állatfajoknak. A madárkárt szokták
elsodlegesen okolni a természetvédelem és a gazdálkodások rossz
viszonyáért, és ezen problémák megoldása egyre sürgetobb feladat.
A gazdálkodás során többféle kár is keletkezhet pl: Elsoként
a madarak által hordozott hal-parazitákat említeném, ami legtöbbször
szerencsére elkerüli a halastókezelok figyelmét, mindenképpen
kell róla szólni, bár természetvédelmi megoldására ennek nem
látok jelenleg módot. A második probléma az állítólagos takarmányfogyasztás,
azaz a madarak haltakarmánnyal való táplálkozása, ami megítélésünk
szerint csak vélt probléma, a kártétel jelentéktelen. A legnagyobb
vitákat a halakkal táplálkozó madárfajok és esetleg a vidra
egyedszámának csökkentése váltja ki. Számos esetben a fokozottan
védett fajok, mint amilyen a nagykócsag is, okoznak halkárt,
de legtöbbször mégis a sirályfélék ivadékpusztítását, a gémfélék
és a kárókatona halpusztítását emelik ki. Eme utóbbi faj jelentos
állománynövekedésen ment keresztül és ma már a jogszabályok
sem védik, így szabadon gyérítheto, mégsem támogatom ezen megoldását
a problémának, miután a gyérítéssel nem oldjuk meg, hiszen újabb
és újabb egyedei érkeznek a fajnak, és vadászás során az összes
többi faj is jelentosen zavarva van. Amit hamarosan meg kell
oldanunk, az a faj költoállomány-szabályozása, amiben viszont
nem ártana a nemzetközi összefogás. Szintén nagy gondot jelent
az, hogy a halastavi gazdálkodás során a tavak kezelése semmilyen
természetvédelmi elvet nem vesz figyelembe. Az illegális nádégetésekkor
számos gondot okoznak a gyújtogatók (melyeknek kiléte nyílt
titok) mindenképpen, de a fo gondot az jelenti, hogy mindez
a költési idoszak megkezdése elott történik, ami nehezíti számos
természetvédelmileg értékes faj megtelepedését. Gondot jelent
a halastavakon történo vadászás és vadásztatás is. Mindennaposnak
mondható sajnos a szürke gém, kócsagok, sirályok és más fajok
elejtése is a tavakon az elobbi problémából adódóan. Még nagyobb
gond alkalmanként az olasz vendégvadászok által okozott kár,
miután azok semmilyen emberi és isteni törvényt nem hajlandóak
figyelembe venni. Eme utóbbi problémát a feladataink közül az
egyik legfontosabbnak nevezném meg, hiszen az olaszok túlkapásai
mindenhol ismeretesek, és már-már embertelennek nevezheto pusztításaik
vérlázítóak.
Célkitűzések
Természetvédelmi feladataink
közben alapvető fontosságú szemléletváltozásokon megyünk át
folyamatosan, mely elveket igyekeznünk kell magunkévá tenni
munkánk eredményessége érdekében. Ilyen jelentos szemléletváltozás
volt, amikor az elfogadott elvekbol leadva, az aktív fajvédelmi
programok után ökológiai ismereteink bovülésével áttértünk az
élohely-komplexek védelmére, amely már a védendo fajok mellett
igyekezett megvédeni azok élohelyét, illetve az adott terület
ökológiai sajátosságait is. Ezzel ráébredtünk, hogy csakis az
élohelyek állapotának fenntartása lehet a védelem sikeres alapja.
Ehhez hasonló szemléletváltozásra lesz szüksége a szakembereknek,
amikor elindul az a folyamat, amely most már a "rezervátum
szemlélettel" szakítva áttér az ökológiai hálózatok (econet)
fontosságának megértésére, mely már a fajok alapveto igénye
a szaporodáson alapul. Ezen hálózatok felépítésének ismertetésére
azok ismertségére való tekintettel nem fordítanék szót. Ilyen
ökológiai hálózatokban elsodleges folyosónak fognak minosülni
a vízfolyások, illetve az ehhez kapcsolódó édesvízi élohelyek,
melyek nagyon sok faj számára nyújtanak ideális élohelyet, annak
ellenére, hogy ezek is átalakulnak, ha változó sebességgel is.
