Kétéltűek és hüllők védelme

  Kétéltű- és hüllőfajaink élőhelye, szaporodóhelyei jelentősen megfogyatkoztak a térségben.
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület a tavaszi időszakban folyamatosan méri fel a jelentősebb vizes élőhelyeket, hogy a kétéltűfajok szaporódóhelyeiről naprakész információk álljanak rendelkezésre. Ugyanakkor egyes hüllőfajok szaporodási helyei is a figyelem középpontjában állnak, elsősorban a mocsári teknős (Emys orbicularis) esetében van kiemelt jelentősége, hiszen jelentős állománya él a Hortobágy-Berettyó folyóban, de az állomány pontos helyzetéről és a szaporodóhelyek hollétéről nem rendelkezünk kellő információval. A kétéltűek és a hüllők nagyon fontos szerepet töltenek be a különböző élőhelyek szempontjából, másrészt rendkívül érzékeny és sérülékeny csoportról van szó, ezért a célzott felméréseknek nagy szerepe van.
A Nimfea TE folyamatosan gyűjt adatokat a kétéltű- és hüllőfajok állományát veszélyeztető tényezőkről.

A kétéltű- és hüllőfajok veszélyeztető tényezői:

• Élőhelyek eltűnése (szaporodóhelyek, telelőhelyek)
      A különböző beruházások során egyre több kisebb vizes élőhely szűnik meg, melyek kisebb-nagyobb kétéltű állomány hagyományos szaporodóhelyeként funkcionál. A beépítés, élőhely átalakítás, lecsapolás, feltöltés vagy helytelen vízhasználat jelentős mértékben hozzájárul a vizes élőhelyek degradációjához. Ugyanakkor a kétéltű- és hüllőfajok telelőhelyei, az erdők, bokrosok és egyéb élőhelyek sincsenek biztonságban, hiszen egyre több helyen ezeket az élőhely típusokat is átalakítják, letermelik, elsősorban a késő őszi és téli időszakban, amikor a kétéltűek, hüllők hibernált állapotban várják a tavaszt, tehát a munkagépek elől esélyük sincs elmenekülni. Ugyanez mondható el több esetben a vizes élőhelyek mederkotrásáról is. Több kisvízfolyás, csatorna jelentős élőhelye több kétéltű- és hüllőfajnak, egyes békafajok például a téli időszakot az iszapban vészelik át. Ezen helyeken a mederkotrás akár a teljes állomány kipusztulását is okozhatja, hiszen a hideg időben ezeknek az állatoknak nincs esélye a túlélésre.
  
• Közúthálózat fejlesztése
      A közúthálózat rohamtempójú fejlesztése jelentős negatív hatással is van a hazai kétéltű- és hüllőfaunára. Egyrészt ezek a beruházások újabb természetes és természetközeli élőhelyeket semmisítenek meg, vágnak ketté, véglegesen megpecsételve az érintett területek élővilágát. Ugyanis egy megépülő új útszakasz hatására, főleg ha az természetes élőhelyet, egy gyepet, nedves rétet vág ketté, a kevésbé mozgékony állatfajok, mint a puhatestűek, ízeltlábúak, kétéltűek, hüllők állományai gyakran kettészakadnak és ennek köszönhetően a kipusztulás szélére sodródhatnak. Ez annak köszönhető, hogy az új olyan ökológiai akadály a számukra, amelyen nem tudnak átkelni, nem tudnak út túloldalára jutni, hogy ott fajtársaikkal találkozzanak, szaporodni tudjanak. Ennek hatására a két oldalon maradt állományok érzékeny fajok esetében rövid időn belül kipusztulnak. Sok esetben nem segítenek ezen a több milliós ráfordításokkal megépült átjárók, alagutak sem, hiszen sem tervezésük, sem kivitelezésük nem szakmai alapokon nyugszik. A hideg mikroklímájú alagutak, a túl mélyre épített, ezért folyamatosan víz alatt álló átjárók nem teszik lehetővé, hogy a célfajok átjussanak a másik oldalra. A megépült kétéltű terelőkerítések, melyek szerepe, hogy megakadályozzák a kétéltű- és hüllőfajok úttestre történő tömeges feljutását valamint az átjárókhoz tereljék az állatokat, megint több sebből véreznek. Ugyanis több esetben ezek a terelőkerítések – mint ahogyan sok átjáró sem – nem oda épülnek, ahol szükség van rájuk, e mellett nem időtállóak, egyetlen szezont sem bírnak ki, hiszen könnyen szakadnak, az eső a laza töltést könnyen elmossa, így a kerítések alatt újabb és újabb átjárók keletkeznek.
  
