Székicsér védelem

    A székicsér (Glareola pratincola) fokozottan védett madárfajunk, szikeseinek jellegzetes fészkelője volt, a teljes hazai állományát közel 500 párra becsülték egykoron. A jószágjárta, legeltetett szikes gyepeken fészkelt, nem ritkán a kiszáradt marhatrágyára rakta tojásait, amely meglehetősen jó hőszigetelőnek bizonyult. A legelő jószág által felzavart rovarokra röptében vadászik, de rendszeresen lehet látni a talajon futkosó madarakat is rovarokat zsákmányolni, általában olyan rovarokra, melyek a legelő állat trágyájával táplálkoznak, vagy lárváik abban fejlődnek. Napjainkra a hazai székicsér állomány a kipusztulás szélére sodródott, teljes hazai állománya mezőgazdasági művelés alatt álló területeken, elsősorban kapáskultúrákban fészkel a Nagykunságban, illetve alkalmanként a Felső-Kiskunsági szikes pusztákon. Ma már a fészkelő állomány nagysága nem haladja meg a 35 párt, fészekaljai a mezőgazdasági művelés miatt folyamatosan veszélyben vannak.
    A Nimfea Természetvédelmi Egyesület megalakulása óta kiemelt figyelmet szentel eme impozáns sziki madárfajunknak a védelmére, hiszen a magyarországi állomány legjelentősebb fészkelőhelyei Egyesületünk működési területére esnek. Április második felétől folyamatosan zajlik a hagyományos nagykunsági fészkelőterületeken a potenciális fészkelőhelyek felmérése. Nyomonkövetjük a madarak megérkezését, párválasztását, élőhelyválasztását és a telepek kialakulását. A táplálkozóterületek elsősorban rizsföldek illetve legeltetett szikes puszták, melyeken szintén folyamatos adatgyűjtés. Kiemelt feladat a kapáskultúrákban fellelhető fészkek aktív védelme, a gazdálkodókkal történő együttműködés, védőzónák kijelölése és a telepek zavartalanságának biztosítása. A székicsérek április második felében érkeznek meg telelőterületeikről a nagykunsági és kiskunsági fészkelőhelykre. A Nagykunságban hagyományosan a rizsföldi kultúrák közelében található napraforgó, kukorica vagy tök vetések esetleg belvíznyomásos területek kínálnak fészkelőhelyet.    
    Fészkelőhelyeikhez ragaszkodnak, általában évről-évre ugyan azon táblákat használják, de ha a kultúra jellege (búzavetés, lucernatábla) nem teszi lehetővé, akkor a közeli alkalmas kapáskultúrák valamelyikén alakulhat ki költőtelep. A Kiskunságban ismételten szikes pusztai környezetben próbálkozik néhány pár fészkeléssel. Régebben nagyobb, ma kisebb kolóniákban fészkel, de nem ritkák a magányos fészkelőpárok sem. A székicsérek nászviselkedését május elején figyelhetjük meg, mely a kialakuló párok kergetőzésével indul. A hím fogott rovarzsákmánnyal kedveskedik a tojónak, mielőtt sajátos testtartással körbeudvarolja a tojót. Az ajándék elfogadása, majd a szerencsés esetben megfigyelhető párzás, melyet jellegzetes hangadás kísér és tiszteletteljes bókolássorozat követ, általában a biztos költőhelyen történik. A kialakult párok általában együtt repülnek, leszálláskor jellegzetesen bókolnak. A fészkek a kapáskultúrában viszonylag távol helyezkednek el egymástól, 20 métertől akár 100 méterig is terjedhet az egyes fészkek távolsága. A telepes fészkelés előnye, hogy veszély esetén – róka, vagy barna rétihéja – a felröppenő „őrszem” riasztó hangjára a többi pár egyedei is felrepülnek, illetve a közelben tartózkodó többi székicsér is odasereglik és közösen hajtják el a ragadozókat fészkeik, fiókáik közeléből. A tojások sekély kifürdött gödröcskékben helyezkednek el, fészekanyagot nem, vagy alig hordanak. A fiókák fészekhagyóak, felszáradásuk után azonnal elhagyják a fészket és a környező rögök, növények alatt keresnek menedéket. A fészek, vagy fiókák körül ólálkodó rókát, vagy éppen embert sajátos elterelő viselkedéssel próbálják messzebb csalogatni a szülőmadarak. A földön futkosó, szárnyát rendellenesen tartó székicsér sérült madár benyomását kelti, a ragadozó nyomban követni kezdi, de amint biztonságos távolba sikerült csalogatni a fiókáktól, a „szárnyaszegett” székicsér felröppen és a magasból ócsárolja tovább a betolakodót.
    Mind a fészkek, mind a fiókák nem csak a ragadozóknak, hanem a mezőgazdasági gépi művelés minden fázisa által jelentett veszélynek ki vannak téve. A kultivátorozó vagy éppen vegyszerező gépek a tojásos fészekaljakat, vagy kis fiókákat elpusztíthatják. Ezért különösen fontos, hogy a telepek kialakulásának pillanatától kezdve ismertek legyenek a potenciális fészkelőhelyek, hogy a Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársai időben tárgyalásokat kezdeményezhessenek az érintett földek tulajdonosaival a védőzónák kialakításáról, illetve az egyes művelési fázisok kihagyásáról a fészkelő madarak megóvása érdekében. A fészkelőhelyről olykor a szülőmadarak más helyekre vezetik át a fiókákat, elsősorban a szomszédos szántókra, valamint rizsföldekre. Ilyenkor a védelmi munka már sokkal nehézkesebb, hiszen a fiókák folyamatosan mozognak, újabb és újabb táblákba mennek a szülőmadarak vezetésével.
    Július hónap második felében zajlik a költési eredmények mérése, vagyis a röpképes fiókák számlálása, mely alapján pontosan lemérhető, hogy a nyár eleji költőállományból hány pár fészkelt sikeresen és hány fióka nevelkedett fel. A rizsföldeken a déli órákban inni és fürdeni összegyűlő székicsérek között egyrészt a röpképes fiókákat kell megszámolni illetve a felnőtt madarak egyedszámát, hiszen a térség összes madara ez idő tájt közel egy csapatban tartózkodik. Ilyenkor nem egyszer lehet 90 pld fölötti egyedszámban látni székicséreket.
    Augusztus hónapban megindul a székicsérek vonulása, majd egyre kevesebb madarat lehet megfigyelni, de gyakran kitartanak nagyobb csapatok szeptember közepéig illetve néhány egyed akár október végig is időzhet kedvező időjárás esetén. A székicsér állománya, több hazai, a szikesekhez kötődő madárfajjal együtt jelentős állománycsökkenésen és élőhelyváltáson ment keresztül, csakúgy, mint a sziki pacsirta (Calandrella brachydactyla hungaryca), ugartyúk (Burhinus oedicnemus), széki lile (Charadrius alexandrius).
A legelő jószágállomány eltűnésével megindult az eredeti szikes pusztai élőhelyek növényzetének változása, a rovarfauna átalakulása így ezek a madárfajok egyszerre vesztették el hagyományos fészkelőhelyeiket és táplálékbázisukat.
Ezen madárfajok élőhelyváltása, eredeti élőhelyeikről történt eltűnése jelzi a szikes pusztákon végbement nem kívánatos folyamatokat és a sziki madárközösségek – általában véve sziki életközösségek, társulások – sérülékenységét.

Fotók: Széll Antal

 

Vissza a főoldalra - Vissza a "Programjaink"-hoz - Vissza a lap tetejére