Az elmúlt években végzett országjáró útjaink számos mesterségesen
létrehozott halastavat sikerült látnom, vizsgálgatva azok élovilágát.
Ezek néhány év alatt is jól látható változáson mentek át. A
nyílt víz idovel feliszapolódott, és vízinövények telepedtek
meg benne. Eleinte csak alámerülok, mint amilyenek a tócsagaz
fajok, késobb lebegok, mint az imbolygó békaszolo vagy a védett
sulyom. A víz fölött elterjedo fajok, mint a nád megtelepedése,
a gazdasági érdekek megkérdojelezhetoségével együtt (nyílt vízbol
vesz el területet, ugyanakkor védi a töltéseket) a megfelelo
talaj, illetve feliszapolódás függvénye. Mindezen vegetációkhoz
számos élolény társul a változatos niche-föltételek miatt, mely
élolényközösségek a csökkeno természetes vízi élohelyek miatt
egyre nagyobb természetvédelmi értéket képviselnek. Hazánk erre
vonatkozó természetvédelemi feladatai is egyre inkább aktuálissá
válnak az Európai Unióhoz való csatlakozási szándékunk miatt,
amellett, hogy más feladatokhoz hasonlóan e témában is nagyon
fontos lehet a nemzetközi együttmuködések eredményessége, illetve
az összehangolt munkák hatásos koordinációja. Mára számos ilyen
nemzetközi összefogással felvállalt együttmuködés született
egy-egy egyezmény formájában. Ezek közül is az egyik legnagyobb
múltú és legismertebb az Irán fovárosában 1971-ben létrehozott
Ramstari Egyezmény, melyet öt kontinens 106 országa írt alá,
a nemzetközi fontosságú vizes élohelyek megmentése érdekében.
Az 1975-ben hatályba lépett egyezményhez hazánk is csatlakozott
1979-ben, felvállalva az ilyen jellegű honi élőhelyek megóvását.
A nemzetközi jelentoségu "Ramsari" vizes területek
között ma már kilencszáz élőhelyet tartanak nyilván, melyek
eredeti célja az volt, hogy a vízi élőhelyekhez kötődő madárfajok
költését és vonulását biztosítsák a szakemberek, mára azonban
a terv sokkal összetettebbé vált. Ma már az aggódó szakemberek
nem csupán a vízimadarakat féltik, hanem a vizes területeket
(illetve ezeket a környezeti rendszereket - ökoszisztémákat),
mint alapveto fontosságú élohelyeket, így újra visszatérhetünk
az élohely-komplexeknek, mint az ökológiai folyosók részének
védelmi kezdeményezéséhez. A SAPARD kistérségfejleszto program
kapcsán már most látszik a fejlesztési stratégiákban - főképp
itt térségünkben - hogy az Uniós viszonylatban soknak minosülo
szántónk miatt a gyengébb minőségűekbol ág változást kell kezdeményezni.
Éppen ezért jelentos területnek lesz elkezdve 2006-ig a visszagyepesítése
erdosítése, de a kistérségi tervekben szerepel az is, hogy 50
%-os támogatással 47 %-kal növelni kell a halastavak felületének
mennyiségét, amire a megfelelo talajadottságú háttér itt a Jász-Nagykun-Szolnok
megye és Békés megye határán, a Körösök mentén minden esély
meg van. Tehát tény, hogy a halastavak száma gyarapodni fog
- ha reálisan nézzük, nem is a tervezett arányban -, és még
ezelőtt fel kell, hogy készüljünk, hogy a halastavak természetvédelmi
vonatkozású kérdései megfeleloen átláthatósággal szabályozva
legyenek.
Programunk ehhez kíván nagymértékben hozzájárulni .
Vissza
a főoldalra - Vissza
a "Programjaink"-hoz - Vissza
a lap tetejére