• Közlekedés
      Az utakon átkelő kétéltűek és hüllők nagyon sok esetben válnak elütés áldozatává. A kétéltűek esetében a tavaszi vonulás a telelőhelyekről (erdősávok, bokrosok) a szaporodóhelyek (vizes élőhelyek) felé irányul, míg ősszel pont ellentétes irányba. Ennek során nagyon sok állatnak kell átkelni közutakon. A szaporodási időszak után is élénk mozgás tapasztalható közutakon, egyrészt a felnőtt egyedek kóborolnak a szaporodó- és telelőhelyek környékén, majd nyár közepétől egyre gyakrabban lehet már átalakult fiatal egyedekkel is találkozni. Az utak könnyebben melegszenek fel, mint a környező területek, esténként lassabban adják le a hőt, ezért vonzzák a rovarokat, melyek sokszor a közlekedő autók fényére is repülnek. A melegebb úttest és a sok rovar pedig vonzza a békákat, legfőképpen esők után. Ott, ahol az utak mentén természetközeli élőhelyek, mocsarak, sekély vizű tocsogók, nedves rétek, legelők, erdők találhatóak, ott nagy az esélye, hogy esténként békákat gázolnak el, méghozzá igen nagy számban. A hüllők közül főleg a gyíkok kedvelik az úttestek könnyen felmelegedő aszfaltcsíkját, hiszen a hűvösebb reggeli órákban előszeretettel mennek ki „napozni” az úttestre. A vízisiklók, mocsári teknősök pedig rendszeresen haladnák az utakon miközben egyik vizes élőhelyről a másikra igyekszenek, de csatornák, kis vízfolyások, kisebb folyók hídjain is rendszeresen gázolják el mindkét védett hüllőfajunkat.
  
• Felszíni vizek és a talaj szennyezése
      A különböző ipari tevékenysége számos szennyező anyaggal mérgezik a természetes vizes élőhelyeket. A közlekedés mellékhatásaként a gépjárművekből származó olaj, üzemanyag, üzemanyag égéstermékek és nehéz fémek széles spektruma az esők alkalmával az úttestről útpadkáról az utak menti vízgyűjtő árkokba folyik, majd onnan előbb-utóbb valamilyen természetes vizes élőhelybe, tóba, mocsárba, patakba, folyóba jut, ahol jelentős vízminőség romlást eredményez. Több helyen jelentős probléma, hogy a kommunális szennyvizek nagy folyóinkba, adott esetben kisebb folyókba, patakokba jutnak, de súlyos probléma a víziközlekedéssel (motorcsónakok) járó vízszennyezés is, hiszen több esetben a motorok karbantartása során a fáradt olaj rendszeresen a vízbe kerül, de figyelmetlenségből is több esetben juthat üzemanyag és olaj a vizekbe. Az olaj pedig egyike a legveszélyesebb vízszennyező anyagoknak, rendkívül sok vízi élőlényre van negatív hatással, többek között a kétéltűekre is közvetlen hatást fejt ki. Az olaj ugyanis a kétéltűek bőrére jutva megakadályozza az életben maradáshoz elengedhetetlenül fontos bőrlégzést és az egyed elhullását okozza. A talaj szennyezése is közvetlen veszélyt jelent a kétéltűekre, hüllőkre. Egyrészt a talajon történő közlekedésük révén a talajszennyező anyagokkal közvetlen érintkezésbe kerülnek. Ezen túl az elszennyezett talajfelületek már nem tekinthetőek alkalmas élőhelyeknek többé. Például a vizes- vagy éppen füves élőhelyen illegálisan elhelyezett építési törmelék, vagy kiöntött vegyszerek, műtrágya, olaj mind nagyon komoly veszélyt jelentenek, mert a kétéltűek bőrére kerülve felszívódhatnak és elhullásukat okozhatják, másrészt tönkreteszik élőhelyüket, szaporodóhelyeiket.
  
• Mezőgazdaság (vegyszerhasználat, kaszálás, taposás)
      A mezőgazdasági művelés több szempontból is komoly veszélyt jelent. Egyrészt a munkagépek taposásuk során számos egyedet pusztítanak el. Másrészt egy-egy magas füvű élőhely kaszálása során, főleg, ha az érintett élőhely egy mocsárrét, vagy vizes élőhely szomszédságában található szinten nagyon nagy számban pusztulnak el békák, hiszen a harmatos fűben az öreg és a frissen átalakult egyedek egyaránt előszeretettel tartózkodnak, így a kaszálás során biztosan elpusztulnak. A mezőgazdaságban használt különböző vegyszereknek többféle hatása van. A műtrágya használat a felszíni vizek, vagyis a kétéltűek szaporodóhelyeit veszélyezteti, hiszen a mezőgazdasági területekről bemosódó nitrogén tartalmú műtrágya alkotóelemek a vizes élőhelyek eutrofizációját okozzák. A különféle rovarirtó szerek pedig a kétéltűek táplálékául szolgáló rovarokat pusztítja és a gyomirtószer maradványok pedig a táplálékláncba beépülve fejtik ki káros hatásaikat.

 

Vissza a főoldalra - Vissza a "Programjaink"-hoz - Vissza a lap tetejére